Ahogyan visszatekintek 25 év távlatából, azt látom, hogy a hűséges tanítványok felkészítése az egyetemi szolgálat legkritikusabb fontosságú prioritása.
1983 májusában átéltem egy átformáló élményt, amely életem öt legmeghatározóbb pillanata közé tartozik. Hiszem, hogy mindenkinek, aki csak hatékony munkát akar végezni az egyetemi diákok körében, át kell élnie ezt a személyes átváltozást.
Átmentem én is azon a dilemmán, amely sok pásztort időről időre nyugtalanít: Nem követtem el nagy hibát azzal, hogy hivatásos szolgáló lettem? Arról ismerem föl, hogy ilyenkor igen mélyen vagyok, hogy olyanokon kezdek el gondolkodni, milyen lenne mondjuk inkább egy csomagküldő szolgálat teherautóját vezetni.
El voltam csüggedve és kiábrándult voltam. Egy újabb tanév végződött mindenféle jelentősebb eredmény nélkül. Erőteljesen kezdődött az év, de a végére a csoport létszáma 15-20 főre csappant.
Azt gondoltam, „Azt hinné az ember, hogy tízévi egyetemi szolgálattal a háta mögött azért csak elkezdi meglátni a munkája gyümölcseit. Én viszont csak kimerültséget és frusztrációt érzek. Mi történhetett? Nem emlékszem arra, hogy ennél keményebben dolgoztam-e valaha, különösen az utóbbi öt hónapban. Több krízis-tanácsadást végeztem ebben az időszakban, mint az utóbbi három évben összesen. De jobban lett ettől akárki is? Igazából, úgy néz ki, néhányan még rosszabbul is vannak, mint előtte. Még a viszonylag stabil diákjaim is elég ambivalensnek tűntek tanév végére. Uram, mi folyik itt? Lehet, hogy igazán nem is erre hívattam el, hogy egyetemi diákok felé szolgáljak.”
Aztán, ahogyan az Úr eljött az elkeseredett Illéshez a Hóreb hegyére az 1Kir. 19:9-18-ban, megszólított engem is: „Vedd elő a naptárodat.” Ragaszkodott ehhez. „Hol töltötted el az idődet, és kikkel?” Ahogyan imádsággal hallgattam, mit mond a Szentlélek, letisztázott számomra pár dolgot.
A Lélek megerősítette számomra, hogy alkalmas vagyok erre: törődő és együttérző ember vagyok. Nagyon sok időt töltöttem el azzal, hogy a diákok igen komoly szükségleteit betöltsem. Egyértelműen látszik, hogy ennek akkor híre ment, mert hirtelen a semmiből kezdtek előbukkanni a szükségekkel küszködő diákok. Magamra vállaltam a feladatot, hogy megtegyek mindent értük, amit csak tudok. Ennek ellenére, úgy tűnt, hogy mindig többre volt szükségük, mint amit nyújtani tudtam.
Aztán éreztem, ahogyan a Szentlélek megítél. Először is, öntelt módon azt gondoltam, én vagyok az egyetlen, aki megadhatja nekik mindazt a segítséget, amire csak szükségük van. Másodszor pedig, kudarcot vallottam abban, hogy nem úgy láttam a csoportomba tartozó stabil, törődő lelkületű diákokat, mint akik a csoport gyógyítói és szolgálói lehetnek. Kudarcot vallottam abban, hogy nem készítettem fel a hűségeseket a szolgálatra, valamint hogy tévesen azt feltételeztem, hogy eleve alkalmatlanok arra, hogy a kegyelem szolgálóivá váljanak. Mint Illésnek, nekem is meg kellett térnem önteltségemből. Hasonlóképp, nem sikerült megerősítenem a hűséges diákokat.
Nem vettem észre akkor, milyen kulcs fontosságú lesz ez a kinyilatkoztatás a jövőre nézve!
A gondolkozásmódbeli váltásom és a vezetői gyakorlatom átszabásával olyan dolgok változtak meg, melyek örökre átformáltak engem. Ahogyan visszatekintek 25 év távlatából, azt látom, hogy a hűségesek megerősítése az egyetemi szolgálat legkritikusabb fontosságú prioritása. Ez megváltoztatta a vezetésről alkotott képemet, és az egész hozzáállásomat, méghozzá a jó irányba. Hadd emeljek ki három Igét, melyek új irányt adtak számomra.
Nem jól csinálod a dolgot!
Először is, ha megnézzük Mózest: ott ült bírói székében „reggeltől estig” (2Móz. 18:13). Apósa, Jetró viszont helyre igazította őt: „Nem jól csinálod a dolgot. Teljesen kimerülsz te is, meg a nép is, amely veled van. Túlságosan nehéz neked ez, nem tudod egyedül elvégezni.” Azt tanácsolta Mózesnek, hogy válasszon arra alkalmas embereket, akik „istenfélő”, „hűséges” emberek és „akik gyűlölik a megvesztegetést.” (21. vers), és tegye „őket elöljárókká ezer, száz, ötven vagy tíz ember fölött.” Mózes felelőssége volt az, hogy tanítsa őket Istenről, és megmutassa nekik, hogyan kell Istenért élni.
