Lehet, hogy van egy függőséged – egy titkos függőség, amiről nem is tudsz! Lehet, hogy még csak bujkál benned, de ha végigolvasod a cikket, biztosan ráismersz olyan ifjúsági munkásokra a környezetedben, akikre ez jellemző.
Feltételezem, jól eligazodsz az internetes pornográfia, a drogok és az alkohol világában. Talán azt mondod magadnak, hogy a kávé iránti szereteted minden reggel sokkal inkább az íze miatt van, nem a koffein miatt, és a számítógépes játékok iránti szenvedélyed is csak azért kell, hogy „kulturálisan releváns” legyél, hogy jobban meg tudd érteni a fiataljaidat.
És igazad van, valószínűleg nem is ezek a dolgok fognak téged függőségbe hajszolni, hanem az anyag, amelyet a saját tested termel. Ironikus, de lehet, hogy adrenalin-függő vagy?! Az adrenalin-függőség – mivel keveset beszélnek róla – talán manapság az egyik legerősebb függősége a vezetőknek és ifjúsági munkásoknak. És lehet, hogy túlzásnak tűnik, mégis klinikailag igazolt valóság.
Két évtizedes kutatás
Az elmúlt két évtizedben Dr. Archibald Hart, a Fuller Seminary professzora, kutatásaival és írásaival vezetők ezreinek segített, hogy megbirkózzanak az adrenalin függőségükkel. Áttörő művében, az Adrenalin and Stress (Adrenalin és a stressz) című könyvében Hart azt írja: Többségünk élete pörgős, felgyorsult. A siker szükségessége űz minket, és felgyorsult életünkben kevés idő marad a pihenésre. Olyan, mintha csapdába estünk volna egy elszabadult vonaton, és nem tudnánk hol a fék – vagy mintha a testünk motorja teljes sebességgel zakatolna, és nem tudnánk lassítani.
Hart 2007-es, Thrilled to Death (Felvillanyozódni a halálig) című könyvében azt írja, hogy napjainkban a stressz szintje sokkal több jelentős problémát okoz, mint azt akkor gondolta, amikor először előállt az adrenalin függőség elméletével, húsz évvel ezelőtt. Hart figyelmeztet:
Egészen addig, amíg társadalmi szinten nem tanulunk meg lassítani, nem vizsgáljuk meg az értékeinket, és nem változatjuk meg a felgyorsult életünket, addig szenvedni fogunk a szív- és érrendszeri betegségektől, gyenge immunrendszertől, depressziótól, és még egy csomó más betegségtől. Ráadásul továbbadjuk ezeket a tulajdonságokat és a gyenge ellenállóképességet a gyerekeinknek is.
Mint ifjúsági munkások, továbbadhatjuk ezeket a gyenge ellenálló képességeket nemcsak a biológiai értelemben, és nem csak a saját leendő valóságos gyerekeinknek, hanem lelki-szellemi értelemben a ránk bízott fiataloknak is.
Az adrenalin függőség biológiai okai
Az emberi test úgy lett megalkotva, hogy egy háromszintű rendszer véd minket a stressztől.
A riasztó rendszer figyelmeztet minket, amikor a testünk eléri a teljesítő képességének határait, vagyis amikor túl van hajszolva.
Az aktiváló rendszer felkészít minket, hogy cselekvéssel reagáljunk a riasztásra. Általában a „harcolsz vagy elmenekülsz” a lehetséges válasz, ami azt jelenti, hogy vagy szembenézünk a fenyegetéssel, vagy elfutunk előle.
A helyreállító rendszer pedig gondoskodik a gyógyulásunkról, az újraélesztésünkről, a talpra állásunkról, amire szükségünk van, a stressz előző két rendszerének működése után.
Sajnos manapság a stressz az ifjúsági munkában is hatalmas pusztítást okoz mind a három rendszerben. Hart szerint riasztórendszerünk hangját lassan meg sem halljuk, teljesen figyelmen kívül hagyjuk, vagy csak akkor vesszük észre, amikor már olyan hangos, mintha harangok zúgnának a fejünkben. Például, amikor a következő missziós szolgálatunkat tervezzük, és tele vagyunk stresszel, akkor sokszor fejfájás, fáradtság kínoz minket. És ahelyett, hogy a fájdalom okát keresnénk, inkább nem foglalkozunk vele, vagy valami gyógyszert veszünk be, hogy egy időre megszüntesse a tüneteket.
