4300 méterrel a tengerszint felett álltam, és a levegővétellel küszködtem. Ahogy a jégsapkás Rocky Mountain panorámáját néztem, az elmúlt tíz év Colorado-i kalandtúráinak emlékei és képei tódultak a fejembe, amiken a diákjaimmal részt vettem.
A missziós erőfeszítéseim csúcspontja az elmúlt évtizedben a „Noé Bárkája”, keresztény rafting túrák és kalandtúrák szervezése volt Buena Vistában, Coloradoban, ahová több száz fiatal jött el. Rengeteg izgalmas pillanatot éltünk át, mint amikor a 4-es veszélyességi fokú vadvízen eveztek a diákok, vagy amikor leküzdötték a tériszonyukat, amikor a felértünk a Colorádó hegység ötvennégy 4300 méteres hegyei közül az egyiknek a tetejére, és kiálltak a szikla szélére, és lenéztek a mélységbe messze alattunk és „rappeling” feladatokat csináltak.
Amikor nemrég valaki arról faggatott, hogy miért a kalandtúrákat teszem az ifjúsági misszió középpontjába, azt válaszoltam, hogy azért, mert olyan dolgoknak lehetünk így a részesei, amely szó szerint magával ragadhatnak bennünket, és amitől eláll a lélegzetünk is. A szó, amit arra használok, hogy jellemezzem mi is történik igazából, az „átformálódás”. A mi kalandtúráink a katalizátorok, hogy a Szentlélek átformálja a diákok bensőjét, és a felnőtt életüket.
A hegyek – ahogy az Igében Mózesnek, Dávidnak vagy Jézusnak – a feltöltődés, a megújulás helyei, amit Isten arra használ, hogy a diákok elképesztő lépéseket tegyenek a hitükben, és egyre elkötelezettebb követői legyenek Jézusnak. Szeretek az erdei ösvényeken sétálni a fiatalokkal, és szeretném, ha továbbmennének a szellemi úton, és első kézből látom a változást a saját teljesítőképességemben, hogy betöltsem Isten elhívását az éltemben. Itt van az a hét összetevő, ami a kalandtúrákon segít Istennek elvégezni az átformáló munkáját a szívünkben és az életünkben.
1. Megtapasztaljuk a valóságot
A Biblia igazságai, amelyeket olvastunk és amelyekről tanítottunk ifjúsági órákon vagy a házicsoportokon, hirtelen valósággá válnak a kalandtúránkon. Átéljük mit jelent az „Egymás terhét hordozzátok” (Galata 6:2), ahogy valakinek megkönnyítjük a hátizsákját, aki nagyon küszködik, és beletesszük a felszereléseit, a „terheit” a mi saját, már amúgy is túl nehéz zsákunkba. Rájövünk mit is jelent az, hogy „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (Zsoltárok 46:11), ahogy magunk mögött hagyjuk az emberek és a zajok világát. Hálás szívvel imádkozzuk „mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma” (Máté 6:11), ahogy elővesszük a becsomagolt kenyerünket, amit a tizenkét órányi túrázás alatt végig cipeltünk. És követjük Jézus hívását „nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.” (János 13:14), amikor egy nedves kendővel megmossuk a sebeit annak, akinek a napokon át tartó kemény gyaloglás kikezdte a lábát. Az élmények és a tapasztalatok, amikkel találkozunk, és megharcolunk ebben a nem városi, nem technológiai, nem mozgalmas világban – ami legtöbb diák életét jellemzi – ebben a környezetben Isten Igéjének a leckéi az életünkre nagyon erőteljesen hatnak és megtanuljuk őket.
2. Hitelesség / sebezhetőség
Szinte lehetetlen elrejteni, hogy ki is vagy valójában, amikor jelentős időt töltesz a vadonban. A túráinkra a diákok nem hozhatnak dezodort (ez azt jelenti, hogy minden nap mosakodniuk kell) és nagyon be van szabályozva az is, hogy mennyi és milyen ruhát hozhatnak magukkal. A dzsungelben nem lehet divatolni! Minden évben megdöbbenek, mennyire nagyszerű emberek valójában a diákjaim, amikor végre lehullanak az álarcaik. Őszintén megosztanak dolgokat magukról, és nagyon mély kérdéseket tesznek fel, elmondják legbenső félelmeiket, amit azelőtt a mindennapi életben senkivel sem beszéltek meg. A vadon oltalmat jelent, és a kempingezés sötétjében elmondjuk az életünk történetét, a harcainkat és a kemény valóságot a szellemi növekedésünkkel kapcsolatban.
