Válasz az erőszakra

Erőszakos világban élünk. Ez nyilvánvaló tény. Ami viszont már kevésbé világos, mégis létfontosságú a fiatalokra nézve és ránk is, akik foglalkozunk velük az, hogyan reagálunk a világból jövő erőszakra, melynek ki vagyunk téve. Minden ifjúsági munkás hallott már személyes tapasztalatokat fiataloktól, és érezte át a fiatalok közötti vagy őket érő erőszak (legyen az testi, verbális, és általános értelemben véve negatív konfliktuskezelés) valamint a fiatalok konfliktushelyzeteinek valódiságát (amely nem mindig negatív).

A jelen cikk feltárja, milyen vonatkozásai vannak az erőszaknak a fiatalokra és azokra, akik velük dolgoznak. Vizsgálódni fog a téren is, hogy nem biztos, hogy el kell fogadnunk a feltevést, miszerint az erőszak kultúránk egy elfogadható velejárója, valamint olvashatunk az erőszak-ellenesség és a békéltetés kreatív megközelítéseiről az ifjúsági kultúrán belül. Néhány ezek közül talán ellentmondásosnak vagy idealistának tűnhet, amit én elfogadok, de remélem, hogy a téma beindíthat egy párbeszédet ifi munkások és fiatalok közt. Különben is, ki mondta, hogy mindenben egyet kell értenünk?

Dominancia

Az erőszakot gyakran úgy definiáljuk, mint egy valaki vagy valami irányában kifejtett fizikai erőt, amely valamiféle sérülést okoz, és általában romboló hatásúnak és kellemetlennek tituláljuk. Ezzel szemben elég, ha a tévé képernyőjére vagy a mozivászonra tekintünk, vagy számítógépes játékokat játszunk, bizonyos előadók vagy együttesek zenéit hallgatjuk, vagy könyveket, újságokat olvasunk, vagy csak megfigyeljük, mi történik egy játszótéren vagy a városközpontban egy szombat este, és rá kell jönnünk, hogy sokkal szélesebb értelemben szinte állandó jelleggel ki vagyunk téve különböző erőszakos képek áradatának. Kutatások támasztják alá, hogy a tévében szereplő gyerekműsorok (kiváltképp rajzfilmek) sokkal több erőszakot tartalmaznak, mint a legtöbb felnőtt műsor. Az erőszak elfogadott része lett világunknak, és lassan szinte lehetetlen elképzelni, milyen lehet egy erőszakmentes világ.

Ha az erőszak fogalmát kicsit tovább taglaljuk, és rájövünk, hogy puszta szavak vagy viselkedési formák is kifejezhetnek erőszakot mások felé, és elkezdjük felismerni, milyen „normális” dolog számunkra az erőszak. Az egész társadalmi rendszerünk, amelyben élünk, erőszakra épül; a hatalmi játszmák, ki kerül a csúcsra, míg másokat a „helyükön” tartanak – ahol legtöbbször a „megfélemlítők” uralkodnak a gyengébbek felett. Erről a „társadalmi rendszerről” beszél úgy Michael Warren a „Youth Gospel Liberation” című könyvében, mint a vízről, amelyben úszunk. A probléma az, hogy nem vagyunk tudatában annak a környezetnek, amiben vagyunk – azoknak a tényezőknek, melyek befolyásolják az életünket. Mint ifjúsági munkások, könnyen jellemezzük a fiatalok viselkedését. Ami sokkal nehezebb feladat viszont – de annál fontosabb – hogy képesek legyünk felismerni a hatásokat, melyek érik őket.

Ha az ifjúsági munka és a szolgálat ténylegesen a megerősítésről szól, akkor ez leginkább azt jelenti, hogy segítenünk kell a fiatalokat eljutni a „társadalmi valóságról elképzelt gyermeki naivitástól a társadalmi tudatosság élethosszig tartó útjára”, melybe beletartozik, hogy felismerjék a rájuk ható erőszakot és megismerjék, miként válaszolhatnak azokra (Warren, Youth Gospel Liberation). Más szavakkal élve, az ifjúsági munkások feladata lenne, hogy megtanítsák a fiatalokat, hogyan kell gondolkozniuk saját viselkedésükről, személyes, morális, politikai, társadalmi és globális szinten, és hogyan mutassák ki a keresztényi választ a világnak.

