KILENCEDIK RÉSZ
ApCsel 9:26-28 – új vezetők felkarolása
Feltűnik a színen Saul, azaz Pál. És itt megint egy fontos, teokratikus alapelvről olvashatunk. Egy vezető, Barnabás, felkarol és maga mellé vesz egy másik potenciális vezetőt, Sault, és beviszi őt az apostoli csapatba. Így növekszik az első vonalas vezetőség a teokráciában. Sault már nem a gyülekezet közössége választja meg, nem is az ő igényük szabta meg, hogy bővüljön a vezetőség – a diakónusoknál, emlékszünk ez így volt: a nép zúgolódott a szükség miatt, és ők is választhattak – most azonban olyan emberről volt szó, aki a látás kialakításában, a gyülekezetek plántálásában és vezetésben, az igehirdetésben és a misszió vezetésében vált vezetővé. Őt tehát nem a nép, hanem egy másik vezető ismerte fel és vonta be a vezetők közé, ahol mindenki azonnal el is fogadta azt, hogy köztük van a helye. Nagyon fontos együtt látni ezt a fejezetet a diakónusválasztásról szóló 6. fejezettel, hogy lássuk, a teokrácia nem a rendszerre vagy a sablonra épít, hanem Isten vezetésére, másrészt van különbség az asztal körüli szolgálók beállítása és a látáshordozó missziói vezetők beállítása között.
A teokráciára tehát az jellemző, hogy az első vonalas vezetőség nem szavazás, még csak nem is az emberi szükségletek szerint bővül vagy változik, hanem a vezetőknek adatott felelősség és látás alapján, hogy mikor tűnik fel valaki, akit Isten kiválasztott valamire. Ha feltűnik, azt az Isten Lelke által vezérelt vezetők azonnal felismerik, melléállnak – és a gyülekezet pedig automatikusan elfogadja magára nézve az új vezető tekintélyét is mindenféle megerősítő szavazás nélkül is. Ez azonban nem történik egyik pillanatról a másikra, Saul is itt mindössze bekerült az apostoli csapatba, azonban konkrét szolgálatot és megbízatást csak a 13. fejezetben kap.
TIZEDIK RÉSZ
A vezetők formálhatósága – Péter szolgálata Kornéliusz felé
A 10. rész egy nagyon fontos szakasza az üdvtörténelemnek, hiszen a Krisztus evangéliuma itt lépi át egy pogány ember küszöbét, és innentől kezdve ismerik fel az apostolok, hogy az evangélium minden ember felé, még a rómaiak felé is szól.
Péter imádkozó ember volt. Egy Simon nevű Tímár tengerparti házában szállt meg éppen, és imádkozott, amikor Isten látomást adott neki. Kedves testvéreim, a demokráciában lehet az előírásoknak megfelelően, a rutin és a megszokás szerint gyakorlottan élni és cselekedni, de a teokráciában csak az él meg és csak azt használja Isten, aki nyitott marad a természetfelettire! Míg a demokráciában a vezetők csak a többség támogatására számíthat, a teokráciában Isten természetfeletti támogatására is lehet és kell számítani. A teokrácia lényege, hogy a gyülekezetet nem alapelvek, szervezeti szabályzatok irányítanak, hanem a mennyei látás irányítja, méghozzá a vezetőknek adott mennyei látás, amely nélkül elvész a nép. Ez a teokrácia szíve! És a mennyei látást a Szentlélek be is teljesíti!
Péter tehát imádkozik, és Isten olyan dolgot mutat neki, amit első körre még az ő gyomra, szíve meg hite sem vesz be egykönnyen – gondoljuk el, mit szólhattak hozzá első körben a többiek. A hívő zsidó ember számára egy pogány római házába még a bemenetel is totális abszurdumnak számított, nem hogy az, hogy Isten országa rájuk is kiterjedhet. Ami itt történik Péteren keresztül, az az Ekklésia talán egyik legnagyobb jelentőségű változása és megváltoztatása volt. Megváltozott a jellege, az összetétele, a szellemi irányvonala, a szolgálati területe és missziós iránya – és erről nem a gyülekezet döntött szavazással, még csak rendkívüli tanácskozást sem kellett összehívni, hanem a vezetőt Isten természetfeletti módon vezette, és ő – még ha nem is dalolva – de engedelmeskedett. A vezető engedelmessége pedig automatikusan átformálta az egész gyülekezetet.
