A megbecsülés kimutatásának egyik módja az, hogy először is különleges helyet biztosítunk minden gyermeknek a mi életünkben, aminek szerető tisztelettel kell párosulnia. Másodszor pedig, úgy kell, hogy nézzünk mindegyikükre, mint egy felbecsülhetetlen értékre. Harmadszor meg kell értenünk, hogy ahhoz, hogy kialakuljon bennük a tisztelet, látniuk kell ezt a mi életünkben bizonyítékként. Végül pedig, be kell helyettesítenünk az ítélő kritikát kíváncsisággal. Vegyük sorba ezeket a módszereket.
1. Helyezd el a rád bízott fiatalt egy különlegesen tiszteletreméltó helyre.
Egyik alkalommal, amikor én (Greg) még középiskolában voltam, a szüleim hoztak egy egyszerű döntést, aminek sokkal nagyobb pozitív hatása volt rám, mint ahogy azt ők maguk is gondolták volna. Eldöntötték, hogy édesapám elvisz egy szakmabeli atléta konferenciára, amiről már mesélt nekem. Miközben a szállodán mentünk keresztül ottlétünk alkalmával, egy focilabda esett le közel hozzánk. Amikor megfordultam, leesett az állam és majd hasra estem. Előttem állt a kedvenc focistám 80-as számmal a Seattle Seahawks csapattól, maga Steve Largent, aki később a nemzetközi focicsapat (National Football League) nagyjai közé is bekerült.
Mintha egy álom vált volna valóra. Ráadásul Steve még beszélgetett is velem és játszottunk is legalább egy órán keresztül. A nap fénypontjaként pedig, egy aláírt fényképet is kaptam tőle. Lefekvés előtt, aznap este, megesküdtem, hogy a 80-as számot fogom viselni, ha valaha komolyan focit szeretnék játszani.
Édesapám tette, hogy elvitt a konferenciára és bemutatott a játékosoknak, tiszteletadás volt részéről. Szó szerint is, egy különlegesen megtisztelt helyre helyezett engem. Hallva a nevemet édesapám szájából, amikor Steve Largent-tel és társaival találkoztunk, azt jelezte nekem, hogy érdemesnek tart arra, hogy egy napon említse a nevemet az övékkel és érek annyit, hogy időt szakítsanak rám.
Pár évvel később, egy korai nyári reggelen, édesanyám 5:30-kor ébresztett, pontosan, ahogy arra megkértem. Az újonc fociedzés első napja jött el, és rettentően fontos volt számomra, hogy első legyek, aki megkapja a felszerelését. Tudtam, hogy azt a számot kapom, ami mindig is képviselni fog engem ezentúl, legalábbis, ami a focit illeti. Hónapok óta álmodom erről a napról, mivel csakis Steve Largent száma volt nekem megfelelő. Meg kellett kapjam azt a számot.
Az edzés pontosan 7:00 órakor kezdődött, én pedig pontosan 6:00 órakor a felszerelés raktárnál álltam. Szerencsére a 80-as szám még szabad volt, így az álmom valóra válhatott. Középiskolai évem alatt, azzal a hősömmel azonosultam, akivel évekkel azelőtt találkoztam, mivel a szüleim úgy döntöttek, hogy különlegesen tiszteletreméltó helyre helyeznek engem.
2. A kamasz gyerek, mint felbecsülhetetlen érték.
A második módszer arra, hogy megbecsülést jelezzünk fiataljaink felé, az, hogy úgy lássuk őket és úgy viselkedjünk velük, minthogyha mindegyikük felbecsülhetetlen érték lenne. Úgy tiszteljük Istent, hogy elismerjük, hogy az Ő tulajdona felbecsülhetetlen; hasonlóképpen, úgy becsüljük meg fiataljainkat, hogy Isten különleges ajándékainak gondoljuk őket, akiket ránk bízott a Szentírás szerint.
