A zene mindig szétfeszítette a tiszta kategóriákat. Platon Görögországának gyászénekeitől és bordalaitól a mai rockig és hip-hopig a zene továbbra is szembeszáll a korlátozó nevekkel. Egész történelme folyamán a zene hűségesen megtagadott bármiféle névhez kötött kitartást, egyik ágytól a másikig mozogva törvénytelen gyermekeknek adva életet, keverve a műfajt a stílussal, amerre csak járt. Úgyhogy miért próbálnánk meg korlátok közé szorítani a zenét még több szóval?
Mert oly sok élvezetet nyújt nekünk!
És fájdalmat.
És újra élvezetet.
A zene és szöveg közötti megoldhatatlan feszültség nem ígér enyhülést, de ez nem gátol meg bennünket attól, hogy megpróbáljuk pontosan meghatározni a zenét. Nem vagyunk elégedettek azzal, hogy hagyjuk a zenének azt tennie velünk, amit tesz. Meg kell értenünk. Azt szeretnénk, hogy megválaszolja kérdéseinket, így szoros kategóriákba préselhetjük bele. Leggyötrőbb örömünkre, azonban, a zene továbbra is elkerüli a megértésünket. Így buzgó várakozással még egyszer megpróbáljuk hatalmunkba keríteni a zenét szavainkkal, ekkor megvizsgálva, miről szólhat a zene Krisztus nevében.
E vitapont megvizsgálása megköveteli néhány akadály tisztázását, ami gyakran utunkba kerül. Amint keresztény zene kerül szóba, a következő kérdések vetődnek fel. (Bár a kérdés-felelet formátum egy kissé katekizmusosnak tűnhet, ez mutatkozik a legcélszerűbb módnak az említett problémák megbeszéléséhez.)
Provokatív állítás: Igen, hiszem, hogy van olyan, hogy keresztény zene!
Kérdés: Miért szükséges némely zenét „kereszténynek” minősíteni? Miért nem lehetünk elégedettek azzal a feltevéssel, hogy minden jó zene Isten zenéje?
Válasz: Bár igaz, hogy Isten minden teremtmény fölötti szuverén hatalma Krisztust a zene Urává teszi, ebből nem következik, hogy minden jó zene Istent dicsőíti. A zene, amely tökéletes, jól formált, gyönyörűen mesteri, kivételesen kommunikatív, érzelmileg gazdagon színezett, elveszti kiválóságát, amikor az embert dicsőíti. Bár lehet mesteri, az ilyen zene Isten rögtönzött reflexét váltja ki. Ennek ugyanolyan romlott szaga van, mint Izráel értelmetlen áldozatainak (Ézs.1,13). Noha, nehéz megtagadni Wagner Trisztán és Izoldájának, Beethoven Kilencedik (szimfóniájának?), NIN Downward Spiral-jának, Robert Johnson bluesának és Leonard Bernstein Jeremiás szimfóniájának sajátos kiválóságát, meg kell különböztetnünk az igazat a hamistól. A zene, ami az ember rugalmas szellemét dicsőíti, vagy a modern élet kétségbeejtő arcképét mutatja be, nem az Isten Igéjében gyökerező alázatos dicsőítés. Ez nem jelenti azt, hogy kerülnünk kell az ilyen zene hallgatását; csak azt, hogy a zene sajátos kiválósága nem keresztény kiválóság.
Kérdés: A keresztény zene más zenétől való elkülönítése nem állít fel egy szent kontra világi kettősséget?
Válasz: Isten minden teremtménye szent. A gondolat, hogy az élet némely területe világi, azaz földi, nem vallási, a szekularizmus szelleméhez tartozik. A kereszténység azzal a hitével, hogy az élet minden területe egyben spirituális tér is, gyökeres ellentétben áll a szekularizmus szellemével és annak következményével, a „szent” és a „világi” szembeállításával. Tehát amikor Szentlélekkel telt keresztények gyökerestül kitépik a zene alapjául szolgáló lelkeket, egyenesen tönkreteszik azt az állítást, miszerint az élet bizonyos területei (ez esetben a zene) „világiak”. Minden zenének szemet kell hunynia Isten döntési helye fölött. Ahogy arra várunk, hogy teljesen eljöjjön Isten királysága, még mindig sok szellem harcol Isten területe fölött. A keresztények részt vesznek Krisztus helyreállító művében zenei téren is, amikor olyan zenét teremtenek, amely Őt dicsőíti. Amikor keresztény hallgatók a zene mögött felismerik a lelkületet, zenealkotásunk vallási jellege a szekularizmus szellemének birtokában mutatkozik meg az emberek előtt. És a szent kontra világi kettősség mítosza fel van forgatva.
Kérdés: A zenéről alkotott véleményünk szubjektív „ízlés” kérdése. Hogyan tudunk mindannyian megegyezni afelől, hogy melyik zene keresztény szellemiségű és melyik nem?