Ez a vezetés és a vezetés elfogadásának is a tétje, amin itt Péter és az első gyülekezet átment: hogy a régi gondolkodásból át tud-e váltani egy új gondolkodásmódba. Lehetett volna Mózesre hivatkozni itt is, a törvényre, arra, amit és ahogy eddig gyakoroltuk – de Isten ezen a ponton át akarja formálni az ő népének a gondolkodását. Lehet, hogy Péter meg a generációja úgy nőtt föl, hogy azt tanulták, hogy a pogányok házába be se menj, hogy ezt meg azt nem teheted meg – aztán Isten egyszer azt mondja, itt az ideje a gondolkodásod megváltoztatására és megújítására: most menj! Most tedd azt, amit eddig nem tettél, mert most így akarom!
Ezt a gondolkodásmód-változtatást Isten először a vezetők gondolkodásának az átformálásával kezdi, azután pedig nekik kell ezt a megváltozott gondolkodást, a megváltozott értékeket és gyakorlatokat az ő vezetői tekintélyükkel a gyülekezet egészében megvalósítani. Lehet, hogy ez először vitát fog szülni – ahogyan a 11. fejezetben a gyülekezet ki is akadt azon, amit a vezetője csinált – DE miután Péter bizonyságot tett arról, hogy Isten ŐT hogyan vezette, akkor azt olvassuk a 11:18-ban, hogy „amikor mindezt meghallották, megnyugodtak, és dicsőítették Istent…” Ekkora tekintélye van az Isten által munkálkodó vezetőnek! És így van tekintélye! Gondoljuk el, Péter kifakadhatott volna, amikor a gyülekezet számonkérte őt, mondván: „Hát ide figyeljetek, nem én vagyok az egyház feje?! Nem én vagyok a vezetőtök?! Hogy mertek kétségbe vonni?!” Péter azonban számonkérhető – mert nem diktatúrában, hanem teokráciában él, és a teokráciában a vezetők számonkérhetők. És nagyon jó, hogy Péter nem a posztjára vagy a tekintélyére hivatkozik, amikor számonkérik, hanem bizonyságot tesz Isten vezetéséről.
Testvéreim, így működik a teokrácia: (1) Isten látást ad a vezetőnek, (2) a vezető dönt, (3) amikor számon kérik, elmondja, hogy ezt Istentől vette, és a gyülekezet ezután (4) dicsőíti az Istent, és (5) automatikusan elfogadja a vezető döntését magára nézve is érvényesnek. Még egyszer mondom: pedig itt a jeruzsálemi gyülekezet életében bekövetkező legnagyobb szellemi jelentőségű döntésről és változásról volt szó! De működött a teokrácia, és a gyülekezet növekedett!
Még egy lényeges dologra hadd utaljak vissza: imádság és böjtölés nélkül nincs kijelentés, látás vagy vezettetés! A legtöbb vezető – és az ilyen vezetés alatt álló gyülekezet! – nem a paráznaságban, a pénzsóvárságban vagy az ehhez hasonló bűnökben bukott el, hanem abban, hogy kikerült a Szentlélek áramvonalából. Elkezdett élni a múltbéli élményeiből, a tapasztalataiból, a rutinból, már nem a Szentlélek kijelentése szerint döntött, hanem egyedül maradt, és – ahogy múlt héten mondtam – funkcionáriussá vált, aki betölt egy funkciót. Nem tudja megváltoztatni a gondolkodását és a gyakorlatát, akkor sem, amikor azt az Isten kéri tőle. És nem az a baj, hogy a régi bűnös, az új meg a biblikus – a régi is biblikus. Csak Isten most tovább lépett, és lépést kellene tartani vele. De ahol a vezető és a gyülekezet lemarad, ahol nem hajlandó változni és változtatni, ahol lemarad a Szentlélek munkájáról – ott előbb-utóbb magára is marad. És a legtöbb esetben nem a kirívó bűnök miatt, hanem a Szentlélektől való elmaradás miatt kerül perifériára a vezető is, meg a gyülekezet is. Ha lemaradunk, és nem változunk akkor, amikor a Szentlélek változtatni akar, akkor szembekerülünk vele, és átkerülünk a másik táborba, az Isten munkájával szembenállók táborába. Ha azonban nyitottak vagyunk a Szentlélek vezetésére, és elfogadjuk azt, hogy a vezetőket Isten tudja vezetni, a vezetők pedig vezethetik a gyülekezetet – akkor a gyülekezet nem beszűkül valamiféle régi és megszokott mederben, hanem kitágul, és tágas mezőkre juthat, ahol a misszió, az áldások kitágulhatnak, ahol Isten csodálatos módon tudja igazolni az ő akaratát, ahol új énekeket tudunk énekelni és új embereknek új módon tudjuk hirdetni az evangéliumot! Ez történik itt Péterrel és a jeruzsálemi gyülekezettel! Ez nem a beszűkülés útja, hanem az egyre jobban kitáguló misszióé, szolgálaté, és az egyre növekvő királyságé! És itt nem a vezetőké a dicsőség, nem a rendszert ünneplik – hanem Isten dicsősége növekedik!