Patricia McGerr története, „Johnny Lingo 8 tehenet érő felesége” (Johnny Lingo’s Eight-Cow Wife) nagyon jól példázza azt az erőt, amikor valakit felbecsülhetetlen értékként kezelünk. Johnyy Lingo egy fiatalember volt, aki a Nurabandi szigeten élt, nem messze Kiniwata szigettől, a Csendes-óceán déli részén. Johnny volt a legokosabb, legerősebb és leggazdagabb ember a szigeten, de az emberek, legutóbbi üzlete hallatán, a fejüket csóválták és mosolyogtak.
Megszokott volt ezeken a szigeten egy férfi számára, hogy megvásárolja a feleségét az édesapától, az árat pedig tehénben fizeti. Két vagy három tehén felért egy átlagos feleséggel, négy vagy öt áráért pedig már különlegesen szépet lehetett kapni. Mégis, valamilyen indokból kifolyólag, Johnny a még soha nem hallott 8 tehenes árat fizette feleségéért, Saritáért, aki egyáltalán nem volt vonzó. Ahogy egyik falubéli magyarázta: „kedvesség lenne őt átlagosnak nevezni. Sovány volt. Vállával meggörbítve, fejével lehorgasztva járt. Megijedt a saját árnyékától.” Miért fizetett Johnny Lingo 8 tehenet, különösen ezért a lányért?
Petricia McGerr végre maga is találkozott Johnny Lingoval személyesen és megadatott számára a lehetőség, hogy megérdeklődje a 8 tehenes vásár miértjét. Úgy gondolta, hogy saját jó hírnevéért és hiúságáért cselekedett így, legalábbis, amíg még nem látta Saritát. „Ő volt a leggyönyörűbb nő, akit életemben láttam”- írja McGerr. „Válla mozgása, állának emelkedése, szeme csillogása mind büszkeséget sugároztak, amit senki sem tudott elvenni tőle.” Sarita nem az a közönséges lány volt, akire McGerr számított, a magyarázat pedig Johnny Lingo cselekedetében rejlett.
„Gondoltál valaha arra – kérdezte Lingo -, hogy mit is jelent egy nőnek, hogy tudja, hogy férje a lehető legalacsonyabb áron vásárolta meg? Később pedig, amikor az asszonyok beszélgetnek, büszkélkednek a férjük által fizetett árral, akkor az egyik négyet említ, a másik pedig talán hatot. Hogy érez az, akiért egyet vagy kettőt fizettek? Ez nem történhet meg az én Saritámmal.”
„Tehát ezt csak azért tetted, hogy boldoggá tegyed őt?” – kérdezte McGerr.
„Igen, boldoggá szerettem volna tenni őt, de többet szerettem volna. Sok minden megváltoztathat egy nőt, legyen akár az külső, vagy akár belső dolog. Ami azonban a leginkább számít, az az, hogy mit gondol ő saját magáról. Kiniwatában, Sarita úgy látta önmagát, mint aki semmit sem ér. Most pedig tudja, hogy többet ér minden nőnél a szigeten.”
„Azt akartad…”
„Össze akartam házasodni Saritával. Őt szeretem és senki mást.”
„De…”
„De… – toldotta meg csendesen -, én egy 8 tehenes feleséget szerettem volna.”
Mivel Johnny Lingo úgy gondolta, hogy Sarita megér 8 tehenet, ő is elkezdte önmagát úgy látni és láttatni, mint aki annyit is ér. Mielőtt Johnny része lett volna az ő életének, Sarita visszahúzódó, átlagos szigetlány volt. Miután hatalmas értéket helyezett föléje, átváltozott magabiztos, vonzó nővé, aki tudta, hogy sokkal többet ér, mint minden szigeten lakó nő.
