[A szerző adventista, tanulmányát saját egyházának szemüvegén keresztül írta meg. Amikor a cikkben Egyházról beszél, a legtöbb esetben szerepelt az „adventista” jelző is, de hogy ez ne terelje el figyelmünket a cikk mondanivalójától, és mivel úgy érezzük, hogy mindaz, amit itt leír, nem csupán rájuk, hanem az egész Ekklésiára is vonatkozik, a tanulmányban ezt a jelzőt a legtöbb esetben elhagytuk. – SZERK.]
Látva, hogy a populáris kultúra, különösen az Internet online kultúrája milyen hatást gyakorol a fiatalokra, perdöntő, hogy a keresztény egyetemek megőrizzék a keresztény értékrendet és kultúrát. Abban a jelentős helyzetben vannak, hogy ők határozhatják meg és képviselhetik ezeket az értékeket. Sajnos, a keresztény diákok sokszor pont a mi intézményeink falain belül kerülnek először kapcsolatba egy meglehetősen romboló kultúrával, s a populáris kultúrával szembesülve elsőként élnek át kultúrsokkot vagy értékválságot. Itt tapasztalnak először szellemi frusztráltságot. Persze ez nemcsak a mi egyetemeinken fordul elő. S nem kizárólag adventistákat érint. A konzervatívabb hitvallású és értékrendet valló családból származó fiatalok talán még az adventistáknál is nagyobb veszélynek vannak kitéve. S ez nem csupán a fiatalok vagy néhány fejlett társadalom problémája. A szekularizáció egyik tünetével állunk szemben, ami minden hívő keresztény számára ismerős. Bárki, akinek egy kicsit is köze van a modern társadalomhoz, tapasztalhatja ezeket a konfliktusokat. Azonban az egyetemi élet nem csupán a diszorientáltság főtere, de az egyetlen hely is, ahol remény van a rend helyreállására.
Tagadhatatlan, hogy a populáris kultúra óriási hatással van a fiatalokra. Óhatatlanul az életüket ért legerősebb hatás. S ez a hatás az információ korában csak gyorsabb, erőteljesebb, szervezettebb és kiterjedtebb, mint korában bármikor. Sajnos, ennek hatása a hagyományos nevelésben is érezhető. A legtöbb keresztyén fiatal érti a populáris kultúra nyelvét, értékrendjét és rendszeresen részt vesz olyan gyakorlatokban, melyek elfogadhatatlanok az egyház mércéjét figyelembe véve.
Nem kellene homokba dugni a fejünket! El kell ismernünk azokat a konfliktusokat, melyeket fiataljaink megélnek, és foglalkoznunk kell ezekkel! A problémát most már sokkal inkább a keresztény és a populáris kultúra értékrendje közötti ellentét jelenti. S ez nem csupán kulturális kérdés. Ez legalább annyira szellemi és vallási kérdés is. A kultúra fontos részét képezi lelki életünknek. Nagyban meghatározza és befolyásolja, hogy hogyan élünk és hogy hogyan kellene élnünk. A keresztényeknek komolyan kellene venni a kultúrát! S mikor az egyházat már nem támogatja egy keresztény társadalom, akkor még égetőbb, hogy az egyház a keresztyén kultúra őrzője maradjon! Az egyháznak egyre inkább magányos szerepévé válik, hogy helyes bibliai és szellemi értékszemléletre nevelje az keresztyén fiatalokat. Erre a harcra nekünk kell fiatalokat toborozni, arra nevelve őket, hogy igazi harcosok legyenek ezen a csatamezőn! Meg kell tanítanunk őket saját kultúrájuk megvizsgálására és megítélésére, s megfelelő alternatívákat kell felmutatnunk számukra!
Miért olyan fontos a kultúra?
A kultúra nemcsak esztétikai kérdés. Azt is magában foglalja, mit is jelent Isten parancsolatai szerint élni. Abban is meghatározó, hogy felfedezzük a hit lényegét. Én most tágabb értelemben használom a kultúra fogalmát, mint általában a társadalom-tudományokban szokás. Sokkal tágabb értelemben, mint ahogy a múltban használták, amikor még egyszerűen formális társadalmi viselkedést, etikettet és viselkedési szokásokat értettek alatta. Később azután már szellemi és esztétikai tevékenységekre is utalt a kifejezés. A kultúra magában foglalt minden olyan tevékenységet, melyben az elme csiszolása s a szellem pallérozása által az ember elnyeri erkölcsi méltóságát. Jelenleg a kultúra fogalma azonban olyannyira kiterjedt, hogy minden tudatos cselekvést magában foglal. Tanult magatartásformákra utal. Ebben az értelemben a kultúra rendkívül fontossá válik a keresztény ember számára. A szellemiség tanult értékek és viselkedésminták összessége. A kultúra sohasem valami inaktív vagy ösztönös dolog, hanem aktív és tanult. Tulajdonképpen, mindennapi életünk.
A Biblia is mindennapjainkról szól. Érinti a helyes táplálkozást, szexuális életet, pénzügyi dolgaink kezelését, a munkához és a pihenéshez, a közösséghez, a testvériséghez és az Isten dicsőítéshez való megfelelő viszonyulást. Ez különösen fontos az Egyház számára.