3. Közösségépítés
Amikor kemény testi és lelki kihívásokon mész keresztül másokkal együtt, akkor mély és tartós kapcsolatokat építesz. Szinte semmit nem csinálunk egyedül, együtt élünk az élet minden szintjén. Senki sem tudja magára zárni az ajtót, vagy bedugni a fülhallgatót a fülébe. Általában a sor végén szoktam menni amikor túrázunk, nehogy valaki lemaradjon a túra folyamán, és ez az egyik legfantasztikusabb mentorolási lehetőségem. A diákok látják, hogy a vezetőik is küzdenek fizikailag (sokszor jobban, mint ők maguk), és jó dolog, hogy ugyanazon a szinten vagyunk velük, és ettől megközelíthetőbbek leszünk a számukra. Sokszor életre szóló barátságok kovácsolódnak ilyenkor.
A 19 éves vízitúra vezető – Cory Scheer – az egyik legközelebbi és legjobb missziós kollégám lett, miután elvitt a diákjaimmal együtt egy felejthetetlen erdei túrára. Sokszor jut eszembe, hogy az az idő, amit akkor a csoportommal az erdőben töltünk, talán a legközelebb áll ahhoz, aminek a megtapasztalásáról az Apostolok Cselekedetei 2. részében olvashatunk –kitartóan részt veszünk az Ige tanításában, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban, megosztjuk a vagyonunkat, és csodáljuk az Úr teremtményeit.
4. A krízisek és a stresszes helyzetek kezelésének képessége
A diákok találkoznak olyan dolgokkal, amikkel egyedül nem tudnak könnyen megbirkózni, és gyakran kiáltanak segítségért a társaikhoz vagy (ha azok nem tudnak segíteni) Istenhez. Az egyik srácot, aki a legjobb tornász volt a végzős osztályban, ledöntött a lábáról a magaslati levegő, és beteg lett. Az erős srácot, akinek sosem volt szüksége mások segítségére, két lány vonszolta fel a hegyre, akik feleakkorák voltak, mint ő. A diákok megtanulták, mit jelent Isten gondoskodásától és erejétől függeni, amikor váratlanul beleborultak a zúgónál a patakba. Bár a kalandtúrákat főleg a vezetői képességek fejlesztésére és kipróbálására használtam, remek alkalom, hogy elvigyük a „csirkefogókat és a lázadókat”, akiket csak az ilyen szokatlan és extrém környezetben tudunk elérni. Az egyik kedvenc emlékem, hogy az egyik fiúnak a mellbimbójából azért kellett kiszednünk a piercinget, mert a hosszú túrán a hátizsákjának a pántja teljesen kikészítette. És azt láttuk, hogy ez a cikis túra indította el azon az úton, hogy megismerje Krisztust és átadja az életét a kocsiban hazafelé. A diákok rájönnek, hogy jobb a kihívások között, a veszélyzónában élni, mint a kényelmi vagy pánik zónában
5. Engedelmesség a követésben
A diákok rá vannak utalva a vezetőikre az irányt, a biztonságukat, és az élet alapvető szükségeit tekintve. Amikor az Arkansas folyó vadvizein jövünk lefelé, fel kell adnunk a függetlenségünket és a hősködésüket, és hajszálpontosan csak annyit csaphatunk az evezővel, amennyit a vezető éppen kér. Különben borulunk. Az évek alatt vagy harmincszor jöttem le a folyón, és egyre könnyebb volt rábízni magam túravezetőre, és tőle függeni. Akárcsak az, ahogy engedelmeskedünk Isten parancsainak, egyre nagyobb bizalmat ad Isten vezetésében. Ahogy a diákok feladják az akaratukat és az életük felett való beteges kontrollt, megtanulják mit jelent engedelmeskedni, követni, és Istentől függeni, aki vezet minket és betölti a szükségeinket.