TIZENEGYEDIK RÉSZ
Ez az előző események folytatása, annak, amit Péter átél, annak a gyülekezeti hatása. És ebből is sok lényeges dolgot meg lehet tanulni a vezetéssel kapcsolatban.
Mi történik tehát? Isten egy új munkát kezdett el a gyülekezetben, ami addig teljességgel elképzelhetetlen volt. Péter gondolkodását már meg tudta újítani, és benne elvégezte Isten az Ő munkáját, most jön az, hogy a vezető továbbvigye a gyülekezetbe azt, amit Isten neki megmutatott és amit benne már elvégzett.
Mi történik ezen a gyülekezeti tanácskozások itt az ApCsel 11-ben?
Péter megvalósítja Isten akaratát a saját életében és ezután bizonyságot tesz erről a gyülekezetben. Vagyis nem csak kinyilvánítja azt, hogy Istennek mi az akarata, hanem először ő cselekszi meg, azután pedig bizonyságot tud tenni róla. Ez egy nagyon fontos alapelv a vezetéssel kapcsolatban. Isten mindig így akarja elkezdeni az ő új munkáit a gyülekezetben.
Sok vezető van, aki kiáll a gyülekezet elé, és nagy vehemenciával elmondja Isten akaratát. Ő maga azonban azt nem éli meg, és nem tud bizonyságot tenni arról, amit képvisel a gyülekezetben. Jegyezzük meg, Isten az akaratát mindig a vezetők életében kezdi el megjeleníteni, ezért a vezető mindig engedelmes, és mindig bizonyságtevő életet él! A vezetőt arról lehet felismerni, hogy bizonyságot tesz arról, amit Isten elvégzett a saját életében, és azt adja tovább a gyülekezetben a többieknek is. Miért van ez így? Mert a vezető elől jár Isten akaratának megértésében és megcselekvésében, és példát mutat, Isten akaratának bizonyságtétele lesz!
Hogyan kellene tehát döntenie a gyülekezetnek az előtte álló kérdésekben? Biblikusan úgy, hogy kiállnak a vezetők, és bizonyságot tesznek arról, hogy nekik Isten milyen kijelentést adott azon a területen, és a cselekedeteikkel igazolják is a kijelentésüket! Tehát beszámolnak arról is, hogy ők hogyan vitték végbe azt a választ, amit őutánuk most a gyülekezet egészének kell majd megcselekednie! A vezetőknek nem szavakat, véleményeket meg indulatokat kell vinniük a gyülekezet elé, hanem a kijelentésekről, azoknak a megcselekvéséről és a nyomában járó áldásokról szóló SZEMÉLYES BIZONYSÁGTÉTELEKET! Viszont amikor ezt hozzák, akkor a gyülekezetnek többé nincs joga kétségeskedni és vitatkozni, hanem akkor dicsőíteni kell Istent, mert Isten a vezetők életén keresztül kinyilvánította az ő akaratát!
