Az irodámban ültünk, három diák a kanapén és egy a széken. Ezen a vasárnapon már 6 órától ébren voltam, mert nagyon sok tennivalóm volt az istentisztelet előtt. Épp két istentisztelet közötti időszak volt, és a második istentiszteleten úrvacsorát kellett osztanom. Délben káté-órát kellett tartanom, és még néhány dolgot terveznem kellett az esti ifjúsági csoporttal való találkozás előtt. Néhány órája az ágyamban feküdtem, kezem a csörgőórán, lenyomva a stop gombot. Ott feküdtem és hallgattam a kinti esőt és a dörgést és tudtam, hogy ma este semmi esély arra, hogy kickballt[1] játszunk.
Most pedig az irodámban ültem kezemben Starbucks kávéval, és próbáltam az utolsó csepp koffeint is kiszürcsölni a pohár széléről. A diákjaim siránkoznak és egyik közülük azt mondja: „Nem kell templomba járnom ahhoz, hogy vallásos legyek. Lelki ember vagyok. Nem tudom, miért köteleznek a szüleim, hogy templomba járjak” Megfordult, rám tekintett és ezt mondta: „Ön itt lenne, ha nem lenne MUSZÁJ itt lennie?”
Szünetet tartottam. Nagyon hosszú szünet volt. Nagyon hosszú volt, és abban a pillanatban elkezdtem hosszasan beszélni. Bármit is mondtam azután, nem volt olyan visszhangzó, mint a halk határozatlanság pillanat. Komolytalanul válaszoltam kérdésére, és egy koffeines viccel tűzdeltem meg. Ő mosolygott, de tudta, hogy abban a bizonyos pillanatban a válaszom „Nem” volt! Inkább otthon lennék a meleg ágyamban, átölelve a feleségem és hallgatva az esőcseppeket. Biztos vagyok abban, hogy Jézusnak is voltak olyan napjai, amikor csak megfordulni szeretett volna azt mondván „Neeeem, ma nincs kedvem semmihez..!”
Tehát ez a cikk azért a lányért született meg az irodámból, de ugyanakkor azokért az ifjú munkásokért, akik szolgálatot végeznek és ezt a cikket elolvassák. Ez a cikk valójában az a válasz, amit akkor nem tudtam elmondani.
Igen, még akkor is a templomban lennék, ha NEM lenne MUSZÁJ.
És most elmondom, miért.
Megváltoztatva a kérdést
„Itt lenne, ha nem lenne muszáj?” Ez azt feltételezi, hogy itt vagyunk azért a tapasztalatért, amiben a gyülekezetben részesülünk. A gyülekezet a hívők közössége. Nem arról kellene, hogy szóljon, hogy MIT KAPOK az istentiszteleten, hanem inkább arról, hogy mivel JÁRULOK HOZZÁ az istentisztelethez. Mivel járulok hozzá, ha jelen vagyok, ha a hangom hallatszik és az „imám szól”? Amikor Péter az első gyülekezetről beszél az Apostolok Cselekedeteiben, arról beszél, hogy mindenkinek a szükséglete kielégült: az emberek önzetlenül osztják meg a magukét. Ha nem vagyok a templomban, akkor elveszem azt, amivel én magam is hozzájárulhatnék ehhez a keverékhez.
„Atyafiság”
Jézus azt mondta, ha ketten vagy hárman összegyűlnek az Ő nevében, akkor Ő ott van. Habár Jézus gyakran maradt magára, sosem felejtette el milyen fontos „együtt lenni”. Ez a különbség aközött, hogy megeszünk egy porció Ramen tésztát a kagyló felett, vagy a barátainkkal ülünk egy asztalnál a Starbucks-ban. A beszélgetés a kávé elfogyása után is tart, nem? Téged, vagy az asztaltársságod kidobták-e már valaha a Perkin-ből, mert túl hosszú ideje ültetek ott, és az emberek már vártak az asztalra? Nem akarsz elmenni, ugye? A templom is ilyen. A gyülekezet arról szól, hogy összegyűlünk, osztozunk valamiben, a közösségben, és eggyé leszünk. Ha csoportként összegyűlünk, akkor megnyílik az ajtó az „eggyé” váláshoz.
