Keleti filozófiák és vallások
1. Bevezetés
A globalizáció az egész világot egy nagy faluvá zsugorította, ahol az információ pillanatok alatt eljut az világ egyik pontjáról a másikig. Tömegkommunikációs eszközeink révén különböző kultúrák, különböző értékei válnak ismertté. Az Internet elterjedésével mindez pedig egyre fokozódik, mindenki saját kívánságai szerint gyűjthet magának tanítókat. A posztmodern-ről írt gondolatok kapcsán említettem, hogy a mai kultúra képtelen értékítéletekre, nem is vállalkozik rá a sok egymással ellentmondó vélemény között, hogy ezt megtegye. „Minden mehet”, s az értékek piacán az az eszme, gondolat, ideológia marad fenn, amelyik képes követőket toborozni magának.
Európa kereszténységgel szembeni kétségei utat nyitottak a keleti világ vallásai, gondolatai számára. Azt is látnunk kell azonban, hogy ezek a vallások nem egy az egyben válnak elfogadottá, ismertté, hiszen – majd a fejezetből látni fogjuk – az európai ember számára ezek az ideológiák és a velük együtt járó életgyakorlatok megvalósíthatatlanok.
Éppen ezért keleti vallások eszméi a nyugati gondolkodás szűrőjén válnak ismertté, széles körben elterjedtté. Erről a szinkretista folyamatról a new age című fejezetben beszélek.
2. Kelet – nyugat
Általános szóhasználatban szoktunk beszélni keleti és nyugati vallásokról. Ez a megkülönböztetés azonban nem teljesen jogos, hiszen sem a nyugat, sem pedig a kelet vallásai nem egységesek, hanem sokszínűek. Nyugat vallásai közé soroljuk, a zsidó, keresztény és az iszlám vallást, kelethez pedig a hindu, buddhista, és a kínai univerzizmushoz (taoizmus, kunfucionizmus) kapcsolódó vallásokat, filozófiákat. Természetesen ezek mellett a nagy történelmileg jelentős irányzatok mellett rengeteg apróbb vallás létezik, felsorolásuk, jellemzésük meghaladja ennek az írásnak a kereteit.
Alapvető különbség a Földközi-tenger, Közel-Kelet valamint Kína, India területén kialakult vallások között, hogy „nyugaton” Isten által adott kijelentésre épülnek a vallások (zsidó – Ószövetség, Tóra; kereszténység – Biblia; iszlám – Korán), addig keleten ősi tradíciókra, egyes mesterek tanításaira. Bár vannak keleten is szent iratok (hindu védák, Mahabharata, Bhagavad Gita, Tao te King…) ezek az iratok nem isteni kinyilatkoztatások, inkább életbölcsességek.
Nagy különbség, hogy nyugat vallásai monoteisták, tehát egy Istenben hisznek, addig keleten ez elég változó, jelen van a politeizmus, sőt az ateizmus is. A buddhizmus például nem igazán beszél istenségről, sokan ezért ateista vallásnak tartják. A hinduizmuson belül ellentmondásos az istenségek száma. Van, mikor egy istenről beszélnek (későbbi korokban), de a védikus korszakban tisztelték többek között Indrát, Mitrát, Varunát, a klasszikus korszakban (ie. 1. évezred közepe – isz. 1000) pedig átvették szerepüket Brahma, Visnu és Síva. A főistenek mellett több ezer, sőt millióra tehető az egyéb istenségek száma. Később alakult ki az a nézet amely szerint Brahma, Visnu és Síva egyazon istenség három megjelenési formája.
