„Jaj, de magára maradt az egykor oly népes város!
Olyan lett, mint az özvegy.”
(Siralmak 1:1)
Így kezdődik Jeremiásnak a siralma, a nagy prófétáé, akinek életműve volt, hogy figyelmeztesse Isten népét a lehető legnagyobb tragédiára, majd végignézte, ahogy az bekövetkezik. Újra és újra átolvastam Jeremiás siralmait a Katrina és Rita hurrikánokat követő nehéz időkben, most pedig a Vilma után. Úgy tűnik, hogy a Jeremiás által ábrázolt kép, amint a lerombolt Jeruzsálem utcáin jár, lélekbe maró vizuális metaforája New Orleansnak, Biloxinak és sok más, a vihar által letarolt városnak. A Chris barátom által leírt kép, – aki két hetet töltött a legnagyobb pusztítást elszenvedett területeken, hogy közvetlen vigasztalást nyújtson a rászorulóknak, – nagyon hasonlít Jeremiás nyitó gondolataira. Elmesélte, hogy hajtott végig a szomszédos utcákon, ahol minden ház ajtajára felfestettek egy számot, ami a házban talált halottak számát jelölte, ahol mindent átjár a halál szaga, – nos, ez a kép, több mint nyomasztó.
Az FYI-nél (Fuller Youth Institue) figyelmeztettek minket, hogy az országunk által elszenvedett traumának a hatásai mélyek, károsak és tartósak lesznek. Amerikában még sohasem volt ilyen mértékű természeti katasztrófa. A Katrinát követően napvilágra került események sok kérdést vetettek fel a vezetést illetően, helyi, állami és szövetségi szinten egyaránt. Nagyon komoly kérdésekkel találták szemben magukat azok is, akik hisznek Istenben. Hogyan történhetett meg mindez? Isten lehet ezek után még mindig jó? Kiben bízhatunk, ki fog segíteni nekünk? Hogyan érezhetjük ezután valaha is biztonságban magunkat?
Nekünk, ifjúsági munkásoknak hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a hurrikán következményeinek lesznek rövid és hosszú távú hatásai is, függetlenül attól, hogy földrajzilag hol vagyunk. A városok és gyülekezetek egész Amerikában befogadták a menekülteket, és pénzügyi támogatást nyújtottak a hontalanná vált családok „adoptálásához”.
Önkéntesek mentek az elpusztult területekre, hogy szolgáljanak, és úgy tértek haza, hogy csak nagyon kevés, vagy egyáltalán semmi lehetőségük sem volt, hogy beszámoljanak a gyülekezetüknek a tapasztalataikról. Még azoknál is, akik nem ismertek senkit, akit közvetlenül érintett volna a katasztrófa, jelentősen megnőtt a félelem és a szorongás érzése az egész országban. Amerikában minden ifjúsági szolgálat érintett, és az lesz ezután is a katasztrófában.
Tehát, mire kell nekünk ifjúsági munkásoknak felkészülnünk? Egy bizonyos szinten túl az ember már kísértést érez, hogy kizárja a hurrikánnal foglalkozó anyagok áradatát. A gyerekeknek már elegük van abból, hogy folyton erről beszélnek az iskolában, és mindenkit kimerítenek már a média kimutatásai. A diákok első reakciója az lehet, hogy csak egy vállrándítással válaszolnak azokra a kérdésekre, hogy hogyan dolgozzák fel az eseményeket, vagy éppen vegyes érzelmeket táplálnak a vég nélküli imaszolgálatokkal szemben, amit az áldozatokért mondanak.
Ugyanakkor tudatában kell lennünk annak, hogy ténylegesen milyen stresszt jelentenek az események a diákok családjában és életében. A legenyhébb esetben, csak a hírek azok, amik teljesen áthatják az ember életét. A legrosszabb esetben, olyan gyerekek, akiket ismerünk, elvesztették a családjukat, a barátaikat, az otthonukat, a biztonságot. Lehet, hogy a te gyülekezetedbe jöttek át, vagy éppen a te gyülekezetedről van szó. Szeretnénk néhány gyakorlati tanácsot adni, hogyan lehet a traumát követő stressz reakciókat kezelni, ami a rád bízott kamaszok között felbukkanhat, és szeretnénk hangsúlyozni, hogy milyen fontos szerepe van a sírásnak a gyógyulás folyamatában.