TIZENKETTEDIK RÉSZ
Ennek a résznek az elején Pétert Heródes letartóztatja és börtönbe veti. És a 12. részben az 5. és a 12. vers is megerősíti, hogy a gyülekezet egy szívvel imádkozott a vezetőjéért. Ebből egy fontos dolgot lehet megtanulni: a gyülekezet egy szívvel és akarattal minden körülmények között a vezetője mögött áll! Nem mond le róla, nem fúrja meg, és nem is közömbös felé, hanem minden körülmények között támogatja a vezetőjét, imádsággal, közbenjárással, szeretettel, törődéssel és elfogadással! A gyülekezet soha nem mond le a vezetőjéről, hanem ha annak bármilyen szüksége van, ha valami baj éri, akkor rögtön a segítségére siet, és addig abba sem hagyja a könyörgést és a támogató szolgálatot, amíg Isten meg nem mutatja a szabadítását a vezetője életében! Ez az alapelv sok helyen megnyilvánul az Apostolok Cselekedeteiben, de ez egy nagyon szép példája annak, hogy a gyülekezet egy szívvel és akarattal minden körülmények között a vezetője mögött áll, és imádkozik érte.
Sokszor kérdeztem meg azokat a zúgolódó embereket, akik panaszkodtak a pásztorra vagy a vezetőkre, hogy mennyit imádkozol, böjtölsz értük, és hogyan támogatod a szolgálatukat? És általában ilyenkor nagy hallgatások következtek. A tapasztalat azt mutatja, hogy mindig azok zúgolódnak, akik nem imádkoznak a vezetőikért és nem támogatják őket. Akik mögöttük állnak, azokra soha nem jellemző az elégedetlenkedés és a kritizálás.
TIZENHARMADIK-TIZENNEGYEDIK RÉSZ
Ez egy nagyon fontos rész a tekintély működése és a szolgálattevők kirendelését illetően. Láttuk a 9. részben, hogy az új vezetőket mindig a régi vezetők vonják be a szolgálatba. Isten itt is a gyülekezet prófétáinak és tanítóinak, azaz a szellemi vezetőknek adta a kijelentést. Azonban mielőtt ezt megnéznénk, fontos észrevennünk, hogy mi jellemző ezekre a vezetőkre:
1. rendszeresen imádkoztak és böjtöltek, és szolgáltak az Úrnak
2. hallották és értették a Szentlélek hangját és kijelentését.
Az a vezető, aki nem szolgál az Úrnak, és akire nem jellemző a nagyon mély imaélet és böjtölés, az nem fogja meghallani a Szentlélek kijelentését sem! Az nem lehet vezető, nem állhat a gyülekezet élén. Ez a tanítókra is érvényes, a bibliaköri tanítókra is, és minden gyülekezeti szolgálatban álló vezetőre érvényes alapelv! A Szentlélek hangját és vezetését csak a mély imaélet és a böjtölés teszi valóságossá az életünkben!
A másik alapelv, amit itt meg kell látni, hogy bár vannak olyan területek, ahová be lehet vonni a gyülekezet tagjait is, amikor dönteni kell, de a szellemi szolgálatokat és vezetőket érintő döntésekben soha nem döntött a gyülekezet, hanem mindig a már szolgálatban lévő vezetők döntöttek. A vezetőség tagjai döntöttek arról, hogy a vezetők köre szűkül vagy bővül. Mi volt a garancia arra, hogy ez jól működjön? A böjtölés és az imádkozás, az ebben való egység, a és a gyülekezet előtti kézrátételes imádkozás, ami az egész gyülekezet tekintélyének kinyilvánítása volt. Ez egy nagyon fontos alapelv a teokratikus vezetés megértésében.
Amikor Pál apostol megalapította a gyülekezeteket, akkor sem a megalakuló új gyülekezetek, hanem maga Pál és Barnabás volt az, aki vezetőket rendelt ki és avatott fel! A 14:21-28-ban lehet erről olvasni – konkrétan pedig a 23. versben. Nagyon fontos dolog ez, hogy Isten a tekintélyt az ő tekintélye alatt lévő vezetőkön keresztül adja tovább az egyházban. Legalábbis a bibliai időben ez így működött. Amióta a bibliai alapelveket intézményesítettük, azóta ezek sajnos nem működnek, de ha őszinték lennénk magunkhoz, azt is be kellene látnunk, hogy az eredmény rosszabb lett. Mi szavazunk, választgatunk, és a gyülekezetek vezetőségében nincsen egység, nem teremnek gyümölcsök, állandóan a széthúzás és a problémák, a klikkel és csoportosulások vannak. Ez a mi demokratikus és tradíciókon alapuló gyülekezetvezetési modelljük gyümölcse. Az apostoli időkben pedig a gyülekezetek növekedtek és szaporodtak, és minden gyülekezetben jelek és csodák kísérték a vezetők szolgálatát! Nos hát lehet választani a kétféle modell között!