Ahogy a riasztó rendszerünk beindítja az aktiváló rendszert, a szervezetünk adrenalint kezd termelni, ami egy ideig fizikailag erősebbé, és szellemileg éberebbé tesz. Mivel ez egy természetes biológiai válasz, ezért sokunknak az a problémája, hogy túl sokáig ebben az aktivált állapotban maradunk. Ha a missziós szolgálat példájánál maradunk, amit az előző bekezdésben írtam, a fizikai, mentális és érzelmi lökés, amit azért kapunk, hogy túljussunk a tervezett programokon, sosem csökken, ugyanúgy az adrenalinra bízzuk magunkat, hogy átvészeljük a szülőkkel való találkozást, a vezetőképzőt szombaton, vagy a költségvetésünkkel való elszámolást a gyülekezeti tanácskozáson.
Végül majd valamikor eljön a helyreállító rendszer működésbe lépésének ideje, ami csökkenti az adrenalin szintünket. Ez sokszor ahhoz vezet, hogy „magunk alatt” leszünk, depressziósnak érezzük magunkat, és ez olyan érzés, amit jó keresztény missziómunkásként egyáltalán nem szeretünk. Ezért aztán megkísért minket, hogy minél előbb kilépjünk a helyreállító rendszerből egy újabb adrenalin-emelő élmény segítségével, ami az ifjúsági misszióban azt jelenti, hogy a rövid missziós kaland után egyre több tevékenységet adunk hozzá a már amúgy is túlzsúfolt programjainkhoz
Az adrenalin függőség holisztikus következményei
Azok az ifjúsági munkások, akik folyton a riasztás/aktiválás állapotában vannak, anélkül, hogy elég időt töltenének pihenéssel, a következő fizikai következményekkel fognak szembenézni:
– elkezd emelkedni a vérük koleszterinszintje
– a kapillárisok és a többi véredény szűkülése, amely elzárhatja a vér útját a szívizmokba
– egyre több vérlemezke rakódik az artériák falára.
– a gyomor savképzése növekedni kezd, ami fekélyhez vezethet
– egyre érzékenyebbé válnak a feszültségre, és/vagy kialakulhat a hajlam a migrénes fejfájásra
– az immunrendszer védekezőképessége a fertőzésekkel szemben lecsökken.
Talán sokunknak meglepő, de a stressznek és az adrenalinnak nem csak élettani hatásai vannak. Élettanilag hajlamosak vagyunk rá, hogy ingerlékenyek, depressziósak, frusztráltak, és nagyon idegesek legyünk. Lelkileg pedig van egy elfojtott vágyunk az Istennel való intimitásra, még akkor is, amikor összezavarjuk az adrenalin termelésünket. Ennek a vége pedig az lesz, hogy amikor szolgálunk a gyerekek és a családok felé, azt gondoljuk, hogy a „mennyei magasságokban járunk”, holott ez csak az adrenalin, csak a pótszere a valódi istenélménynek.
Egy régi menekülési módszer a jelen helyzetből
Dr. Hart több utat is javasol, hogy meg tudjunk szabadulni az adrenalin függőségünktől. Ilyen például az adrenalin szintünk ellenőrzése, a tudatos és rendszeresen elegendő fizikai pihenés és alvás, vagy az úgynevezett „A-típusú személyiség” (akik a stresszre hajlamosak) gondolkozásának megváltoztatása. De akár a stressz gyógyszeres kezelése is, ami azért valóban ritka. Mindezeken felül talán az egyik „leghatásosabb menekülési útvonal” az adrenalin-függőség csapdájába esett ifjúsági munkások számára a CSENDESSÉG. Az a legironikusabb az egészben, hogy néha a tipikus csendességet olyasvalaminek érezzük, amit minden nap meg kell tennünk, és pont ez frusztrál minket. Sajnálatos, hogy ez így van.
Van egy régi gyakorlat, amely segíthet, hogy ellenálljunk a függőségi tendenciáknak, akár kívülről, akár belülről jönnek. Ez pedig a „tudatunk felülvizsgálata”. Ez a felülvizsgálat a jezsuita szellemiségben gyökerezik, és egészen ötszáz évvel ezelőttre, Loyolai Szent Ignácig, a „Jézus Társasága” (vagy más néven jezsuiták) alapítójáig vezethető vissza.