A bibliai tanítások és a prófétai lelkület arra irányítják figyelmünket, hogy mi módon dicsőítsük Istent mindennapi életünkön keresztül. Arra tanít, hogy Istennek tetsző életet éljünk a hétköznapokban. Ez az élet fizikai, társadalmi, pénzügyi, erkölcsi és szellemi, azaz minden területét érintő lelki vezetés a hívő ember öröksége. Tanáccsal lát el az étkezési szokásokkal, a házassággal, a szexualitással, a családi élettel, a munkával, az ünnepekkel, a pénzügyekkel, a testvéri közösséggel és a dicsőítéssel kapcsolatban is. Ez az, amiért figyelmet kell szentelnünk a kultúrának.
Lelki életet élni annyi, mint Isten gyermekeként élni életünk minden területén. Isten gyermekeként élni pedig annyi, mint akaratának engedelmeskedni és az Ő igazságát követve élni. A kultúra igazi jelentése: Isteni életet élni az Ő akarata szerint. Hogy milyen mértékben figyelünk a kultúránkra, mutatja azt is, hogy mennyire törődünk megszentelődésünkkel mindennapi életünkben.
Korunk populáris kultúrájának megértése
Korunk kultúrája
Jelen korunk kultúrájának legalább három fő jellemvonása van. Ami mindennél fontosabb, hogy az Isten-központú élet minden területe emberközpontúvá vált. A szekularizáció univerzális jelenség. A hagyományos értékrend és a klasszikus világkép megkérdőjeleződött. Természetes, hogy az emberközpontú materialista világnézet és a szekularizáció akadályozza az evangéliumi üzenet befogadását és terjesztését.
A második az individualizmus. „Senkinek nincs joga beavatkozni a másik magánéletébe.” Ez a modern liberalizmus alapgondolata. Mindenkinek joga van magáról dönteni. Az individualizmus eredményeként a modern ember előtt sokkal több lehetőség és alternatíva áll. Az individualizmus vallásra gyakorolt hatásának következtében születtek az olyan és hasonló mondatok, mint az: „Azt a vallást választom, amelyiket akarom!” vagy a „Senki ne mondja meg, milyen vallást kellene választanom!”. Ennek következtében, az egyház közösségformáló szerepe jelentősen meggyengült.
Korunk kultúrájának harmadik fő jellemvonása a pluralizmus. A pluralizmus hirdeti, hogy egyszerre több világnézet is megférhet egymás mellett. Ha ez igaz, akkor ez igencsak beárnyékolja az abszolút igazság létezését. Részben jól megférhet egymás mellett több vallási, politikai és más ideológiai nézet. A személyes hit azonban preferenciát élvez. S egy személy egyszerre több rendszert is a magáénak vallhat. Tömören megfogalmazva, ez csupán ízlés dolga; nem számít ki milyen vallási, erkölcsi szabályrendszert vagy esztétikai ízlés részesít előnyben. Ennek köszönhetően, a kereszténység transzcendentalizmusa megkérdőjeleződik, az örök igazság eltöröltetik és a kizárólagos keresztény identitás léte megdől. Korunk kultúrája a szekularizáció, az individualizmus és a pluralizmus egymásra épülő kapcsolatából tevődik össze.
A populáris kultúra
A húsz-huszonegyedik század kultúrájának legkiemelkedőbb megnyilvánulási formája az úgynevezett populáris kultúra. A populáris kultúrát korunk sajátosságaiból kiindulva kell értékelnünk. A populáris kultúra keresztény megítélése majdnem egységesen negatív, kevés kivételtől eltekintve. Legtöbb esetben az ellenállás csupán ösztönös, és nem józan érvelés eredménye. Akárhogyis, ilyen világban élünk, de különösen a fiataljaink. A mi viszolygásunk viszont nem elég érv ahhoz, hogy fiataljaink kirekesztettnek érezzék magukat saját generációjukban. A populáris kultúráról alkotott nézetünknek még érthetőbbnek és átláthatóbbnak kell lennie, hogy ez a nemzedék képes legyen értelmes véleményt alkotni a világról, melyben élniük kell! Gyakran választásra kényszerítjük őket a mi viszonyulásunk és kortársaik valós világa közt. Miközben a világról alkotott véleményünk majdnem mindig negatív. Világos és érthető magyarázatra van szükség ahhoz, hogy ezeket a dolgokat velük együtt is megbeszélhessük!
Mindenekelőtt, vessünk egy pillantást a populáris kultúra világi aspektusaira. Bárhol is találkozunk szekularizációval, negatívan állunk hozzá. Visszautasításunk a populáris kultúra olyan negatív aspektusaira irányul, mint az erőszak, a kéjvágy vagy az okkultizmus. A populáris kultúra igazolja és isteníti az erőszakot. Az erőszak elfogadása igenis számít, hiszen ennek köszönhető az élet pusztítása, az élet értéke pedig alapvető emberi érték. Keresztény szemszögből nézve, a Földön senkinek sincs joga elvenni a másik életét. Felelősségünk az emberi élet védelme. Ahogy elfogadható lesz az erőszak, úgy csökken az élet értéke. A hirtelen felindulásból elkövetett emberölés mindennapos jelenség a médiában s a szórakoztató iparban.
