TARTALOM
„A soul egy életút, de mindig a nehezebbik út.” – Ray Charles
Ray, a vak, fekete kamasz bátran felszáll a floridai buszra egyedül, és átszeli az Államokat, hogy az éppen nyüzsgő Seattle-i dzsesszéletben pallérozza zenei tudását. Kezdetben sokat kell küszködnie azért, hogy tisztességesen bánjanak vele és meglelje saját útját. Majd felfedezi őt az Atlantic Records lemezcég, üstökösként tör be a zenei életbe, és hírnévre tesz szert világszerte. Eközben azonban bepillantást nyerünk a sztár életének sötét oldalába is: tanúi leszünk küzdelmének a kábítószerrel és a viharos szerelmi ügyekkel. Ám ez a lebilincselő és megrendítő utazás nem csupán előre vezet, hanem vissza Ray gyermekkorába is. Mert miközben nemzedékének egyik legnagyobb legendájává válik, fel kell dolgoznia magában ötéves kori élményeit is – amikor az öccse meghalt, ő pedig elvesztette látását. Ez az időszak kitörölhetetlen nyomot hagyott Ray életében, érzéseiben és halhatatlan zenéjében.
A Ray a szegregált délről érkező, szegény sorsú, vak színes bőrű kisfiú története, aki a társadalmi és művészi korlátokat ledöntve átírta az amerikai zene történetét. Aki viszontagságait, fájdalmát és személyes útvesztőit olyan hatásosan fogta egybe művészetében, akár a sokféle zenei irányzatot – a dzsesszt, a Rhythm & Bluest, a rock and rollt, a gospelt, a Country & Westernt; akinek teljesen egyedi látásmódja volt, és aki a zenehallgatás új módjaira tanította meg a világot.
ADATLAP
Megjelenés éve: 2004
Játékidő: 154 perc
Műfaj: zenés dráma
Rendező: Taylor Hackford
Főszereplők:
Jamie Foxx (Ray Charles)
Kerry Washington (Della Bea Robinson)
Regina King (Margie Hendrix)
Patrick Bauchau (Dr. Hacker)
Warwick Davis (Oberon)
BESZÉLGETÉSINDÍTÓ KÉRDÉSEK A FILMHEZ
1. Miért lett Ray Charles narkós? Miért gondolta, hogy nem válhat a rabjává?
Milyen tényezők járultak hozzá a drogfogyasztásához? Megoldotta valaha a drog a problémáit? Miért vagy miért nem?
Hogyan próbálják az emberek a drogot állati jó dolognak beállítani? Miért félrevezetők ezek a próbálkozások?
2. Nagy dolog volt szerinted, hogy Ray vegyítette az egyházi zenét a világival? Miért vagy miért nem?
Milyen vitákat hallottál arról, hogy a keresztények a világi zene ellen vannak? Nagy különbség van szerinted a kettő között? Miért vagy miért nem?
3. Mit tett Charles, hogy legyőzze a fogyatékosságát?
Gondolod, hogy te is meg tudtad volna tenni ugyanezt, ha a helyében lettél volna? Miért vagy miért nem?
Milyen kifogásokat használnak az emberek arra, hogy nem követik az álmaikat?
Hogyan tudunk a rokkantaknak segíteni abban, hogy megvalósítsák álmaikat?
Mit kell neked tenned, hogy elérd az álmaidat?
4. Mi tesz minden embert egyenlővé és szeretetre méltóvá, függetlenül a kinézetüktől és képességüktől?
Vélemény, hozzászólás?