Kelet vallásai mivel nem kinyilatkoztatásra építenek, sokkal nyitottabbak más vallások felé, saját elképzeléseik nem tartják „egyetlen útnak”, hirdetik, hogy számos út létezik az igazsághoz. Egyszer a hindu Gandhitól megkérdezték, hogy Jézus tanítványának vallja-e magát, azt válaszolta, hogy „Az is vagyok, habár más értelemben, mint ahogy Ön valószínüleg gondolja. Én ugyanis Buddhának, Krisnának és Mohamednek is tanítványa vagyok. Ők valamennyien ugyanazt akarják: igazságot, szeretetet és becsületességet.”[1] Kelet szinkretizmusra hajlamos, ellentétben a nyugati vallásokkal, ahol a kinyilatkoztatott igazság az abszolút igazság, az egyetlen út, amely mellett nem létezhet más.[2] „A jelenkor egyik legjelentősebb buddhista tanítója és gondolkodója, Láma Anagarika Govinda szerint – a nyugati gondolkodástól eltérően -: „A legmagasabb Valóság bennünk magunkban rejlik… Ez a Valóság egyének fölötti, s ezért ahhoz, hogy elérhessük, előbb le kell győznünk az egyéniségünkből fakadó korlátokat…” E célhoz buddhista felfogás szerint annyiféle út vezet, ahány ember van. A saját útján azonban mindenkinek magának kell járnia, ezt senki más nem teheti meg helyette. Így a buddhisták számára az utak különbözősége is a természetes sokféleség kifejeződése, ami a különböző egyének eltérő fejlődését és szellemi érésük sajátos igényeit tükrözi. A buddhista ezért elismeri és tiszteletben tartja a vallásgyakorlás legkülönbözőbb formáit, még akkor is, ha ő maga más utat jár. S ezért számára az összes vallás evangéliuma szent, még akkor is, ha mindig tudatában marad annak, hogy a Valóság kifejezésére még a legszentebb szavak is tökéletlenek.”[3]
Keletnek ez a „nyitottsága” szimpatikus a mai posztmodern világ előtt, ugyanakkor a fundamentalista iszlám, keresztény vagy zsidó hitet fanatikusnak tartja.
3. Az egyes vallások ismertetése, bemutatása
Fontosnak érzem, amint a bevezetőben említettem, hogy megismerjük környezetünket. Nem azért, hogy azonosuljunk vagy egyetértsünk vele, hanem azért, hogy megértsük azt. Megértsük gondolkodását, értékrendszerét, amely nélkül nem tudunk párbeszédet folytatni az emberekkel. Nem tudok egyetérteni a szent elhatárolódás elvével, hogy ne foglalkozzunk más világnézetekkel csak a sajátunkkal, mivel úgyis találkozni fogunk azokkal az életben, s akkor felkészületlenül, érthetetlenül állunk a „más-sággal” szemben. Ha más vallások megismerése saját hitünket veszélyezteti, akkor már eleve gyenge lábakon áll a hitünk.
Természetesen ebben a dolgozatban (előadásban) nem szólhatok a különböző vallásokról részletesen, csupán néhány alapvető vonást szeretnék kiemelni az egyes világnézetek közül. Ma már magyar nyelven is hozzáférhető jó szakirodalom, amely segít a vallások jobb megismerésében. Irodalmat most is a fejezet végén javaslok.
3.1 Hinduizmus
A hinduizmus, vagy korábban brahmanizmus Elő-India ősi „bennszülött” vallása. Az Indiai Köztársaság lakosainak közel 83 százaléka követi ma is ezt a vallást, de hindu vallásúak élnek Nepálban, Pakisztánban, Bangladesben, Srí Lankán, Hátsó-Indiában, Indonéziában, Délkelet- Afrikában, Dél-Amerikában és Óceániában is. A világ népességének több mint 13 százaléka, körülbelül 600 millió ember hindu vallású. A hinduizmus ennek ellenére soha nem volt misszionáló, térítővallás: földrajzi elterjedtsége alapján elmondható, soha nem lépett túl az indiai civilizáció kulturális hatókörén, ezért nem is tekinthető világvallásnak. Eszmeisége, gondolatvilága azonban meghatározó, különösen a mai hinduizmusból levált térítő szektáknál, mint pl. a Krisna vallás.
A brahmanizmus, vagy hinduizmus politeista (sokistenhívő) vallás. Nincsenek szilárdan rögzített, általános érvényű dogmái, egyháza és papi hierarchiája, dogmarendszere is szerteágazó, sokszínű. A hinduk vallásukat „szanátana-dharmá”-nak, „örök vallásnak” nevezik, mert évszázadok során folyamatosan fejlődött, alakult, nem vezethető vissza egyetlen alapítóra. Tanítása szerint mindig jelennek meg bölcs férfiak, azaz testet öltött istenek, akik újra hirdetik az igazságot.
A hinduizmus, vagy brahmanizmus egyszerre vallási és társadalmi rendszer is.
