Hallgassuk meg, mit mond a mai kultúra… Párbeszéd az egyház és a világ között

A cikk egy provokatív DVD-kiadvány promóciós bemutatója kapcsán íródott meg. Ezt a híres-hírhedt videót feliratoztuk, és a cikkben lévő linkről elérhető. Dan Kimball az egyházról nem a gyülekezete tagjait kérdezte meg, hanem a nem hívő barátait. Erről szól ez a DVD tulajdonképpen – hogy hogyan látnak bennünket kívülről. Ezt a véleményt lehet utálni, lehet lesöpörni az asztalról – de ha nem merünk belenézni embertársaink tükrébe, akkor a missziónkat el is felejthetjük. Az egyház nem magáért él, hanem azokért, akik még nincsenek benne – de ehhez szóba kell állnunk velük, és válaszolnunk kell a kérdéseikre. Ez olyan alapkészség, amelyet ideje lenne végre megtanulnia minden gyülekezetnek és hívő embernek!

A vallás-kapcsolat komédia

„Nekem nem vallásom van, hanem kapcsolatom!” Hányszor hallottad már, vagy akár mondtad te magad is ezt? Akár egy konkrét kérdésre adott válaszként, vagy egyszerűen ez vallásos vagy lelki tartalmú beszélgetésbe illesztve hangzik el, ez az egész gondolat egy nagy tévedés. Akik pedig ezt a közhelyszerű mantrát hajtogatják, azok (bizonyára tudatlanul) alig többek, mint lelki sarlatánok.

Visszatekintés az Emerging Church* mozgalomra Észak-Amerikában – Az interjúkat Stephen Shields készítette

Mik voltak a mozgalom legjelentősebb előrelépései az utóbbi tíz év során? – Három előrelépés jut eszembe. Az első a web hatása és az online önpublikálás forradalma a blogok, a mikroblogok és a társadalmi média weboldalak által. Douglas Rushkoff megjegyezte, hogy az első reformáció a hallgatókból olvasókat faragott, ez a reformáció viszont az olvasókból írókat farag. Sőt mi több – az emberek olyan módszerekkel találják meg egymást és Isten munkálkodásait, ahogy tíz évvel ezelőtt még el sem tudtuk volna képzelni. A második az új globális emerging church mozgalmunk eredménye, amit a többirányúság és egyre inkább a poszt-koloniális szemlélet jellemez. A következő hónapban például egy európai emerging church hálózat fog néhány napos konferenciát tartani Hollandiában, hogy egy indiai embertől tanuljanak a gyülekezetplántálásról és a szolgálatról, aki 3 millió ember megtérését láthatta egy házigyülekezetes mozgalom során. India tanítja Európát a misszióra. EZ NAGYON TETSZIK! Harmadszor, több millió keresztény van, akik vagy elhagyták a gyülekezetet, hogy ők maguk váljanak a gyülekezetté, vagy pedig úgy döntöttek, hogy úgy követik Jézust, hogy közben nem járnak vasárnapi Istentiszteletre, és őket többé nem nevezzük visszaesőknek. Ehelyett az általuk felfedezett új gyülekezetformák, (akár internetes formában, akár nem) azokra a gyülekezetmodellekre hívják fel a figyelmünket, amelyeket a jövőben folyamatosan látni fogunk. Tulajdonképpen nem is csupán modellekről szólnak már ezek, hanem magáról Isten Királyságáról, egyrészt a város gyülekezeteként, másrészt a lakóhelyünk gyülekezeteként létezve állandó jelleggel, nem csak vasárnap.

Nem a kereszténység az út, hanem Jézus! – Közösségépítő alapelvek helyett közösségépítő személy!

Döbbenetes cikk, amely mellett nem lehet elmenni szó nélkül! A szerző lerántja a leplet a nyugati kulturális kereszténységről, amely exportálni akarja a saját elgondolásait, szokásait, kultúráját, és már nem is a Jézussal való személyes kapcsolatot hirdeti, hanem a kereszténység üdvözítő erejét! Nagyon vékony a határ a kettő között, de rá kell találnunk a helyes oldalra, nehogy egy tradíciónak, szervezetnek, kultúrának legyünk a nagykövetei ebben a világban, hanem az élő Jézus Krisztusnak! A tanulmány végkövetkeztetése: bárki lehet Jézus követője, nem kell ehhez megtagadnia a saját kultúráját, a múltját vagy a tradícióit!

A poszt-karizmatikus jövő

A keresztények belefásultak a „nyomulásba” és a pulpitus show műsorába, belefáradtak a szellemi ajándékok százféle használatának megtanulásába, miközben a legalapvetőbb szükségleteik maradtak betöltetlenül. Ezek a hívők már egy mélyebb szellemi életet keresnek, ami a Szellem gyümölcseit, a jellemet ugyanúgy, vagy talán még jobban hangsúlyozza, mint az ajándékokat.” A nem túl hosszú, de tartalmas cikk a poszt-karizmatikus jelenség egyéves kutatási projektjének eredményeit foglalja össze.