Hogyan fedezhetjük fel a vakító jellemhibák ellenére az emberek erősségeit és tehetségeit?
Minden gyülekezetnek megvannak a maga karakterei, és minden karakterben ott a lehetőség, hogy azt kreatív módon fel lehessen használni.
Amikor karakterekről beszélek, olyan emberekre utalok, akiket a lelkészek rendre megpróbálnak elkerülni. Ezeknek az embereknek van egy különleges jellemvonásuk, amely minden tettükben domináns szerepet kap.
Ahelyett, hogy azon tűnődünk, „Miért én, Uram?”, meg kell találnunk azokat a kreatív felhasználási lehetőségeket, melyekkel az ilyen típusú embereket hadra foghatjuk. De hogyan tudunk hasznot húzni egy különleges képességből, és hogyan segíthetünk egy virágnak, hogy kinyíljon, ha azt egy elhatalmasodott jellembeli hiba rejti?
Nemrég találtam egy újságcikket, amelyet Virginia Kidd professzor írt, és a címe ez volt: „Minden összejövetelnek megvannak a maga karakterei: ne fojtsuk el őket!”. A professzor a Kaliforniai Állami Egyetem Kommunikációs tanszékén dolgozik Sacramento városban, Kaliforniában.
Habár ez a cikk nem gyülekezeti témájú volt, jó néhány karaktert felismertem, akikkel 30 éves gyülekezeti tapasztalataim alatt megismertem. Láttam Christ, a kritikust, Louiet, a társaság éltetőjét, és Mollyt, aki mindent kisajátít.
Ami viszont sokkal fontosabb – két gondolat felkavart olvasás közben. Az életem során eddig vajon jól, vagy rosszul bántam az ilyen típusú emberekkel? És hogyan tudnám kiaknázni Isten ajándékait a saját gyülekezetemben azáltal, hogy segítem az ilyen karakterű embereket?
A nagyon vonzó, és sokoldalú személyiséggel megáldott emberek meglehetősen nyíltakká, magukat ismétlőkké és egyenesen idegesítővé tudnak válni, amikor szolgálatod (melyet elképzeltél a gyülekezeted számára) és te közéd állnak. De mi lenne, ha megpróbálnánk hasznosítani azokat a dolgokat, amelyekben ezek az egyéniségek kifejezetten erősek? Át tudnánk-e változtatni egy eddigi zavaró tényezőt úgy, hogy mostantól áldás lehessen? Szükséges, hogy szélesebb látókörrel gondolkodjunk, és proaktív módon közelítsük meg ezeket a jellemvonásokat, nem pedig az eddigi reaktív módon.
Azonosítsuk a viselkedési mintákat úgy, mint feladatköröket!
Egy nagyon eredeti gondolatokban gazdag riport, amelyet Kenneth Benne és Paul Sheats készítettek, és melynek címe „Functional Roles of Group Meetings,” [vagyis „Gyakorlati szerepek csoportos megbeszéléseken”, mely a Journal of Social Issues c. folyóirat 4. számában jelent meg 1948-ban], azonosít jó néhány viselkedés mintát, melyeket a szerzők „feladatköröknek” neveztek el:
A kezdeményező problémákat fogalmaz meg, gondolatokat oszt meg és megoldásokat javasol.
Az információkereső mindig tisztázást szeretne, elősegíti mások részvételét, és tények lefektetését kéri.
Az energia-gerjesztő típus ösztökéli az embereket a cselekvésre.
Az irányadó a helyes kerékvágásban tartja a csoportot, és irányítja a beszélgetést.
A titkár lejegyzi, hogy halad a csoport, és visszaidézi az eddig elvégzett dolgokat.
Felismered akármelyik szerepet a saját vezetőid között?
Benne és Sheats a szociális tevékenységeket is fenntartó tevékenységekként tartják számon a megbeszélésekre nézve, és öt főbb szereptípust azonosítanak be ezen a területen is:
A bátorító támogatja, dicséri, és elfogadja az embereket.
A harmónia-teremtő feloldja a konfliktusokat, és elősegíti a megegyezést.
A humorista humorával ellazítja az embereket.
Az ajtónálló ellenőrzése alatt tartja a kommunikációs csatornákat azzal, hogy mindenkinek megadja a lehetőséget a szólásra, aki csak hozzá szeretne tenni valamit a témához. Általában az a személy látja el ezt a szerepet, aki az egész megbeszélésért felelős.
A követő elfogadja mások gondolatait, és követi a csoportot.
Felismered akármelyik itt leírt karaktert azok közt, akik melletted ülnek a gyülekezeti alkalmon?
Akármilyen gyülekezetről is legyen szó, mindenhol vannak tagok, akik jobban összpontosítanak egyéni gyarapodásukra és előnybe kerülésükre, mint a közösség javára. Az a feladatunk, hogy az ilyen egyéneket olyanok emberekké alakítsuk, akik mindenkire gondolnak – akik szeme előtt az lesz, hogy mindenki részesülhessen a jóban.
Mi lenne például, ha az a személy, aki pontosan mindent le tud jegyezni, ezentúl azt a megbízást kapná, hogy számon tartsa a fontos megbeszéléseket, beszámolókat tartson egy-egy evangelizációs esemény kimeneteléről vagy misszionáriusok hírleveleit gyűjtené be, és azokról beszámolna?
Vagy kaphatnának-e esetleg a te gyülekezeted bátorítói és „humoristái” olyan feladatokat, hogy köszöntőket, üdvözlő szövegeket írhassanak és adjanak elő, vagy ilyeneket ellátó bizottságokat vezessenek, vagy éppen valamilyen szociális tevékenységet megtervezzenek?
És mi lenne, ha az információkeresők kutatási megbízásokat kapnának gyülekezeti feladatokra, prédikációk háttér információnak felderítésére, vagy jövőbeli szolgálati lehetőségeket kapnának a gyülekezetben?
A bonyolult emberek irányítása
A mai egyházban néhány karakter dominánsabb jellegű, némelyik pedig passzív. Hadd osszak meg párat a saját tapasztalataimból.
Molly, a kisajáító egyike volt azoknak az embereknek, akik soha sem hagyták, hogy más is szóhoz jusson. Ezért nehéz volt észrevenni, hogy a rengeteg szó közt, amely elhagyta a száját, valójában voltak nagyon hasznos dolgok és javaslatok is. Mindig olyan közel ültettem magamhoz, amennyire csak lehetett, hogy elkerülhessem a szemkontaktust, ami azonnali zöld utat adhat egy embernek a beszédre. Amikor belelendült, mindig félbeszakítottam azzal, hogy „Ez valóban egy nagyon érdekes gondolat – nézzük meg, mit gondolnak róla a többiek.” A csoportot is fel lehet ilyenkor szólítani azzal, hogy szeretnénk hallani azokat is, akiknek eddig még nem volt lehetősége kifejeznie gondolataikat. Ha ez sem működik, személyesen kell beszélni az ilyen emberrel, vagy külön megkérni, hogy ő maga segítsen másokat felszólítani.
Sally, a csendes nem volt túlságosan észrevehető, de tele volt nagyon jó gondolatokkal. A probléma csak annyi volt, hogy nehéz volt rávenni arra, hogy ezeket meg is ossza velünk. Volt két módszerem, amellyel Sallyt szóra lehetett bírni. Az egyik az volt, hogy engedni kellett neki, hogy megismerje az embereket, mert csak utána érezte magát biztonságban. Miután sikerült jó barátságokat építenie, valószínűbb volt, hogy magától is felszólal majd. A másik mód az volt, hogy külön kértem tőle visszajelzést – személyesen – hogy őszinte gondolatait elmondja. Amikor a Sallyhez hasonló gyülekezeti tagjaid megszólalnak egy csoportban, reagálj pozitívan, és erősítsd meg, hogy jó dolog az, hogy részt vesznek a társalgásban.
Wendell, a visszahúzódó egy fásult, egykedvű ember volt, és gyakran érezte azt magáról, hogy teljesen felesleges. Szüksége volt egy fontos feladatra. Éreztem, hogy nem biztos, hogy ezt a feladatot el is fogja látni, de a felelősség által Wendell érezte, hogy ő is részese annak. Azzal, hogy jegyezte, kik jöttek el az órákra, vagy azzal, hogy uzsonnakészítésben vett részt, illetve egy kisebb jelentőségű bizottságban szolgált, segíthettünk neki, hogy magáénak érezhessen dolgokat.
Louie, a társaság éltetője sikeresen oldotta a feszültséget, de az a szenvedély, hogy mindenképpen nevetni és nevettetni akart önmagában is sokszor feszültséget szült. Szelíden szembesítettem ezzel a problémával, úgy hogy nem tévesztettem szem elől, hogy a jó humor nagyon hasznos lehet egy csoport számára. Személyesen megegyeztünk, hogy egy kicsit vissza kell ebből vennie. Ezzel egyidejűleg viszont, hasznosítottam ezt a jellemvonását azzal, hogy a férfiak szolgálati bizottságának tagjává tettem, és a gyülekezeti piknik szervezését rá bíztam.
Chris, a kritikus azonnal támadóan csapott le minden ötletre, mégsem volt hátráltató tényező a gyülekezetünkben. Amikor a megfelelő irányba mozdítottuk, Chris létfontosságú tényezővé vált a dolgok letisztázásában és a döntéshozatalban. Az ilyen nonkonformista emberek hiánya katasztrofális is lehet: a csupán „bólogató Jánosokból” álló gyülekezet nem mindig lesz az, ami a legsikeresebb szolgálattal rendelkezik. Sokszor a kritikus ember megállít, és elgondolkodtat, mik is a motivációid.
Andy, a vitázó, aki a kritikussal szemben sosem segített letisztázni dolgokat. Andy szerep problémákkal küzdött. A felszínes vitákban mindig véghez tudta vinni, amit akart. Próbáltam jó képet vágni hozzá – kiszűrni a hasznosabb vitákat, és emlékezni arra, hogy sokszor egy-egy vita segíthet egy csoportnak talpon maradni. Ha egy konfliktus kezdett elszabadulni, mindig megpróbáltam a vitáinkat egy olyan harmadik fél bevonásával feloldani, akiben megbíztam.
A gyülekezetnek szüksége van arra, hogy kreatívan hasznosíthassa azokat a karaktereket, akiket Isten a gondjainkra bízott. Próbáljunk meg széndarabokat gyémántokká változtatni, problémákat lehetőségekké és rügyeket kinyílt virágokká.
A konfliktusokba való közbeavatkozással és a problémás emberek ügyes irányításával a lelkészek képesek lehetnek arra, hogy olyan tehetségekre leljenek, melyeket az emberek jellemvonásbeli hibáik vakítása miatt nem lehet észrevenni. Ha ez megtörténik, alig fogjuk várni, hogy mikor belépünk gyülekezetünkbe, megláthassuk az Andyket, Sallyket, Wendelleket és mindazokat az áldásokat, amelyeket Isten belőlük akar kihozni.
Vélemény, hozzászólás?