Egyik FYI kutatónknak, Dr Cynthia Erikssonnak a szakterülete a trauma, és a traumát követő stressz. Az általa készített tanulmány különösen jó meglátásokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogyan segíthetjük a diákokat, családokat és egyházak munkáját az utóhatások kezelésében, amiket éppen most tapasztalnak. A kutatások szerint egy nagy katasztrófát követő eszmélésben az iskoláskorú fiataloknál legnagyobb a veszély, hogy súlyos pszichés reakciók alakulnak ki1. Ezek a stressz-reakciók nagyban befolyásolhatják a napi normális életfunkciókat. Megkértük Cyntiát, hogy segítsen néhány olyan alapvető módszert átadni, ami segít kiigazodni a post traumatikus stressz tünetei között, amelyek a te szolgálati területeiden is jelen lehetnek.
Tehát, hol keressük a baj jeleit?
Ahogy az elpusztult területeken is a fizikai újjáépítéssel kell kezdeni, ugyanez igaz az érzelmi „újjáépítésre” is. Bármilyen tragédia veszteséggel jár, és némelyeknek ez a veszteség rendkívül nagy, amint megpróbálják elképzelni, hogy hogyan kezdhetnek mindent a nulláról. Mások az életüket, vagy szeretteik életét féltették, és most nehéz bármiféle biztonságban érezni magukat. A hasonlóan nagy természeti katasztrófák során végzett kutatások azt mutatják, hogy van egy sor olyan általános reakció, amire a Katrinát túlélők esetén is számítani lehet. Íme egy rövid lista:
Érzelmi, és kognitív reakciók:
– Reménytelenség a jövőt illetően
– Elszakítottság érzése a többiektől, fásultság
– Nehéz koncentráció
– Nyugtalanság érzése, könnyen megriad, állandóan figyel
– Felkavaró álmok
– Idegesség, félelem, szomorúság
– Elkerül mindent, ami a hurrikánra emlékezteti
– Ingerlékeny, könnyen dühbe jön
– Feldúltság érzése, könnyen bosszankodik
Fizikai reakciók:
– Gyomor problémák, megváltozik az étvágy, túleszi magát
– Alvászavarok
– Kimerültség
– Heves szívdobogás, szapora légzés
– Fejfájás
– Nem törődik önmagával (sport, diéta, egészségvédelem)
– Drogok
– Romló egészségi állapot
Lelki reakciók:
– Haragszik Istenre
– Isten jóságának megkérdőjelezése
– Nehezen talál értelmet az élet dolgaiban
– Nehezen bízik
Ez a lista nyomasztónak tűnhet, és természetesen nyomasztó lehet a túlélőknek az élet hétköznapi dolgaival foglalkozni, miközben a fent felsorolt reakciók egész sorát tapasztalják. Azonban a legtöbb emberben ezek a reakciók idővel leülepednek. Azok pedig, akik tovább küzdenek ezekkel a problémákkal, olyan újabb kihívásokkal szembesülnek, mint az alkoholizmus, a drogfüggőség, depresszió, öngyilkosság gondolata, vagy olyan poszt traumatikus reakciók, amelyek megzavarják az iskolai teljesítményt, vagy a másokkal való kapcsolatokat. A súlyos érzelmi és viselkedésbeli zavarokra oda kell figyelni, támogatni kell az ilyen fiatalokat az ifjúsági segélyszolgálaton és a profi mentálhigiénés szolgálaton keresztül.
A fiatalok melyik csoportja a legveszélyeztetettebb?
Azokat a túlélőket fenyegeti leginkább a krónikus tünetek kifejlődése, akik elvesztett szeretteik miatt bánkódnak, akik elveszítették az otthonukat, akiknek már korábban is mentális vagy fizikai betegségekben szenvedtek, akik közvetlen életveszéllyel néztek szembe, vagy akik a pusztítás különböző jeleneteinek voltak szemtanúi. Ők azok, akiknek szakember segítségére van szükségük, hogy eljussanak a gyógyulásig.
Felismerjük-e a PTSD-t, (post traumatikus stressz okozta rendellenességeket) amikor ilyennel találkozunk?
A post traumatikus stressz nagyon divatos frázis lett a médiában, amit gyakran hangoztatnak pl. a terrorista támadások, az iraki háború és a legutóbbi cunami kapcsán. Fontos, hogy megértsük, az embereket nagyon mélyen érintheti egy életveszélyes helyzet, vagy egy tragikus veszteség. Sokan azt feltételezik, hogy azok, akik valamilyen esemény után a post traumatikus stressz tüneteit mutatják, szükségszerűen a rendellenességeket is produkálni fogják. A probléma az, hogy ha rögtön a PTSD diagnosztizálását alkalmazzuk, akkor a potenciális segítők megijednek, és nem fogják tudni, hogy mit mondjanak, vagy mit tegyenek egy túlélővel. Miközben óvatosak próbálunk lenni, a legtöbb ember újra talpra tud állni. A legtöbben nem produkálnak rendellenességeket.
