Az ötletek az ifjúsági munkában többet érnek az aranynál. A nagy ötletek eredményei az elért emberek és a tanítványok. Ahogy a Példabeszédek könyve 2,3-4 verse írja: „Kiálts bölcsességért (ötletekért), és hangosan kérd az értelmet, … és úgy kutasd, mint az elrejtett kincseket” Valamilyen szörnyű ok folytán az ifjúsági vezetők nem kutatják annyira az új ötleteket, mint amennyire azt Isten szeretné. Talán ezért stagnál, és nem növekszik sok szolgálat. Vadásznunk kell az ötleteket, beszélni minden nagyszerű vezetővel az országban, hogy mondják el nekünk mi volt a legutóbbi és a legnagyszerűbb ötletük. Istennel a kreatív ötletek száma határtalan, csak ki kell használnunk a lehetőségeket. Ki kell törni az egyhangúságból, és jobban hinni Istenben.

Lejjebb olvashattok sokféle ötletet az evangélizálástól kezdve, a növekedésen át a tanítványságig, amik mind megihlethetnek benneteket. Az ötletek a mi ifjúsági munkákból születtek (Ignited). Nagyon sok mindent kipróbáltunk már (sok mindenbe belebuktunk), amíg a kis ifjúsági csoportunkból egy 600 fős mozgalom lett. Ezen kívül beválogattam több ötletet néhány nagyszerű ifjúsági munkástól országszerte (Blaine Bartel, Scotty Gibbons, Joel Stockstill, Keith Terwilliger, Sean Jazdzyk, & Peter De Jesus). Remélem, némelyik ötlet megtetszik és szeretnéd a bevetni a saját csoportodban… ez a cél. Edd meg a húst, de köpd ki a csontot. De ne állj meg itt! Legyen ez az ugródeszkája annak az életstílusnak, hogy új és új ötletek után kutatsz. Jó vadászatot!

YouTube verseny

Miért ne versenyezhetnének a fiatalok az ifjúsági szolgálat népszerűsítésben? Így működik: Kiírsz egy versenyt a diákoknak, ahol készíteniük kell egy 1 perces vagy annál rövidebb videót. A videó fejezze ki a szenvedélyüket az ifjúsági szolgálat iránt. Bármit használhatnak, hogy elérjék ezt a célt (képek és videók az ifjúsági szolgálatról, dráma, valami vicces stb.) A pontozás aszerint megy, hogy hányan nézték meg a videót az interneten. Igazából ők maguk fogják az összes barátjukat megkérni, hogy nézzék meg a videójukat, hogy a nézettség megnőjön. Természetesen a győztesnek jár valami jutalom. Ez lesz a legolcsóbb reklám, amit valaha csináltál a gyülekezetednek! Ha ügyesen kezelitek a dolgot, akkor több látogatótok lesz, és nagy hírverést sikerül csapni a szolgálatotok körül.

Extrém iskola-felújítás

Itt a nagyszerű alkalom, hogy támogassuk a helyi iskolarendszert és a közösséget valamivel. Keressünk egy iskolát a közelünkben, amelyiknek leginkább építkezési munkálatokban van szüksége segítségre és töltsük be ezt a szükséget, mint gyülekezet. Ha vannak olyan emberek a gyülekezetben, akik tudnak festeni, értenek az elektromossághoz, betonozáshoz, favágáshoz, a szerelőmunkákhoz, takarításhoz, stb. akkor kérjük meg őket, hogy segítsenek. Szánjunk rá néhány hónapot, hogy összegyűjtsük a pénzt a gyülekezetünkben, és így nem csak a szolgálatunkat tudjuk felajánlani, hanem eszközöket és anyagokat is. Természetesen szóljunk a tervünkről a helyi újságnak és a helyi tévének is.

Üzenetek küldése

A tinédzserek üzengetnek egymásnak, és ha te magad nem teszel ilyesmit, akkor meg kell hogy mondjam, hogy le vagy maradva. Küldj tömeges üzenetet az összes diákodnak, aki benne van az adatbázisodban a szolgálatokról, ötletszerű biztatásokat, vagy írj nekik a közelgő nagy eseményekről. Nagyon sok olyan online szolgáltatás van már, aminek a segítségével egyszerre (és olcsón) elküldheted az üzenetedet az összes diáknak. Az üzenet rögtön elmegy nekik, és neked csak pár percedbe került, hogy mindenki naprakész és összehangolt legyen.

