Az FYI-nél (Fuller Youth Institue) figyelmeztettek minket, hogy az országunk által elszenvedett traumának a hatásai mélyek, károsak és tartósak lesznek. Amerikában még sohasem volt ilyen mértékű természeti katasztrófa. A Katrinát követően napvilágra került események sok kérdést vetettek fel a vezetést illetően, helyi, állami és szövetségi szinten egyaránt. Nagyon komoly kérdésekkel találták szemben magukat azok is, akik hisznek Istenben. Hogyan történhetett meg mindez? Isten lehet ezek után még mindig jó? Kiben bízhatunk, ki fog segíteni nekünk? Hogyan érezhetjük ezután valaha is biztonságban magunkat?
Címke: Fuller Youth Institute
Tinédzserek meggyőzésének művészete és tudománya
Ifjúsági munkásként, nekünk is elhívatásunk van arra, hogy megváltoztassuk mások életét. Pontosan ez lehet az elsődleges oka annak, hogy miért is léptünk be ebbe a szolgálatba: az erős vágy, hogy a Szent Lélekkel együtt Istentől ihletett változásokat vigyünk végbe a diákok életében. Pálhoz hasonlóan minket is az a vágy motivál, hogy megismertessük másokkal az „Istenfélelmet”. Hányan tekintenek közülünk a meggyőzésre úgy, mint az elsődleges eszközére annak, hogy az Úr csodálatos és félelemmel vegyes tiszteletének világába kalauzoljunk másokat.
Titkos függőségünk: az adrenalin
Minden misszióban aktív fiatalt és ifjúsági munkást megkísért az adrenalin-függőség. Valamit mindig “tenni kell Istenért” – és a végén kiüresedik a hit, megszokássá lesz az Istennel való kapcsolat, csak azért, mert a misszió függőségébe kerültünk. Van erre ellenszer?! Természetesen van – kiderül a cikkből!
Hat „lencse” a fájdalmak gyógyítására
„Kedves Testvérem, sajnos azt kell mondanom, hogy a szenvedés nem szabadon választható. Úgy tűnik, hogy az emberi állapot része, de a szenvedés elkeseríthet vagy nemesíthet. Szenvedésünk az átalakulás szellemévé válhat, ha megértjük, hogy szerepünk van Isten világformáló tervében.” Desmond Tutu püspök
Amikor a szülők harcolnak, és a gyerekek sérülnek
Caroline és Justin testvérek az egyik ifjúsági csoportomból. A szüleik megélték, amit a kutatók „krónikus konfliktusnak” neveznek – minden nap veszekedtek, nagyon viharosan, és néha bizony bántalmazás is történt. Végül, a konfliktus megjelent Caroline étkezési zavaraiban és Justin iskolai bukásában is. Mindkét gyerek kísérletet tett, hogy úgy érezze, uralkodni tud – vagy ellenőrizni tudja – a helyzetet, ami nem csak a szüleiket pusztította, hanem őket is. És a steril ifjúsági terem mítoszának ellenére ők hozták magukkal a fájdalmukat hétről hétre az ifibe is. – Mit lehet ilyenkor tenni? És hogyan nem szabad segíteni? – A Fuller Center for Youth and Family Ministry (Fuller Intézet a fiatalokért és a családért) kutatásaira alapozott lelkigondozói tanulmánya nagy segítség lehet minden ifjúsági vezetőnek!
Toborozzunk vezetőket! Új ötletek régi szakértőktől
A Fuller Youth Institute egy kézikönyv kapcsán megkérdezett négy ifjúsági vezetőt, ők hogyan toboroznak önkéntes ifjúsági munkásokat. A cikk már csak azért is érdekes, mert nálunk, Magyarországon még kialakulatlan az ifjúsági misszió, meg sem szoktuk különböztetni az ifjúsági „vezetőket” az ifjúsági „munkásoktól”, nem beszélve az „önkéntes szolgálatok” rendszeréig – már ahogyan ez nyugaton működik. Ettől függetlenül sok hasznos, és kifejezetten gyakorlati szempontot és ötletet nyerhetünk a válaszokból, ha munkatársakat keresünk az ifjúsági munkához.
Egy gyülekezet a több generációs szolgálatok „gyorsító sávjában”
Részlet az interjúból: „Azt reméltük, hogy a diákok százai, akik utat találtak ifjúsági csoportjainkba, egyszer majd eljutnak felnőtt közösségeinkbe is miután kinőttek az ifjúsági csoportokból. Ez hibás feltevésnek bizonyult. Volt idő, hogy egyszerre 3500 fiatal látogatta ifjúsági csoportjainkat, de közülük csak kb. egy tucat találta meg helyét a felnőttként a gyülekezetben. Legyünk őszinték: talán másik ötven csatlakozott más gyülekezetekhez. Bármelyiket is nézzük, nem mondhatjuk el, hogy hosszú távon gyümölcsöt teremtünk. Fel kellett ismernünk a nyers valóságot: ifjúsági munkánkkal, – bár sokan vettek részt a programokban, és más gyülekezetek példaként emlegették – csak „vallási fogyasztókat” és nem Jézus elkötelezett híveit neveltük ki. Ezek a „fogyasztók” ahogy befejezték az ifjúsági programokat, soha többé nem jelentek meg a gyülekezetben, annak tagjaiként. Ez a valóság, és a doktori disszertációmhoz készített munka együttesen vezettek engem arra a következtetetésre, hogy gyülekezeti kultúránknak változásra van szüksége.”