A populáris kultúra stimulálja a felfokozott szexuális vágyat. Az általa képviselt szexualitás eltorzítja és árucikké degradálja azt a szexuális örömöt, ami Isten ajándéka. Eltörli a kölcsönös bizalomra épülő intimkapcsolat és törődés élményét. Kaput nyit a nők és a gyermekek ellen elkövetett nemi erőszak előtt. Természetesnek fogadja el a férfi-női kapcsolat egyenlőtlenségeit és a másik kizsákmányolását.
A különféle okkult szimbólumok és elképzelések a populáris kultúra szerves részét képezik. A lélekvándorlásra, szellemekre, a sátánimádásra és más pszichés jelenségekre való utalások nem ritkák. A fekete mágia megkérdőjelezi a keresztény világszemléletet és szellemi igazságot. Ezek a jelenségek sötét szellemi erők hatalma alá vonják az embereket.
A populáris kultúra által képviselt okkultizmus, erőszak és felfokozott szexuális vágy aláássa az élet értékét, eltorzítja a tiszta szexuális életet, megmérgezi az igazi lelki életet, és szorgalmazza a különféle gonosz szellemi hatalmak beavatkozását. Kiszolgáltatva az embereket szexuális megszállottságuknak elveszi szabadságukat és megtagadja tőlük azt a békét, amit arra kaptak, hogy élvezzék.
Másodsorban, ellenségesen reagálunk a média által sugallt elvilágiasodásra. Már előre tartunk tőle, és nagyon nem tetszik nekünk, amilyen irányba halad a média A technika fejlődése pedig csak új eszközöket teremt a populáris kultúra terjedéséhez és befogadásához. A televízió, a hangtechnika, a videó, a számítógép, az Internet és a mobiltelefon mind korunk kultúrájának közvetítői. Amíg úgy tűnhet, hogy a média a populáris kultúra közvetítésének csupán eszköze, addig maga a kifejezőeszköz is üzenet. Azzal, amit magába foglal vagy kirekeszt, már önmagában közvetít valamit. A kifejezőeszköz állandó használata kihatással van használóinak gondolkodás- és életmódjára. Üzenetet közvetít, gondolatokat és indulatokat ébreszt, és uralja életünket. Ez már eleve elutasítja egy hagyományos keresztény média lehetőségét. Nemcsak világi szemléletet hirdet, de megköveteli használóitól, hogy magukénak vallják ezt a világszemléletet, valamint meddőnek ítéli az evangéliumi keresztény normákat.
Harmadszor pedig elutasítjuk a szekularizáció kereskedelmi formáit. Hiszen a modern média költséges, a tömegkommunikáció pedig lehetőséget nyújt a mohó szerzésvágyra. A populáris kultúra élvezőinek kizsákmányolása központi kérdéssé vált. A kultúra leértékelődött üzletté. A termékként árult kultúra értéke az áru értékétől függ. Egyre fontosabb, hogy bármi áron eladható legyen, és amit el akarunk adni, azt reklámozni kell, annak hatásait figyelmen kívül hagyva. A populáris kultúra tartalma teljes mértékben a fogyasztókon múlik. A szórakoztató és élvezeti cikkek jobban eladhatóak, mint azok a hasznos és építő dolgok, melyek jobbá teszik a fogyasztó életét. A szórakozás és az élvezet, mint ipari termék rendkívül romboló és sohasem elégíthető ki. Eközben az élet egyre rosszabb, csökken a teljesítmény, romlik az erkölcs, az emberek pedig lelki halottak.
A populáris kultúra általános hatásairól felmérések készültek. A fiatalokra erősebb hatással van, mint a felnőttekre, különösen a szegény családi háttérből jövő fiatalokra. Ez perdöntő felfedezés. A populáris művészet televízióból, rádióból, zenéből, filmekből, magazinokból, képregényekből és színdarabokból átjövő képek pornográfiába és obszcenitásba hajlanak. Örök értékek helyett a jelenre és a pillanat élvezetére helyezik a hangsúlyt, megvalósítható álmok és túlélési stratégiák helyett pedig a függőségre. S ahelyett, hogy értékeket közvetítene, erkölcsromboló. Egy ilyen helyzetben, amikor az ifjúság képtelen a Isten igéjén való elmélkedésre és az Istenhez közelebb kerülni, meggyöngül. S most elérkeztünk az egyházi tanítás néhány komoly hiányosságához, mely az egyetlen elérhető eszköz lenne fiataljaink helyes útra terelésében.
A kultúra dualista modellje
A populáris kultúra hatására, Koreában (nem csak ott – SZERK.) ma az keresztyén fiatalok többsége eltávolodott a bibliai értékektől és az vallási hagyományoktól. A világi értékek komoly hatása alá kerültek. Az Egyháznak manapság a kulturális hatások széles skálájával kell felvennie a versenyt! Új problémákkal találja szembe magát, amihez egy újfajta bölcsesség kell! Kérdésessé vált, hogy a hagyományos keresztyén értékeket sértetlenül át tudják-e adni a következő nemzedékeknek. Megengedheti –e azonban magának az egyház, hogy emellett csak úgy elmenjen? Megadhatja –e magát visszavonulva a világ zajától? Életben maradhat –e az egyház a világtól, a kultúrától és a társadalomtól elzártan? Van-e még módja átadni az alapvető keresztyén értékeket elvilágiasodott fiataljainak? Ezek azok a kérdések, melyeket az Egyháznak fel kell tennie, és amikre egyfajta erkölcsi tartással és lelki optimizmussal kell megoldást találnia! A mai keresztyének már másként élnek, mint őseik. Olyan módon öltözködnek, amit a közelmúltban még bizony szigorú homlokráncolás kísért volna. Habozás nélkül házasodnak, elválnak és újraházasodnak. A dicsőítés stílusa, a zenei ízlés és az alkotó tevékenységek jelentősen átalakultak. A közösség tagjait ugyanazok a magazinok, tévé-, videó- vagy mozifilmek veszik körül, mint a társadalom többi tagját. Kétségtelen, hogy az egyház tagjai maguk is megváltoztak. Az egyház hivatalosan azonban ragaszkodik a hagyományos normákhoz és értékekhez. Egyre nagyobb ellentmondás van az egyház kijelentései és a gyülekezet életmódja közt. Korunk kultúrájának megítélése sokszor nem hiteles.
