Szellemi környezetünk – 1.rész

Bevezetés

Apologetika

Apologetika jelentése hitvédelem. Azért van szükség hitvédelemre, mivel más ideológiájú, másként gondolkodó környezetben kell megfogalmaznunk az evangélium üzenetét. Apológia a Szentírás keletkezésének időpontjában is létezett már. Gondoljunk a Dekalógus első két parancsolatára: „Ne legyen más istened rajtam kívül! Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok.” (2Móz 20,3-4) Az igazságot Isten nem önmagában, hanem az idegen kultuszok ellenében jelenti ki. Például érdekes kérdés, hogy miért alakultak ki a tiszta és tisztátalan állatok az ószövetségben. Vannak teológusok, akik szerint a disznó például azért lett tisztátalan állattá, mert más kultuszokban szent állatnak tekintették. A Biblia átveszi a korabeli emberek gondolkodását, azok nyelvezetét. Nem ingatja meg például az ókori ember kozmológiai tudását, kijelentéseiben gyakran használja azokat a mitológiai elemeket, amik akkor közismertek voltak. A cél az, hogy az üzenet, a lényeg eljusson az emberekhez.

Ugyanez tapasztalható az Újszövetségben is. Olyan fogalmakat, képeket használ Jézus és az apostolok is, amik az akkor római, zsidó és görög gondolkodásban ismertek voltak. Azokból az elemekből építkezik, amiket talál, s azokat gyakran átalakítja, továbbfejleszti. (pl: a görög kozmosz fogalom az egész világot jelentette, amely magában foglalta az emberek és az istenek világát is. Az Újszövetségben a kozmosz általában az istentől elszakadt embereket jelenti.)

János evangéliumában és leveleiben felfedezhetők a gnoszticizmus fogalmai. Természetesen nem abban az értelemben, ahogy a gnoosztikusok használták (pl: világosság, sötétség fogalma), hanem sajátos keresztény értelemmel. De a képanyag ugyanaz. A kérdés, amikor ma olvassuk a Szentírást azzal a képanyaggal, amivel leiratott, akkor hogyan érthetjük meg belőle a számunkra érvényes üzenetet. Nem keverjük-e össze a képanyagot az igazsággal? (hat alatti teremtés) Egyáltalán mi tartozik a Biblia képanyagához és mi az üzenetéhez? Nehéz kérdések ezek, s ennek a tanulmánynak a témáját meghaladják válaszai. Most számunkra csupán azt kell megérteni, hogy Isten a Szentírást apologetikai jelleggel jelentette ki, tehát Isten párbeszédet folytatott a világgal, a benne élő emberekkel. Isten mai üzenete a Biblia alapján valószínű más, mint a római birodalomban, zsidó háttérből megtért keresztények számára.

Mai kor

Ellentmodásokkal teli világban élünk, ahol semmi sem állandó, minden változik. Sikerült megteremteni a fejlett országokban a jólét alapjait, de ma is milliók éheznek a harmadik világ országaiban. Csúcsszuper technológiánkkal kiléptünk a világűrbe, számítógépeket alkottunk, a modern orvostudomány segítségével úrrá tudunk lenni a betegségek felett, ugyanakkor az elmúlt évszázad tekinthető az emberiség legpusztítóbb, legkegyetlenebb évszázadának. Két háború, fasizmus, haláltáborok, atombomba, kommunista diktatúra csak címszavak azok között a szörnyűségek között, amiket az elmúlt időszakban történelmünket jellemezték.

Erich Fromm, híres pszichológus ezekkel a szavakkal jellemezte a ma élő emberek életét: „Notorikusan boldogtalan emberek társadalma a miénk: magányosak, félelmektől gyötörtek, depressziósak, rombolók vagyunk -olyan emberek, akik boldogok, ha sikerül agyonütniük azt az időt, amelyet szüntelenül meg akarnak spórolni.”[1] Lehet, hogy Fromm egy kicsit túloz, amikor ilyen negatívan látja a ma élő emberek életét, de észre kell vennünk, hogy kultúránk tele van problémával, tele van kétségekkel, kérdésekkel, amiket nekünk keresztényeknek – véleményem szerint – meg kell értenünk, s amikre választ kell adnunk.

Sajnos azt kell látnunk, hogy az emberek problémáik ellenére, sem fordulnak Istenhez, sőt egyre kevesebben hiszik, hogy Isten, vagy az egyház képes választ adni életük kérdéseire, megoldást nyújtani mindennapi szenvedéseikre.

Számomra nagyon fontossá vált, hogy megértsem kultúrámat, s benne azokat az embereket, akik között élek, s szerintem minden hívő ember felelőssége ez.