Egy ifjúsági munkás lehet olyan helyzetben, hogy feltárja a katasztrófához kapcsoló érzéseket, miközben pl. megfigyel egy diákot, akinek mentálhigiénés szakember segítségére lehet szüksége. Figyelheti, mik azok a jelek, amik arra utalnak, hogy nem tud hatékonyan megbirkózni a történtekkel, mint pl.: kerüli a társaságot, fokozottan kockázatos viselkedésformákat választ, többet iszik, többet dohányzik, vagy a tanulmányi eredménye romlik.
Mit gondol, mik a lelkigondozás leghatékonyabb módszerei, amelyek segíthetnek PTS (post traumatikus stressz) tünetek esetén?
Az hogy lehetőséget adnak a gyerekeknek, hogy őszintén kifejezzék haragjukat, zavarodottságukat és felháborodottságukat Istennel szemben. Az hogy lehetőséget kapnak, hogy elmondják élményeiket, úgy ahogy nekik elfogadható, de nem szabad őket kényszeríteni jobban, mint amire már készek. Segíteni kell őket, hogy jól fontolják meg döntéseiket. Segíteni kell őket, hogy kielégítsék gyakorlati szükségleteiket. További tanácsokat lehet találni az Országos PTSD Központ Pszichológiai Elsősegély Kézikönyve c. kiadványban. A PTSD Országos központ web oldalán.)
(Psychological First Aid on the National Centrer for PTSD’s website)
Engednünk kell, hogy elmondják, mi megy végbe a gondolataikban Istennel kapcsolatban. Lelkigondozói gyakorlatunk hajlamos valamiféle választ adni, hogy segítsék eloszlatni az emberek kétségeit. Azonban, a legfontosabb, hogy az első lépés mindig a meghallgatás legyen, még akkor is, ha szörnyű dolgokat akarnak mondani Istennek. Egy ilyen pillanatban ne akarjunk teológiai oktatást tartani a traumát átélt embernek, hanem maradjunk meg a lelkigondozó szerepében. Ismerjük el, hogy ilyen események közepette gyakran nehéz meglátni Istent. És ezzel be kell érnünk, ha segíteni akarunk egy tinédzsernek, hogy egészségesen dolgozza fel mindazt, amin átment.
A legtöbb, közvetlenül érintett ember számára a fájdalom lesz a legnagyobb probléma. Nagyon fontos, hogy lehetőséget kapjanak a normális életre, amikor már tudnak normálisan érezni, és hogy legyen idejük ezekkel a kérdésekkel foglalkozni. Az is jó a gyerekeknek, ha segítünk valamilyen napi rutint kialakítani, amivel visszatérhetnek a koruknak megfelelő szintű tanulási feladatokhoz. A végzős középiskolásoknak a továbbtanulásról kell gondolkodniuk .Gyakran nehéz, és nem is bölcs dolog, krízis helyzetben döntést hozni. A szülőknek, és más segítő felnőtteknek nagyon óvatosan kell eljárniuk az ilyen helyzetben lévő diákokkal, amikor a lehetőségeket mérlegelik, és csak olyan tempóban szabad előre haladni, ami annak a fiatalnak elfogadható.
Mi a helyzet velünk, akiket nem érintett mindez közvetlenül a gyülekezetünkben? Tudna valami tanácsot adni, hogy a mi diákjainkban milyen hatásokat válthatnak ki ezek az események, amiket esetleg észre sem veszünk?
Ami legutóbb történt, az olyan mértékű esemény volt, ami gyakorlatilag mindenkit érintett ebben az országban. Valamilyen módon mindenki szembesül a tragédiával; vagy úgy, hogy figyelte a médiában, vagy ismer valakit, aki ilyen, vagy olyan veszteséget szenvedett el, vagy találkozott olyan családokkal, akik az ő környékére települtek át, vagy önkéntesként segített.