A hivatalos állásfoglalás a dualista kultúrszemlélet. Ez a modell kijelenti, hogy az Egyház tradicionális hittételei, tanításai és gyakorlatai jók, mert Istentől valók, míg minden, ami az egyházon kívül van, gonosz és ördögi. Minden leegyszerűsíthető feketén-fehéren jóra és rosszra. Ez a kritika jobban szemlélteti, mint bármi más a hit és a kultúra közti ellentmondást, hogy az egyház állandóan bírálja és értéktelennek minősíti a populáris kultúrát. Útjába állhat –e a dualista kritika az egyház és a világ közti ellentét feloldásának?
Elvégezte munkáját az egyház azzal, hogy minden egyházon kívüli dolgot elítél? Teljesítette küldetését azzal, hogy elszigeteli magát a kultúrától, a társadalomtól és az őt környező világtól? Határozott nemmel felelhetek! Nem kerülhetjük el korunk populáris kultúrájának kihívásait! Mert ez az a világ, ami körülveszi az egyházat. A kultúra hatása kikerülhetetlen. Az egyház nem szigetelheti el magát a környezetétől! Hiszen munkaidőben a közösség tagjai igencsak beleolvadnak a populáris kultúrába. S ezt teszik az keresztyén fiatalok is. Hatalmas szakadék tátong a hagyományos tanítások és a valós élet között. A fiatalok olyan messze vannak a tradicionalista adventizmustól, mint a felnőttek a középkori egyháztól.
Ami a hangoztatott értékek és a való élet közti szakadéknál is rosszabb, hogy az keresztyén fiatalok pszichésen sérültek ebben a visszás helyzetben. Bűntudattól szenvednek. Az alacsony önértékelés és az önbizalom hiánya mindennapos problémák. Jópáran hazug életet élnek; amit mutatnak, az egy dolog, és ahogy élnek, az egy másik. A leleplezéstől és a megaláztatástól való állandó félelemben élnek. A jó lelkiség és valós élethelyzetük közti szigorú ellentét eredménye a bennük élő bűntudat. A beléjük nevelt értékrend és titkos életük közti feszültség.
Egyre sürgetőbb, hogy az egyház gyógyítsa és ne károsítja fiataljait! Az egyháznak segítenie kell a fiatalokat, hogy gyönyörködhessenek Isten igéjében és büszkén vállalhassák kereszténységüket! Ugyanakkor óvnia kell őket a világ káros hatásaitól és kísértéseitől! Ennek központinak kell lennie az egyház missziójában! Ily módon az egyház hitelesen terjesztheti az evangéliumot és megteremheti a keresztény élet gyümölcseit. Az Egyháznak mindenre kihatóan el kell fogadnia kora kihívásait! A huszonegyedik századi populáris kultúra az egyház elsődleges kihívása. Az egyháznak foglalkoznia kell olyan kérdésekkel, mint az individualizmus, a pluralizmus és az erkölcsi értékek hirtelen átalakulása. Módot kell találnia, hogy ideális életmintát nyújthasson korának!
Egyszerű választások: fundamentalizmus vagy liberalizmus
A bigottság és a fundamentalizmus lehet a legnagyobb akadálya az egyház hatékony működésének és helyes reakcióinak. Az egyházat éppen az az elképzelés teszi meddővé, miszerint az keresztyének elsősorban a lelkiekkel és az odafentvalókkal kell törődniük. Az a mindenre kiterjedő tanács, hogy amennyire csak lehet, kerüljük a világiakat, vezet oda, hogy eltusoljuk a dolgokat. Az Egyház talán visszasírja a fundamentalizmus aranykorát, a populáris kultúra kikerülhetetlen kihívásaival és korunkat fenyegető veszélyeivel szemben. Jóllehet, ez a lehetőség egyre kevésbé megvalósítható.
A posztmodernizmus egyre fenyegetőbb. A posztmodern nem csupán egy járható utat kínál, de arra buzdít, hogy éljünk a pluralista társadalom által kínált választási lehetőségek széles választékával Néhányak belefáradtak abba, hogy minden relatív és a helyzettől függő, és visszavágyódnak a tradicionalizmus szilárd eszméihez. Ezek az emberek támogatni fogják a hagyományos Egyház szellemiségének újrateremtését. Első reakciójuk az őket ért kultúrsokkra, hogy visszatérnek a fundamentalista magatartáshoz. Ilyen értelemben a legújabb fundamentalista törekvések arra irányulnak, hogy az keresztyének megőrizzék vallási identitásukat a gyorsan változó huszonegyedik század körülményei közt.
A fundamentalista kritika célpontja a korrupt modern társadalom és a populáris kultúra. Óriási hangsúlyt helyez társadalmunk gyenge pontjaira. Leleplezi a modern társadalom és kultúra romlottságát. Ez a negatív hozzáállás ébreszt az emberekben megvetést zavaros világunkkal szemben. Világunk bonyolult valóságát leegyszerűsítik jóra és rosszra, szépre és csúnyára, igazra és hamisra, istenire és sátánira, szentre és világira, és így tovább. Ez a gondolkodás vezet oda, hogy a fundamentalisták azt hiszik, hogy ebben a gonosz és romlott világban ők és csak ők a jók.
Meglepő, hogy a fundamentalizmus még az információ korában is fenn tud maradni. S még az az óriás mennyiségű információ és tudás sem riasztja el a fundamentalistákat. Elvei ellenére valami mégis életben tartja a fundamentalizmust. Ez jól látható az indiai hindu fundamentalista és az amerikai keresztény mozgalmaknál. A média nyilvánosság és kritika úgy tűnik csak elősegíti a fundamentalizmus terjedését. Akármilyen lehetetlennek tűnik a keresztények számára ennek az ellentmondásnak a feloldása illetve az identitás elvesztésének kezelése, hosszútávon mégis kifizetődő. Habár ez a dualista megközelítés segíthet a keresztényeknek, hogy odaszántak maradjanak, az egyházat azonban akadályozza küldetése teljesítésében, fiataljainak megtartásában, s a lehetetlen elérésében.
A huszonegyedik századi keresztényeket már nem elégíti ki a fundamentalista hozzáállás. A fundamentalisták nem fogadják el Isten egymásra épülő Teremtő, Megváltó és Ítélő szerepeit. Isten alkotó és megváltó tevékenysége, valamint teremtményeiről való gondoskodása kizárja a dolgok csupán jóra és rosszra felosztását. A fundamentalisták nem törődnek azzal a kötelességükkel, hogy Isten szolgáiként viselkedjenek a világban. Azok keresztények, akik keményen megküzdenek vallási identitásuk megőrzéséért és kötelességük teljesítéséért, sokkal vonzóbbak a világ szemében, mint azok a fundamentalisták, akik képtelenek felvenni a harcot koruk populáris kultúrájával szemben. A túlzottan mechanikus és leegyszerűsített dualista magyarázatok egyáltalán nem meggyőzőek vagy építőek. Az igazi keresztényeknek nem szabadna a fundamentalizmus hibájába esni! S különösen óvakodniuk kell az ítélkezéstől, ami gyakran együtt jár a bíráló magatartással Nem a mi feladatunk megítélni vagy megalázni bárkit is, akinek tőlünk különböző az életfelfogása!
A másik látszólagos lehetőség a liberalizmus. Vajon kell-e az Egyháznak olyan liberális irányba haladnia, ami pont a másik véglet, s minden tekintetben az oly nem kívánatos fundamentalizmus szöges ellentéte? Itt most nem a teológiai liberalizmusról vagy a radikális relativizmusról van szó. Sokkal inkább arról a módról, ahogy az emberek megközelítik a kultúrát. Míg a fundamentalisták visszahelyezik a hangsúlyt a hagyományokra, melyek egy kis szigetet jelentenek ebben az állandóan változó világban, addig a liberalisták a pluralizmust hajszolják. A liberalisták úgy tekintenek függetlenségükre, mint legértékesebb kincsükre, s erőteljesen fellépnek minden általánosan kreált szabályzat vagy elv ellen. A liberális keresztyének ugyanezt a nézetet vallják az egyházra vonatkoztatva. Szembeszállnak a hagyományos keresztyén kultúra normáival, ami véleményük szerint egyetlen elfogadható érvet sem tud felmutatni. Nagyon nagylelkűek és elfogadók addig, amíg az evangéliumi lelkület sértetlen marad. Ez viszont még nem jelenti, hogy minden vallást vagy felekezetet egyenértékűnek és egyenlőnek fogadnak el. Nem fogadnak el mindenféle zenei ízlést vagy divatot. Ez a fajta liberalizmus nem tagadja a jó és a rossz, vagy az isteni és az ördögi létezését. Ez egyfajta megközelítése a világ felosztásának. Elutasít minden mechanikus és merev dualista kategórizálást. Nyitott a való életre és a valós kulturális közegre. Hajlandó mindent a maga keresztény kritériumai szerint megítélni.
A liberalizmus látszólag túl alkalmazkodó és elfogadó, míg a fundamentalizmus túl agresszív és ellenséges a szekularizációval szemben. A liberalizmus hangsúlyozza a hit nyilvános felelősségét, egyfajta folytonosságot érzékelve a kereszténység és az emberi tapasztalat között. A fundamentalizmus világtól elrugaszkodottsága és keresztény identitáshoz való ragaszkodása durva és kíméletlen. Nem lehetne a kettőből csupán a jó dolgokat kiszűrni? Létezik egyáltalán út, ami az identitás megőrzése mellett a nyilvános felelősséget is céljául tűzi ki?