A hinduk szerint a világegyetem rendezett egész, amely felett egy, a természetben és az erkölcsi életben is megnyilvánuló világtörvény uralkodik, a dharma. Nincs kezdet és nincs vég, minden körforgásban van. A gyakorlatban ezt az örök körforgás/örökkévalóság világképet a társadalmi felépítés, a kasztrendszer tükrözi. Ennek lényege, hogy a társadalom minden tagja egy-egy kasztba (=zárt társadalmi csoport) tartozik. Ebbe a kasztba csak beleszületni lehet, innen se fölfelé, se lefelé kijutni nem lehet. Mindenkinek az a feladata, hogy a kasztja által meghatározott feltételeknek a lehető legjobban megfeleljen, sorsa ellen ne lázadjon, különben nem léphet magasabb szintre az életében.
A társadalmi felépítésben a legfelső kaszt a brahmanák kasztja, majd a ksatriják, őket követik a dolgozók, a vaisják. A negyedik rend a súdrák, akiknek a feladata mindenkit, aki fölöttük áll kiszolgálni. A társadalmi ranglétra legalsó fokán a páriák, az érinthetetlenek voltak. Az idegenek, a nem hinduk, minden kaszt alatt helyezkedtek el.
A hinduk hisznek az átlényegülésben, a lélekvándorlásban. E szerint az ember lelke a halál után nem pusztul el, hanem átköltözik valami más anyagi testbe. Mindenkinek a jó és a rossz tettei által meghatározott végzete, karmája van, s ez határozza meg, hogy legközelebbi életében milyen állatként, istenként, vagy mely kasztba tartozó emberként fog újjászületni. (Mindenki a maga sorsáért felelős) Ha a saját kasztjának megfelelő követelményeket jól teljesíti, akkor van rá reménye, hogy következő életében magasabb kasztba kerül.
A brahmanizmus tanait a Védák (=tudás), szanszkrit nyelvű, négy részből álló gyűjtemény foglalja össze. Keletkezése az Ószövetségével esik egybe. Az i.e. 1500 – 500 közötti évezred papi felfogása tükröződik benne. Az első, legrégibb gyűjteménye a Rig-véda ősi himnuszokat, a második, a Száma-véda vallásos dalokat, a harmadik, a Jadzsur-véda áldozati rítusokat, a negyedik, a legkésőbbi gyűjtemény, az Atharva-véda pedig varázsszövegeket tartalmaz. A Védákhoz még az időszámítás előtti századokban kapcsolták az igék célját, mondanivalóját elemző-fejtegető magyarázatot. Ezek a Brahmanák, illetve az Upanisadok. A Védákon kívül is maradtak ránk korai szent iratok, melyek különböző történeteket (puránákat) írnak le. Ilyen a Mahabharata, ami egy elbeszélő tartalmú, történeti eseményeket összefoglaló és leíró mű, a leghosszabb eposz a világon. Ebbe szőtték bele a tanító célzatú beszédet, a Bhagavad-gítát (Magasztos ének) (ezt az iratot tartják a Krisnások szent iratnak).
Az egyéni meditáció, a jelképek, ábrázatok (murti-púdzsa) imádata és a különböző áldozatok (jadzsna) teszik ki a hinduk vallásgyakorlatát.
3.2 Buddhizmus
A buddhizmus nemzetközi- vagy világvallás. Gyakorlóinak a száma világszerte kb. 350 millió, Magyarországon néhány ezer fo kb. tucatnyi buddhista közösségben.
A Buddhizmus szülőföldje az ókori India. Létrejöttének döntő oka valószínűleg a kasztrendszer, és az azt szentesítő Brahmanizmus megmerevedése volt, amellyel szemben Buddha vallási reformja megváltást, üdvösséget, az örök körforgásból való kilépést és szilárd erkölcsi támaszt ígért.
A vallásalapító Guatama Sziddhátra, a Buddha (Megvilágított), a hagyomány szerint i.e. 560 és 480 között élt Észak-Indiában. A legenda szerint királyfi volt, akinek rendkívüliségét csodás születése is bizonyította. Felnőtt korában egy öreggel, egy beteggel, egy halottal és egy aszkétával találkozva jutott el a Megvilágosodáshoz, a szenvedés és a múlandóság belátásához.
Maga is remetévé lett, így fogalmazta meg az új vallási-filozófiai rendszer, a Buddhizmus elveit. Tanításainak legősibb gyűjteménye a Tripitaka (Három Kosár), az új vallás páli nyelven írt szent Könyves Gyűjteménye.
