A National Enquirer-t (amerikai bulvárlap) soha nem fogod Sarah Benchly kávéasztalán látni. Nincs szüksége rá. Neki megvannak a saját forrásai a „belső titkokhoz”. Lehet, hogy nem Robert Redfordról vagy Jacqueline Onassisról, de annál inkább a helyi hírességekről – a karmester ellenszenves feleségéről, a hat láb magas (182 cm) hullámos hajú jövevényről, akit Ernestine hozott a templomba múlt héten, és a lelkipásztor – akit mellesleg sohasem kedvelt – legújabb bakijáról .
De mi ezzel a gond? Mindnyájan megbeszéljük azt ami történik. Elvégre ez csak ártalmatlan pletyka?!
Pletyka, ártalmatlan pletyka
Minden szervezetet körülfonnak a szájról szájra terjedő hírek. Mi emberek sóvárgunk a hírek után, de sem a városi lapok, sem a keresztyén hírlevelek nem tudják visszaadni az emberi konfliktusok, örömök, bánatok és hibák lenyűgöző ritmusát. Míg az etikus újságíró a tényeket tartja szem előtt, és a megfogalmazást ellenőrzi, a pletyka nem kötelezi el magát sem a pontosság sem a jó ízlés mellett. A „rémhír, szóbeszéd, fecsegés, a kulisszák mögötti, kimondottan intim, vagy személyes jellegű információ” [1] szaftos csemegéi által terjed.
A pletyka kínoz. Mi pedig hallgatjuk. „A rágalmazó szava mohón lenyelt étel, amelyik behatol a test belsejébe.” (Példabeszédek 18:8 Katolikus Bibliafordítás). Egy biztos, a pletyka hatással van ránk.
El lehet-e kerülni a pletykát? Aligha. Elkerülhetetlen. A hétköznapi kapcsolatháló gyakran az egyetlen módja annak, hogy megértsük, mi történik körülöttünk. Megbeszéljük egymással a legújabb kósza híreket, és megpróbáljuk összetákolni az igazság egy részét az aznapi pletykák és események összességéből.
Ez a háló mégis ki van hasítva, mert a pletyka ritkán áll meg híreinek dokumentálásánál, inkább fokozatosan fejlődő torzulást szenved, ahogy szájról szájra terjed. Valahányan játszottuk már azt a csoportos játékot, amelyben a kiinduló üzenet – a soron végighaladva – aligha hasonlít a végtermékre. Ezen túl, a pletyka szinte mindig egyoldalú. Csupán a vád bizonyítékai alapján vizsgálja meg az ügyet.
Ekkor szabadul el a pletyka. Valahogy úgy történik ez, mint ahogy párnaháború közben szétszakad a tollpárna, és nem lehet a tollakat visszarakni úgy, hogy anya ne tudja meg. Megbújnak a kanapé alatt, a díszpárnák között és, a legfurcsább helyeken jelennek meg hónapokon át. Az esetet nem lehet már meg nem történtté tenni.
Valójában három fajta pletyka létezik – legalább annyira nehéz őket különválasztani mint a rántottában a tojásokat. Az első az ártalmatlan fecsegés az időjárásról, a sarkon lerombolt benzinkútról, Bob szomszédjának az új Thunderbirdjéről (amerikai luxusautó), amelyet a múlt héten vett az adó-visszaigénylési összeggel megelőlegezve. Az alkalmi beszélgetések nagy része ebben merül ki.
Ez viszont könnyű lejtőt képez a második, sokkal személyesebb szintre. „Hallottad, hogy Morganéknak újból problémáik vannak? Mark azt mondja, hallotta Jim autóját elviharzani a kocsifelhajtóból hajnali háromkor. ” „Hank biztos rossz hangulatban van ma reggel. Úgy hallom a főnök pikkel rá a múlt heti baklövése óta. ”
Ez a fajta pletyka noha nem bosszúálló, mégis alapja lesz mások jelleme fölötti ítélkezésnek, és így általában egyre csak növekszik, ahogy továbbadják. Nyelvünkkel vizsgálni mások magán- és intim problémáit rengeteg veszélyt hordoz magában és nagyon könnyen átcsap rágalomba, ami a pletyka harmadik és egyben legveszélyesebb formája. Nem csoda, hogy Pál megfeddte azokat, akik „tétlenül házról házra járnak, s nemcsak tétlenkednek, hanem pletykálkodnak, haszontalanságokat művelnek, s olyasmit beszélnek, amire semmi szükség nincs.”(1 Timóteus 5:13).