Keresztény felelősség: kötelességeink
Keresztényként felkészülten kell várnunk a huszonegyedik századot, hiszen a populáris kultúra hatása egyre nagyobb. A jövőben jobban oda kellene figyelnie az egyháznak a fiatalokra, akik igencsak a populáris kultúra hatása alatt vannak, s akik készek is azt befogadni. Sajnos, a fiatalok olyannyira elfogadóak, hogy a felnőttek nem igazán értik mi is történik, s képtelenek építő kritikát mondani. S mikor magyarázatra van szükségük, magukra maradnak. Hogyan segíthetnénk a fiataloknak olyan környezetet teremteni, ahol növekedhetnek bölcsességben és emberségben? A felnőtteknek egy életszerűbb új kultúrát kell teremteni, ami a fiatalok számára is elfogadható. Ez nem jelenti, hogy a gyülekezeteinkbe mindent be kell engedni, vagy hogy az egyháznak követnie kellene a világi kultúrát.
Bármilyen huszonegyedik századi keresztény kultúrát hozunk létre, annak helyesen kell viszonyulnia a teremtéshez, az emberi természethez, a bűn keresztényi megítéléséhez és a megváltásunkban való örömhöz! Magába kell foglalnia a missziós életvitelt és felelősséget, és így tovább!
Első feladatunk egy olyan kultúra teremtése, amiben szavak és tettek következetesek és átláthatóak. Utat kell találnunk, hogy Isten igéje szerint éljünk, s módot, hogy Isten akarata érvényesüljön az életünkben, korunk fogyasztói életmódjában, a munka, a férfi-nő és a férj-feleség kapcsolat új formáiban. Meg kell találnunk a gyermekeinknek legmegfelelőbb nevelési módszert! S azzal is meg kell barátkoznunk, hogy hétköznapi emberek közt mozgunk, és időnként részt kell vennünk az életükben, tevékenységeikben és szórakozásaikban! Kortársainkkal közös alapot kéne találnunk a képző- és előadóművészetekhez való viszonyulásunkban! Ez lenne a módja annak, hogy a keresztények eleget tegyenek kulturális kötelezettségeiknek!
Az egyháznak el kell ismernie az egyházi hagyományok és gyakorlatok valamint a Biblia alapigazságok közt tátongó szakadékot, illetve át kell hidalnia ezt a szakadékot korunkhoz igazodva! S az egyház csak ezek után vonzaná magához a fiatalokat illetve győzhetné meg őket arról, hogy elismerjék az egyház nevelő és fegyelmező szellemi hatalmát.
Az egyháznak fel kell ismernie a fiatalok szellemiségét fenyegető veszélyeket! S képes kell legyen kiszűrni kulturális környezetük veszélyes üzeneteit! A filmekben bemutatott szexualitás, a házassághoz, az élethez és az emberi értékekhez való viszonyulás sokszor összeegyeztethetetlen a keresztény életszemlélettel. Az így átjövő üzeneteket a fiatalokkal együtt kellene megvitatni és kiértékelni! A lelkipásztoroknak kellene segíteni a gyülekezeti tagokat, hogy képesek legyenek építő kritikát mondani, a jelenkori kultúrát Isten igéjének fényében megvizsgálva! A lelkészeknek ezzel az éleslátással kellene felülbírálni a lehetséges veszélyeket, persze kész alternatívák és megoldások felmutatásával! Sokkal nagyobb erőfeszítéssel kellene meggyőzniük az ifjúságot arról, hogy Istenben megtalálható az az öröm és boldogság, amit keresnek! Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a fiatalokat saját kulturális ízlésükön keresztül közelítjük meg!
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kultúra megőrzése és fenntartása keresztény kötelességünk! Ezért a keresztény embernek mindent meg kell tennie, hogy jó életet éljen, részt kell vegyen az alkotó tevékenységekben, és hozzá kell járulnia az igazság terjesztéséhez a társadalomban! Ez önmagában az egyház vagy a keresztény civil mozgalmak által is megtörténhet. Ilyen megmozdulásokban a keresztényeknek legelöl kellene lennie! A kultúra nem csupán ízlés dolga, hanem Isten akaratát követő engedelmes élet is! A keresztények nem olyanok, akik elzártan élnek másoktól, sokkal inkább olyanok, akik mások szolgálata által is gazdagodnak.
Huszonegyedik századi keresztény gyakorlat
A keresztények tevékenységek sorát kell gyakorolják, hogy nyitottabbak legyenek a huszonegyedik század kihívásaira!
Ki kell állnunk Isten szuverenitása mellett!
A teológia Isten mindenhatóságára épül. Ezért az egyháznak törekednie kell a való élet és a hit hiteles kapcsolatára! Az egyház feladata hidat építeni a hitélet és teológiája közé! A világon minden Isten fennhatósága alatt áll, hisz Ő az, aki megteremtette a világot, és mindent, ami benne van. Éppen ezért lehetetlen bármit is szétválasztani szentre és világira. A vallás, a gazdaság, a politika és a kultúra mind Isten uralma alatt áll, ami azt jelenti, hogy Ő nemcsak a bibliai és keresztény hagyományokon, de az önkormányzatokon, a pénzügyi intézményeken, a kulturális szervezeteken illetve a személyes élményeinken és a kultúrán keresztül is munkálkodik. A dualista gondolkodás és az előítéletek hátráltatják társadalmi kötelességünket. Isten egyeduralmának újra kihangsúlyozásával egyensúly teremtődhetne. Kálvin vallotta, hogy a teremtett világ Isten dicsőségének színtere. Isten mindenhatóságát a társadalom minden területén el kell ismernünk!