Most, a fiataljaid érezhetik magukat úgy, mint Sarita, mielőtt találkozott volna Johnnyval. A számos fizikai változással, bizonytalansággal, többségi elnyomással a kamaszkor egy könyörtelen szakasza lehet az életnek. Ez alatt a furcsa idő alatt azonban, te is ugyanazt az ajándékot adhatod fiataljaidnak, mint amit Sarita kopott: felbecsülhetetlen önértékelést, egy olyannak a szemén keresztül, aki felbecsülhetetlennek gondolja őt.
Bíztatunk arra, hogy emlékeztesd fiataljaidat naponta, hogy mennyire értékesek. Miután elkezded őket felbecsülhetetlennek látni, ahogyan Sarita, úgy ők is szabadon érezhetik és éreztethetik másokkal, hogy „sok tehenet érnek”. Ha lehetséges, adj nekik egy gyűrűt, faldíszt, akármit, ami naponta emlékezteti őket, hogy nagyra becsülöd őket.
Miért fontos, hogy fiataljainkat különleges értékként kezeljük? Mert, „ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is” (Mt 6, 21). Amit nagyra értékelünk, természetesen vonzza odaadásunkat, vágyainkat és lelkesedésünket. Ugyanígy, ha megtanuljuk értékelni fiataljainkat, akkor ezzel együtt a szimpátiánk is javul.
Hogy jobban érthető legyen, hogy mit jelent értékelni valakit, képzeld el, hogy egy felbecsülhetetlen festmény tulajdonosa vagy. A figyelem középpontjába helyezed a lakásodban. Megvédenéd, azáltal, hogy biztos helyre akasztod fel és a napfénytől távol. Megvilágítanád egy nem természetes fénnyel és egy diszkrét kerettel megszépítenéd. Biztosan kérkednél vele barátaid és családod előtt, mivel sokat jelent számodra. Állandóan hálásnak éreznéd magad, azért a lehetőségért, hogy ilyen csodálatos és értékes dolog lehet a te birtokodban. Elég csak hazajönni a munkából és ránézni, máris jó kedved van.
Azok a szülők, akik értékelik gyermekeiket, hasonlóképpen kezelik őket. Amikor értékelsz valakit, meg szeretnéd védeni. Mindent megteszel, hogy neki sikerüljön. Kihangsúlyozod jó oldalait, gyakran említve ezt beszélgetések alkalmával. Maga a gondolat, hogy a nehéz napi munka után találkozol vele, erőt ad.
Érdekes, hogy lelketlen tárgyak, mint egy festmény megtartják értéküket az évek során, míg a lélekkel rendelkező élőlények, mint a fiatalok, gyakran tapasztalják, hogy leesik az értékelésük. A döntés, miszerint a fiatalokat felbecsülhetetlen értékként kell kezelni, gyakran óránként kell, hogy megtörténjen. A nyereség azonban bőséges.
Azt láttuk eddig, hogy hogyan helyezzük a fiatalokat különleges helyre és hogyan viselkedjünk velük, mint felbecsülhetetlen értékekkel. Most nézzük meg a harmadik módszert a megbecsülés útján.
3. Láttasd a megbecsülést cselekedeteid által.
Miközben a megbecsülést szeretnénk jelezni és tanítani a fiataloknak, fontos, hogy megértsük, hogy a megbecsülést nem szavakkal kell tanítani. Gyerekeinknek látniuk kell bizonyítékként azt a mi cselekedeteinkben. A példamutatás a legjobb jelzés a megbecsülésre.
A fiatalok nagyon fogékonyak arra, hogy mit cselekszenek a szülők. Ha azt láttatjuk, hogy nagyobbra értékeljük a házat, kocsit, munkahelyet vagy kiskutyát, mint őket, akkor tetteink sokkal hangosabban prédikálnak, mint szerető és megbecsülő szavaink.