6. Isten hangjára figyelni
A hatalmas és gyönyörű sziklák és hegyek Isten teremtései, amik teljesen lenyűgöznek. Sokszor egyszerűen elküldjük a fiatalokat egy kis magányos csendességre, hogy csak üljenek le, és hallgassák Isten hangját, amikor nincs körülöttünk zaj, semmi nem tereli el a figyelmüket, és nincs ott a mindennapjaik zűrzavara. Nagyon sok diáknak ezek az értékes órák az egész túra fénypontjai. Hiába van tele az egész út extrém kalandokkal.
Én magam is minden évben kiértékelem a szívem állapotát, a szolgálatra való elhívásomat, a személyes céljaimat, miközben Isten csodálatosan megformált hegycsúcsait figyelem. Az a lehetőség, hogy a fiatalokat arra ösztönözzük, hogy Szentlélektől várják a válaszokat az élet nagy kérdéseire, sokszor teljesen megváltoztatja a nézőpontjukat az élet értelméről, a jövőbeli terveikről, és a saját identitásukról Krisztusban. Tényleg hallják „Isten halk hangját” ahogy megszólítja és bátorítja őket, beszél hozzájuk.
7. Az ifjúsági vezetők fejlődése
Az ilyen kalandtúrákon hatalmas lehetőség van arra, hogy az ifjúsági vezetőknek fejlődjön a kommunikációs és a döntéshozó képességünk, azon kívül persze, hogy egyre inkább Krisztushoz hasonlóvá válunk. A hegyek olyanok lesznek, mint egy laboratórium, ahol a diákok látást, lelkesedést, és magabiztosságot nyernek a jövőbeli szolgálatukra. Egyszer elvittem 10-11 diákot, akikbe nagyon sokat fektettem, és elkezdődött egy bizalomépítő folyamat, ahogy kerestük egymás ajándékait és erősségeit. Felszereltük őket az alapvető erdei tudnivalókkal és megtanítottuk nekik a biblikus vezetési képességeket mielőtt kineveztük őket túravezetőknek egy-egy napra. Felhatalmaztuk őket a döntéshozatalra az útvonallal kapcsolatban, a lelki tartalommal és csoportos elfoglaltságokkal kapcsolatban is arra a napra, mikor ők voltak a kinevezett vezetők. Ez a vezetőkből álló csoport olyan lelkesedéssel tért vissza a völgybe, hogy máris látni akarták, ahogy hegyek megmozdulnak attól, ahogy Jézust követik teljesen megújulva a céljaikban és a hitükben.
Már a harmincas éveim közepén járok, és nem tudom a testem illetve a családom még hány évig fogja elviselni, hogy kalandtúrák ismétlődnek egymás után a naptáramban. Igaz, nem adom fel könnyen! Az életem, és diákok százainak az élete sosem lesz már ugyanaz amiatt a munka miatt, amit Jézus elvégzett bennünk, miközben felfedeztük és örültünk Isten teremtésének.
Nagyon sok diákom azóta „Noé Bárkájánál” szolgál mint túravezető, és azon kapom magam, hogy olyanok kezébe teszem az életem, és olyanoktól tanulok lelki dolgokat, akiket azelőtt én vittem le először a folyón, és én nógattam fel őket a hegycsúcsra. Ez egy csodálatos képe annak, hogy Isten családjában a lelki fejlődéssel együtt jár, hogy átadjuk a fáklyát, ez az amit mindig is szerettem látni, amikor diákokkal dolgoztam.
A hegyek még mindig az átváltozás örökségét tudják adni azoknak az embereknek, akiket Isten rám bízott. És nekem a túra, a kockázat, a kaland emiatt éri meg igazán!
————
Chip Huber a Wheaton Akadémia (Chicago) dékánja. Korábban a Grace Church (Edina, Minnesota) Középiskolások felé szolgáló lelkésze volt. Az elmúlt tíz évben minden nyáron elvitt diákokat erdei kalandtúrákra.
“Used with permission of Youth Specialties”
Eredeti cikk: Wilderness Adventure
Vélemény, hozzászólás?