Kegyesnek hitt elszigeteltségünkben, értetlenségünkben, felszínes ítéleteket alkotva próbáljuk magyarázni, hogy romlott ez a világ, s annélkül, hogy feltennénk a kérdést, hogy miért ilyen, hirdetjük, legjobb, ha távol tartjuk életünket tőle. Egyre nagyobb a szakadék az egyház[2] és a világ között, s a szakadék tágulásával egyre kevesebb ember fordul Isten kegyelme felé. Az itteni megállapítások elsősorban az euró-amerikai kultúrára érvényesek, mivel köztudott, hogy más-kultúrájú, történelmű területeken a misszió ma is óriási ütemben fejlődik, s ez a tény is elgondolkodtat bennünket, mi ennek az oka? Talán Isten ma nem akar Európában ébredést, a mostani terve elsősorban Ázsiára, Afrikára és Dél-Amerikára korlátozódik? Véleményem és hitem szerint nem. Nem kell nekünk európai hívőknek Afrikába utazni ahhoz, hogy Isten csodáit tapasztalhassuk, Isten itt és most akar munkálkodni, s ebben minket is akar használni. Ezért is fontos megértenünk, milyen kultúrában élünk.

Rólunk, hívő emberekről úgy beszél Jézus, hogy nem e világból valók vagyunk, mégis életünket e világban kell leélnünk, sőt e világba szól küldetésünk.[3] Idegenek vagyunk a világ számára, mégis küldetésünk, amit Jézus a misszióparancsban fogalmazott meg arról rendelkezik, hogy tegyünk tanítvánnyá minden népet, amíg Ő vissza nem jön. Minden népet, tehát függetlenül kortól és kultúrától.

Két dolog miatt fontos – véleményem szerint – egy hívő embernek ismerni kultúráját. Egyrészt azért, hogy lássuk a veszélyeket, lássuk, mi a rossz, mi az elfogadhatatlan a világban élők gondolkodásában, életvitelében. Gyakran csúszik el életünk azért, mert azonosulunk helytelen célokkal, amiket környezetünk diktál számunkra. S az is igaz, ha nem értjük, hogy mi a körülöttünk élő emberek gondolkodásának oka, akkor kétségeink lehetnek affelől, hogy tényleg nekünk van-e igazunk. Nem lehetséges-e, hogy mi élünk egy mesevilágban, s ők élnek az igazi valóságban? Olyan meggyőzően tudnak érvelni, s olyan átéléssel tudnak beszámolni számunkra elfogadhatatlan cselekedeteik örömeiről. Ha nem értjük környezetünket, akkor nehezen tudjuk magunkban feloldani ezt a disszonanciát.

A másik ok nagyon logikus: nehéz – ha nem képtelenség – olyan módon hírdetni az evangéliumot, hogy nem értjük azt, akihez beszélünk. A történelem során a nagy ébredések idején mindig voltak olyanok, akik megértették koruk problémáját, s arra adtak Istentől való választ. Ma is szükségünk van arra, hogy imádságos szívvel keressük a megértést, miért olyan a világ, amilyen, s miért van távol az emberek gondolkodása, életvezetése – beleértve a fiatalokat is, akik között mi szolgálunk – Istentől. Természetesen a megértés még nem elég, de segít átgondolnunk küldetésünket.

Ha Pál apostol evangelizációs stratégiáját nézzük, akkor látjuk, hogy ő is hasonló módon gondolkodott a kultúráról. A korinthusiakhoz írt első levelében így fogalmaz: „Mert bár én mindenkivel szemben szabad vagyok, magamat mégis mindenkinek szolgájává tettem, hogy minél többeket megnyerjek. A zsidóknak olyanná lettem, mint aki zsidó, hogy megnyerjem a zsidókat, a törvény uralma alatt levőknek, mint a törvény uralma alatt lévő – pedig én nem vagyok a törvény uralma alatt –, hogy megnyerjem a törvény uralma alatt levőket. A törvény nélkülieknek törvény nélkülivé lettem – pedig nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvénye szerint élek -, hogy megnyerjem a törvény nélkülieket. Az erőtleneknek erőtlenné lettem, hogy megnyerjem az erőtleneket: mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket.[4]

Az apostol szerint, s Isten szerint sem fog minden ember megtérni, de meg kell adni a lehetőséget arra, hogy számukra legérthetőbb módón találkozzanak az evangélium üzenetével. A mi feladatunk ebben: imádság, szólni Krisztus titkát, bölcsen viselkedni a kívülállók iránt, a kedvező alkalmakat felhasználni, helyesen felelni az emberek számára. Isten pedig a Szentlélek által megnyitja az emberek szívét, s elvégzi az Ő munkáját életükben.[5] Ebben ugyancsak benne van a kívülállók (környezet) megértése.