A középpont legyen ott, ahol lennie kell
Úgy tűnik, hogy minél nagyobb a gyülekezet, annál nagyobb gondot okoz ez. Amikor templomban vagyunk, gyakran elfelejtjük, hogy nem nézőközönség vagyunk. Isten a közönség. Nem hasonlíthatjuk össze azt, hogy templomba megyünk azzal, hogy moziba megyünk. Nem azért vagyunk ott, hogy valaki énekeljen, prédikáljon vagy imádkozzon nekünk. Isten van ott, hogy énekeljenek neki, imádkozzanak hozzá és dicsőítsék Őt! Mi a gyülekezet része vagyunk az istentiszteletnek, mint zenekar, prédikáló, vagy a videoklipek az óriási képernyőn. Ha már nem gondolunk arra, hogy a gyülekezet értünk van, és mit kaphatunk onnan és arra gondolunk, hogy mit adhatunk mi Istennek, akkor azt „amit mi kapunk”, Isten adja meg nekünk és nem a hangerősítés.
Hasonlóság
Sok gyülekezetnek van egy imádsága amit „Gyűjtésnek”neveznek. A te gyülekezeted lehet „Meghívó imának” nevezi, vagy ehhez hasonlónak de alapjában véve ez egy olyan ima, ami egy „ÖSSZEGYÜJTŐ” imánk lesz, és a közös kéréseinket Istenhez küldi. A kulcsszavak a „MI ÖSSZES IMÁNK”. A Tiéd, az Enyém, a Miénk. Egybe kell tennünk őket, mint egy nagy különböző színekből összetett gyurmalabdát. Amikor összegyűlünk, a falak, amelyeket felépítünk és elválasztanak egymástól, hét közben lassan lebomlanak. Ha összegyűlünk, akkor te részt vehetsz az én életemben és én a tiédben. Mi az ő életének része vagyunk, ő pedig a másénak. Egy picit úgy szól, mint egy dr. Seuss rím, de a gyülekezet egy olyan hely ahol „MI SAJÁT MAGUNK LESZÜNK”.
Kapcsolat
Isten velünk van. Isten itt van. Ebben a pillanatban, amikor ezeket a sorokat írom, és amikor elolvassátok a számítógépetek képernyőjéről, Isten ott van. Isten nincs „valahol messze”, ahonnan csak vasárnap jön el, hogy meglátogasson. Nem kell „felidézzük”, mert Ő jelen van. Szent Patrick megértette ezt: „Krisztus mellettem. Krisztus alattam. Krisztus felettem. Krisztus a jobb oldalamon és a bal oldalamon. Krisztus azoknak a füleiben, akik hallgatnak engem. Krisztus a…”. És lehetne folytatni tovább és tovább. Ez egyike a legszebb imáknak, amit valaha is írtak. Isten/Krisztus/ a Szentlélek bennünk van és körülöttünk. Ha nem érezzük ezt a jelenlétet, akkor nem Isten mozdult meg. Meg kell tanulnunk kapcsolatba lépni Istennel minden nap. Nem csak imáinkban, hanem minden pillanatban. Néha ezek a kapcsolati pillanatok olyanok, mint egy jó hosszú és meleg ölelés. Néha olyanok, mint két autó a NASCARON, röviden összeütköznek, aztán irányt változtatnak (ezt nevezik festék cserének). A gyülekezet olyan hely, ahol kapcsolatot létesíthetünk. Templomba azért megyünk, mert egy olyan hely ahol dicsőíthetünk, énekelhetünk és imádkozhatunk így kapcsolatot létesítve. Mint ezer húr, amelyet a világ legnagyobb „szórakoztató rendszeréhez” kötnek. Ha egyet is elveszünk ezek közül, a kép nem olyan jó minőségű és a hang nem olyan tiszta. Azért megyünk gyülekezetbe, hogy kapcsolatba lépjünk Teremtőnkkel.
És még néhány ok, amiért gyülekezetbe járok, még akkor is ha egyáltalán NEM MUSZÁJ járjak!
Megosztani a terhet
A világ legjobb vicce nem vicces akkor, ha nincs kinek elmondjuk. A gyülekezetbe járás egyik fontos tényezője az, hogy ott megoszthatjuk életünk másokkal. Imádkozunk egymásért. Felemeljük egymást. Életünk gondjai nyomasztanak minket, mint valami vas hám. Mi egyet felteszünk magunkra és akkor úsznunk kell. Ha a gyülekezet része vagyunk, akkor vannak mások, akik segíthetnek, felemelnek, megtartanak, amíg leveszed a hámot és átnyújtod Istennek. Ugyanakkor te is azért vagy ott, hogy megtartsd a következő személyt, „egymás terhét hordozzátok”, amint a Biblia tanít minket. Ugyanez érvényes ünneplésünkre is. Élete legszebb pillanatai nem jobbak, amikor van, akivel megoszd? Mi az első dolog, amit megtennél, ha valami gyönyörű történt veled? Meg szeretnéd osztani valakivel. A templom egy olyan hely ahol megoszthatjuk egymással örömeink és gondjaink.
