Belevezetni másokat a … dicsőítésbe? – A diákok által vezetett dicsőítő csoportok kritikája

Dicsőítésvezetők. Az ifjúsági csoport előtt állnak, bátorítják a többieket a dicsőítésre azzal, ahogy dicsőítenek, és magasztalásra, ahogy magasztalnak. Felváltva felemelik a kezüket a mennyei gyönyörért, és kapaszkodnak a mikrofonba, mintha az életük múlna rajta. Belépnek Isten tróntermébe kegyelemmel és érzékenységgel telve. Teljesen átadják magukat a hívásnak. A színpadon. Szomorú, hogy sokan a színpadon kívül megmutatják igazi énüket. Egyre több és több ifjúsági pásztornak kell szembenéznie azzal, hogy egy Dr. Jekyll / Mr. Hyde típusú tinédzser vezeti a dicsőítést. Nagyon sok fiatal, akik úgy tűnik, a legjobbak abban, hogy az embereket Isten dicsőségébe bevezessék, a színpadon kívül valahová máshová vezetik őket. Amikor kialszanak a fények, és a társaik között vannak, akkor másféle dalokat énekelnek, a sajátjukat. Talán leginkább a büszkeséggel és a lelki gőggel küzdenek, ami gyakori probléma a felnőtt zenészeknél és művészeknél is, és gyakori a tinédzsereknél is, ha vezető szerepbe kerülnek. Mit kell tennie egy odaadó ifjúsági pásztornak?

Vajon most is sír Jézus?

PowerPoint és videoklip, előre felvett zene és őrült versenyek, rádiós mikrofonok és színpadfények, Tommy Hilfiger nadrágok és Abercrombie & Fitch pólók, terepjárók és Nokia telefonok, a gyerekek nevetnek, a felnőttek pedig mosolyognak. De Jézus lehet, hogy sír. Miért? Azért, mert ezek nem egy iskolai gyűlésen láthatóak, hanem egy gyülekezeti ifjúsági összejövetelen.

Rátalálni az útra: avagy hogyan alkossam meg a rám jellemző személyes, hiteles lelkiséget

Rubik-kocka lelkiség, Dicsőítő lelkiség, Teljesítményközpontú lelkiség, Csődtömeg lelkiség, Posztmodern lelkiség… Egy kíméletlenül őszinte vallomás a kereszténységről, a lelki útkeresésről, a kétségekről és a reményről – egy profi ifjúsági munkás szájából. Érdemes elolvasni, akkor is, ha első körben talán felzaklatóan nyers.

Miért „kell” templomba járnunk?

Az irodámban ültem kezemben Starbucks kávéval, és próbáltam az utolsó csepp koffeint is kiszürcsölni a pohár széléről. A diákjaim siránkoznak és egyik közülük azt mondja: „Nem kell templomba járnom ahhoz, hogy vallásos legyek. Lelki ember vagyok. Nem tudom, miért köteleznek a szüleim, hogy templomba járjak” Megfordult, rám tekintett és ezt mondta: „Ön itt lenne, ha nem lenne MUSZÁJ itt lennie?” Szünetet tartottam. Nagyon hosszú szünet volt. Nagyon hosszú volt, és abban a pillanatban elkezdtem hosszasan beszélni. Bármit is mondtam azután, nem volt olyan visszhangzó, mint a halk határozatlanság pillanat. Komolytalanul válaszoltam kérdésére, és egy koffeines viccel tűzdeltem meg. Ő mosolygott, de tudta, hogy abban a bizonyos pillanatban a válaszom „Nem” volt! Inkább otthon lennék a meleg ágyamban, átölelve a feleségem és hallgatva az esőcseppeket. Biztos vagyok abban, hogy Jézusnak is voltak olyan napjai, amikor csak megfordulni szeretett volna azt mondván „Neeeem, ma nincs kedvem semmihez..!”

Figyelmet kérek! – Kapcsolat Istennel

„Fontos, hogy emlékezzünk rá, hogy a saját erőnkből nem tudunk létrehozni kapcsolódást Istenhez. Semmilyen emberi teljesítményünk nem hozza el nekünk Istent. De nem Isten képtelen a kapcsolatot létrehozni, hanem te meg én… Amikor tanuljuk, hogy hogyan legyünk „lelkiek”, az a feladatunk, hogy Istenre „pozícionáljuk” magunkat, és akkor meghallhatjuk a hangot, ami egyébként mindig szól, és megérezzük a közelségét a mindig jelenlévő Jelenlétnek, és beszélhetünk az Egyetlenhez, aki mindig hall minket.”

Az öreg halász és a tenger: A kitartás lelkisége

A kitartás lelkületéhez az szükséges (bármennyire is furcsán hangzik), hogy valóban tartsunk ki valami mellett. Vegyük a levélbélyeget. Hasznossága abban nyilvánul meg, hogy hozzáragad egy dologhoz, amíg az célt nem ér. A bélyeg útja minden pillanatban összefügg a borítékot tartalmazó szavakkal és üzenetekkel. Ahhoz, hogy kitarthassunk, tisztességes életet kell élnünk, hogy döntéseink és cselekedeteink minden pillanatban és minden nap, a bennünk rejlő hitet és személyiséget tükrözhessék vissza. Azok, akik lelki életre törekszünk, „hozzá tapadtunk” a szavakhoz, üzenetekhez, hagyományokhoz, szokásokhoz és hitben való meggyőződésekhez. A mi hasznosságunk, küldetésünk és szolgálatunk megtalálható abban, amiben elköteleztük magunkat. A bűn az, ami akkor történik, amikor döntéseink és cselekedeteink megrontják mindazt, amihez hozzáragadtunk.