TIZENÖTÖDIK RÉSZ
Ez a rész bemutatja, hogyan oldott meg az őskeresztény egyház egy konkrét problémát. Ez egy nagyon jó rész arra, hogy a gyülekezeti tanácskozás és problémamegoldás mintáját megtanuljuk belőle.
Tehát tanulmányozzuk végig a 15. részt:
1-5. versek: A probléma megnevezése és féltárása
6. vers: A felhatalmazottak köre, akiknek a problémát kezelni kell: apostolok és vének.nekik adatott tekintély, hogy a vitás kérdéseket rendezzék.
12.vers: (Csak zárójelben: itt a gyülekezetszó az apostolok és vének közösségére vonatkozik, nem az egész gyülekezetre!) Következik a bizonyságtétel Istenmunkájáról: hogyan cselekedett Isten a vezetők életében?
15. vers: a vezetők bizonyságtételei és tapasztalatai megegyeznek a Biblia kijelentésével, tehát az Ige alátámasztja a vezetők tapasztalatait. Ez azt jelenti hogy egység van az átélések és a bibliai kijelentések között.
19. vers: Isten Igéjének való engedelmesség és a saját gondolkodásmódunk alávetése az Ige tekintélyének
22. vers: EGYSÉG a megoldásban
24-25. versek: a tekintély gyakorlása és érvényesítése
28. vers: teljes egység a vezetők között és a vezetők együttes egysége a Szentlélekkel
31-33. vers: az egész folyamat látható következménye az öröm, a békesség és a felbátorodás
TIZENHATODIK RÉSZ
Ennek a fejezetnek az elején találja meg Pál Timóteust, akit azután beállít a szolgálatba, és itt olvashatjuk azt, hogy az apostoli tanács határozatát hogyan adta át Pál a gyülekezeteknek. Tehát működött a vezetők tekintélye a gyülekezetekben, és ennek az eredménye az lett, hogy a hívők és a gyülekezetek megerősödtek és úgy olvassuk az 5. versben: naponként növekedtek számban. Sokszor gondolok arra, hogy miért nem növekednek a mi gyülekezeteink naponként. És arra a meggyőződésre jutok ilyenkor, hogy nem azért, mert a 21. század bonyolultabb és nehezebb, mint az első, hanem azért, mert eltávolodtunk a biblikus alapelvektől és a Biblia egyértelmű tanításától. Azonban ha a bibliai alapelvek tekintélyének az a következménye, hogy naponként növekedik a gyülekezet, míg a mi módszereinkkel alig-alig mérhető az éves növekedésünk, akkor én azt mondom, nincs mit veszítenünk, próbáljuk ki a bibliai alapelveket és térjünk vissza az Ige kijelentéseihez!
Ebből a részből csak egyetlen dolgot akarok konkrétan megemlíteni: azt, hogy Isten a vezetőknek ad latest és kijelentést. A Szentlélek nem engedi Pált a saját útjaira, hanem egyértelmű vezetést ad arra, hogy Macedóniába vigye az evangéliumot.
A vezetőknek mindig van látásuk! Isten a latest nem a gyülekezeti tagoknak adja, hanem mindig a vezetőknek adja. Ez egy óriási téma, amiről sokat kell még tanulnunk Isten igéjéből, most csak ezt jegyezzük meg magunknak, hogy a szolgálat mindig a látáson keresztül vezet, latest viszont Isten a vezetőknek ad. A személyes életre nézve persze mindenkinek ad, de a gyülekezet szolgálatára azonban a latest Isten a vezetőknek adja.
ÖSSZEFOGLALÁS
1. A Bibliában nem volt soha, egyetlen alkalommal sem szavazás semmilyen ügyben! Az, hogy ma szavazunk, vagy Isten világos és egyértelmű vezetésének hiánya, vagy a tekintélyek elleni lázadás miatti kompenzálás. A demokrácia gyülekezeti gyakorlásának két legfontosabb oka: a vezetőknek vagy látása nincs, vagy tekintélye és felhatalmazása nincs.
