Zeetropolis (kitalált név) egy érdekes, vidám ifjúsági program. Átalakított mozi, hatalmas videó kivetítő, saját kosárlabdapálya, kávézó, fény- és hangtechnika, amitől elszáll az agyad. Ugyanakkor az egész helyre jellemző még valami: a rengeteg szabály – sokszor keményen meg is fogalmazva, mint például hogy „Tilos rágózni!”.
Egyik este egy tinédzser banda jött zenélni. Az egyik zeetropolis-i ifjúsági munkás odament két fiatalhoz az együttesből, hogy megmondja nekik, itt nem szabad kézen fogva járkálni, fejezzék be. Wow, itt nem szabad megfogni egymás kezét? Kiderült, hogy a fiatalok házasok voltak. A férj annyira mérges lett, hogy ki kellett mennie a parkolóba, hogy lehiggadjon. És bár a vezetők sokat fáradtak azzal, hogy elmagyarázzák a szabályokat, a bocsánatkérés nehezen ment nekik. A banda és a barátaik ezek után elnevezte a helyet „Nazitropilisnak”. És bár tetszettek nekik a játékok meg a többi dolog, soha többet nem tették be oda a lábukat.
Egy másik, szép, de kevésbé érdekes helyen nincsenek kitéve a szabályok a falakra. Nincsenek leírva sem a viselkedési szabályok diákoknak. Mielőtt elkezdődik az ifjúsági óra a középiskolásoknak, a diákok pihennek, beszélgetnek. Az egyik lány és az egyik fiú túlságosan gyengéden kezdenek viselkedni egymással a többiek jelenlétében. Az egyik vezető – aki jóban van velük – észreveszi, és úgy véli, túlságosan is közel vannak egymáshoz. Odasétál és kicsit félig gúnyolódó-félig komoly hangon azt mondja, „Kicsit kezd meleg lenni idebent, nem?”
A párocska mosolyog, és a lány válaszol: „Igazad van”. Eltávolodnak kicsit, és beszélgetnek tovább a barátaikkal.
Minkét történet valós esemény. Az egyik csoport a szabályokat hangsúlyozta ki. De melyik gyakorol pozitív hatást a diákokra hatékonyan, anélkül, hogy elidegenítené őket?
Amikor az ifjúsági vezetők eldöntik, hogy milyen szabályok is kellenek, és hogyan szeretnék azokat érvényesíteni, akkor általában arra gondolnak, hogy vezetni kell a csoportot, szabályozni a viselkedésüket, és persze biztonságot teremteni, és elkerülni a vitákat. De vajon mennyit gondolkoznak azon, hogy vajon Jézus mit mondott a tekintély gyakorlásáról?
Jézus azt mondta a tanítványainak: „Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, uralkodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak rajtuk. De nem így van közöttetek…” (Máté 10: 42-43)
Még sokszor „így” van közöttünk az ifjúsági misszióban.
A fiatalokat minden nap szabályokkal bombázzák, főleg az iskolában. Öltözködési szabályokat kell betartaniuk, és más szabályokat, amiket (sokszor helyesen) teljesen abszurdnak tartanak. Még a legjobb diákok is kapnak szobafogságot vagy rosszabb büntetést triviális vagy véletlen szabályszegésért. „Nagyjaik hatalmaskodnak rajtuk.”
És aztán eljönnek az ifjúsági csoportba és mivel kell szembenézniük? Még több szabállyal. És igen, a diákok (sokszor helyesen) a törvényeinket abszurdnak látják. Némelyik csoportban ezek ugyanúgy tartalmaznak öltözködési szabályokat, és az ifjúsági óra is inkább az iskolára hasonlít. És ha a szabályok eléggé kellemetlenek, akkor már az elején elveszítjük őket. A diákok nem fogják meghallani a kegyelem üzenetét, ha a vallási szabályok betartásának uralkodását látják. (A sok szabály természetesen nem egyenlő a legalizmussal, de a diákok sokszor ezt tapasztalják csak meg.)