Sokféle erőszak létezik; fizikai, érzelmi, szóbeli, pszichológiai és szexuális, és ezeknek is megannyi fajtája. Aztán létezik egyfajta vetület, melyen az erőszak megjelenik, pl. személyes, társadalmi, nemzeti vagy globális. A legújabb trendek közül, melyek az Egyesült Királyságban jelentek meg, találkozhatunk pl. a „happy slapping” azaz „boldog veréssel”, mely egy fiatal testi bántalmazását örökíti meg, általában telefonnal készített videófelvételen, amit aztán tovább küldenek másoknak, és ezzel további pszichológiai erőszakot követnek el az áldozaton, aki így további megaláztatásnak lesz kitéve. Továbbá, egyre elterjedtebb a lányok ellen elkövetett szexuális erőszak, illetve a célirányosan mobiltelefonok vagy gyűjtögetős kártyák megszerzéséért elkövetett támadások, valamint a késelések. Kultúránk uralkodó és meghatározó áramlata tehát gyakorlatilag erőszakra alapszik.

Ezek a példák jól tükrözik, hogy habár a fiatalok gyakran erőszakosnak és durvának vannak feltüntetve a médiában, ugyanúgy válhatnak maguk is az erőszak áldozataivá. Ez az elfogadhatatlan erőszak arca. Ami viszont kevésbé világos, hogyan válaszoljunk olyan erőszakra, melyet a társadalom elfogadhatónak tart, mint pl. a szülői büntetésforma, a verés, vagy az állam által szankcionált erőszak háborúkban.

Az erőszak következményei

Rengetegen kutatták már az egyén által tapasztalt erőszak hatásait. Ha az embert erőszaknak teszik ki, az stressz helyzetet alakíthat ki, és viselkedésbeli változásokhoz vezethet. Az egyénre gyakorolt erőszak, a megfigyelések és tapasztalatok szerint nagy tényezőként járul hozzá a férfiakban és nőkben kialakult fokozott agresszióhoz és az inkább nőkben kialakuló depresszióhoz. Fiatalok állításai szerint a látott vagy személyesen megtapasztalt erőszak depresszióssá, indulatossá és sokszor egyenesen erőszakossá tette őket, magukat, és a kutatások azt sugallják, hogy „a korábban elszenvedett erőszak, és az elnyomatottság, a legerősebb előrevetítői annak, hogy egy serdülő később vélhetően maga is erőszakos viselkedést fog kimutatni.”

A fiatalok képesek közömbössé is válni az erőszakkal szemben, hacsak nem saját magukat vagy családjaikat, barátaikat éri. Állandóan látják, és talán szükségesnek érzik, hogy egyfajta erőszakos személyiséget vetítsenek ki, mint egyfajta védekezési módot („ha az emberek azt hiszik „kemény” vagyok, kevésbé valószínű, hogy kikezdenek.”) Egy fiatal tekintheti az erőszakos viselkedést, mint egy felnőttes jellemvonást is, melyet le lehet másolni, és ezzel meg lehet kísérelni, hogy az ember érettebbnek tűnjön. Amikor felnőtteket látnak erőszakosan viselkedni (kiváltképp példaképeket, mint sztár focistákat, zenészeket és szülőket), úgy vélik, elfogadható, ha ők maguk is erőszakosan viselkednek. Ez „a másikkal” szembeni erőszak elfogadását demonstrálja – a könyörület hiányát, mely abból adódik, hogy az erőszakot az élet részeként tekintik. Érzéketlenné válnak az erőszak iránt, és hacsak nem éri őket közvetlenül, nincs többé hatása rájuk. Ez pedig borzasztó egészségtelen!

