Egy kiábrándult laikus vezető mondta nekem 1998-ban: „Nekem nem tetszik, hogy ti a homogén sejtcsoportokat hangsúlyozzátok. Én abban hiszek, hogy az egyetlen igazi sejtcsoport a többgenerációs sejt. Minden sejtcsoportban együtt kell lennie az egész családnak!” Bár akkoriban többféle homogén sejtcsoport mellett érveltünk – köztük a családi sejtek mellett is – ennek a vezetőnek a korábbi gyülekezete csak a családi sejteket támogatta, ezért úgy érezte, hogy csak az lehet igazi sejtcsoport, amelyben több generáció is ott van (tehát gyerekek, tizenévesek és felnőttek egyaránt).
Most egy ezzel ellentétes trend söpör végig a sejtgyülekezetes világon, ami éppen hogy elveszi a hangsúlyt a többgenerációs avagy családi sejtekről – és sokkal inkább a nemekre szabott sejteket támogatja.
Ennek a trendnek a forrása a kolumbiai Bogotában található International Charismatic Mission. Az ICM minden társult gyülekezetet arra kér, hogy teljesen vegye át (és ne csak használja) az egész modellt. Így a gyülekezeteknek át kell venniük a férfi sejtek és női sejtek mintáját – a többgenerációs sejtekkel szemben. Most a louisiana-i Bakerben levő Bethany World Prayer Center az új hangadója a nemekre szabott sejtcsoportoknak (férfi, női, ifjúsági és gyermek csoportok). A Bethany korábban a családi sejteket támogatta, most viszont átálltak a négy homogén kategóriára: férfi, női, ifjúsági és gyermek.
A Bethany konferenciáira járók azt hallják, hogy a Bethany új sikerének egyik kulcsa a nemekre szabott kiscsoportok.
Egy, a Bethany konferenciákra járó lelkipásztor mondta nekem: „Korábban családi sejteket működtettünk, most viszont sokkal jobban mennek a dolgok a férfi és női sejtekkel. A férfiak őszintébben tudnak beszélni. Az is a meggyőződésem, hogy amikor férfiak és nők beszélnek személyes dolgaikról egy lelki alkalom során, fennáll a veszélye, hogy érzelmileg belevonják egymást az életükbe, és ez kötelékek kialakulásához vezethet.” Miután ennek a lelkipásztornak a gyülekezete hallotta a Bethany kiállását a nemekre szabott sejtek mellett, kedvet kaptak ahhoz, hogy a többgenerációs családi sejtek helyett a nemekre szabott sejtekre tegyék a hangsúlyt.
Tegyük lehetővé, hogy a homogenitás természetes módon formálódjon ki
A nemekre szabott sejteknek megvan a helye a sejtgyülekezetben. David Cho gyülekezetében (Yoido Teljes Evangéliumi Gyülekezet) körülbelül 25.000 sejt van, amelyeknek 70%-a női sejt.
Ralph Neighbour elmondta, hogy milyen gyakran indít családi sejtet (többgenerációs sejtet), amiből végül férfi és női sejt lesz. Havonta egyszer pedig ezek a nemek szerint szerveződő sejtek összejönnek közösséget gyakorolni.
A férfisejtek nagyszerűek. A női sejtek bámulatosak. A veszély csak abban van, hogyha csak egyetlen típust támogatunk mereven, és azt mondjuk, hogy ez a siker titka. Vannak olyan lelkipásztorok, akik véget nem érő keresésben vannak, hogy megtalálják a titkos kulcsot a sejtek sikeréhez vezető gyors ajtóhoz. Csodálatos történeteket hallanak valahol, és erre megpróbálják lemásolni az új modellt. A bukás abban áll, ha modelleket követünk és nem alapelveket.
A San Salvadorban található Elim gyülekezetnek 117.000 tagja vesz részt a hetente összejövő 8600 sejtcsoportjaiban. Az Elim sejtcsoport szinte teljesen családi élményből áll (noha nagyon sok gyerek sejtcsoportjuk is van). Az Elim megértette, hogy bámulatos sikerükhöz a kulcs a kemény munka, a tervezés, az evangelizálás és az imádság volt, és nem a homogenitás. A fő dolgokra teszik a hangsúlyt, és így évről évre egyre erősebbek.
