Tíz erősödő irányzat a missziós szolgálatban

Akit érdekel a téma, az bizonyára lépést akar tartani az ilyen változásokkal. A következőkben egy rövid listát adok azokról a tendenciákról, amelyek meggyőződésem szerint a leginkább meghatározóak lesznek a Krisztus utáni 2000-es év felé közeledve. A legtöbb esetben már kezdenek gyűlni a leírt változások bizonyítékai, de néhány esetben egyszerűen csak előrejelzést adok, figyelembe véve a befolyásoló tényezőket.

Az ötletorientált ifjúsági szolgálati kultúra kialakítása felé

Több mint 25 év ifjúsági szolgálati tapasztalattal a hátam mögött úgy látom, hogy a vezetőorientált ifjúsági szolgálat szinte biztos kudarchoz vezet. Szolgálatában a vezetők tanulmányozzák a bibliai alapelveket, megtanulják, amit lehet az ifjúsági szolgálatról, elfogadnak egy stratégiát, megvitatják egymás között, hogy azt hogyan lehet a legjobban végrehajtani, és ez alapján megtervezik az ifjúsági szolgálatot. Az ötletek a szervezet tetejétől lefelé áramlanak.

A szeretettel és erővel teljes vezetés

Az emberek gyakran azért szeretnének vezetői posztot, mert hatalomra vágynak. Ez fakadhat önzésből, vagy egyszerűen abból a vágyból, hogy a változás motorjai lehessünk. Bármi is a motivációnk, a hatalom veszélyes eszközzé válhat bármely vezető kezében. Ez az oka annak, hogy sokak fejében a vezetés fogalma negatív gondolatokkal párosul. Az emberek által ismert leghatalmasabb erők egyike a szeretet hatalma. Akár arról van szó, hogy egy nő iránt érzett szeretet hajt egy férfit, hogy seregekkel harcoljon, vagy tűzön menjen keresztül, akár arról, hogy a szeretet arra indít embereket, hogy áldozzák oda az életüket a szegények és betegek szolgálatára; mindkét dolog a szeretet hatalmának valóságát mutatja.