Nekem (Gary) szüntelenül emlékeznem kellett a példamutatás fontosságára, amikor a gyermekeim kamaszok voltak. Egyfolytában figyelték, hogy a szavaim összhangban vannak-e a cselekedeteimmel. Egyik nap, amikor éppen szundítani akartam, értékes leckét tanultam meg. Nem szerettem volna, hogy zavarjanak, úgyhogy szóltam a két fiamnak, hogy „hagyjanak békén!”. Visszanézve, nem biztos, hogy a legmegfelelőbb szavakat választottam. Ugyanolyan hatása lehetett, mint amikor a friss húst a földre dobom és meghagyom a két kölyök kutyának, hogy „ülj!”. A gond az volt, hogy a fiaim gyakran láttak engem, amint másokkal viccelek. Nagy bajban voltam.
Amíg kényelmesen aludtam a székemben, Greg és Michael megállapították, hogy ez ideális helyzet lenne megetetni velem a saját gyógyszeremet. A hátam mögé somfordáltak és meleg vizet öntöttek a torkomba, amint én horkolva aludtam. Amikor elkezdtem köhögni és levegő után kapkodni, a fiúk gyorsan elbújtak a székem mögé. A mély álom utáni kóma következtében bizonytalan voltam abban, hogy mit is nyeltem le. Aztán rájöttem. Véreztem. Biztosan nagyon erősen vérezhet az orrom.
Hogy ne csöpögtessem tele a padlót vérrel, a kezem az arcomra tettem és rohantam a fürdőszobába. Miután felborítottam a kávézóasztalt és belerugtam a kutyába, végre eljutottam a mosdóig. Nem akartam a saját vérem látványától elájulni, így tehát lassan vettem el a kezem az arcomtól és feltártam a nagy semmit.
Hol van a sok vér? –gondoltam, miközben megvizsgáltam saját magamat. Biztos voltam benne, hogy éreztem egy nagy mennyiségű folyadékot, amint lemegy a torkomon, úgyhogy fel voltam készülve arra, hogy vért lássak folyni az orromból.
„Mi folyik itt?” – kiáltottam.
Azután leesett: „Hol van Michael és Greg?”
Miután visszajöttem a fürdőszobából, kuncogást hallottam a szék mögül. „Gyertek gyorsan ide!” – parancsoltam. „Van fogalmatok arról, hogy ez milyen veszélyes?” – tettem fel a kérdést, miután előbújtak.
Az első reakcióm az lett volna, hogy megbüntessem a fiúkat egy évig, kiabálni rájuk, amiért ennyire „felelőtlenek” voltak és végül megszégyeníteni őket egy pár válogatott kifejezéssel. Végül is, szinte szívinfarktust okoztak nekem. Ahogy azonban ott álltam szemben velük, hirtelen eszembe jutottak azok az alkalmak, amikor én tréfáltam meg őket. Igazságos visszaadás volt.
Ahogyan azon a napon visszaemlékeztem, ahogyan mi szülők viselkedünk, erős befolyással van a gyerekekre. Fontos, vagy kevésbé fontos helyzetekben utánozzák viselkedésünket. Ha tehát meg szeretnénk tanítani fiataljainkat, hogy hogyan dicsőítsék Istent, másokat és saját magukat, először be kell bizonyítanunk saját cselekedeteinkkel. Mielőtt igazán elkezdtem volna megtanulni a megbecsülés fontosságát, nagyon sokszor kellett bocsánatért esedeznem. Végül megértettem, hogy azonnal megbecsülni a gyermekeimet, visszatart attól, hogy állandóan bocsánatot kérjek.
Ha a fiataljaidban kezd kialakulni a megbecsülés csírája, akkor először benned kell, hogy lássák. Nem arról van szó, hogy először meg kell őket becsülni és majd utána ők is megbecsülnek másokat. Az azonban tény, hogy a fiatalok (vagy akármelyik gyermek) ritkán cselekszenek olyat, amit eleinte nem láttak a szüleiktől. A józan ész alátámasztja a tudományos kutatást ebben. Ahogy például az agresszió, amit otthon látnak a gyerekek, befolyásolja a saját családjukban alkalmazott erőszak mennyiségét. Ugyanígy, az ahogyan az emberek a fájdalmat kezelik befolyásolja, hogy mennyire fontosnak tartották mások ezt a saját életükben.