2. Ahol hiányzik a vezetés, ott soha nem a szabadság vagy az egyenlőség uralkodik, hanem az erősebbek uralkodnak!
3. Bizalom nélkül nincs vezetés. A demokráciában mindenki magában bízik, abban, hogy ő jól látja a dolgokat.
4. Az az érvelés, hogy ha mindenkit a Szentlélek vezet, akkor nincs probléma a vezetésben, mert mindenki ugyanarra a meggyőződésre vagy látásra fog eljutni, sajnos a tapasztalatunk alapján nem bizonyítható. Bibliailag sem, de ez más kérdés, erre jövő héten térünk ki. Ennek az az oka, hogy a gyülekezetben nem minden testvér áll ugyanolyan szellemi szinten.
5. Jézus vezetésének titka az volt, hogy ő nem uralkodott a tanítványain és nem birtokolta a gyülekezetét – hanem szolgálta őket. Sajnos azonban nem mindenki tartozik bele a szolgálatot felhatalmazással végző gyülekezeti magba.
AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEIBŐL EZEKET TANULTUK MEG:
1. A teokratikus vezetés alapja az egység, méghozzá nem a keret és a forma, hanem a szívek, az indulatok, az átélések és a célok egysége;
2. Mátyással kapcsolatban láttuk, hogy a teokrácia működésének három további feltétele az imádkozás, azaz a szellemi hozzáállás, a bizalom és az alázat, amellyel elfogadjuk Isten szuverén döntését;
3. Láttuk azt is, hogy a vezetőknek meg kell maradniuk az emberhalászatban való elöljárásban is. Istennek nem cserepados, hanem nagypályás vezetők kellenek, nagy hittel, sok bizonyságtétellel, nagy tervekkel és látással és nagy kitartással;
4. Láttuk, hogy a vezetéssel együtt jár a bűnnel való bátor konfrontálódás. A vezető nem helyezkedik, hanem Isten értékrendjét helyezi és tartja mindenki előtt;
5. Láttuk a tekintély működését is, amelynek három alapja van: (1) Isten szuverén kiválasztása és kirendelő akarata, (2) az elhívással együtt járó hiteles és erőteljes élet, (3) valamint a gyülekezet kirendelő imádsága, amellyel kifejezi, hogy magára nézve érvényesnek tartja az avatott tekintélyét;
6. A sánta meggyógyításából leszűrtük tanulságul azt, hogy vezető abból lesz, akinek van valamije, ami működik is, amivel hitet és gyógyulást tud adni;
7. Láttuk azt is, hogy a vezetők támadás alatt lévő emberek. Ha vezetők vagyunk, számoljunk ezzel, ha nem vagyunk vezetők, akkor arra vigyázzunk, hogy ne támadjuk azt, akit Isten fölénk rendelt – de hadd egészítsem ki azzal, ez nem azt jelenti, hogy nem szabad kritikát gyakorolni a vezetőkkel szemben, azt szabad, csak támadni, fúrni, gáncsolni nem szabad, mert ezek az ördög módszerei!
8. Végül pedig láttuk azt, hogy a demokrácia és a teokrácia közötti legélesebb különbség a konfrontálódás oka, amely a demokráciában a többséggel való szembenállás – míg a teokráciában az Isten szentségével és akaratával való szembenállás!
9. A diakónusok választásánál kiderült, hogy vannak olyan területei a gyülekezetvezetésnek, ahová be lehet vonni a gyülekezeti tagokat, de a látás kialakításába a vezetők a gyülekezet tagjait soha nem vonták be, mert a látás mindig a vezetőknek adatik.
10. Láttuk azt is, hogy a demokrácia a pozíciókat erősíti, míg a teokrácia Isten királyságát építi fel.
11. Láttuk, hogy a teokráciában az új vezetőket az Isten Lelke által vezetett vezetők ismerik fel és állítják be a szolgálatba.
12. Végezetül Kornéliusz történetéből láttuk, hogy a vezetők mindig készek a gondolkodásuk megújítására és a változásra. Aki nem tud változni, az alkalmatlan a vezetésre.
Teokrácia vagy demokrácia? (1.rész)
Vélemény, hozzászólás?