Akik valamilyen traumát szenvedtek el, személyükben (erőszak) vagy anyagi javaikban, (leégett a házuk, stb.) azok esetében különösen nagy a negatív reakciók kockázata. Lehet, hogy nem közvetlenül oldják fel a régi traumákat, hanem lehet, hogy mások veszteségeire lesznek nagyon érzékenyek, azokon igyekeznek majd segíteni. Az alapvető dolog az, hogy biztosítsuk, a gyerekek kiadhatják magukból a katasztrófával kapcsolatos érzéseiket, bármi legyen is ennek a formája. Arra ösztönözném a diákokat, hogy igyekezzenek valamilyen módon segítséget nyújtani másoknak, ez segíthet megfogalmazni az egész szituációt és saját felelősségüket is.
Mivel a média azóta is megszellőztet olyan információkat egy újabb potenciális katasztrófáról, bárki veszélyben érezheti magát. Létezik egy egyensúly aközött, hogy mit tanulhatunk ebből a tragédiából, és aközött, hogy ez hogyan ösztönöz arra, hogy felkészüljünk egy következőre, attól függően, hogy mik a katasztrófa kockázatai. A felkészülés segíthet az aggodalmakat csökkenteni. Ez fontos lehet mind a trauma túlélőinek, mind az aggódóknak.
Pszichológiai szempontból hogyan juthatnak el a katasztrófa túlélői a reménység állapotába? Van-e olyan helyzet, amikor még túl korai Isten jóságát emlegetni?
Egy katasztrófát követő első néhány hétben még korai azt mondani valaki másnak, hogy „Jó az Isten”. Vannak túlélők, akik az első perctől fogva Isten kezét látják az események mögött, és vannak, akik nem. Ha egy kétségek között lévő embernek azt mondjuk, hogy „Isten át fog ezen segíteni”, akkor azt kockáztatjuk, hogy az illető bűnösnek érzi majd magát, vagy azt hiszi, hogy megítélik őt azért, hogy nem tartott ki ebben a reménységben. Sohasem fogom elfelejteni, amikor rátaláltam a 88. zsoltárra. Nem az Isten hűségéről szóló hitvallással fejeződik be, hanem valami ilyesmivel: „Meg fogok halni.” Vannak pillanatok, amikor nem tudjuk az élet reményteli oldalát nézni, és lehetetlennek tűnik Isten jóságába kapaszkodni. A sírásban kell, hogy helye legyen a reménynek és az elkeseredésnek is. Sokaknak időbe fog kerülni, hogy meglássák Istent, amögött, ami történt. Az a legnagyobb odafigyelés a lelkigondozók részéről, ha meghallgatják a kétségeket, és nem próbálják „helyre tenni” az illetőt, vagy más módon meggyőzni őt.
Tehát azt mondja, hogy pszichológiai szempontból a lelki gyógyulás folyamatában értékesnek mondható, ha valaki ki tudja beszélni a bánatát, vagy panaszkodik Istennek, és elismeri a helyzet igazságtalanságát és a fájdalmát.
Pszichológusként én azt értékelem a kibeszélésben, hogy mennyire igaz az, hogy muszáj Istenhez kiáltani. Isten nem várja el tőlünk, hogy emeljük fel a fejünket, és legyünk túl rajta. Isten hallani akarja, hogy mérgesek vagyunk, fájdalmunk van, és félünk. Ez egy kapcsolat, és nem arról szól, hogy a valóság fölé emelkedünk, és úgy teszünk, mintha nem létezne. Isten azt akarja, hogy legyünk reálisak, erre vannak is példák a Szentírásban.
Az egyik dolog, ami segíthet, az az, ha arra gondolunk, hogy mit jelent Istenben bízni. Vannak idők, amikor mi személyesen nem tudunk Istenben bízni, de valaki a gyülekezetből bízik benne helyettünk. Az ilyen testvérek jelenléte reményt adhat. Egy trauma áldozata megtapasztalhatja, hogy valaki a gyülekezetben, reménykedik az ő dolgában. Azt gondolom, hogy az egyik oka annak, hogy az V. Mózes 6. részben Isten megparancsolja a történet ismételgetését az, hogy a közösségek együtt ismételjék, és jegyezzék meg, hogy milyen szörnyű helyzetben voltak, és ne felejtsék el, Isten hogyan mentette meg őket, és vallják meg, hogy Isten ezután is hűséges lesz.
Hogyan tovább?