Küldd a diákjaidat a harcba (Frontline)

Itt az ideje, hogy az ifjúsági szolgálataink a szociális klubokból kinőjék magukat a fiatalok olyan erőteljes mozgalmává, amely képes hatást gyakorolni a barátaira. A Frontline egy olyan szolgálati ötlet, amelyben az ifjúsági vezetők két dologért lesznek felelősek: az első, hogy a barátaikat elhívják a szolgálatba, a másik, hogy hatást gyakoroljanak a barátaikra az iskolában. Minden hónapban más megbízást kapnak a diákok, akik részt vesznek a Frontline szolgálatában A vezetési struktúra szerint van egy vezetője (Iskola-kapitány) és ő felelős azért, hogy a többi vezető, és a diákok elvégezzék a feladatot. Példák a havonta érkező megbízatásokra: üzenj a barátaidnak, és hívd meg őket az ifjúsági szolgálatba; ifjúsági nap (amikor mindenki valamilyen olyan cuccba megy iskolába, amiről kiderül, hogy ahhoz az ifjúsági csoporthoz tartozik); bizonyságtétel támadás (mindenkinek a szekrényére ki kell tenni egyet – vagy a padjára nálunk); imádkozni közösen egy feltűnő helyen; egy hétig minden nap elvinni a Bibliát az iskolába; mindenki vegyen fel egy házi készítésű pólót „Hit” felirattal… Ha más szervezetek meg tudnak tenni ilyesmiket, akkor a keresztények miért ne tudnák?

A kultúra megváltoztatása

Ha szeretnéd, hogy az ifjúsági szolgálatod kultúrája átváltozzon az szenvtelen keresztényekből olyan diákokká, akik szeretik Istent mindenükkel, amijük csak van, akkor vidd el őket missziózni! Nem láttam olyat, ami nagyobb hatással lenne egy diák életére hosszú távon, mintha Jézust szolgálhatják valóságosan a misszióban. Ez a legjobb lehetőség arra, hogy teljesen kikerüljenek a komfort zónájukból, és lássák azt, ahogyan emberi életek változnak meg, amikor ők hirdetik az evangéliumot. Ez a pillanat örökre nyomot hagy bennük. A Global Expeditions nagyszerű lehetőség neked is és a fiataloknak is (dupla haszna is van). Leveszik a logisztikai problémákat a válladról, így a diákjaid személyes fejlődésére tudsz figyelni. (Global Expeditions: A Teen Mania Ministries egyik szolgálata. Rövid távú, 1-2 hetes missziós utakat szervez a fiataloknak a világ minden tájára, ahol szolgálnak, például drámákkal, utcai evangélizációkon vesznek részt… – fordítói megjegyzés)

Fűszerezd meg az üzenetet

A diákjaid a tévén és az interneten nőttek fel. Bele kell vágnunk a legkreatívabb dolgokba, amit csak ki tudunk találni, hogy az üzenetinket magasabb szintre emeljük. Rengeteg videót lehet találni online, amiket a gyülekezetek készítettek egy vasárnapi prédikációhoz, de már nincs rá szükségük. Sokan ezeket feltöltik különböző prédikációs videó-adatbázisokba, ahonnan olcsón le lehet tölteni őket. Ezzel pénzt és időt takaríthatsz meg, és érdekesebbé teheted a tanítást. Ilyen honlapokat találsz a www.sermonspice.com, www.worshiphousemedia.com, www.bluefishtv.com oldalakon. (Magyarul ilyen gyűjtőoldal még nincs prédikációs videóknak – fordítói megjegyzés)

Beszélj úgy, mintha…

Mindenhol vannak olyan szolgálatok, amik kevésbé látogatottak. Ilyenkor megkísért minket, hogy ne a legjobbat hozzuk ki magunkból, mert arra koncentrálunk, aki nincs ott. Vagy úgy gondoljuk, hogyha kétszer ennyi diák lenne, akkor keményebben dolgoznánk, és sokkal több időt és energiát fektetnénk a szolgálatba. Nos, itt a nagyszerű ötlet… tegyél úgy, mintha kétszer annyian lennének. Ha 20 tinédzser van, akkor úgy készülj fel és úgy közvetítsd az üzenetet, mintha 40-en lennének a teremben. A Biblia azt mondja, hogy légy hű a kevésen. És ha az vagy, akkor Isten többet fog adni!