Homogén rugalmasság
A „homogén” szó jelentése: hasonló természetű. A homogén sejtcsoportok hasonló tulajdonságokkal rendelkező emberekből épülnek fel. A leggyakoribb fajta homogén csoportok:
- Családi sejtcsoportok
- Fiatal házas sejtcsoportok
- Férfi sejtcsoportok
- Női sejtcsoportok
- Egyedülálló sejtcsoportok
- Kamasz sejtcsoportok
- Egyetemista sejtcsoportok
- Középiskolás sejtcsoportok
- Gyermek sejtcsoportok
Az az igazi, ha a homogén kategóriák természetes módon alakulnak ki az egyes lelkipásztorok ajándékai, személyisége és szíve ügye alapján. Például, ha az egyik pásztornak a fiatal házasok vannak a szívén, legyen szabadsága arra, hogy a fiatal házasok között indítson egy sejtet.
Abban a gyülekezetben, amelynek az alapításában én is részt vettem az ecuadori Quito-ban, úgy döntöttünk, hogy lehetőséget adunk mind a női, mind a férfi sejteknek, hogy természetes módon alakuljanak ki minden egyes hálózatban. Mindig is voltak női és férfi sejtek, de soha nem tettük konkrét kategória nevek alá, mint pl. „női sejthálózat” vagy „férfi sejthálózat”. A fő homogén hálózati kategóriáink ezek voltak: családi sejtcsoportok, fiatal házas sejtcsoportok, fiatal szakember sejtcsoportok, egyetemista sejtcsoportok, elsős középiskolás sejtcsoportok és gyermek sejtcsoportok.
Rugalmasan alakítottuk ki a homogén hálózatainkat. Ahogy nőttek az egyes hálózatok, azzal folytattuk mindig, hogy alkalmazkodtunk és megváltoztattuk az egyes hálózatok homogenitását. Az egyik lelkipásztor ezt írta nekem:
Látsz valami veszélyt abban, ha kétnemű 12-esek lesznek? Tudom, hogy a Bethany World Prayer Center és a Bogota ICM erősen támogatja a nemekre szabott sejteket, és hogy a G12-k is természetesen ilyenek legyenek. A mi csoportjaink viszont nem nemek alapján szerveződnek, és így a 12-k sem könnyen tudnának így lenni… Más okok – a mi közösségünkben női munkatársaink is lesznek (a gyermekigazgató egy hölgy), a feleségem pedig nem tekinti magát az összes hölgy vezetőjének (az Úrnak és a munkának odaszánta magát, de nem érzi helyesnek, hogy ő legyen a „társ-lelkipásztor”) és ahogy én látom, a nemek szerint szerveződő G12-k számára a legjobb, ha a lelkipásztor a férfiak vezetője, köztük a munkatársaké is, a feleség pedig a nők belső csoportjának a vezetője legyen. Viszont én most úgy gondolom, hogy mi még nem vagyunk abban a helyzetben, hogy így csináljuk, ezért vegyes 12-eseket tervezek…
Én azt válaszoltam erre, hogy „Az a legjobb, ha a homogén hálózatokat természetes módon hagyjuk kialakulni. Csak akkor indítsatok új homogén kategóriát, ha felmerül rá az igény. Ne kényszerítsétek bele a csoportjaitokat természetellenes kategóriákba, például férficsoportokba vagy női csoportokba.” Biztosítottam afelől, hogy jó dolgot tesz azzal, hogy vegyes családi sejtekre összpontosít, különösen azért, mert a világ egyik legnagyobb problémája a nukleáris családok szétesése.
A sejtgyülekezetek világszerte ismerik fel, hogy a szigorú földrajzi határok gyakran csak akadályozzák, mintsem erősítik a sejt-szolgálatot. De ez ugyanúgy igaz a szigorú homogén határokra is, mint pl. a férfiakra és a nőkre. Ne feledd, hogy a homogén csoportok motivációja a természetes csoportosulás általi növekedés támogatása. Ne hagyd, hogy a természetes csoportosulásaitok vasfüggönyt húzzanak a szolgálatotok köré.
A szigorú felosztás férfi és női csoportokra, a többgenerációs elemek teljes eltörlésével, túl mesterségesnek tűnik.
Érvek a családi sejtek továbbvitele mellett (többgenerációs sejtek)
Az egészséges sejtszolgálat mind a többgenerációs, mind a nemek szerint szerveződő sejteket egyformán hangsúlyozza. Íme néhány érv a többgenerációs sejtcsoportok mellett:
Észak-Amerikában (és a világ sok más részén is) a család gyors elértéktelenedés alatt van. Ma arra van nagy szükség, hogy a párok megtanulják, hogyan működjenek együtt csapatban. A férjek és a feleségek már így is eléggé el vannak szeparálva egymástól. Mi pedig még fokozzuk is ezt? A családi sejtek segítenek a házaspárnak abban, hogy együtt tanuljanak.