A traumát túlélőket mindig megkérdezzük, „Mit csinálnának másképp a jövőben?” A túlélők hajlamosak azon sajnálkozni, hogy milyen rossz döntést hoztak a katasztrófa alatt, és megrekednek az önvádolásban, ahelyett, hogy tudnának előre menni. A cél az, hogy megragadjuk az embereket az élményeiknél és érzéseiknél, és egy olyan irányba vigyük tovább, ami gyümölcsöző. Az a kérdés, hogy „mit tennél másképp?” lehetőséget ad, hogy néhány döntést megbánjanak, de arra is, hogy tanuljanak belőle, és tovább lépjenek.
A keresztyén közösségekben egyedülálló lehetőségünk van arra, hogy a hitünkre nézzünk, és Istenhez kiáltsunk. Engedjük meg az embereknek, hogy feltegyenek olyan nehéz kérdéseket, mint: „hol volt Isten?” és „hogyan bízhatnék benne? anélkül, hogy megpróbálnánk válaszolni rá. Reménységet hordozhatunk a szívünkben, mikor hallgatjuk a reményvesztettek történeteit, és menedékhelyet biztosíthatunk pusztán azáltal, hogy szeretettel hallgatjuk őket.
A KIBESZÉLÉS A GYÓGYÍTÁS SZOLGÁLATÁBAN A KÖZÖSSÉGEK LELKI GYAKORLATÁBAN
Nagyon hasznos betekintést nyújtott Cyntia nekünk, ifjúsági munkásoknak arra vonatkozóan, hogyan tekintsük a traumák pszichológiai és lelki következményeire. Mik a következő lépések, amivel az ifjúsági csoportot segíthetjük a gyógyulás folyamatában, Isten szerint? Jeremiásra visszatérve emlékeztettek engem, hogy ennek a siralomnak pontosan a közepén, és a végén újra olvashatunk egy hihetetlen megerősítést az Úr jóságáról, hűségéről, könyörületességéről és hatalmas szeretetéről (Jeremiás siralmai 3:19 – 33, 5:19). Lehetséges volna, hogy a remény visszatérésének egyetlen módja, ha először néven nevezzük a fájdalmat és a kétségeinket? A traumát követő lelki utazásunk onnan indul, hogy „Ó Istenem, mi történt?” és várhatóan afelé tart, hogy „ Hogyan bízhatnék továbbra is egy ilyen Istenben, hogy tudok ezután egyáltalán imádkozni?” Ezek valójában fantasztikus kérdések, amit egy közösség közösen feltehet az istentiszteletek és tanítások alkalmával.
A teológus Walter Brueggemann felszólította az egyházat, hogy tekintse újra a siralmakat (a kibeszélést) az istentisztelet egy formájának, amit már elfelejtettünk, vagy eddig kerültünk. A siralom (a kibeszélés) azt jelenti, hogy Istenhez kiáltunk – sőt panaszkodunk Neki – miközben nyíltan kifejezzük fájdalmunkat és kétségeinket. Bár ez meglehetősen bántó is lehet, a Zsoltárok könyve 65 teljes siralmat tartalmaz, amiket mintaként is használhatunk. Brueggeman ezeket a siralmakat a dezorientáció (zavarodottság) himnuszainak is nevezi. Arra ösztönöz, hogy közös alkalmaink a gyülekezetben ne csak a hit és az élet vidám oldalaira koncentráljanak, hanem figyelembe kell venni a sokszor megdöbbentően fájó és zavaros realitásokat is.3
Brueggemenn arra figyelmeztet, hogy ahol hiányzik a kezdeményezés a fájdalmak megosztására, ott az egyén számára csak a dicsőítés és a doxológia marad. Ebben az esetben Isten teljhatalmú, akit mindig dicsőíteni kell. A hívő az senki, és vagy dicsőíti Istent, vagy kritika nélkül elfogadja a bűnösségét, azokon a területeken, ahol nem működik jól a kapcsolata Istennel. Az eredmény egy hamis önkép, egy téves hit, amely félelmen és bűntudaton alapul, amit az emberek úgy élnek meg, hogy sértettnek érzik magukat, és saját magukat csapják be isten Igazságosságában. A siralmak lehetőségének a hiányában a vallás egyetlen formája a kényszerítő engedelmesség lesz.4
A siralmak belefoglalását a szolgálatokba alaposan meg kell fontolni, de nem kell kidolgozni. Lehetne pl. azzal kezdeni, hogy a következő istentiszteleten időt szakítasz a 88, 80, 61 vagy a 10 Zsoltár felolvasására. Tegyél fel ilyen kérdéseket: Helyénvaló-e ilyen dolgokat mondani Istennek? Mit gondolsz, ez mélyíti a kapcsolatod Istennel? Mire való ez az imádság? Aztán olvasd el újra az imádságokat, és kérd meg a diákokat, hogy mondják el saját dolgaikat, vagy imádkozzanak egy pár percig saját szavaikkal. Aztán beszéljétek meg, hogy jól, vagy rosszul érzik-e magukat attól, hogy ilyen módon közelednek Istenhez. Kiscsoportokban együtt el lehet olvasni a „siralmas” Zsoltárokat, és szembe lehet állítani a kétségbeesést és kérdőre vonást a 27. és 46. zsoltárok bizalmával.