Bejutni az iskolákba

Tudom, hogy nagy a kísértés, hogy leüljünk hátul, és várjuk az embereket, hogy eljöjjenek az alkalmainkra, ahelyett, hogy elmennénk oda, ahol ők vannak. De ha növekedni szeretnénk, akkor el kell menni! Nagyszerű módja ennek, ha a diákok Biblia klubot alakítanak az iskolában. Ez egy olyan program, amit te is elindíthatsz. A Biblia-klub elindításnak a következő lépései vannak: keress egy diákot, vagy a egy csoport diákot, akik vezetik a klubot. Nekik ki kell találni egy nevet, egy időpontot, egy tervet, keressenek olyan tanárt, aki támogatja őket, és segít nekik termet szerezni iskola után vagy iskola előtt. Aztán keressék meg az igazgatót, amikor már minden meg van szervezve, kérjenek engedélyt tőle is, és jegyeztessék be a többi iskola klub közé a sajátjukat. És itt van még néhányötlet, amit a klub megszervezhet: tervezzenek toborzást iskola után, osszanak ételt valamelyik sporteseményen, a fiatalok téged is meghívhatnak az iskolába, hogy lógj velük (így a többiek kevésbé idegenkednek majd az ifjúsági szolgálatodtól), nyomtassátok rá a logótokat a törölközőkre, és vigyétek el a focimeccsekre, és adjátok oda a játékosoknak a meccs végén (majd azzal a törölközővel fognak integetni a mérkőzéseken). A klub szervezhet gyűjtést ezekre a programokra és ötletekre, de kérhet a gyülekezettől is.

Szervezd meg az utazást a gyülekezetbe

Miért ne mennék el az elveszettekért, és szállítanánk el őket a gyülekezetbe? A tények egyszerűek… a nem keresztény szülők nem akarnak azért kocsiba ülni, hogy elvigyék a gyereküket a gyülekezetbe olyasmire, amiben nem ők nem hisznek. Tehát… iktassuk ki ezt a kifogást, és mondjuk meg, hogy majd mi elvisszük őket. Ki lehet találni találkozási pontokat, például a helyi McDonalds-nál (vagy bármilyen alkalmas helyen). Ehhez sok önkéntes felnőttre lesz szükséged, akik vállalják a fuvarozást. A Biblia azt mondja, hogy az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Tehát keressünk több munkást, és akkor több lelket tudunk megnyerni Istennek. Szeretnélek figyelmeztetni valamire… ha energiát fektetsz abba, hogy ez jól működjön, akkor számban nagy lesz a növekedés. A tinédzserek lelkileg nagyon nyitottak, de nagyon sokakat nem visznek el a gyülekezetbe!

Tegyünk valamit a világért

A tinédzsereknek szükségük van rá, hogy valami nagyot tegyenek… valami olyat, amitől eláll a lélegzetük, valami olyat, amiben izgalommal vesznek részt. Gyűjtsenek pénzt, hogy támogathassanak különböző világméretű programokat, mint például vízforrások ásása a szegény afrikai embereknek, vagy egy éhező falu támogatása, vagy AIDS-eseknek menedékház építése azokon a területeken, ahol nagyon kevés a keresztények aránya. Természetesen vannak olyan szervezetek, mint a Global Expeditions, amik megszerveznek mindent, és elviheted a tiniket egy missziós útra, és ti magatok tapasztalhatjátok meg ezeket!

Iskolai versenyek szervezése

A különböző városi versenyek is kitűnően reklámozhatják a szolgálatot. Úgyis szeretnek az emberek mindenfélében versenyezni, így miért ne szervezhetne az ifjúságotok versenyeket. Csinálhattok ilyesmit: evés-verseny, zsákoló verseny, erős emberek versenye, sminkelési verseny, szurkolólányok versenye stb. Az egyik lényege a versenyeknek, hogy minél több embert vonzanak a különböző iskolákból, akik részt vesznek, szurkolnak, vagy szavaznak a játékokon. Ez gyorsan sok embert vonz, és a hír gyorsan terjed majd.