Ez a fajta pletyka elhomályosítja a hírnevet, elfecsegi a titkot (Példabeszédek 20:19), veszekedéseket szít (26:20-26), és romba dönt barátságokat (16:27-28). Ezen felül rettenetes fájdalmat okoz áldozatainak, akik dühösekké, kirekesztettekké válnak, és elszigetelődnek a közösségtől, amelyre oly nagy szükségük van, hogy életben tartsa őket.
Pletyka, ártalmatlan pletyka.
Halálos rágalom
Mivel a szájról szájra terjedő hír válogatás nélkül bármilyen történetet továbbad, állandó veszedelemnek teszi ki a gyülekezetet. Olyan, mint a gyúlékonyan száraz fű a tűzszezon kellős közepén, rendkívül érzékeny a gyújtogató dühös gyufájára. A gyufa a rágalom.
A rágalmazás undorítóvá süllyedt pletyka, „hamis vádak vagy téves értelmezések közzététele, amely becsméreli és károsítja a hírnevet.” [2] Bár a rágalmazás egyszerű pletykának tűnhet, a motivációja eltér ettől – a rágalmazás célja a romba döntés. Haraggal kezdődik. Talán egy félbe maradt előreléptetés, egy árulás, egy megalázás, egy seb váltja ki. A rágalmazás visszaüt. Eltökélt szándéka, hogy nyilvánosan megbélyegezze a célpontját.
A rágalomnak legtöbbször nem a hazugság a kiindulópontja, hanem az elferdítés. Míg az állítások és cselekedetek általában igazolhatóak, a szándékot nehéz bizonyítani. Mégis, a motiváció létfontosságú a jellem értékelésekor; az esküdtszék ítélethozatala akár teljes mértékben is múlhat az indíték értelmezésén. A mindennapi rágalmazást viszont egy esküdtszék sem fogja alaposan megvizsgálni. Utálatos pletyka formát öltve elferdíti az indítékot, a jellemet megfosztja hitelességétől, valamint aláássa a közvélemény bizalmát. A rágalmazó legelvetemültebb fegyvere az motiváció kétségbe vonása. Bár az indíték aljas értelmezése mindössze egy vélemény, az elültetett kétséget nehéz kitörölni. A dühben fogant sértő beszéd halálos célozgatássá válik. Miután finoman a beszélgetésbe csúsztatják, szájról szájra terjedő hírré válik, és tönkreteszi a hírnevet.
A gyülekezetek sem mentesek a rágalomtól. Az egyszerű tagok elkezdenek gondolkodni azon, hogy a hír igaz-e. Rejtett pártoskodás kezd kialakulni. Az új emberek valahogy megérzik a széthúzás rejtett áramlatát. A meghasonlás rossz lelki közérzetet szül, és mintha a gyülekezet állandóan egy nem túl heves lefolyású fertőzés hatása alatt állna. A rágalmazás kifosztja Krisztus testét.
A rosszindulatú beszéd bárkit megkárosíthat a gyülekezetben, mégis a gyülekezet vezetői vannak a leginkább kitéve a rágalmazás pusztító erejének. Mózes ellenségei morogtak a háta mögött. Pál apostol hívei sem tudták hallgatni őt, vagy olvasni leveleit anélkül, hogy ne gondolkodtak volna el azon, hogy becsmérlőinek akár igaza is lehet. Sajnos a nyáj egy része sohasem talált vissza az akolba a rágalom undorító következményei miatt. Ahelyett ezek táplálék nélkül bolyonganak, míg végül elgyengülnek és meghalnak, vagy farkasok zsákmányává válnak.