A traumatikus élményekkel kapcsolatban rendkívül fontos, hogy egy hívő közösség ilyen válaszokat tudjon adni Istennek. Mi ifjúsági munkások gyakran félünk olyan közegbe vinni diákjainkat, ahol az Istennel szembeni kétségeket, haragot és csalódást fogalmazzák meg. Azonban, ha nem adunk teret az őszinte kibeszéléseknek az lelkileg és pszichológiailag is egy rövidzárlatot idézhet elő a gyógyítás folyamatában. A közösségeknek ez egy olyan lelki irányelve, amit nem kerülhetünk meg. Sok időbe telhet, amíg visszatér az Istenbe vetett őszinte bizalom, és a gyerekeknek egy hűséges felnőttre van szükségük, aki végigmegy velük ezen a nehéz úton. Nekünk, az ifjúsági szolgálatban, lehetőségünk van, hogy felajánljuk a Krisztusba vetett hitet, és az Ő új életet adó hatalmát a traumában és dezorientációban elveszetteknek.
Internetes források
Számos országos szervezet elkötelezettje az érzelmi traumák tanulmányozásának és kezelésének. A következő web oldalakon hasznos forrásokat találunk:
The National Center for PTSD, www.ncptsd.org : Great handouts for care-providers and survivors alike. Ez az oldal tele van információkkal
The International Society for Traumatic Stress Studies, www.istss.org : Források túlélőknek és gondozóknak.
The National Child Traumatic Stress Network: www.nctsn.org : Important resources for kids and families. Van egy katasztrófákkal és terrorizmussal foglalkozó külön fejezet, valamint a Katrina hurrikánnal kapcsolatos információkról szóló külön portál.
The American Academy of Child and Adolescent Psychiatry, www.aacap.org More good handouts for kids and families.
A Youth Specialities egy fantasztikus listát tett közzé szeptember 7-i „YS frissítések” tárgyú e-mailjében, amely ötleteket és gyakorlati tanácsokat is tartalmaz. Ezek között több is tartalmaz közösségben együtt elmondható „siralmakat”.
Teendők
– Gondold át, kik azok a fiatalok a csoportodban, akiknek valamilyen traumatikus élménye volt. Felismered-e a traumatikus stressz reakciók valamelyik tünetét rajtuk?
– Hogyan használtad hatékonyan a kibeszélés gyakorlatát az ifjúsági alkalmakon, a fájdalom feldolgozására. Milyen elképzeléseid vannak arra, hogy havonta egyszer a kibeszélés is a szolgálatod része legyen az elkövetkező néhány hónapban.
– Gondolod, hogy a fiataloknak elég lehetőségük van az életben, hogy hatékonyan és egészségesen dolgozzák fel a traumatikus élményeket? Ha úgy gondolod, hogy nem, akkor mi ennek az oka? Vannak-e olyan segítők, vagy olyan szervezetek a gyülekezetetekben, akik segíthetnek kialakítani ilyen lehetőségeket?
– Gondold át a mellékelt oktatási anyag használatát a post traumatikus stressz és a kibeszélés lehetőségének megvitatásában a gyülekezet vezetőivel. IDE klikkelve letöltheted az ingyenes Vezetők Oktatási Anyag csomagját.
1. Statisztika a http://www.neptsd.va.gov/facts/disasters/fs_range.html 9/23/05
2. Listák a következő munkalapról: Reactions to a Majos Disaster: Túlélőknek és családjaiknak a PTSD Országos Központ, www.ncptsd.org oldalán elérhető.
3. Walter Brueggemann: A Zsoltárok üzenete – teológiai kommentár (Augsburg Old TestamentStudies, Minneapolis: Augsburg, 1984)
4. Walter Brueggemann: Zsoltárok és a hívő élet (kiadta Patrick D. Miller, Minneapolis: Augsburg Fortress) 103-104
Eredeti cikk: In the Aftermath Processing Trauma through the Lens of Lament
Vélemény, hozzászólás?