Címke: Youth Specialites
-
Érdemes még játszani?
„Rendben! És most játszani fogunk!” Hallható moraj söpör végig az ifjúsági szobán. A diákoknak bevillan a nagyi kertjében tartott születésnapi parti harmadikos korukból. Sok idő eltelt már a „Komámasszony, hol az olló?” óta. Pedig a játékok nem csak a régmúltat idézik. Az ifjúsági szolgálatok egész Amerika szerte használnak élvonalbeli játékokat és programokat, hogy magukhoz vonzzák…
-
Extrém Isten egy extrém kultúrában
Ott kell találkozni a fiatalokkal, ahol vannak – a saját kultúrájukban, egy olyan környezetet teremtve melyben önmaguk maradhatnak, míg mi Krisztust hirdetjük nekik.
-
Csak munka, semmi szórakozás – Miért nem érzik a diákok relevánsnak a gyülekezetet?
„Azok a tinédzserek, akik szerettek ifjúsági órákra járni, gyakran nem érzik ugyanezt a „hagyományos” istentisztelettel kapcsolatban. Mi kezdjen egy ifjúsági vezető azzal a ténnyel, hogy a vidám, játékos, éneklős ifjúsági órák ekkora ellentétben állnak a gyülekezeti alkalommal, amit vagy 20 éve nem „frissítettek”?”
-
Bibliai vendégszeretet
A vendégszeretet evangéliuma feltétel nélküli szeretettel várja az idegeneket és az utazókat. Menedékhelyet és biztonságot kínál a fáradt keresőnek. Isten békéjével üdvözli az utazót és egy darabot ad nekünk Istenből – feltételek, hátsó (akár jó) szándékok nélkül!
-
Az „M generáció” – amit a média határoz meg
„Az M generáció: Média a 8-18 éves fiatalok életében” a címe annak a Kaiser Family Foundation által végzett legutóbbi kutatásnak, ami a fiatalokat és azok média fogyasztását vizsgálta meg. A kutatás, ami több mint 2000 fiatallal végzett interjún alapul, rengeteg táblázatot és grafikont tartalmaz, valamint érdekes felfedezéseket és gyakorlati tanácsokat azzal kapcsolatosan, hogy mit tehetnek…
-
A városi fiatalok és a gyülekezet
Hogy nevettek! A szombat esti tévéműsorok között sugároztak egy 30 másodperces reklámot a város legnagyobb gyülekezetéről. Talárba öltözött kórustagok gyenge próbálkozásai, egy unalmas igehirdető, és egy meghívás a vasárnap délelőtti istentiszteletre – mindezt a fiatalok rekedt éljenzése fogadta. „Ó, igen” – állt föl egy kék hajú tizenéves – „biztos kimászok a meleg ágyamból aznap reggel,…
-
A mai ifjúsági kultúrára gyakorolt multietnikus és urbanizációs hatások
Mostanság a városi, hip-hop és a fekete ifjúság kultúrája van inkább hatással az ifjúság kultúrájának egészére – a fehér kamaszok messze a belváros utcáitól is a „kapucnisok” szlengje, divatja és zenéjének hatása alatt vannak. Úgy hallottam, hogy számos hip-hop cikkben állítják azt, hogy ha a fehér kertvárosi kamaszok nem vásárolnák a rap zenét, a rap-ipar…