Építsd fel a szolgálatot

Ha nem szervezed meg az ifjúsági alkalmakat, akkor olyan ifjúság maradtok, akik twistert játszanak és pizzát esznek, de semmilyen lelki hatással nem lesznek másokra sem egymásra. Fontos a tervezés, és hogy a tervet kommunikáld a többi vezető felé is. Ezt lehet egy hetente kinyomtatott és kiosztott Szolgálati Hírek kiadvánnyal. Ez elszámoltathatóvá teszi a vezetőket azzal kapcsolatban, hogy mit csináltak az alkalmakon, és arra is jó, hogy nem fognak minden apróságért felhívni minden este. (Persze el lehet térni a tervtől, ha úgy érzed, szükség van rá.) Mégis legalább ez a módszer segít, hogy arra fókuszálj, hogy minden egyes alkalom kreatív legyen, kiváló, és nagyhatású.

Szedd le a trófeát a falról

Mindenkiben benne van, hogy miután elértünk valamilyen szintű sikereket, akkor már kevesebb erőfeszítést teszünk. Természetesen szeretnénk, ha még több fiatal lenne, de valamilyen oknál fogva már nincs meg bennünk az a szenvedély, mint az elején. Talán elérjük azt a szintet, hogy a miénk a legnagyobb ifjúság a városban, vagy talán a pásztor elégedett azzal, hogy hány fiatal van nálunk, tehát kitesszük a trófeát a falunkra. Arra biztatlak, hogy szedd le a trófeát a falról, és indulj az elveszettekért úgy, ahogy régen. A fiatalok örök élete a tét, és nem vonulhatunk vissza a kényelmes irodai fotelunkba és merenghetünk a múlton. Még több fiatalt kell elérnünk!

Paul Revere hétvége

(Paul Revere amerikai néphőssé vált azzal, hogy Bostonból Lexingtonba lovagolt 1775 áprilisában, hogy figyelmeztesse a „forradalmiakat” az angol csapatok közeledtére. Amerikában a hazafiasság jelképe. Nálunk valamelyik magyar hazafiról kaphatná a hétvége az elnevezést – fordítói megjegyzés)

Sajnos az összes nagyszerű ifjúsági vezetőnk már lediplomázott. Olyan mintha a elkezdtek volna virágozni, mint nagyszerű vezetők, aztán bumm… eltűntek. A Paul Revere hétvége ezt a problémát próbálja megoldani. Hívj meg minden leendő és lehetséges vezetőt (mindenkit, akinek befolyása van a többiekre) egy néhány napos lelkigyakorlatra, amikor rájuk zúdítod, hogy milyen fontos vezetőkké válni, és növekedni az ifjúsági munkában. Ez nem az az alkalom, amire a kedvenc végzős diákodat elhívod. Ez különleges alkalom arra, hogy felemeld, belevond, és lehetőséget adj a lelendő vezetőknek. Például miután elmondtad nekik a látásod a következő évre vonatkozóan, adj nekik időt, hogy jelentkezhessenek valamelyik konkrét speciális szolgálatra az ifjúságban. Adj nekik lehetőséget, hogy segítsenek a következő néhány hónapot veled együtt lebonyolítani az ifjúságban. Ettől a magukénak fogják érezni és lelkesek lesznek később is. Ez a módszer segíthet betölteni azt az űrt, ami a kiöregedett vezetők és a leendő vezetők között tátong.

Külön szeretnék köszönetet mondani azoknak a nagyszerű ifjúsági vezetőknek, akik közreműködtek ennek a cikknek a megszületésében: Blaine Bartel, Scotty Gibbons, Joel Stockstill, Keith Terwilliger, Sean Jazdzyk, & Peter De Jesus.

Jacob Oulette az ATFYouth Ministry Konferenciák első számú előadója és létrehívója. Ifjúsági pásztor Highlandban, Michiganben. A vágya, hogy az ifjúsági vezetők elérik az Istentől kapott álmaikat. www.ignited.org

Eredeti cikk: Ideafest

Várjuk a ti ötleteiteket is! – A Tonhal szerkesztői


Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük