Keresztény klisék és közhelyek

Használtál valaha kliséket vagy közhelyeket? Gyakran hallasz ilyesmit? Nincs kétségem, hogy a válaszod “igen” mindkét kérdésre. De megálltál valaha megfontolni, hogy mit is jelentenek ezek? A keresztények gyakran használnak egymás között kliséket és közhelyeket, használják az ún. „kánaáni” nyelvet, nem csak maguk között, de gyakran a nem keresztényekkel való kommunikációjukban is. Valószínűleg szükség lenne arra, hogy elgondolkodjunk ezeknek a gyakran ismételt frázisoknak az eredeti és a frázis-szerű jelentésén. Ennek a tanulmánynak ez a témája. Ki fogjuk nyomozni, hogy mi bújik meg a kánaáni közhelyeink mögött, amelyek hajlamosak a beszélgetéseink és bizonyságtételeink nagy részét kitenni.

Kezdjük a „klisé” kifejezés szótári definíciójának megfontolásával. A klisé egy “közhelyszerű, szetereotíp kifejezés, mondat vagy frázis, amely általában egy népszerű vagy általános gondolatot vagy elképzelést fejez ki és amely elvesztette eredetiségét és találékonyságát és tartalmát a hosszú túlzásba vitt használat miatt”

Szolgálatom miatt sok kereszténnyel kerülök érintkezésbe szerte az országban. Mikor beszédbe elegyedek velük, gyakran hallok dolgokat olyan sztereotíp nyelvezettel, amely már a beszélő számára is elveszítette eredeti súlyát és jelentését a túlzott használat miatt. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nincs igazságtartalom ezekben a klisékben – valójában nagyon gyakran komoly teológiai és életigazságok vannak bennük. A probléma az, hogy túl gyakran használjuk ezeket a kliséket, de ,már nem az eredeti jelentőségük vagy fontosságuk, esetleg igazságtartalmuk miatt. Az igazság az, hogy gyakran beszélünk valamiről, használunk egy-egy kifejezést vagy szóképet, de nem biztos, hogy szabatosan meg is tudnánk magyarázni ezeket a frázisokat annak, aki nem ismeri, és rákérdez. Az a tapasztalatom, hogy a keresztények nehézségbe kerülnek, amikor azt kérik tőlük, hogy mondják el, pontosan mit is értenek az alatt, amit mondanak.

Figyeljük csak meg a következő beszélgetést, amelyben a keresztény Tom egy nem hívő fiúval, Sam-mel beszélget:

T: Hi, Sam!

S: Hello, Tom. Emlékszel, amikor tegnap Jimmel beszélgettél?

T: Az eladási értekezlet előtt gondolod?

S. Igen, Remélem, nem sértettelek meg titeket, de hallottam a beszélgetéseteket.

T. Oh, semmi baj. Nem személyes jellegű beszélgetés volt. Csak a hitünket osztottuk meg.

S: Nos, kíváncsi lennék néhány dologra, amiről beszéltetek.

T: Mint például?

S: Mint amikor azt mondtad, hogy Jézus van a szívedben. Ti arra a régen élt prófétára utaltatok? Ha igen, hogyan lehetséges, hogy ő a szívetekben legyen?

T: Nos, igen, arra a régi Jézusra utaltam. De ő most is él és ő mentett meg engem.

S: Hogy érted, hogy most is él? Ez nem lehetséges. És mit értesz azon, amikor azt mondod, Ő megmentett téged? Nekem ez nagyon furcsa kifejezése a hitednek.

T: Gondolom, hogy furcsán hangzik. Tudod, Jézus feltámadt a halálból, felment a mennybe és az Ő Lelke él bennem.

S: Tom, nem akarok durva lenni, de ezek a dolgok nekem nevetségesnek hangzanak… ó, csörög a mobilom, egy fontos hívást várok. Talán később újra beszélgethetünk…

Sam néhány jó kérdést tett fel Tomnak. Választ érdemelő fontos és őszinte érdeklődésből származó kérdéseket. De képes volt Tom válaszolni neki? Például a „Jézus a szívemben van” egy vaskos közhely Tom számára, ami nem sokat jelent valakinek, aki nem érti ezt a „szlenget”. Egy másik keresztény valószínűleg mindent értett volna ebből a beszélgetésből, de egészen más dolog, amikor egy nem keresztény ember kimutatja érdeklődését egy beszélgetés iránt, amit az előző nap hallott. A keresztény pedig az érthetetlen és egysíkú kommunikációjával eltékozolja ezt a lehetőséget, és nem tud semmi olyat mondani bizonyságtételül, ami a befogadó fél számára értelmezhető lenne. És meghiúsul egy evangélizációs alkalom.

A „Jézus van a szívemben” egyike annak a néhány klisének, amikről most szó lesz. Ennek a cikknek az a célkitűzése, hogy motiválja a keresztényeket arra, hogy figyelmet fordítsanak saját kommunikációjuk érthetőségére és befogadhatóságára.

„Jézus él a szívemben”

Miért vagy keresztény? Hogyan válaszolsz erre a kérdésre? Tapasztalatom szerint sok ember erre a kérdésre ennyit tud mondani: Jézus van a szívemben. Amilyen fontos ez a választ, ahhoz képest túl gyakran mondogatjuk ezt közhelyként, meghazudtolva valódi jelentését. De mit takar ez a leegyszerűsített állítás?

Az Efézus 3-ban Pál kéri az olvasóit, hogy „hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által; hogy a Krisztus lakjék szívetekben a hit által…” (16-17. versek). A Galata 2:20-ban Pál ezt írja: „Megfeszítettem a Krisztussal és élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus!” A 2Korintus 13:5-ben ezt kérdi az apostol: „Önmagatokat tegyétek próbára, hogy igazán hisztek-e?! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van?” Sok igehely állítja az Újszövetségben, hogy Jézus beköltözik a követői szívébe és életébe. Amikor tehát valaki azt mondja, „Jézus él a szívemben”, akkor biblikus dolgot állít. Ha azonban nem magyarázza meg érthetően, hogy ez mit jelent, hogy Jézus „hogy került oda”, akkor csak egy közhely, amiből a hallgató semmit nem fog érteni.

Gondolkodjunk el ennek az egyszerű mondatnak a lényegén és jelentőségén! Kezdjük onnan, hogy a keresztények trinitáriusok és nem unitáriusok. Mi hisszük, hogy Isten három személyben létezik: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ha Isten három személyben létezik, és az egyik személy Jézus, akkor könnyebben megérthetjük a Jézus a szívemben él-t, hiszen Jézus a Szentháromság Isten egyik személye. Ez a tanítás – noha maga aa kifejezés nem szerepel az Újszövetségben – áthatja Pál írásait. Ő állította, hogy Jézus nem puszta történelmi tény, nem egy kiemelkedő személyiség a múltban, hanem egy élő, jelen lévő Lélek, akinek a természete pontosan Isten természete. Ezen kívül fel kell ismernünk, hogy Pál kedvenc kijelentése visszatérően a “Krisztusban” frázis. Ez a mondás “(vagy néhány rokon kifejezés, mint az “Úrban”, “Benne” stb.) 164 alkalommal fordul elő Pálnál”. Így mi következtethetjük, hogy Jézus nagyon is él(etben van) a keresztények életében a Lélek által.

A második vonatkozási pont a szív szó. A Biblia gyakran említi az ember szívét. A szív a központja az értelemnek, érzelemnek és az akaratnak; ez az egész személyiség központja. Jézus “lakozást vesz” az egész személyiségünkben. Tehát amikor egy keresztény ember azt mondja, hogy Jézus él a szívemben, akkor ezzel azt is mondja, hogy Isten jelenléte áthatja az egész személyiségét, jellemét, motivációit.

„Hívő vagyok”

Ezzel ugyan mit mondtunk?! Vajon csak a keresztény embernek van hite? Úgy tűnik, sok keresztény ezt gondolja. Sok alkalommal játszottam már az “ördög ügyvédjét” keresztény csoportokban, amikor megkértem, hogy írják le és védelmezzék hitüket. Sokan nem jutnak ennél tovább: „Hívő vagyok, hiszek Istenben!” Amikor ezt hallom, általában visszavágok, mondva: “Na és? Azt hiszed, hogy egyedül a keresztényeknek adatott ennek a fogalomnak a birtoklási joga?” Ezután bátorítom őket, hogy gondolkodjanak el ennek a kifejezésnek a tartalmán, mert ez egy nagyon fontos kijelentés – ha tudjuk, hogy mit jelent. És persze ha igaz is abban a kibővített értelemben!

Minden ember, még az ateisták is hisznek. A hit átszövi egész életünket, például, amikor beveszel valamilyen tablettát, azért teszed, mert hiszel az orvosnak, aki azt mondta, hogy ez majd segíteni fog. Ha egy repülőgépen utazol, nagyon hiszel abban, hogy biztonságosan meg is fogsz érkezni – ha nem hinnél benne, nem szállnál fel a gépre. Ezek mindennapos illusztrációi a hitnek. De pontosan mit is jelent ez a szó?

Egy nagyobb teológiai szótár többféle definícióval lát el minket. Az első bekezdés szerint a hit (faith) “bizalom, valakiben vagy valamiben való megbízás”. A második bekezdés szerint “hit (belief) valamiben, ami nem bizonyítékon alapul.” És azután a nyolcadik bekezdés a szótárban jelenti ki, hogy a hit “bizalom Istenben és az Ő ígéreteiben, amelyek Krisztus által lettek, aki megigazította és megmentette az embert.” Magától értetődően a nyolcadik bekezdés az amelyik bennünket érdekel. Az első bekezdés is fontos, mert ez tartalmazza a bizalom fogalmát. De a második bekezdés az, amely a legtöbb problémát okozza a keresztények között. Túl sokan használják a hiszek-et úgy, hogy elhisznek valamit, ami nem bizonyítékon alapul. Szerencsétlen módon emiatt lett ez a kifejezés klisévé.

Kb. 100 évvel ezelőtt a racionalizmus lett a meghatározó világnézet kultúránkban. Más dolgok mellett ez a világnézet hajolt meg a modern tudomány oltára előtt és elterjesztette, hogy sok hit (dolog amiben hiszünk) nem lehet igaz, amíg nincs tudományosan bebizonyítva. Sok keresztény embernek torzult el a „hite” emiatt, és ők már szinte csak akkor mondják azt, hogy „hiszek”, amikor nem tudnak bizonyítani valamit tudományos módszerrel. Fontos felismerni, hogy még egy ateista tudós is hisz a laboratóriumában. Vannak olyan oldalai az ő Isten nélküli, tudományos világában is, amelyeket egyszerűen nem lehet egzakt módon bebizonyítani. Ha ő házas, valószínűleg azt mondja, hogy szereti a feleségét – de be lehet ezt bizonyítani tudományosan?

Az első szótári definíció, amit az előbb idéztünk, azt mondta, hogy a hit magában foglalja a bizalmat valakiben vagy valamiben. Tehát a hit egyben bizalom, és ez irányul valakire. Ez már sokkal több, konkrétabb és árnyaltabb, mint a „tudományosan nem igazolható” meghatározás. A Zsidó 11:1 valószínűleg a legtömörebb definíciója a hitnek, legalábbis a Bibliában: A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Amikor a 11. rész további verseit olvassuk, felismerjük, hogy ez a bizonyosság valós része volt megannyi ember életének, akikből a hit hősei lettek. Isten, akire ezeknek az embereknek a hite és a bizalma irányult, ugyanolyan valós, mint a bízók életének itt leírt eseményei.

„Megmentett / megváltott vagyok”

Elgondolkodtál, mit gondolhat az, aki ezt először hallja egy kereszténytől? Először is tudni akarják, hogy miért volt szükséged a megmentésre. Talán fuldokoltál és valaki kimentett? Vagy esetleg azt akarják tudni, hogy ki és hogyan csinálta a te „megmentésedet”. A meg vagyok mentve kikiáltása nagyon furcsa kifejezés lehet annak, akinek nem magyarázzuk el, hogy ez mit is jelent.

Számtalan kötet íródott arról, hogy mit mond nekünk a Szentírás erről a nagyon fontos témáról – csak sajnos azok, akikkel beszélünk, nem biztos, hogy olvasták. A mi szándékunk a legtisztábban nyomatékosítani, hogy a megmentés központja, Jézus, a Megmentő személye. Amikor azt mondjuk „meg vagyok mentve” úgy értjük, hogy Jézus Krisztus megmentett bennünket.

Azonban a megmentéssel kapcsolatban előjön egy másik kritikus kérdés: ha a bűn hozza létre a megmentés szükségességét, akkor mi is a bűn? Vagyis amikor egy keresztény ember kijelenti, hogy „meg vagyok mentve”, akkor ezzel már a bűnről is beszél. Akkor már tovább kell magyarázni, hogy a bűn nem csak egy helytelen cselekedet, hanem Istentől elidegenedett állapot, amely mindenkire vonatkozik (Róma 3:23) Ez egy nagyon fontos fogalom a kortárs kultúrában, amely általában félreérti és elutasítja a bűnt. Továbbá ezt az Istentől való elidegenedést nem lehet helyreállítani “jócselekedetekkel”.  Egyedül Jézus a bűnökért a kereszten végzett áldozata által lehet helyreállítani. Meg vagyok mentve azért, mert Jézus ezt megtette értem. Egy csodálatos, életet megváltoztató módon, amely múltbeli tény megmentést hoz a jelenbe és a jövőben is egyaránt.

Mit tenne Jézus? (What Would Jesus Do?)

Mit tenne Jézus? Egy olyan kérdés, amely szlogenné lett a keresztények között, előfordul kávés csészéken, kitűzőkön, papírnehezékeken, karkötőkön és mindenféle csecsebecsén. Vannak már áhítatok, Bibliák, könyvek és CD-k amik a WWJD-n alapulnak. Mindezzel a felhajtással, vajon megmaradt-e még a frázis jelentése? Vagy csak egy üres szlogen, valódi tartalom nélkül, mint valamiféle reklámszöveg?

Talán a legpozitívabb aspektusa ennek a WWJD-nak, az hogy a keresztény erkölcsre emlékeztet. Bizonyára minden keresztény egyetért abban, hogy  Jézus tökéletes erkölcsi mintát mutatott be földi életében. Nincs nagyszerűbb modell, ami versenyezhetne Jézussal. A Zsidókhoz írt levél írója azt mondja, hogy Jézus olyan főpapunk van, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. (Zsid 4:15) Tehát a Mit tenne Jézus? kérdése felébreszt minket arra, hogy szükségünk van egy erkölcsi modellre.

De vajon tudhatjuk-e mindig, hogy mit tenne Jézus minden helyzetben? Nem lenne helyesebb azt kérdezni, hogy Mit tett Jézus bizonyos helyzetekben?  Az evangéliumok tanulmányozása közben pontosan megtudhatjuk, hogyan cselekedett és reagált Jézus a különféle kihívásokra, amelyekkel szembenézett. Ő szembenézett a szülőknek és az Istennek való engedelmesség (Lk 2), a szombati törvények és a gyógyítás (Mk 2), az államhatóság és Isten (Mt 22)” meg egy sor más erkölcsi kérdéssel. Ezek a példák általában bevésődtek a lelkiismeretünkbe és amikor visszacsengenek az elménkben, az olyan, mint ha harangok zúgnák az igazságot. Jézus tettei és szavai és a tanítványok reakciói emlékeztetnek minket Jézus istenségére. Gondoljunk erre jelen időben. Ha Jézus fizikailag melletted sétálna, biztos, hogy mindig tudnád, mit akar tenni? “Jézus egyedülálló személyiségében, mint Isten Fiának megtestesülése, és mi ne feltételezzük, hogy meg tudjuk tenni vagy meg kell hogy tegyünk mindent, amit Ő tett. Ez a figyelmeztetés ösztönözzön, amikor feltételezzük, hogy mindig tudjuk, hogy mit tenne Jézus, amíg állítjuk, hogy mit tett Jézus.

Lehetne folytatni a sort, de talán ez a négy példa is elég arra, hogy utánagondoljunk azoknak a kliséknek, szlogeneknek, közhelyeknek, amelyeket a szánkra veszünk, mert nem csak a „szajkózásuk”, hanem a jelentőségük közvetítése is hozzátartozik a Jézus Krisztusról szóló bizonyságtételünkhöz.

Eredeti cikk: Conversations and Clichés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.