Mivel a szülők viselkedése ilyen nagy hatással van a gyerekekre, bátorítunk, hogy mutass példát. Tarts tükröt eléjük abban, hogy hogyan becsüljön meg másokat.
Mi van akkor azonban, ha mérges fiatallal van dolgod, aki nem fogadja a te megbecsülésed? Sok szülő néz szembe ezzel. Ha ebben a helyzetben vagy, akkor a következőket ajánljuk: először is folytassad a megbecsülést; nem tudod irányítani a szívét, de mindazok ellenére dönthetsz úgy, hogy megbecsülöd. Még akkor is, ha nem érzed tökéletesen helyesnek ezt, ne felejtsd el, hogy a pozitív érzések a megbecsülés döntéséből születnek.
Bíztatunk, hogy közvetíts megbecsülést fiataljaid felé, azáltal, hogy különleges helyre helyezed őket, felbecsülhetetlen értékként kezeled őket és biztosítod azt, hogy észreveszik a jó példádat.
4. Ítélet helyett kíváncsiság.
Amikor Angie és édesanyja, Nancy randevúról beszélnek, forrósodik a levegő. A beszélgetés 10 percében Nancy általában szöges kérdéseket kezd el feltenni Angienek, az aktuális kapcsolatáról.
„Rick csupán egy gyengébb változata Joshnak?”
„Valószínű, hogy örülsz annak, hogy édesapád nem láthatja mindezt.”
„Azzal, hogy megengeded, hogy Michael megfogja a kezed, nem vezeted őt félre?”
Angie mindig megmakacsolja magát az édesanyja kérdéseiben nem túl elrejtett ítélet miatt, aminek következtében anya és lánya szinte mindig veszekedve fejezi be a beszélgetést, így mind a ketten megbántva, megtámadva és egyedül érzik magukat. A helyzet fonákja, hogy Angie és Nancy törődnek egymással. Ha nem lenne így, akkor Angie-t nem érdekelné, hogy mit mond Nancy, Nancyt pedig nem érdekelné Angie kapcsolata.
Hogyan tud anya és lánya olyan környezetet kialakítani, ahol egyikük sem érzi magát megtámadottnak, ahol mind a ketten érzik, hogy szeretve és gondozva vannak egymás által? Ha hozzánk fordulnának, akkor mi azt tanácsolnánk nekik, hogy tanulják meg felfüggeszteni ítéletüket, helyette pedig próbáljanak meg egy kíváncsi hozzáállást felvenni (még elragadtatást is hozzá), ami működésbe hozza a másikat.
Az ítélet úgy működik, mint a becstelenség. Az ítélet bezárja és elzárja az embereket. Ha az ember támadva érzi magát, ahogyan Angie érezhette, általában meg szeretné védeni magát és kész támadni is.
Sokkal jobb dolgok történnek, amikor felfüggesztjük az ítéletet (magunk és mások felé egyaránt) és behelyettesítjük hiteles érdeklődéssel a másik iránt.
Az emberek nem hiába éreznek úgy ahogy. Talán Angie tényleg hajlamos vesztes barátokat választani, de talán éppen azért, mert saját magát érzi vesztesnek. Talán saját magát egy görbe tükrön keresztül látja. Mi van, ha önmagának azt mondja, hogy: „nem érdemlek jobbat, mert annyira elrontottam az életem az iskolában”?
Képzeljük el, mi történhet akkor, amikor Nancy érdeklődést mutat Angie iránt, ítélet helyett. Angie azt mondja, hogy: „Michaelnak és nekem nagyon rossz esténk volt.”