Ez a felülvizsgálat segít, hogy megszabaduljunk az adrenalin függőségünktől, úgy hogy kizökkent a rohanásból, a mindennapos rutinból, és megállásra késztet bennünket, hogy meglássuk Isten hol jelent meg a napunkban, és hálát adjunk azért. Tegyük fel, hogy körülbelül tizenöt percet vesz igénybe, és bármikor, bárhol lehet gyakorolni, egyedül vagy másokkal (pl. a házastársaddal, a családoddal vagy a fiatalokkal az ifjúsági szolgálatban). Ez a legtöbb embernek a nap utolsó órája, lefekvés előtt (jó indok rá, hogy kikapcsoljuk korábban a tévét vagy a számítógépet). Persze mindig meg van a veszélye, hogy csak átfutunk ezen a „felülvizsgálaton”, mint ahogy minden máson az életünkben, ezért az a legjobb, ha időt szánunk rá és keresünk egy helyet, ahol be tudunk kicsit rendezkedni a magányra, a csendességre, és ahol könnyű koncentrálni.
Nézzük ennek a „felülvizsgálatnak” a menetét:
1. Állj meg és legyél Isten jelenlétében!
A vizsgálódó imádságunk első lépése, hogy lelassítsunk, hogy megálljunk, hogy egy kis helyet csináljunk az életünkben, a gondolatainkban Istennek. Engedd meg magadnak, hogy egyszerűen csak ülj és „legyél”, és gondolj arra, hogy Isten jelenlétében vagy. Amikor tényleg megállunk, akkor abban a pillanatban átéljük, hogy Istenhez tartozunk. És amikor eszünkbe jut, hogy Istenhez tartozunk, akkor az is eszünkbe jut, hogy a napjaink is hozzá tartoznak, és a szolgálatunk és a ránk bízott fiatalok is Istenhez tartoznak.
2. Hálával nézz vissza a mai napra!
A következő lépés, hogy kérjük meg Istent, hogy világítsa meg a napunkat, ahogy imádkozva végiggondoljuk a nap eseményeit Krisztus fényében. Hálával gondoljunk mindarra, ami aznap történt, és köszönjük meg Istennek a nap minden ajándékát. Ezek a visszaemlékezések segítenek, hogy emlékezzünk olyan pillanatokra is, amelyek amúgy elvesznének az adrenalinnal teletankolt tevékenységeink közepette.
Néhány kérdés, amit feltehetünk:
– Mi volt a mai nap „csúcspontja”? Miért vagyok a leginkább hálás?
– Hol és hogyan jelent meg nekem Isten a leginkább a mai napon?
– Mi volt a leginkább életet-adó a mai napban?
– Mikor éreztem magam pihentnek és kiegyensúlyozottnak ma?
3. Fedjük fel a mélypontokat is!
Ahogy tovább hagyjuk, hogy a Szentlélek megvilágítsa a napunkat, ezek a kérdések segíthetnek, hogy jobban megértsük a mélypontokat:
– Mi volt a napom „legmélyebb” pontja? Miért vagyok a legkevésbé hálás?
– Hol éreztem a legkevésbé Isten jelenlétét?
– Mi volta legkevésbé életet-adó, vagy leginkább lehangoló a mai napban?
– Mi tartott távol attól, hogy kipihentnek és kiegyensúlyozottnak érezzem magam?
Ahogy felfedjük a küzdelmeinket és próbáinkat, rájövünk, hogy ezekért nem Istent kell hibáztatni, és ilyenkor helyénvaló megbánni a bűnöket, és kérni Istent, hogy hozzon új életet a sötét területekre.
4. Pihenj meg Istennel!
Az egész gyakorlatnak a kulcsa, egyszerűen az, hogy ez egy ima, amiben „megpihenünk” Istennel. Csöndes, magányos elmélkedés Isten előtt.
Zárd le az imádságot azzal, hogy egyszerűen megköszönöd Istennek, hogy ott volt veled.
Egy ifjúsági munkás, aki használta a felülvizsgálat imáját
A szolgálatom első napjait egy pörgős városközpontban töltöttem, az életem gyakran teljesen kicsúszott az ellenőrzésem alól, és úgy éreztem, elveszítettem a kapcsolatot saját magammal, Istennel, és másokkal.
Egy bölcs asszony javasolta, hogy minden este vizsgáljam meg az eltelt napot ezzel a módszerrel. Ez egy nagyon nehéz időszaka volt az életemnek, és gyakran éreztem úgy, hogy Isten hiányzik belőle. A felülvizsgálat gyakorlása megadta nekem a lehetőséget, hogy észrevegyem, igazából Isten jelen van az életemben, csak én túl elfoglalt voltam ahhoz, hogy észrevegyem. A vizsgálat adott egy olyan eszközt, amivel odafigyelhetek a felgyorsult életemre, figyeljek Isten jelenlétére, figyeljek magamra és a saját reakcióimra az életem eseményeivel kapcsolatban.
Ahogy megvizsgáltam a napjaim, emlékeztem azokra a pillanatokra, amikor túlreagáltam egy helyzetet, vagy amikor szeretetlen voltam. Isten szeretetének jelenlétében ezeket fel tudom dolgozni, hogy növekedhessek, hogy meggyógyulhassak, és hogy továbbléphessek. Amíg úgy tűnik, hogy körülöttem annyi minden akarja elvenni tőlem az életem, ebben a vizsgálatban visszakaphatom, és újra az életet választom. Amikor adrenalinnal pörgök, akkor azok a pillanatok, amikor megállok és visszanézem a napjaim, emlékeztetnek arra, hogy én nem így akarom élni a napjaim és nem így akarom élni az életem. Az egyik kérdés, ami segíteni szokott, hogy ezt így is legyen: „Ha a napom túl elfoglalt volt, mire kell ma nemet mondani?”
A felülvizsgálat egy nagyon jó kapcsolati eszköz is. A férjem és én használjuk a felülvizsgálati kérdéseket, hogy beszélgessünk a másikkal egy-egy hosszú nap után – néha a kocsiban, néha vacsora után, néha lefekvés előtt. Ez lehetőséget arra, hogy eltűnődjük a napunkon, akár együtt, akár magunkban. Ugyanígy eszközként használjuk az ifjúsági munkában is, időnként megkérdezzük a fiatalok csoportját, hogy mik voltak a nap vagy a hét csúcspontjai és mélypontjai.
Abban a társadalomban, amely egyre csak rohan, és nincs semmilyen ellenőrzés, ez a felülvizsgálat, hogy naponta megállunk és pár percig megvizsgáljuk magunkat, lehetőséget ad egy kis levegővételre. A felülvizsgálat emlékeztet minket arra, hogy az igazi élet nem az adrenalin-fűtött, akciódús élet vagy állandó szolgálat. Az igazi élet abból fakad, hogy felfedezzük, hogy Isten ott volt, egész nap, akár észrevettük abban a pillanatban, akár nem. Ez a felismerés talán segít, hogy elérjük a következő „csúcspontot”, talán nem – de az egészen biztos, hogy a Szentlélek igazi erejét kínálja, hogy megtartson minket, és ki tudjunk pihenni az adrenalin függőségünket.
Ifjúsági munkások akcióterve
Anne Dillard hozzáfűzései: „Ahogy a napjainkat éljük, úgy éljük az életünket!” Amikor visszatekintesz a napodra, megkérdezed magadtól: ez az, ahogy élni akarom az életem? Isten azt szeretné, ha így élném az életem?” Ha nincs időnk feltenni magunknak ezeket a kérdéseket sem, az vajon mit mondd arról, hogy hogyan élünk? És hogy érezzük magunkat emiatt?
Vedd szemügyre a szolgálatod órarendjét, a programokat, találkozókat, eseményeket, használd ezt a néhány felülvizsgáló kérdést, mint imát, hogy vezessen téged:
– A szolgálatod mennyi része alapszik azon, hogy az adrenalin szintedet magasan tartsa?
– A szolgálatod tempója mit üzen a diákoknak az adrenalin értékéről? És a pihenés értékéről?
– Milyen változtatásokat fogsz elvégezni az elkövetkező hónapokban, hogy kitörj az adrenalin függőség körforgásából –magadért és a fiataljaidért?
Eredeti cikk: Adrenalin Our Secret Addiction
Vélemény, hozzászólás?