A családi sejtek segítenek lecsökkenteni a külön töltött időt a házaspár számára. A házaspárnak csak hetente egyszer kell elmennie otthonról, ahelyett, hogy hetente kétszer kellene, ha mindketten sejtbe járnak.
A házaspárok, különösen a fiatal párok, szeretnek összejönni – hogy beszélgessenek és együtt tanuljanak. Ha csak nemek szerinti sejtek vannak, az megfosztja őket egy fontos lehetőségtől.
Úgy tűnik, hogy a bensőséges dolgokról párként együtt érdemes beszélni, a bizalom légkörében, időt hagyva a bizalmasabb részletek közlésére is (vagy a hét során egyvalakivel). Vajon helyes, ha egy férfi elmondja minden otthoni problémáját egy csomó férfi között?
Sok lehetőség van arra, hogy magán a sejten belül egynemű összejövetelek legyenek: bizalmas részletekre szánt idők, egy valakivel folytatott beszélgetés a hét során, stb.
Jónak tűnik ha a párok együtt fejlődnek. Például lehet, hogy a feleségnek nagyszerű élmény a női csoport, de a férfinak nem annyira érdekes a férficsoport.
G12 csoportok: férfi tanítványozhat nőt?
A G12 csoportok (a sejtekkel ellentétben) a sejtvezetőknek szólnak. „De vajon egy férfi sejtvezető tanítványozhat egy lány sejtvezetőt?”
Azt javaslom a házaspároknak, hogy alakítsák ki együtt a G12 csoportjukat. Így a házaspár együtt tud szolgálni a vezetők csoportja felé, és mindig lesz lehetőség arra, hogy a feleség találkozzon a nőkkel, a férj pedig a férfiakkal.
Ha a G12 vezető egy egyedülálló férfi, és nők is vannak a G12 csoportjában, akkor azt javaslom, hogy csak férfiakkal találkozzon személyesen, és legalább ketten legyenek rajta kívül, ha nő is van jelen.
Vannak olyan sejtgyülekezetek, amelyek az ifjúságot egynemű sejtcsoportokra osztotta, mert a fiatalok könnyebben tudnak koncentrálni, ha a velük egyneműekkel vannak. Ebben a helyzetben a G12 csoportok természetesen férfi és női csoportok lesznek. Személy szerint azt gondolom, hogy nagyon jó ha a fiatalok G12 csoportba és sejtcsoportba is tartoznak.
Kövesd az alapelveket
A texas-i Wimberley-ben a Cypress Creek Church 1993-ban indult, és azóta több mint 100 sejtcsoportja van, ahová több mint 1000-en járnak. Rob Campbell lelkipásztor ellátogatott az ICM-be, és megtöltötte a gyülekezetét G12 alapelvekkel, köztük a Találkozó Csendesnapokkal, vezetőképzéssel és a csapatok összegyülekezésével. Rob rájött, hogy nem az ICM kategóriák követése jelenti a siker kulcsát. Megértette, hogy az alapelveket kell alkalmaznia az ő helyzetére.
A CCC-nek növekvő, szaporodó sejtcsoportjai vannak a kamaszok, a középiskolások és az egyetemisták között. Megfigyelték, hogy a kamasz és a fiatal felnőtt sejtcsoportjaik az egynemű csoportokban működnek a legjobban. Felfedezték, az elsős középiskolás, a nagyobb középiskolás és az egyetemista csoportok sokkal hatékonyabbak, ha a fiú fiúkkal, a lányok lányokkal jönnek össze. Azt tapasztalták, hogy amikor a kamasz fiúk kamasz lányokkal jönnek össze, túl sok érzelem kavarog a levegőben, ami hátráltatja a hatékony szolgálatot egymás felé.
A felnőttek között viszont a legfontosabb kategória a családi sejt. Rob a családra mint egységre koncentrált, és nem érezte szükségesnek felbontani homogén férfi- és női sejtcsoportokra. Nagyon megtetszett a CCC, mert a Szentlélek útmutatását követték, és a G12 alapelveket a saját helyzetükre alkalmazták.
Azok a gyülekezetek, akik szorgalmasan végigcsinálják a munkát hosszútávon is, megértik a sejtgyülekezetes alapelveket és értékeket, és ezeknek a meggyőződéseknek az alapján hoznak döntéseket.
Hiszem, hogy a sejteknek természetes homogén vonalon kell szaporodniuk – és természetesen nem szabad leértékelniük a szintén fontos homogén családi kategóriát sem.

Eredeti cikk: Gender Specific Cells versus Family Cells
Vélemény, hozzászólás?