Az erőszak áldozatai visszahúzódókká, depresszióssá, és szuiciddá válnak az önértékelés hiánya és félelmeik miatt. Az erőszak eredménye tehát, hogy az erőszak elkövetői és áldozatai elembertelenednek. Hiányzik az életünkből annak az egyetemes elfogadása, hogy mindannyian Isten képmására teremttettünk, és ezáltal mindannyian egyenlők vagyunk a  szemében.

Miért fontos, hogy az ifjúsági munkások GONDOLKOZZANAK az erőszakmentességről?

Az erőszak valós probléma. Minden fiatalt érint. Mégis, úgy tapasztalom, hogy az ifjúsági munkások gyakran csupán az erőszak közvetlen hatásaira koncentrálnak. Ez persze szükséges is. Mégis, ha elkezdenénk együtt dolgozni a fiatalokkal azon, hogy számba vegyük az erőszak tágabb értelemben vett vonatkozásait, az számukra minden képzeletet meghaladóan hasznos lehetne, sőt nem csak számukra, hanem általában véve az egész társadalom számára is.

Hogyan kezeljük tehát az erőszakmentesség témáját, amikor fiatalokkal foglalkozunk? Egyéni és kiscsoportos szinten nyilván megvitatható a fiatalok által személyesen megtapasztalt erőszak illetve annak vonatkozásai. Ebbe beletartozhat olyan erőszakos cselekedetek átbeszélése, amelyekben részt vettek maguk is, vagy szemtanúi voltak; érzések, melyeket az erőszak látványához lehet társítani, vagy bibliai részekkel kapcsolatos gondolatok és Isten természetének megértése. Érdemes belemenni abba is, melyik fiatalnak milyen lehetséges válaszai vannak erőszakos szituációkra. Nagyon hasznos lehet megkérdezni „Mit tennél ha,….”, vagy a válaszok indoklását kérni, és megteremteni egyfajta biztonságos környezetet ahhoz, hogy őszintén tudjanak beszélni arról, amit gondolnak, és ki tudják fejteni, mit tennének, ha erőszakkal szembesülnének. A következő kérdések csupán példaként szolgálnak.

Mit tennél ha… ?

• Szemtanúja lennél, ahogy két idősebb fiatal ver egy fiatalabb személyt?
• A szomszédod rendszeresen erőszakosan viselkedne a feleségével?
• Az országod kormánya nemzetközi felhatalmazás nélkül háborút hirdetne?
• Valaki az utcán megpróbálná elvenni a mobiltelefonodat?
• A lányodat az iskolában megfélemlítenék és mikor a megfélemlítő anyjával beszélnél, ő agresszív módon kezdene viselkedni, és megfenyegetne, hogy megüt?
• A négy éves fiad nem engedelmeskedne, amikor követelnéd, hogy hagyja abba a kishúga bántalmazását, és szembebökné?

Ha történelmi példákat nézünk egészen napjainkig, láthatunk olyan egyéneket vagy ember csoportokat, akik sikeresen győzték le az erőszakot azzal, hogy nem erőszakosan reagáltak. Ha ezekről az emberekről és csoportokról többet megtudunk, inspiráló lehet, és segíthet demonstrálni, hogy az erőszakra adott válaszokban is vannak más alternatívák.

Fontos, hogy segítsünk a fiataloknak a közvetlen helyzeten túl gondolkozni. Az erőszakos szituációk és nemzetközi szinten tekintett konfliktusok feltárása segít mélyebben megérteni, hogyan is működik a világ. Ez inspirálni fogja a fiatalokat, hogy felelősen gondolkodó, profetikus szószólók legyenek, akik szembe szállnak az igazságtalansággal. Az ebbe való bekapcsolódás egyik módja a kampányolás és a tudatosság növelése. A fiatalokat lehet politikailag motiválni igazságtalan dolgokkal kapcsolatban.

A te meggyőződésed

Az, hogy egy erőszakos vagy erőszakmentes válasz egy konfliktusra milyen mértékben elfogadható és igazolható vagy egyáltalán elfogadható-e, nagyon ellentmondásos és összetett kérdés. Az emberek nagyon különböző módon látják, hogy mi az, ami elfogadható, amikor erőszakkal szembesülnek. A legtöbb ember úgy véli, két lehetséges válasz van arra, amikor konfliktusba kerülünk: vagy visszavágunk, vagy elmenekülünk. Az egyik válasz erőszakot vált ki, a másik félelmet és gyávaságot szül. Ami világosan látható, az az, hogy a nagy többség (egyének és kormányok) számára az erőszak általánosságban véve elfogadott válaszreakció az erőszakra. Másképp fogalmazva, az erőszakos választ általánosságban jogos konfliktuskezelésnek tekintik. Sokan hoznak fel erőszakos példákat a Bibliából, igazolván, hogy Isten elfogadja az erőszakot, mint törvényszerű eszközt az Ő népére nézve. Mások azt mondják, hogy csakis erőszakos módon állítható meg egy elnyomó uralmi rendszer, valamint hogyha valaki megtámad, te jogosan visszavághatsz. Ezek elterjedt nézetek, melyek azt mondják, hogy az „erőszak béketeremtő eszköz” és ezért működik is, mint probléma megoldó eszköz.

A „békefenntartó” kifejezés elég jól ismert. Mindezek ellenére, lehetséges erőszak használatával vagy az azzal való fenyegetéssel hosszan békét fenntartani a legtöbb konfliktusban? Megoldja-e a problémákat, vagy egyszerűen betemeti őket? A kérdést érthetjük mind személyes, mind nemzetközi konfliktusok vonatkozásában vagy agresszív helyzetekre is. Walter Wink szerint az az elképzelés, miszerint az erőszak képes problémákat megoldani, csupán egy mítosz. Ha átgondoljuk, milyen károkat idéz elő az erőszak mind az elkövetőben, mind az áldozatban, egyszerű észrevenni, hogy a létrejövő „béke” nem eredmény, hiszen egyik fél sem győz. A bosszúkeresés nem hoz békességet; sőt, felemészti az embert, és még több erőszakot szül.

Amikor fiataloknak kommentálom a legutóbbi iskolai verekedést, úgy tűnik, általában felismerik, hogy erőszakkal nem lehet megoldani egy konfliktust. Gyakran a viták két ember közt abba torkolnak, hogy belekeverik barátaikat, testvéreiket, unokatestvéreiket, bandáikat stb. Ahogy Martin Luther King Jr. is megmondta: „az erőszak legnagyobb gyengesége az, hogy egy lefelé ívelő spirál, amely pont azt a dolgot szüli meg, melyet el akar pusztítani.”

Talán van egy harmadik választás is. Egy mód, mely az erőszakkal kreatív módon száll szembe, mely nem keresi az erőszakos reakció lehetőségét, és nem is szalad el előle, hanem szeretettel próbál a helyzettel szembesülni.

Van más mód?

Globálisan nézve Wink ezt a kérdést veti fel: „Mi lenne, ha az országok annyi pénzt költenének más országok erőszakmentes megközelítésére, mint arra, amennyit háborúkhoz fenntartott ’védelmi’ költségvetésre szánnak? Vagyis, ha lenne annyi elszántság a békére, mint amennyi az erőszakra és a háborúra van. Talán a világ is azért van ilyen állapotban, mert az erőszakot általánosságban véve jogosnak és igazolhatónak vesszük. Gandhi egy mélyreható gondolatot osztott meg, mikor azt mondta, hogy „mindig is rejtély volt számomra, hogyan érezhetik magukat az emberek megtisztelve az által, hogy másokat megaláznak.”

Ahelyett, hogy elkezdenénk beszélgetni az erőszakmentességről fiatalokkal, lehet, hogy inkább el kéne kezdenünk vizsgálni a „minden értelmet meghaladó békességet” (Filippi 4:7) Ennek a békességnek egy teljesebb megértésébe tartozik az épség, jóllét, igazság, a helyreállított kapcsolatok, a szeretet és az együttérzés. A legjobb példa erre Jézus volt, aki ezt a békességet demonstrálta mindazok felé, akikkel csak kapcsolatba került. Azt mondta „szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak benneteket. (Lukács 6:27-28) Egy bizonyos szemszögből a „szeressétek az ellenségeiteket” kifejezésnek, semmi értelme nincs. Ha igazán szeretjük az ellenséget, nem lesznek többé az ellenségeink, legalábbis a számunkra. Ha szeretjük azt a személyt, aki bántani próbál bennünket, azzal nem kívánunk neki viszont fájdalmat. Jézus aztán mondja a 29. versben „ha valaki megüt, fordítsd oda a másik orcádat is”, a 31.-ben pedig „És amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal.”

Ezek mind nagyon kemény tanítások, de ha komolyan vennénk őket, mennyivel másabb lenne a világ! Jézus nem arra hív, hogy semmit se tegyünk, ha konfliktusba kerülünk. A másik orcánk odafordítása a maga módján egy szembeállás. Isten nem kívánja, hogy az erőszakos tetteket elkövetők, és az elnyomók tovább folytassák cselekedeteiket. Az, hogy kreatívan és szeretettel reagálunk az erőszakra, sokkal inkább bátorság, mint gyávaság.

Jézus nem passzív jellem volt. Mindent felforgató tanításai és életének közvetlen eredménye volt az, ami erőszakos halálához vezetett – egy politikai és társadalmi forradalmár halálához. Míg Jézus erőszakmentesen cselekedett, sosem maradt tétlen. Ha Jézus „a láthatatlan Isten képe” (Kolossé 1:15) és arra hív minket, hogy „az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is” (Filippi 2:5), mit is tanulhatunk Istenről és arról, ahogyan viselkedhetünk mások irányában?

Talán túl leegyszerűsítem a dolgokat, és irreálisak az elképzeléseim. Talán Jézus megengedi az erőszakot. Talán a tanításai csak egyénekre vonatkoznak, országokra nem. De sokan osztják a véleményemet. Mindezek ellenére, ha segíteni tudunk fiataloknak, hogy meglássák, van más alternatíva ahhoz képest, ami a megszokott, talán ők lehetnek majd a tiltakozás hangja egy olyan kultúrával szemben, melyről azt tanítják nekik, hogy az a normális.

Megtartani a békességet

Békét és erőszakmentességet keresni és ezt az életünkre nézve egy döntésnek tekinteni nagyon sok gondolkodást, elkötelezettséget és gyakorlatot igényel. Ez egy állandó folyamat. Vannak értékek, melyek fontosak; szükség van az alázatra, és mások értékelésére, szükséges, hogy hajlandóak legyünk szenvedni, hogy kimutathassuk Krisztus feltétel nélküli szeretetét. Aztán fontos még, hogy elkötelezettek legyünk mások biztonságára és jóllétére – úgy szeretni egymást, mint magunkat. Az egész törvény egy parancsolatban összegezhető: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” (Galata 5:14) Aztán következik a konfliktusok elfogadása, mint amik az emberi létezés velejárói, valamint egy elkötelezettség, hogy azokat szeretettel fogjuk kezelni. Végezetül szükség van reményre; remény másokban, remény magunkban és leginkább az Isten munkájában a Szentlelken keresztül.

A valóság azt tükrözi, hogy mindannyiunk arra szocializálódott, hogy elfogadjuk az erőszakot, és ezért nehéz elképzelnünk az erőszakmentes viselkedést, mint lehetőséget minden körülményben. Sok ember gyakorolja ezt sokféle közegben: otthon, iskolákban, főiskolákon és munkában. Lehet, hogy az az ifjúsági munka, amiben dolgozol, egy olyan terep, ahol a fiatalok elkezdhetnek megálmodni és kialakítani egy békés, erőszakmentes életet – ahol kifejleszthetnek stratégiákat és válaszlehetőségeket bizonyos helyzetekre, és gyakorolhatják is azokat szerepjátékok és viták formájában, és ezzel kihívás elé állíthatják az elfogadott normákat.

Arthur Brown egy Ifjúsági Specialista, aki Beirutban él családjával.

Eredeti cikk: Responding to violence