A buddhizmus szerint az ember nem ismeri eredeti természetét, ezért tudatát énjének illúziója, illetve a vonzódás és az ellenszenv kettőssége uralja, így mindenféle vágyak kötik emberekhez, dolgokhoz és magához a léthez. A vágyak nem elégülnek ki, vagy ütköznek mások vágyaival, ezért az ember szenvedést okoz, és maga is szenved. A karma a tetteit megjutalmazza vagy megtorolja, és újra meg újra testi létbe kényszeríti (reinkarnáció). Az ilyen életek végtelen forgataga (szamszára) maga a szenvedés. Mindennek a „nem-tudása” (aviddzsá) az emberiség alapvető problémája.
Az emberi tudás alapja az a felismerés, hogy az élet szenvedés, aminek az oka az érzékiség, az élet utáni vágy és a tudatlanság. Ezért leküzdésének útja sem lehet egyéb, mint az érzékiségtől, a cselekvéstől való tartózkodás, a szemlélődő passzivitás, az életösztön kikapcsolása, a radikális aszkézis és a meditáció. (4 nemes igazság)[4]
Aki mindezek gyakorlására képessé lesz, az megszabadul a lélekvándorlással járó újjászületés terhétől, és eljut a Nirvánába, ami a létvágy kialvása, a teljes megsemmisülés, a nemlétezés.
Buddha szerint, minden létező, egyszerű alkotóelemek vegyüléke, az összetartozás csak időleges. A részecskék mozgását a Világtörvény, a Dharma szabja meg, s az egyes elemek maguk is a Világtörvény töredékei, darabkái. A dharmák között egyaránt vannak létező tulajdonságok, és folyamatok. Dharma a föld, vagy a víz, a látás vagy az alvás, a szépség, a születés, a vágy, a gondolkodás, az érzékelés, a színek és a hangok.
Metafizikáján túl, a Buddhizmus elsősorban erkölcsfilozófiai rendszer. Olyan vallás, amelynek nincsenek istenei, és nincs mitológiája sem. Maga Buddha nem tagadja istenek létezését, de nem tulajdonit nekik nagy jelentőséget.
A Buddhizmus lényege erkölcsi és viselkedési elveinek, életszabályainak sora. Alapja öt szabály, amelyek a Nirvána felé vezetnek. Tilos bármely élőlény elpusztítása, mások tulajdonának elvétele, más asszonyának érintése, a hazugság, és a részegség. A szerzeteseknek szüzességet, és vagyontalanságot kell fogadnia, és aszkétikus módon kell élnie. Az aszkézis célja a teljes passzivitás és a lét utáni vágyak kioltása.
Az új hit hamarosan népszerű lett Indiában, és erős missziós hajlandóságával gyorsan utat talált Kína, Tibet, Délkelet-Ázsia felé. Idővel saját mitológiát és rítust is teremett, magába építve a befogadó vidékek vallási képzeteit és szokásait. Ennek megfelelően sok irányzata jött létre, a legfontosabb a Hinajana („Kis Szekér„) és a Mahajana („Nagy Szekér”). Az előbbi fokozott aszkézist hirdet, és a szerzetességet népszerűsíti. Úgy véli, hogy az üdvösség elérése, csak kevesek privilégiuma. A buddhizmus terjedésében a főszerep Mahajana irányzatnak jutott. E tant a személyes istenek sokasága, a mitológia és a gazdag rituális formalizmus jellemzi. A tökéletesség útja mindenki előtt nyitva áll, a Nirvánába eljutó boddhiszatvák e hit sajátos szentjei.
Az elmúlt két évezred során a buddhizmus gyakorlatilag kiszorult szülőföldjéről, Indiából. Ugyanakkor népszerűvé vált a Távol-Keleten, Kínában, Japánban és Mongóliában, ahol helyi vallási elemekkel keveredve tovább él.
Tibetben, és Mongóliában kialakult a buddhizmus erősen mágikus, mitologikus változata, a Lámaizmus, amely ma talán a Buddhizmus legjellegzetesebb irányzata.
A Buddhizmus keretében Japánban született meg a Zen vallási, meditációs iskola.
Ma a buddhizmus szerte a világon végez missziót. Tanításai Magyarországra is eljutottak. Gondolatai jelen vannak a new age eszméiben, elképzeléseiben.
3.3 Taoizmus és Univerzalizmus
Az ősi Kína vallásosságának az alapja az ősök és szellemek kultusza, az ehhez kapcsolódó mágikus és animisztikus szertartások. A világot benépesítő jó és rossz démonok hitéből bontakozott ki a Kínai panteon, élén az Égi Császárral (Sangti). A Kínai mitológia kozmológiája ugyanakkor az isteneket is alárendelte az egyetemes összhang világában munkálkodó, két metafizikai princípiumának. Jin és Jang: Ég és Föld, Férfi és Nő összekapcsolódik egymással, kiegészítik egymást.
E két elv, elem működésének fő mozgatója a személytelen Örök Törvény (Tao). Mindezen elemek teoretikus rendszerré való kidolgozása, sok szent könyvnek számító filozófiai és költői munkában jelent meg. Kibontakozott a Császár Kultusz. Helyet kapott e rendszerben a csillagászat, az időszámítás tudománya csakúgy, mint a császár által, személyesen, a birodalom javára, és nevében végzett tevékenység kultusza is.
A Kínai Univerzalizmus keretében, ám önálló vallásként született meg az i.e. hatodik században a Taoizmus. Mestere a legendás bölcs, Lao-ce volt. A tan legfontosabb összefoglalása pedig a „Tao te king” (Könyv a Világtörvényről és hatásáról) című munkában maradt az utókorra.
A gondolatrendszer középpontjában a Tao, a Világtörvény áll, ami minden létező ős oka. Az ember feladata, hogy szemlélődő módon törekedjen a Tao befogadására, megértésére (harmónia). Ez eredendő passzivitást követel, Lao-ce szerint a helyes cselekvés, a „nem cselekvés”.
E gondolatból bontakozik ki a Taoizmus egész mértékletességre, józanságra és lemondásra épülő etikai rendszere. Későbbi fejlődése során Lao-ce mozgalma kettévált. A Taoizmus, részben filozófiai-etikai doktrínaként élt tovább, ugyanakkor azonban kialakult a népszerű-vallásos Taoizmus, amely a Kínai népi vallásosság fontos, és igen népszerű formájává vált.
Mágikus varázslatok, és bonyolult szertartások egész rendszerét alakította ki, és szerzetesek, remeték egész tömegeit juttatta megélhetéshez.
A Taoista istenvilág élén, a „három tiszta” áll. Sang ti, Égisten, a hagyományos mitológia főalakja, továbbá az Őskezdet, azaz a megszemélyesített Tao, és az istenné vált bölcs, Lao-ce.
Gazdag túlvilághit, színpompás templomi kultusz jellemezte a „népi Taoizmust”, amely az ősi Univerzalizmussal, a Konfuciánus elvekkel, Buddhistahatásokkal keveredve, évezredeken át Kína vallásának fontos eleme maradt.
Ugyanakkor nincs „tiszta” Taoizmus, s e hit követői nem hoztak létre szervezett egyházat.
3.4 Konfucianizmus
A hagyomány szerint Kunfucius i.e. 550 és 480 között élt, és észak-kínai szülőföldjén magas állami, közhivatali méltóságokat viselt.
Tanító tevékenységében sajátosan keveredett a filozófiai-etikai elem, és a közvetlenül vallási mondandó. Nevéhez az utókor öt kanonikus könyvgyűjteményt kapcsol. Ezek tartalma zömében erkölcsi szabály, s részben tőle, részben tanítványaitól származnak.
Konfucius tanításának a középpontjában a helyes emberi cselekvések kérdése áll. Fő elve szerint ne tegyél olyat, amit nem akarsz, hogy mások tegyenek veled.
A helyes viselkedés vezet el az igazsághoz, az igazság győzelme pedig a társadalom legfontosabb érdeke.
Konfuciusz etikájának alapeszméje az a meggyőződés, hogy minden ember eredendően jó, ami pedig mégis rossz benne, az az okosság, a helyes belátás hiányosságaiból fakad. A jóság felé tehát az igazság megismerésén keresztül vezet az út, birtokbavételének módja pedig a múlt tanulmányozása. A történelemben a régi idők kiváló erkölcsi példaképeit lelhetjük meg: innen tudhatjuk, hogy a tiszta, romlatlan erkölcs alapja a család, a szülői gondoskodás és a gyermekekben megnyilatkozó tiszteletteljes szeretet. Ugyanez igaz társadalmi és kozmikus méretekben is: a társadalom egyetlen nagy család, amelyben az uralkodó az apa, a nép pedig az asszonyok, a gyermekek és a szolgák módjára kötődik fejedelméhez. A helyes, az isteneknek is tetsző emberi viselkedés alapja a mindenkit helyzete szerint megillető tisztelet megadása és megkövetelése, amely, ha a kultusz helyes és pontos gyakorlásával társul, morálisan megnemesíti a társadalmat és annak minden tagját.
Világképének a középpontjában a Tao áll, mint az állandóság, változatlanság elve. Ez szabja meg az égitestek mozgását csakúgy, mint az emberi tevékenység helyes elveit.
A Konfucianizmus az i.e. második századtól Kína államvallásává vált.
A Konfucianizmusban keveredik a bürokratikus konzervativizmus, a Taoizmus irracionális misztikájával, és a Buddhizmus szerteágazó hatásával, és a kínai Univerzalizmus etikájával.
3.5 Iszlám
Nem tartozik a keleti vallások közé, de jelentősége olyan nagy, hogy feltétlenül beszélni kell róla. Bár Magyarországon viszonlag kevés iszlám hívő (muzulmán) él, a világon létszámát tekintve a második legnagyobb, növekedés tekintetében a legdinamikusabban fejlődő világvallás.
A világon nagyon sok országban kerülnek szembe keresztények iszlám hívőkkel. A fundamentalista iszlám követők ma is terjesztik erőszakosan vallásukat, akadályozzák a keresztény missziót.
Ismerni kell az iszlám vallás alapját!
A hagyomány szerint Mohamed 610 körül kezdte el tanításait terjeszteni. Az új hit a monoteizmust hirdette, az Allahban megtestesülő egy istenbe vetett hitet. Mohamed próféta élesen elutasította az ősi vallási hagyományokat, elítélte a gyakorlatban lévő szociális rendet, a nemzetségeken alapuló társadalmat. Radikális nézetei miatt Mohamednek rövidesen menekülnie kellett Mekkából: maroknyi hívével Medinába távozott. Az esemény hagyományosan elfogadott időpontja 622. július 16. – a muszlim időszámítás kezdete, az önálló iszlám vallás születésének dátuma.
Mohamed tanításai gyorsan elterjedtek a fogékonyabb nomád törzsek között, a Próféta 630-ban diadalmasan, ezer meg ezer új követője élén visszatért Mekkába. Rövid időn belül az egész Arab-félszigeten vezető vallássá vált az iszlám, annak ellenére, hogy Mohamed 632-ben meghalt.
A tanítások szerint az iszlám vallásúak egyetlen nagy családot alkotnak, melyben Allah színe előtt minden igaz hitű egyenlő. Allah az egyetlen isten, aki prófétája útján adja a törvényeket, Allah a Világmindenség ura és teremtője, minden földi dolog rendezője. Az ő ítélőszéke elé kerülnek a halottak, akik hitük és tetteiknek megfelelően kerülnek a pokolba vagy a hét mennyország gyönyörei közé.
Mohamed tanításai szerint Allah örök, mindenható, láthatatlan. Ő a fény, az értelem. Az égben lakik, trónusán ülve kezében sorstáblát és írónádat tart. Ő alkotta az első embert, Ádámot, s a teremtés pillanatában létrehozta az összes világi lelket. A lelkek trónusa körül várják, hogy a megfelelő pillanatban emberi testbe költözzenek. Az iszlám az emberiség őstörténetét a keresztény Bibliával megegyező módon dolgozza fel. A bibliai hagyományt követve próféták tolmácsolják az egyisten, azaz Allah szavait az emberiségnek. A feladat végrehajtására Allah 313 prófétát küldött, köztük Ábrahám, Izsák, Mózes és Jézus prófétákat. Az isteni akarat azonban csak az utolsó, Mohamed próféta szavaiban jutott teljes érvényre.
Az igaz hívőnek öt alapelvet kell elfogadnia, ha Allah követőjének akarja vallani magát:
1. egyistenhit, melyben „egy az Isten és Mohamed az ő Prófétája”
2. a napi ötszöri, Mekka felé leborulva elmondott ima
3. zarándoklat a szent helyekre, Mekkába és Medinába
4. adakozás a szegények javára
5. böjt: a Ramadán havában az igaz hitű napkeltétől napnyugtáig nem ehet-ihat, és az élet minden területén önmérsékletet kell tanúsítania
Az iszlám tiltja az Isten és az ember képi ábrázolását, a sémi kultúrtradícióknak megfelelően a sertéshús fogyasztását. A hit terjesztése alapfeladat, ehhez igénybe lehet venni a fegyveres térítést is: a Szent Háború is szerepel a Próféta útmutatásai között. Egyesek az iszlám hatodik oszlopának tartják. Célja: az umma által ellenőrzött terület növelése, a pogányok elleni küzdelem, illetve azok megtérítése. Viszont nem célja a keresztények és zsidók megtérítése. [5]
Mohamed életében csak élőszóban tanított. 650-es évekig tartott, míg tanainak feljegyzéseiből összeállították az iszlám szent könyvét, a Koránt. A 114 szúrából, fejezetből álló gyűjtemény az iszlám mitológiája és etikája, a Próféta élettörténete és beszédei, kegyes olvasmány: az írás-olvasás elsajátításának elemi eszköze.
Mohamed halála után néhány évvel megindult a muszlim arabok hódító háborúja. Hatalmuk alá került Szíria, Irak, Irán, Közép-Ázsia és Észak-Afrika, majd röviddel ezután megjelent Európában is. Fél évezreden keresztül virágzott az arab kalifátus, amely létrehozta gazdag tudományát, művészetét és kultúráját. Később a törökök vették át a vezető szerepet az iszlám világában, közben Mohamed tanításai elterjedtek Indiában és Indonéziában is. A 19. századtól kezdődően mind több fekete-afrikai ország lakója ismerte meg a Koránt: ma már kevés olyan térség van a világon, ahol nem található a kisebb-nagyobb muszlim közösség.
Három csoportba lehet sorolni az iszlám követőket:
I. A szunniták
A szunnához (szokás, rendelkezés, hagyomány) ragaszkodók. (Ahl al-szunna val-dzsamáa = a szunna és a közösség emberei). A szunna Mohamed kijelentéseivel, tevékenységével és életével kapcsolatos hagyományait jelenti (melyeket a haditok tartalmaznak). A Koránnal együtt a szunna szolgál a muszlim számára cselekedetei zsinórmértékéül. A kalifa cím örökítése kapcsán elvetik a vér szerinti utódlást. A muszlimok kb. 83%-át alkotják manapság. A szunnita irányzaton belül különböző iskolák különíthetők el: a hanafiták, a sáfiiták, a malikiták és a hanbaliták iskolája.
II. A síiták
Síitáknak a Sia (Ali pártja) követőit nevezik. A síiták csak Mohamed vér szerinti leszármazottait tekintik alkalmasnak a kalifa tisztség betöltésére. Az első három -szunniták által elfogadott- kalifát trónbitorlónak tartják. A síiták szerint Mohamed halála előtt unokatestvérét és vejét, Alit beavatta a végső tanokba, ő pedig továbbadta ezt az ezoterikus tudást családjának. Vér szerinti utódai ezért imámnak, azaz a titkos tudás letéteményesének számítanak. Ezáltal az iszlám öt oszlopához hatodiknak hozzáteszik az imámátust, melynek lényege, hogy az imámok tévedhetetlenek. Ma a síiták az muszlimoknak kb. 15 %-át jelentik.
III. A szakadárok (káridzsiták)
A káridzsiták (a harcra kivonulók) a legrégibb iszlám hitirányzat. Eredetileg A 4. kalifát, Alit követték, de a sziffini csata után (657) csalódnak benne, mert a fegyveres döntés istenítélete helyett a választott bíróság emberi ítélkezését fogadja el, s ezáltal méltatlannak ítélték a kalifa címre. Szigorú erkölcsi követelményeket vallanak: nincs hit cselekedet nélkül, aki súlyos bűnt követ el, az aposztatává, hitehagyottá válik. Csak az lehet imám, aki teljesen makulátlan. A kalifát a közösség választj a címre leginkább méltóak közül (A vérségi, származásbeli szempontokat figyelmen kívül hagyják.)
Irodalom
Dr. Hunyadi László: Az emberiség vallásai az őskortól napjainkig (Lipták kiadó, Bp., 1998.)
Helmut von Glasenapp: Az öt világvallás (Talentum, Bp. 1998.)
Mircea Eliade: Vallási eszmék és hiedelmek története I-III. (Osiris Kiadó, Bp., 1997)
Hunyadi László: Vallásföldrajz (Budapest: 1996.)
Bhante, Shatori: A sintoizmus, Budapest: 1990.
Jó összefoglaló a buddhizmusról (a kereszténység és a buddhizmus összehasonlításával): www.apologia.hu/tanulmanyok/buddhizmus.html
Hinduizmus az interneten: http://www.hinduismtoday.kauai.hi.us/
Iszlámról az interneten magyarul: http://www.gyakg.u-szeged.hu/tanar/farkzolt/ISZLAM/Arabok.htm
Beszélgetésindító kérdések:
1. Mi az alapvető különbség kelet és nyugat vallásai között?
2. Mik tartoznak kelet és mik nyugat vallásai közé?
3. Soroljátok fel az egyes vallások jellemzőit!
4. Szerintetek miért van annyi vallás a világon?
5. Van-e az egyes vallásoknak értéke?
6. Mi alapján lehet eldönteni egy vallásról (el lehet-e dönteni és ki lehet-e mondani) hogy téves, hogy torz képet tükröz Istenről, az emberről, a bűnről, a megváltásról?
7. Hogyan védenétek meg hiteteket egy buddhistával, egy taoistával, egy hinduistával, egy iszlám hívővel szemben?
[1] Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás (Talentum, , Bp. 1998, 374.oldal)
[2] Lásd. Jn. 14.7. „…senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” Tehát Visnu, Síva, Krisna, Mohamed vagy Brahma által nem.
[3] Ven. Vajramálá: Jézus Buddhista szemmel (Forrás: internet Magyarországi Buddhista misszió oldalán: http://www.dakiniland.de/buddhist.mission/Dharma/Jezus/jezus.htm)
[4] (1) a lét szenvedés (dukkha), (2) a szenvedés oka a vágy (tanha), (3) a szenvedés megszüntetésének az útja a vágy kialvása (nirvána), (4) ennek gyakorlati megvalósítása pedig a Nemes Nyolcas Ösvény (magga), amelynek elemei (helyes felismerés, gondolkodás, beszéd, cselekvés, életmód, igyekezet, elmélkedés és elmélyedés) egyrészt alapvető erkölcsi szabályok betartására szólítanak fel (szílá), másrészt bölcsességre nevelnek (pannyá), harmadrészt a tudat meditatív fejlődésére vezetnek (szamádhi).
[5] Idézet a Koránból: 9. szúra
29 Harcoljatok azok ellen -azok között, akiknek az Irás adatott-, akik nem hisznek Allahban és a Végső Napban és nem tekintik tilalmasnak azt, amit Allah és az õ küldötte megtiltott és nem vallják az igazság vallását- [harcoljatok ellenük] mindaddig, amíg megadják a jótettért járó gizyát, lévén, hogy becsületüket-vesztettek ők! 30 A zsidók azt mondják: „Uzayr Allah fia.” És a keresztények azt mondják: „A Messiás Allah fia.” Ezt mondják õk a szájukkal. [Állításukkal] hasonlítanak azoknak a beszédéhez, akik korábban hitetlenek voltak. Allah átka legyen rajtuk! Hogy fordulhatnak el [ennyire az igazságtól]?! 31 Irástudóikat és szerzeteseiket és Mária fiát, a Messiást Allah mellé uraiknak tették meg, holott nem kaptak más parancsot, csak azt, hogy egy istent szolgáljanak. Nincs más isten rajta kívül! Magasztaltassék! [Mennyire fölötte áll ő] annak, akit társítanak [mellé]! 32. El akarják oltani Allah világosságát a szájukkal, ám Allah rendíthetetlen abban, hogy kiteljesítse az ő világosságát, még akkor is, ha ez a hitetleneknek nem tetszik. 33 Ő az, aki elküldte az ő küldöttét az útmutatásaal és az igazság vallásával, hogy gyõzelemre vigye azt az összes többi vallással szemben akkor is, ha ez a pogányoknak nem tetszik.
Szellemi környezetünk – 1.rész
Szellemi környezetünk – 2.rész
Szellemi környezetünk – 3.rész
Szellemi környezetünk – 4.rész
Vélemény, hozzászólás?