Válasz: Távozz tőlem aljas kérdező, aki azt hiszed, hogy igazság csak a tárgyi világban létezik! A tárgyilagos igazság felé való részrehajlás pontosan e fajtája az, ami olyan érthetetlenné tette a zenét évszázadokon át. Igen, nézeteink a zenéről be vannak burkolva saját érzésvilágunkba. De ez a világ épp oly igaz (vagy valótlan), mint a gondolatok gondolkodás világunkban. Az utóbbi néhány száz évben az emberiség túlórázva azon dolgozott, hogy megpróbálja fejleszteni az érvelő képesség hajlamát, ami garantálná a békét és harmóniát minden nép között, de hiába. A háborúk és harcok folytatódnak, még értelmes emberek között is. De abban a percben, amint valaki azt sugallja, hogy néhány döntésünket érzésekre és ízlésre alapozzuk, a világ fele (nyugati fele) nagyon megrémül. Felvetném, hogy emberek millióinak nem csak lehetséges ugyanúgy érezni dolgokat az ízlés egyesített értelmében, ezt már elértük és továbbra is megjelenik nemzedékről nemzedékre. Egész nemzeteket lehet megkülönböztetni és meghatározni kormányuk, építészetük ízlése, stílusérzékük, beszédmódjuk, humorérzékük, zenei ízlésük alapján. Nem túl bizarr elképzelés, hogy a keresztények ki tudnának fejleszteni egy „egységesített ízlést” akkor is, ha zenéről van szó. Ez a célorientált zenéről való beszélgetés több nemzedéknyi időt vehet igénybe, de lehetséges ilyen egység és érdemes rá áldozni.
Kérdés: Szerinted a keresztényeknek ki kellene fejleszteniük az énekek, albumok, operák, szimfóniák stb. hivatalos kánonját, amely egyesít bizonyos kritériumokat vagy közösségi jóváhagyást?
Válasz: Nem. Nem ez a szándékom. Csak azt mondom, hogy a zene megváltása közösségi erőfeszítést igényel. Nem fogadhatjuk el azt a nézetet, hogy az ízlés saját személyiségünk korlátai közé legyen zárva. A zene mindig közösségi élmény. A zene a közösségéért beszél: a zene az, ami a közönségét közösséggé formálja. A zene megváltása nem függ egyéni erőfeszítésektől vagy véleményektől. Krisztus bűn és halál feletti győzelme biztosítja számunkra, hogy a megváltás megjelenik a keresztény közösség zenére való válaszában. Egy keresztény zenei válasz lehetségessé teszi a keresztény család számára, minden különbözősége ellenére, hogy megosszon egy közös zenét, Krisztus nevében alkosson zenét, hallgasson „kereszténynek” nevezett zenét nem szekularizmus, intézményes egyház vagy egyéni ízlés alapján, hanem a teremtés Istenének Igéje által, az által a Lélek által, amely Isten népének közösségét együtt tartja.
Kérdés: Miért nem mondhatjuk, hogy minden keresztények által született zene Krisztus nevében alkotott?
Válasz: Bár úgy lenne, de sajnos a névleges kereszténység nem garantál valóságos szolgálatot. Szomorú, hogy amit Amerikában „keresztény zenének” hívnak, nem a legjobb zene. A probléma része, hogy a keresztények a kortárs zeneiparban azt hiszik, hogy munkájuk el van végezve azzal, hogy ők, a barátaik és szomszédjaik elfogadják Jézust mint személyes Urukat és Megváltójukat. Krisztus hatalma ma egyáltalán nem tűnik nyilvánvalónak, és ez a „biztonság az egész családnak” stílusú, légvárépítő és individualista evangelizációs retorika bizony áthatja a mai keresztény zenei világot. De gondoljuk, meg, milyen Úr korlátozza uralmát egyedi szívek legbensőbb titkos helyére?! A zenés evangelizáció többet jelent annál, hogy közben embereket győzünk meg arról, hogy engedjék be Jézust kis szív alakú dobozaikba. Krisztus nem elégszik meg annyival, hogy benn maradjon a mi kis vörös, dobogó szerveinkben. Az Úr azt akarja, hogy ezt a dobogást vigyük az emberek felé, osszuk meg az Ő örömét, haragját, feltámadását, erejét és küzdelmét, zeneileg is, akár akarják Őt a szívükbe, akár nem!
Kérdés: Nem keresztények tudnak nem keresztény zenét gyártani?
Válasz: Nem vagyok biztos benne, hogy mit válaszoljak erre. Hiszem, hogy nem hívőknek is lehet „keresztényi házasságuk” anélkül, hogy elismernék, hogy Isten Igéje teszi lehetővé a boldog házasságukat. Ugyanez mondható a nem keresztények zeneírására is. Ha ez a helyzet, úgy tűnik, a keresztényeknek fontos felelősségük van, mint Pálnak abban, hogy ezeknek a nem keresztény zenészeknek megismerjék az ismeretlen Istent, akit dicsőítenek. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy suttogjuk Krisztus nevét a saját közösségünkben, különösen akkor, ha az Ő Lelke a rádióban, MTV-n, díjkiosztó rendezvényeken, és sláger hanglemezeken tűnik fel szemtelenül. Ha Krisztus hatalma zenében van bemutatva, annak kell neveznünk, ami valójában az. Ha Isten Lelke általi zene, akkor bátran kijelenthetjük, hogy zene Krisztus nevében nemcsak lehetséges, hanem már nálunk van.
Eredeti cikk: Music in the name of Christ
Vélemény, hozzászólás?