A hívő ember szolgai lelkületének helyreállítása
A keresztények hit által nyernek megigazulást, s nem cselekedeteik által. A lelki egyensúly érdekében mégis fontos, hogy kimenjenek a világba. Az még nem elég, hogy nem követünk el bűnt, Isten kegyelméért hálával tartozunk! A hétköznapokban mindent meg kell tennünk mind a közösségért, mind felebarátainkért! Személyes kapcsolatainkban, családi életünkben, a munkahelyünkön, s társadalmi kötelezettségeinkben példát kell mutatnunk! A dualista szemléletben élesen elválik egymástól szent és profán, egyházi vezető és egyszerű hívő. Minden keresztény arra hivatott, hogy Isten szolgája legyen ebben a világban, legyen az vallási vezető vagy egyszerű hívő. Minden munka Istenért való szolgálat. Ezért bármilyen feladat, amit keresztények végeznek, szent, s a munkahely egyben szent is, hiszen a keresztények ezen a helyen töltik be szellemi hivatásukat. A szolgai lelkület minden hívő számára legalább olyan fontos, mint Isten mindenhatóságának hirdetése. Az keresztyéneknek ezt komolyan kellene venni! Itt az idő, hogy az egyház tettekre buzdítsa a gyülekezeti tagokat, az egyházban és a társadalomban.
El kell ismernünk az Isten-központú materialista világnézetet!
A materializmus a huszonegyedik század alapelve. Egyetlen szellemi út sem kerülheti ki a materializmussal való találkozást! A materializmus nem korlátozódik csupán anyagiakra. Mindenre kiterjed, ami birtokunkban van, vagy amit birtokolni vágyunk. A kéjvágy beteges kielégülési vágy. A büszkeség pedig beteges birtoklási vágy. A birtokláshoz való beteges viszonyulásunk ellenére, a Teremtő ránk bízta az anyagiak élvezetét. Emberi mivoltunk egyik sajátossága a tulajdonhoz való jog. Javainkat Isten szolgálatába állítani, és úgy szeretni felebarátainkat, mint magunkat, igen nagy kihívás.
Szeretném a hívőket emlékeztetni, hogy a vagyon csupán eszköz, de semmiképpen nem lehet az ember értékmérője, sem a magunk, sem mások szemében. Az embereket nem ítélhetjük meg vagyonuk alapján, s attól még senki nem lesz értékesebb, mert nagyobb vagyonnal rendelkezik. Mi Isten képmására lettünk megteremtve, ezért javak szerzésével sem lehetünk annál többek, akik vagyunk. Ha ezt megértjük, keresztényként sem fogunk áldozatul esni a pénzcentrikus fogyasztói társadalom romboló hatásainak. Ez segíthet, hogy az örök élet perspektívájából nézzük a dolgokat, még ha ebben a világban élünk is. Az Isten-központú materialista nézet segíteni fog jól sáfárkodni azzal, amink van, és jó szellemi célokra felhasználni azokat. Ha anyagi javainkat Isten kezébe helyezzük, mindig tudni fogjuk, hogy csak szolgák vagyunk.
Keresztény kultúrát kell teremtenünk!
Korunk individualista kultúrájában már bármilyen közösség létrehozása kihívás. Az egyháznak azonban már minden adott ehhez. A közösségi és családi kapcsolatok előmozdítása prioritást kell élvezzen! Ez egy módja lehet annak, hogy hozzátegyünk a huszonegyedik századhoz. Elég csak arra gondolnunk, hogy Krisztus testének tagjai vagyunk, s ez majd erősítheti közösségépítő törekvéseinket. Az egyház abban különbözik más szervezetektől és intézményektől, hogy Krisztust Megváltójának vallja, s küldetésének tartja a világ szolgálatát. Az egyház tagjainak minden lehetőségük megvan, hogy közösségi életükön keresztül kultúrát teremtsenek. A közösség nemcsak a lelki élet, de a szellemi nevelés főtere is.
A hívek mindaddig kudarcot vallanak egy keresztény kultúra megteremtésében, míg az egyház képtelen a közösségi bűnbánatra, imádkozásra és szolgálatra. A keresztény tanítások csak tágabb környezetben nyernek értelmet. Az egyházi szokásokat annak a közegnek a kontextusában kellene értelmezni, amiben élünk, és az aktuális állapotnak megfelelően időről-időre át kellene értékelni! Ez vonatkozik Ellen G. White 19. században írt, a 20. századi fiatalok nyelvezetére átírt intelmeire is. Míg a gondolatok általában áthágják az idő korlátait, a megjelenési formák annál ritkábban.
Keresztény felelősségünk, hogy az elfogadhatatlan kulturális szokásokra keresztény alternatívákat nyújtsunk! Ezek némelyike bizonyára inkább pogány eredetű lesz, mint szent. Az egyháznak óriási felelőssége, hogy felkutassa és segítse azokat, akik alkalmasak erre a feladatra, ami által lelki ébredés indulhat el az egyházban. Egy ilyen keresztény kulturális mozgalom szükségessé tenné egyházi erőforrásaink és lehetőségeink, illetve a tér kihasználás átértékelését!