Néhányan biztos azt mondják, hogy még fiatalok és éretlenek, és fel kell nőniük, és hozzászokniuk a szabályokhoz. Elvégre a szabályok részei az életünknek. De emlékezzünk rá, hogy Jézus mennyire leszidta a törvényimádó farizeusokat, (az akkori legalistákat). És Pál is durva dolgokat mondott a törvény megszállottjainak és biztatta őket: „Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.” (Galata 5:1) A tinédzserek viszolygása a túlzó és fölösleges szabályoktól sokkal inkább Krisztusi tulajdonság, mint azt gondolnánk.
Jézus figyelmeztetése, hogy ne „hatalmaskodjunk” azokon, akiket szolgálunk, kétszeresen is fontos az ifjúsági szolgálatban. A tinédzserek az életüknek azon szakaszában vannak, amikor vágynak a függetlenségre és a szabadságra. És érzékenyek rá, ha azt tapasztalják, hogy megsértjük őket vágyott szabadságuk birtoklásában. Többé már nem tartják magukat gyereknek, és nem szeretik, ha úgy bánnak velük, méghozzá egy seregnyi szabály segítségével.
Sok ifjúsági munkás tudatában van ennek, és érzékeny rá. De anarchiát sem akarnak. Akkor mit kezdjünk a tekintéllyel és a szabályokkal?
Az egyik módszer, hogy meghívjuk a fiatalokat, hogy vegyenek részt a szabályok megformálásában. Szeretnénk, ha a diákok is a magukénak éreznék a csoportot, nem csak egy missziónak, ami feléljük irányul, hanem az ő missziójuknak! Ennek az is a része, hogy amennyire lehetséges, a szabályok legyenek az ő szabályaik. Találkozzunk a diákok közül a keménymaggal, és beszélgessünk velük a csoportról, az irányról, és a szabályokról!
A másik módja, hogy elkerüljük a túlszabályozottságot, hogy átfogó, széleskörű szabályokat alkotunk. Például (és ez csak egy példa), a „tisztelet” szó nagyon sok körülményre alkalmazható. Ez az egy szó magában foglal három szabályt is:
1. Tiszteld Istent!
2. Tiszteld a többieket, a vezetőt is!
3. Tiszteld a magántulajdont!
Van olyan helyzet, amikor ez nem alkalmazható?
Mikor biblikus szabályokat akarsz lefektetni, akkor rájössz, hogy a kevesebb több. Az ilyen szabályok sokkal többet érnek, a bosszantó agyonszabályozásnál. Megadja a lehetőséget a fiataloknak, hogy megtanuljanak biblikusan gondolkozni a saját viselkedésükről. Sokkal jobb nekik, ha maguk keresik a módját, hogy hogyan viselkedjenek a bibliai alapelveknek megfelelően, mintha a konkrét szabályoknál maradunk. Mi a jobb: ha a diák csendben hallgatja a többieket a beszélgetés alatt, mert van egy ilyen szabályunk, és letámadjuk őket, ha megszegik, vagy azért van csendben, mert van egy szabályunk a tiszteletről, és így tudják miért is vannak csendben, amíg valaki beszél? Másképpen fogalmazva az általános szabályok a bölcsesség fejlődését hozzák magukkal, sokkal inkább, mint a pontos szabályok követése.
Sokszor mondják, hogy a fiataloknak világos határokra van szüksége. És igazából, mindenkinek szüksége van határokra. De egy olyan társadalomban, ahol a mérce szinte nem is létezik már, a fiataloknak meg kell tanulniuk bölcsen élni, amikor néhány határ van csak lefektetve. A hétévesek tudják kezelni a szabályokat. De 17 éves korukra, a diákjainknak meg kell tanulniuk mit kezdjenek a szabadsággal. Bárki megmondhatja ezt, aki részeges egyetemisták közé került, hogy milyen visszataszító tud lenni, amikor a diákok nem érettségiznek le a szabályok világából a szabadságba és bölcsességbe.
A másik előnye az általános szabályoknak, hogy nem szorítanak sarokba vele egy olyan helyzetben, amikor a konkrét szabály erőltetése nem működik. Zeetropolis kőkeményen érvényesítette a szabályait. És kell is – mert a nem érvényesített szabályokkal senki sem törődik. De az szabályaik annyira merevek voltak, hogy igazából már nem jók arra, hogy közösséget építsenek, és így elveszítik a lényegüket és az értelmüket. Akik általánosabb szabályokat alkotnak elkerülik az efféle rugalmatlanságot.
