A lelkipásztorok amint felismerik az apostoli prédikációk drámai eredményét, úgy vágynak hasonlóképpen gyümölcsöző szolgálatra. Az apostolok prédikációinak és tanításainak vizsgálata feltárja, miért is létfontosságú a feltámadás igazsága a szolgálati erőfeszítések sikerében.
Címke: Enrichment Journal
A gyógyulás és az engesztelés kapcsolata
Ezen cikk az Írás azon kulcsfontosságú részeit járja körül, melyek egy bizonyos párhuzamot vonnak Isten gyógyító gondoskodása és Krisztus megváltó munkája között. Létezik gyógyulás az engesztelésben? Ha igen, mit jelent ez a kifejezés?
Az egyházat fenyegető legnagyobb veszély
Úgy hiszem, hogy ami minden másnál jobban fenyegeti az egyházat, az saját kudarca annak terén, hogy megtanítsa, elhiggye és megélje a keresztény hit nagyszerű igazságait úgy, hogy az Isten tetszésére lehessen. Ez nem csak a teológiailag liberálisnak számító gyülekezetek esetében igaz – melyek alapjaiban véve rég elfelejtették a Bibliát – hanem nagyon sok evangéliumi gyülekezetre és intézményre is.
Prédikálni olyanoknak, akik félreértik Istent
Sokak nagyon rossz képet kaptak Istenről fejlődésük éveiben, mikor kialakult az a teológia, amit hisznek. Következésképpen, az egyház egyik feladata az, hogy kijavítsa ezeket az Istennel kapcsolatos félreértéseket. Azt akarjuk, hogy mindazok, akik eddig teológiailag félreinformáltak voltak, elképedve és fejcsóválva menjenek ki a prédikáció után a gyülekezetből, és azt mondják: „Nem tudtam, hogy Isten ilyen!”
Légy Barnabás, keress egy Pált, és képezz ki Timóteusokat!
Egy olyan világban, melyet az egyre növekvő elszigeteltség jellemez, és csökken az elhívatott szolgálók száma, nem meglepő, hogy újra kell gondolni a szolgálat fejlődésének kapcsolati oldalát. Az olyan szavak, mint a mentor, kiscsoport, csoportosulás és az elszámolhatósági csoportok, divatosan csengő szavak, melyek felhívják a figyelmet az olyan, már-már tünetszerűen megjelenő problémákra, melyek az igazi emberi kapcsolatok hiányából adódnak. A szolgálat nyitott, bizalmon alapuló kapcsolatokat kíván. A helytelen érzések, viselkedési minták vagy a rossz hozzáállás szinte felgyülemlenek, amikor titokban folynak dolgok. Sajnálatos módon, ez gyakrabban esik meg, mint amit be mernénk vallani, és ez az, ami miatt az Isten embere gyakran szellemileg és érzelmileg is nyomorékká válik.
Élet a mixerben – Az elegyített családok felé való szolgálat
Készen állunk vagy sem, itt vannak — nevelőszülők vezette, „elegyített” családok, „csonka” családok. Ezek a családok képviselik korunk legjelentősebb kulturális változását. Szolgálatodban kritikus fontosságúak, és nagy gonddal kell őket kezelni. Az ilyen típusú család-rendszerek szinte mindenkire hatással vannak, akit csak ismersz, és valószínű, hogy saját családodra is. Hatalmas azoknak a gondoknak a száma, amelyeket ezek a családok megélnek. Ebben a cikkben szeretnék beszélni néhány komolyabb problémáról, és szeretnék lehetséges megoldásokat is felvázolni. Olvasni fogsz pár dolgot, amit talán még nem tudtál, illetve be fogok mutatni néhány biblikus alkalmazást is. A cikk viszont kihívások elé is állít. Készen állsz arra, hogy újra-orinetálódj?
A könyörületes evangélizáció
Valaki leejtett valamit az irodám előtt – egy sprayt. Kissé viccesen és szarkasztikusan az volt ráírva, hogy „Higgy Istenben! – Egy csodás, borsmenta illatú, hitnövelő szájspray.” Ugye szeretnénk, ha ilyen könnyen lehetne elérni az embereket az evangéliummal?