Ahelyett, hogy lecsapna Angie-re amiért megfogta a kezét és félrevezette Michaelt, amit általában szavak és arckifejezések kísérnek, Nancy azt mondaná: „Te és Micahel szerettek túrázni, nem? Mit szeretsz még benne?” Miután Angie megemlíti a művészetet, Nancy komoly érdeklődést mutat. „Régebben festettél és mindig is kreatív voltál. Még mindig megvannak az olajfestékeid?”.
Angie-t meglepi az édesanyja érdeklődése. Elmondja, hogy hogyan mondott le a festésről, és biztonságban érezve magát Nancyvel, elmondja érzéseit veszteségeiről.
Mi történt? Amint Nancy félreteszi az ítéletet és hiteles érdeklődéssel közeledik lánya fele, megteremti a biztonságos légkört. Ez a megbecsülés. Amint hallja Angie saját magáról alkotott véleményét, megértheti a rossz döntéseit a kapcsolatokban. Ez a felfedezés minden valószínűség szerint együttérzést vált ki Nancyből, nem pedig ítéletet. Amikor pedig az emberek együttérzést észlelnek, megnyílnak.
Az együttérzés és megértés (megbecsülés) nagy biztonságot teremt. Amikor valaki nem a motivációkat ítéli el, hanem sokkal inkább megérteni szeretné, hogy miért tettünk fájdalmas és buta dolgokat, az ő együttérzése nyitottságot eredményez, a kapcsolat pedig fejlődik. A fal lebomlik, a konfliktus megszűnik.
Az ítélet védekezést vált ki és kapcsolatokat zár be, míg a kíváncsiság nyitottságot és biztonságot eredményez, életet adva a kapcsolatnak. Amikor valaki iránt érdeklődünk, valami energikus történik. Találkoztál már olyan emberekkel, akik nagyon jó hallgatók? Minden leköti a figyelmüket, amit mondasz, csüngnek minden egyes szavadon. Jó kérdéseket tesznek fel és egyértelműen kifejezik, hogy szeretnének megismerni. Sokszor csak úgy elmegyünk mellettük, anélkül, hogy eszünkbe jutna, hogy: „Milyen jó volt beszélgetni. Éreztem a gondoskodását. Nagyon érdeklődött irántam.” Lehet, hogy még a nevére sem emlékezünk, de máris elhatároztuk, hogy jó volt. Azért, mert kíváncsinak és érdeklődőnek tűnnek irántad.
Az ítélet leírja az embereket, meghozza a döntést, és kemény munkára ítéli őket. Ez a fajta ítélet elzárja a felfedezés útját. Minthogyha minden érvet meghallgattál volna a döntés meghozásában: „Ez az ítélet. Végeztem veled!”
A kíváncsiság valami teljesen mást árul el. Azt mondja, hogy: „nem tudok még eleget a döntés meghozásában, úgyhogy egy ideig nem hozok most ítéletet. Igaz, hogy nem tetszik, ami történt. De még egy ajtót nyitva kell, hogy hagyjak a felfedezésnek.” Egy egész élet nem elég ahhoz, hogy egy másik ember teljes szépségét megismerhessük. Mindezek mellett, minden ember évente változik belülről, így tehát sohasem tudhatunk meg róla mindent.
A felfedezés folyamata életet ad a kapcsolatnak. Ha továbbra is lenyűgözve maradsz fiataljaid által, sohasem lesz vége a te tanulási lehetőségednek, mind magadat, mind pedig őket illetően. Amikor felfüggeszted az ítéletet és a kíváncsi lelkületet táplálod, biztonságban és élve tartod a kapcsolatot. Növekedésre és elmélyülésre bíztatod.
The DNA of Parent-Teen Relationships
Fedezd fel a kulcsot fiataljaid szívéhez
by Gary and Greg Smalley, PH.D.
© Copyright 2005 Smalley Relationship Center
Eredeti cikk: Four Ways to Honor Teens and Teach Them to Honor Others
Vélemény, hozzászólás?