Ha azon aggódsz, hogy a kevesebb, de általánosabb szabály nem fogja lefedni az összes helyzetet, akkor… ne aggódj! Az ifjúsági csoportnak, amit vezettem, nem volt semmilyen szabály a kártyázásra. Egyik este, az egyik programon észrevettem, hogy két fiú kártyázik. És nem az jutott eszembe, hogy „Ajaj, nincs erre szabály! Mit tegyek most?” Egyszerűen megkértem őket, hogy adják oda a kártyát, és mondtam „ifjúsági után gyertek oda érte.” Amikor odajöttek hozzám később, hogy visszakapják a kártyákat, azt mondtam nekik, hogy az alkalmaink középpontjában Jézusnak kell állnia – ez sokkal fontosabb üzenet, mint a „Tilos kártyázni az alkalmainkon!” vagy „Megszegted a szabályt!” Megértették, és udvariasan megígérték, hogy többet nem fog előfordulni.
Egy másik módszer, hogy ne hatalmaskodjunk a diákokon, csak finoman érvényesítjük a szabályokat. A vezetők arra lettek elhívva, hogy szelídek legyenek (pl. 2 Timóteus 2:24-25). Egyszer egy gyülekezetben egy görkorcsolyás programon segítettem kint a parkban. A fő szabály az volt, hogy kötelező bukósisakot viselni, amikor koriznak a fiatalok. Amikor megálltak pihenni, vagy szünetet tartottak, általában levették a sisakot, és elfelejtették visszavenni, amikor folytatták. De nagyon ritkán kellett leszidni őket. Csak annyit kellett tennem, hogy felhívtam magamra a figyelmüket, és csak ennyit szóltam „Sisak”. Ennyi. Máskor mások figyelmeztettek engem ugyanemiatt.
A humor is nagy segítség lehet, ha finoman akarunk hatni a fiatalokra. Abban a helyzetben a fiatal párocskával, a humor segítségével könnyen megváltoztattam a magatartásukat, anélkül, hogy rossz érzések maradtak volna bennük. Amikor valamelyik srácnak kicsúszik egy káromkodás a száján, akkor általában csak ennyit mondok „Hallottam!” És elég ennyit mondani. Általában a srác mosolyog… és utána már fékezi a nyelvét.
Természetesen a kölcsönös megbecsülés és tisztelet lényeges, amikor érvényesítjük a szabályokat. Ha nincs elég kölcsönös tisztelet, akkor semmilyen szabály vagy program abban az ügyben nem fog működni.
Persze vannak helyzetek, amikor konkrét, rugalmatlan szabályok szükségesek, főleg amikor a biztonságról van szó. A görkorcsolyázóknál nem az volt a szabály, hogy „Óvd meg a fejed a sérüléstől!” Ez aranyos szabály lett volna, de a biztonság és a felelősség miatt, a szabály mégiscsak: „Sisak viselése kötelező!”
Ezen kívül vannak csoportok, akik különböző érettségi szinten vannak. Némelyik csoportnak konkrétabb, pontosabb szabályokra van szüksége. És talán egyes fiataloknak időszakosan fegyelmezés céljából hozzá kell még tenni szabályokat, vagy szigorúbban kell számon kérni ezeket rajta.
Mégis, arra kell bátorítani a fiatalokat, hogy a biblikus alapelvek szerint éljenek, ne csak „szabály-követők” legyenek (vagy éppen „szabály-szegők”, ahogy az is előfordul). Minden esetben igyekeznünk kell elkerülni, hogy olyan benyomást tegyünk a kereszténységről, hogy az a szabályokról szól és nem a kapcsolatokról. A kreativitás és a mértéktartás a szabályokban ennek nagyon fontos része.
Mark Marshall a God Knows What It’s Like to be a Teenager (Isten tudja milyen tinédzsernek lenni) című könyv szerzője. A weboldalának a címe: www.godknows99.com. Nem igazán megy neki a szabályok betartása, de mindig sisakban görkorizik.
Eredeti cikk: Rules: Less Is More
Vélemény, hozzászólás?