Figyeljük meg Pál igehirdetéseit az Apostolok Cselekedeteiben, fontos volt számára az, hogy akiknek beszél, milyen kultúrával, gondolkodással rendelkeznek. Zsidó közösségekben az Ószövetségre hivatkozva, a prófétákat magyarázva beszélt arról, hogy Jézus a Krisztus.[6] Athénben viszont – ahol a görög filozófia volt nagy hatással az emberekre – Pál logikusan felépített gondolatokkal bizonygatta, hogy Isten nem aranyhoz, vagy ezüsthöz, vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló istenség.[7] Az apostol ezen a helyen görög költőt idéz, s egy athéni oltárra hivatkozik. Egyébként az sem hiábavaló, hogy az Areopágoszon hirdette az evangéliumot, mivel ez a hely a görög filozófusok, gondolkodók találkozóhelye volt. (oda ment közéjük!)

Paul Tillich, XX. századi teológus így fogalmazta meg a teológia hivatását: „Az apologetikus teológia, választeológia. A szituáció kérdéseire válaszol az örök üzenet erejével, valamint azokkal az eszközökkel, amelyeket az a szituáció kínál fel, amelyre éppen feleletet ad…Ha válszolni akarunk egy kérdésre, bizonyos mértékig közösséget kell vállalnunk azzal, akinek a kérdésére válaszolunk”[8] A választeológia csak akkor valósulhat meg, ha ismerjük azokat a kérdéseket, azt a szituációt, amelybe benne élünk. Egy másik neves ma élő teológus szerint: „Amikor Jézus Krisztust hirdetjük, amikor keresztényeket akarunk segíteni hitük elmélyítésében, nem értetjük meg magunkat, vagy csak kevéssé. Meg kell tanulnunk kortársaink nyelvét és nem tanfolyamokat szervezni arra, hogy ők tanulják meg a miénket. Bele kell mennünk az ő gondolkodási módjukba, mentalitásukba, és nem őket kiemelni a világukból, hogy a miénkbe hatoljanak. Ez nem veszteség és nem csökkenése azon lelki kincseknek, melyeket át kell adnunk. Miért tévesztjük mindig össze a formát, melyben e kincseket átvettük, és a tartalmat, az üzenetet, a mondanivalót, melyet hordoznak?”[9]

Mivel a szituáció folyamatosan változik a világban, ezért egyházgyakorlatunk és teológiánk is szükségképpen változik. A környezet ismerete sokkal összetettebb kérdéseket von maga után. A szitáció alapján, melyben élünk sok mindennek meg kell változnia a jövőben keresztény gyakorlatunkban. „Nem arról van szó, hogy vitatnunk kellene a tegnapi emberek keresztény életének értékét. Az a mód, ahogyan megélték Krisztust, jel volt kortársaiknak, de nem mindig a mai embereknek. Sőt vannak magatartások, vannak eljárások, melyeket ha régi formájukban tartunk meg, inkább elriasztók.”[10]

Ma rendkívül sok szellemi irányzat van hatással korunk emberére. Megtérésem előtt én is több ideológiával azonosultam, s talán ez az érdeklődés vezet ma is abban, hogy még teljesebb képet kapjak a környezetemben élők életviteléről, céljairól, gondolkodásáról. Természetesen egy ilyen írás nem bocsátkozhat részletekbe, – bár véleményem szerint szükség volna keresztény emberek számára írt ilyen könyvekre – csupán egy-egy szellemi irányzat, kortünet főbb jellemzőit próbálom megfogalmazni természetesen gondolva arra, hogy az olvasók között különböző műveltségű emberek lesznek. Minden fejezet végén ajánlok további olvasáshoz szakirodalmat, valamint néhány kérdéssel próbálom segíteni a főbb gondolatok megértését.

Az írás előadások anyagául is szolgálhat, a témák után leírt kérdések csoportbeszélgetéseken dolgozhatók fel.

Kérdések a bevezetés kapcsán:

Hogyan kell viszonyulnia egy keresztény embernek a világhoz?

Miért fontos környezetünk, kultúránk megértése?

[1] Erich Fromm: Birtokolni vagy létezni (Akadémiai Kiadó, Bp. 1994.; 17. oldal)

[2] Az egyház kifejezése alatt nem egy felekezetet értek, hanem a Jézus Krisztusban hívő testvérek láthatatlan közösségét

[3] lásd, Jn.17.14-18.

[4] 1. Kor.9.19-22.

[5] Lásd: Kol.4.2-6.

[6] A pizidiai Antiókiában történt igehirdetés részletesen leírja Pál zsidók közötti szolgálatát. (Csel. 16.16-43)

[7] Lásd: Csel.17.22-34.

[8] Paul Tillich: Rendszeres teológia (Osiris, 1996, 25.oldal)