A lelkiség helyreállítása
Jóllehet, a huszonegyedik század ifjúsága előtt korlátlanok a lehetőségek, a populáris kultúra összes megjelenési formáját áthatja egy uralkodó tendencia. Ezek legtöbbje „e világ dolgaira” vonja figyelmünket, a túlvilág iránt viszont közömbös. Ennek ellenére mégis sokan gondolnak a jövőre, sőt vágynak egy eljövendő jobb világra. A pillanatnyi kielégülés űrt hagy maga után. A lelki dolgok iránti éhség ráébreszti a kiégett embert, hogy a számtalan lehetőség még nem elégíti ki lelki szomját. A New Age befolyásának gyakran áldozatul esnek a „keresők”.
El kell ismernünk korunk spirituális dolgok iránti nyitottságát. A keresztény szellemiség igazsága új hangsúlyt kell kapjon! A szellemi dolgok egyszerre megtapasztalhatóak és kifürkészhetetlenek. Az Isten és az ember misztikus kapcsolatából indulnak ki. Ami szent életre hívja a híveket. A szentség azt jelenti, Isten-központú életet élni. Az Isten-központú élet időnként mértékletességre inti a hívő embert. A világi dolgoktól való tartózkodás révén közelebbi kapcsolatba kerül Isten és ember. S több idő jut az Isten igéjének olvasására és az imádkozásra.
A szellemiség megőrzésének közösségi formája a dicsőítés. Az egyháznak külön oda kellene figyelnie, hogy a dicsőítés igazán élő lehessen! A dicsőítés magába egyesíti a hívő gyülekezet szellemi hagyományait, és lelki útmutatót ad a jövőhöz. Ezért a dicsőítés a gyülekezeti szokások hiteles közvetítőeszköze lehet. A gyerekek dicsőítő szolgálatát sem szabad elhanyagolnunk! E korosztály énekszolgálatát is fel kellene újítanunk! A gyülekezet egy megújuló kultúra része, így az örömhírt is ezeknek a változásoknak megfelelően kell terjesztenie! A dicsőítésnek meg kell újulnia mind stílusában, mind nyelvezetében, valamint új művészi kifejezésformák kitalálásával! A dicsőítés hű kell maradjon múltjához, de a jelent sem hagyhatja figyelmen kívül! Attól még, hogy a dicsőítés megjelenési formái nyitottabbak lesznek a változásra, lényege nem változik. A Biblia-tanulmányozás fontos eszköze lehet a lelki életben való növekedésnek. Ennek azonban szintén igazodnia kell a jelen helyzethez! Hogy ne csak a tényszerű tudás elsajátításáról szóljon, aminek semmi köze a valósághoz, szorosan kötődnie kell a való élethez!
Itt az idő, hogy a keresztények többet törődjenek a kultúrával! Ily módon a hívő emberek talán megújulhatnak egy megújult közösségben. Hús-vér emberekké kell válniuk, hogy elnyerhessék Isten tökéletes és jó adományát (Róma 12:2). Gyorsan változó világunkban egyedül lelki élet által lehet meglátni Isten akaratát. A lelki élet kimunkálja, hogy az ember önmaga lehessen, és olyannak lássa Istent, amilyen valójában. Az érett lelki életet teljes lelki életnek is nevezhetnénk, ami aktív, s az Istennel való kapcsolat egyre mélyebb megtapasztalása. Pál azt mondja a Korintusiakhoz írt első levelében:
Akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek,
mindent az Isten dicsőségére cselekedjetek. Ne botránkoztassátok
meg sem a zsidókat, sem a görögöket, sem az Isten egyházát, amint
én is mindenkinek mindent kedvére teszek, nem keresve a
magam javát, hanem a többiekét, hogy üdvözüljenek.
(1 Korintus 10: 31-33)
Vegyük észre, hogy ő egy beteljesedett lelki életről beszél, ideértve a populáris kultúra hétköznapjaiban megélt lelki életet. Ami nem kizárólag a hívek elzárt közösségének javát szolgálja csupán, hanem mindenkiét. Ez a negatív dualista világnézet és elzárkózás azonban nem ezt szolgálja. S az sem, ha nem veszünk részt a társadalom kulturális életében. Ha törekszünk mindenki javát keresni és jelen lenni a világban, elősegíthetjük, hogy néhányan megtérjenek.
A keresztényeknek törekedniük kell mindenre kiterjedő lelki életet élni, ami ahhoz a korhoz szól, amelyben élünk. A hívők közösségének a Máté 5:16-ban megírtakat kellene megvalósítania, vagyis hogy: „Úgy tündököljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó tetteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat”! Egy mindenben teljes lelki élet majd elvezet minket a Krisztus szeretetére, hogy a mi szeretetünk „jobban bővölködjék ismeretben és minden jó tapasztalatban” (Filippi 1:9-11). Ez azért lehetséges, mert Krisztus megmutatta nekünk életünk végső célját. Bárcsak a keresztény hívők élete és kultúrája elérné végső célját, az Istent dicsőítő életet, hogy a megigazulás bőséges gyümölcsét teremjük.
„Used with permission of the Institute for Christian Teaching.”
Eredeti cikk: Contemporary Popular Culture and Christian Responsibility
Vélemény, hozzászólás?