Tekints a jövődre!
Ijesztőnek tűnhet, de nekünk példamutatóknak kell lennünk. És ilyen minden felnőtt a gyülekezetben. A diákok mindig figyelnek. Tanulmányoznak. Attól függetlenül, hogy tudatában vannak ennek vagy sem, az egyháztagoktól azt várják el, hogy irányítsák őket és megmutassák nekik mit jelent felnőttnek lenni. Szükségük van arra, hogy valaki megmutassa nekik mit jelent kereszténynek lenni. Templomotok tele van tanácsadókkal. Használjátok fel őket. Képezzétek őket ki. A diákok majd felkeresik ezeket a tanácsadókat gondjaikkal.
„Jézus teste”
Mindenkinek van egy tehetsége. A gyülekezet arról szól, hogyan használjuk fel tehetségeinket együtt Istenért. Mi vagyunk a kezek, lábak, szemek, fülek és minden más testrész. Krisztus testének egy része lenni, azt jelenti, ott lenni és megtenni az én részem. Hogyha azt mondod „Én keresztény vagyok”, akkor ott kell lenned, ugyanúgy, mint a testnek szüksége van a lábakra, amikor állnia kell, és az ujjakra meg a szájra amikor Ben & Jerryt kell ennie. Ehhez hozzájárul az a tény, hogy Isten felhasználhatja a templomot, hogy válaszoljon imáinkra.
Állhatunk egyedül a tengerparton és bámulhatjuk a naplementét minden este és kérhetjük Isten segítségét a nehéz időkben. Minden nap kérhetjük Őt és csodálkozhatunk… Isten miért nem válaszol? Isten a templomot adta nekünk. Gondjainkra a választ a templomban találjuk meg. A templom az a hely is, ahol Isten felhasználhat arra, hogy mások imáira válaszoljon.
TI vagytok a templom!
Megtanultuk ezt a vakációs bibliai hét énekével. Ti vagytok a templom. A templom nem cserepekből és ablakokból áll. MI vagyunk a templom. Most képzeljék el, hogy tényleg hisszük azt, amikor mondunk, MI vagyunk a templom. Megengedjük, hogy ez hatással legyen ránk. Nem muszáj erőlködnünk.
De ez nem történik meg, ha egyedül vagyunk. Csak akkor történik meg, ha a gyülekezet tagjaivá válunk. De akkor ha mi növekedünk, a templom is növekedni fog. Amint mi közelebb jutunk Istenhez, a templom is, az egész gyülekezet is közelebb jut. Ha tanácsot keresünk és tanácsot adunk azoknak, akik minket követnek, így tesz a templom is. Ha Krisztus testévé válunk a gyülekezetben, akkor a gyülekezet a test része lesz a világban.
Elkötelezettség
Tony Campolo azt mondta, hogy minket meghatároznak elkötelezettségeink. Ha nem hiszünk semmiben, ha nem támogatunk semmit, akkor úgy fogjuk érezni magunkat, mintha semminek sem lennénk a részesei. Ha elkötelezzük magunk a gyülekezetnek, akkor mi Krisztus testének egy része leszünk. Így Isten „részesei” is leszünk. Majd érezzük, hogy szeretnek minket, támogatnak és azt, hogy valami sokkal nagyobbnak vagyunk a része, mint önmagunk.
A templom több mint a lelkész és a kórus. A templom több mint a téglák és a vakolat. A templom történik. Egy ige – és nem egy főnév! Hajt és fogad minket. Hordoz és megbíz bennünk. Ha vasárnap reggel az ágyban fekszünk, nem emel fel minket, nem bátorít, nem vígasztal és nem táncol velünk.
Amire igazán szükségünk van ebben az életben, Amire igazán de igazán szükségünk van az a templom. A gyülekezet. Krisztus Teste. Krisztus maga.
Steven Case több mint 16 évig ifjúsági lelkész volt. Ő írta a The Book of Uncommon Prayer (A szokatlan ima könyve), Everything Counts (Minden számit) és Road Rules (Úti szabályok. Nemrég adta ki első könyvét, ami az egyháznak szól általánosan , God Is Here: Connecting with Him in Everyday Life(Isten itt van: Kapcsolatba lépni Vele a mindennapi életben).Steven Floridában él, feleségével Beckyvel és két gyerekével, Aprillel és Eric-kel.
[1] Baseballszerű (amerikai) játék
Eredeti cikk: Why We Need To Go To Church
Vélemény, hozzászólás?