Isten ezt a feladatot bízza a vezetőkre. Készíts fel szellemileg egyenes embereket vezetői feladatokra, a vezetői hozzáállásra. Mózes nem pásztorolhatta egész Izráelt. Hasonlóképpen, nevetséges módon én viszont azt hittem, hogy meg tudom csinálni – még 50 diákkal is. Ha ez most egyszerűnek hangzik számodra, akkor még soha nem dolgoztál 50 céltudatos főiskolás diákkal. Ugyanis ez kb. olyan, mintha macskákat kéne terelgetned.
Készítsd föl Isten népét a szolgálatra!
Pál apostol missziós utazásain keresztül végig ezt az alapelvet gyakorolta. Az Efézus 4:11-ben Pál megnevezi a gyülekezetben megjelenő vezetői pozíciókat. Pál úgy tartotta, hogy a vezetők azért vannak, hogy a Lélek egységét hirdessék, emellett pedig ezt a sokféleséget a szabadság és a kreativitás erejeként tekinti. Mégis, minden azon múlik, hogyan értelmezzük a 12. verset.
Sokan úgy gondolják, hogy a 11. versben felsorolt vezetők a felelősek minden feladatért, amit a 12-16. versekben Pál felsorol. Ilyen feladatok a szentek felkészítése a szolgálatra, a Krisztus testének építése, az egység hirdetése, a Jézusról, mint Isten Fiáról szóló tanítás, az igazság
szeretetben történő tanítása stb. Sokan úgy tartják, hogy ha ezeket a pásztorok elvégzik, akkor Krisztus testének minden tagja éretté válik majd.
Ha, viszont, úgy tartjuk, hogy a szentek felkészítése a vezetők elsődleges és majdnem kizárólagos feladata, azzal a vezetés a test minden tagja számára elérhetővé válik. A szentek felkészültek lesznek arra, hogy elvégezzék a szolgálatot.
Pál szerint, a vezetés és a szolgálat kiváltsága mindenki felé nyitott lehetőség, és nem csupán a speciális képzésen átesett pásztorok és hivatásos szolgálók dolga. Péter első leveléből visszhangzik ugyanez a gondolat: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1Péter 2:9). Ha így tesszük a dolgunk, Krisztus testének minden tagja kirendelt pappá és szolgálóvá lesz.
Amit tőlem kaptál, add át hűséges embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek
Pál ezt írta pártfogoltjának, Timóteusnak: „És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek.” (2Timóteus 2:2). A tanítványok négy generációját láthatjuk ebben az igeversben:
Generációk Beazonosított generációk
Első Pál
Második Timóteus
Harmadik Megbízható emberek
Negyedik Mások
Ez az Ige bemutatja a tanítványozó folyamat nemzedékeken átívelő jellegét. Pál megkérte Timóteust, hogy emlékezzen mindarra, amit csak tanúk előtt tanított vagy tett. Pál imádkozott a betegekért, kiűzött gonosz lelkeket és még sok más dolgot tett (lásd 2Tim. 3:10-15). Mint Pál utazó társa, Timóteus ezeknek mind szemtanúja volt.
Pál második levelében azt a gondolatot adja át Timóteusnak, hogy válasszon megbízható, hűséges tanítványokat az efézusi gyülekezetből – és nagy gonddal kell válogatnia. Ily módon, Timóteus meg fogja ismerni a hatékony vezetés titkát. Csak akkor tekintheti szolgálatát sikeresnek, ha szemtanúja lesz, ahogyan hűséges tanítványai másokat is felkészítenek a szolgálatra. A tanítványság tehát generációról generációra adódik át.
Sokszor hallhattuk: „Nem lehetnek szellemi unokáid.” Az üdvösséget nem lehet örökölni. Mégis, ha a tanítványságról beszélünk, a cél a szellemi „unokák” kinevelése. Úgy kell vezetned tanítványaidat, hogy cserébe ők is tanítvánnyá tegyenek másokat.
Egy vezetőnek előre kell gondolkodnia az által, hogy bármit is tesz, mindig észben tartja azokat a generációkat, melyek kikerültek a kezei közül. A szellemi unokák „nemzése” ennek a nemzedékeken átívelő folyamatnak a célja.
Mit jelent „hűségesnek” lenni?
Jetró azt tanácsolta Mózesnek, hogy találjon „alkalmas”, Istenfélő, „hűséges”, becsületes férfiakat. Pál arra kérte Timóteust, hogy válasszon ki „hív” [Károli fordítás – a ford.], azaz hűséges embereket. A hűséges itt a kulcsszó. Két külön jellemvonást látok e szó mögött meghúzódni. Először is, a hűséges ember tele van hittel. Az ilyen hívő igazán meg van győződve arról, hogy Isten képes megváltoztatni a dolgokat. Olyan ember ő, aki tudja, hogy az imádság változásokat hoz. Telve van hittel, méghozzá a Jézusban való hittel.
Másodszor, a hűség magában hordozza a megbízhatóságot [az új fordítás a 2Tim. 2:2-ben tulajdonképpen a „megbízható” szót használja a Károli „hív” helyett – a ford.]. A megbízhatóság a hűség megjelenése a valós vezetői gyakorlat során. A megbízható személy olyasvalaki, akire számíthatsz. Az ilyen ember állandóságot képvisel az Istennel való kapcsolatában.
Akkor hát: kicsoda hűséges?
Gyakran, úgy gondoljuk, az a hűséges ember, aki már jó régen befogadta Krisztust. Mégis, jó néhányan az igazán hittel teli diákok közül, akikkel életemben találkoztam olyanok, akik nem rég tértek meg. A friss megtértek teljesen meg vannak győződve arról, hogy Isten meg tudja változtatni a dolgokat. Talán vannak természetből adódó vezetői képességeik, mély jellemvonásaik, szolgálati készségeik talán nincsenek – vagy legalábbis még nincsenek. Krisztusban való érettségük szintje nem a legfontosabb kérdés. Az igazán fontos kérdés ez: Az illető telve van hittel? Valójában, az egész tanítványozó folyamat igazi célja az, hogy Istennel való kapcsolatában segítsük az embereket. Ezáltal, amikor egy tanítványt kiválasztasz, az első kérdés ez kell, hogy legyen: „Telve vagy hittel?” „Hiszed, hogy Isten meg tudja változtatni a dolgokat?”
Tanítványozd a hűségeseket, pásztorold a hűtleneket!
Ez volt az, amit tanultam azon a májusi napon 1983-ban – abban az átformáló pillanatban: Tanítványozd a hűségeseket, pásztorold a hűtleneket! Ez teljesen megváltoztatta az életemet. Ezt megelőzőleg, imádságaim és időm nagy részét hűtlen, nem megbízható diákokra pazaroltam. A hűtlen diák nincs meggyőződve arról, hogy Isten meg tudja változtatni a dolgokat. A tanévek végén, e hűtlenség eredménye gyakorta még több hűtlenség volt. Mind ez idő alatt, a hűséges tanítványokat elhanyagoltam. 1983 májusát követően levettem fókuszomat a hűtlen diákokról, és azokba fektettem be, akik telve voltak hittel. Fejben megpróbáltam a tanítványozó kalapomat viselni az esetek 80%-ban, miközben a pásztori kalapom az időm 20%-ában volt rajtam.
Felfedeztem, hogy ez az alapelv két fő vezetési prioritást jelöl meg. A vezető elsődleges feladata, hogy a tanítványozásra fókuszáljon. Látható, hogy a tanítványozás, pásztorlás szavak nálam igékként szerepelnek [az angol nyelvben mindkét kifejezés lehet ige és főnév egyaránt – a ford.]. E szavak egy fajta életmódot, vezetési módot jelölnek. Időm, energiáim és imádságaim nagy részét olyanok felkészítésébe fektetem be, akik hűségesek. Azzal, hogy ezt teszem, életem és vezetésem fő küldetésévé teszem a Nagy Misszióparancsot: „tegyetek tanítvánnyá minden népet.”
Elsőre nehéz volt magamévá tenni ezt a meggyőződést, mert úgy tűnt, ezzel elhanyagolok másokat. Valójában, viszont, ebből nőtt ki a lehető legtöbb törődést adó szolgálat, amit valaha végeztem. Ahogy visszatekintek életemre, melynek a hűségesek tanítványozása volt a mottója, diákok és főiskolai misszionáriusok egész serege áll előttem, akik erőteljes felkészítést kaptak, hogy nagy hatékonysággal vezessenek másokat.
Ha szeretnéd elérni az elhanyagolt, szükségben szenvedő és fájdalmakkal küszködő egyetemistákat, tedd elsődleges feladatoddá, hogy megtaláld azokat, akik leginkább telve vannak hittel, majd tanítványozd őket. Ez legyen az első. Ahogyan tanítványokat képzel, azzal kollégák seregét képzed ki, akik képesek lesznek arra, hogy elérjenek más szükségben szenvedő diákokat, és tanítványokká tegyék őket. Ez nemzedékeken átívelő jelenség, a megérzéseknek teljesen ellentmond, és felforgat mindent – mégis, számomra Jézust idézi. A hűségesek tanítványozása a lehető leggyümölcsözőbb dolog, amit az életben valaha is tehetsz.
HARVEY A. HERMAN, DSL a Chi Alpha országos missziós képzési igazgatója az USA-ban. Elérhető a HarvXA@gmail.com email címen vagy a
http://www.harvsallyherman.net weboldalon
Vélemény, hozzászólás?