A rágalom megállítása
Hogyan lehet megállítani a rágalmat még mielőtt a test teljesen megsemmisülne? A gyógymód a betegség megértésével kezdődik. A rágalmazás tulajdonképpen „megfutamodás”, ürügy a panaszkodásra a problémamegoldás felelősségének vállalása nélkül. Azok, akik továbbadják a rágalmat, bűntársakká válnak, és hozzájárulnak terjedéséhez. Csakis a rágalmazó szembesítése árán – legyen az bármennyire is nehéz – lehet a pusztító kórt elkülöníteni, és megakadályozni az egész test rombadöntését. A szembesítés nem több vagy kevesebb annál, amit az Orvos kiírt.
Jézus megparancsolta: „Ha testvéred megbántott, menj, és figyelmeztesd négyszemközt.” (Mt 18:15). Ha nem hallgat rád, mások kíséretében kell megközelítened, a megbékélés reményében (16. vers). Ha ebben az esetben sem jársz sikerrel, a gyülekezet elé kell hoznod az ügyet (17. vers). Ugyanitt mondja Jézus, hogy szembesítsük magunkat a testvérrel, aki neheztel ránk (Máté 5:24). Ha el akarjuk kerülni a rágalmazás okozta pusztulást, nyíltnak kell lennünk egymással, komolyan törekedve a összekülönbözések megoldására.
Mi történik akkor, ha a lelkipásztor vétkezik ellenünk? Egy vezető haragos szavai mélyre ható sebeket okozhatnak. Ugyanúgy kell bánnunk vele mint bármelyik testvérünkkel: igyekezzünk négyszemközt, szelíden helyreállítani a kapcsolatot (Galata 6:1, Máté 18:15). Szembesítés nélkül hírbe keverve őt mi is bűnbe esünk, és az egész gyülekezet egészségét veszélyeztetjük. Csak abban az esetben kell a problémát mások elé vinni, ha a lelkipásztor nem hajlandó elismerni a bűnt, és bocsánatot kérni. Ilyenkor a gyülekezetet fegyelmezetten és az addig megszokott módon tájékoztatni kell (Mt 18:16-17), a vezetőt pedig nyilvánosan rendre kell utasítani (1Timóteus 5:19-20).
Mivel a rágalom gyökere a düh, kordában kell tartanunk saját haragunkat, nehogy teret adjunk a sátánnak (szó szerint „a rágalmazónak”) (Efézus 4:26-27). Mikor dühösek vagyunk, le kell pecsételnünk a szánkat. Ha hagyunk időt, hogy a düh lecsillapodjék, lehetőségünk lesz vagy túltenni magunkat a sértésen vagy megbékélést keresni. A rágalmazás meg van tiltva nekünk (1 Péter 2:1; Titusz 3:2). Vigyázzunk, hogy ajkunk ne legyen olyan mint a „perzselő tűz”. (Példabeszédek 16:27-28).
Még ha mi nem is neheztelünk senkire, akkor is résen kell lennünk, nehogy arra vetemedjünk, hogy továbbadjuk a rágalmazást. A megalázó pletyka azonnali felismerése létfontosságú. Meg kell állítanunk a hír-hordozót, ha szükséges, akár szavába vágva is. Fel kell szólítanunk keresztyén testvéreinket: „Szembesítetted már a szóban forgó személyt ezzel az üggyel?” Ha teret engedünk egy trágár történetnek, azzal nem csak saját szellemünknek ártunk, hanem a pletykálkodókat is ösztönözzük a pusztítás folytatására. Mindenképp részévé válunk vagy a problémának vagy a megoldásnak.
Válogassuk meg szavainkat Isten szűrőjével:
Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas az épülésre, hogy amiben kell, javára váljék hallgatóitoknak… Legyen távol tőletek minden keserűség, indulat, haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz. Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. (Efézus 4:29, 31 – 32).
Fürge a nyelv a mesemondásra és kíváncsi az elme az újdonságokra. De a gyülekezet egészsége azon múlik, hogy hajlandóak vagyunk-e történeteinket az Ő mércéjéhez mérni: viszály helyett békét teremteni, a romboló pörölyt mellőzve építeni. „Boldogok a békességre igyekezők” – tanította Jézus – „mert ők az Isten fiainak mondatnak” (Máté 5:9).
Eredeti cikk: Coming To Grips With Gossip
Vélemény, hozzászólás?