Az igazság olyan egyszerű, hogy még egy öt éves gyerek is képes rá
Az, hogy erre rájöjjek, sok időbe tellett nekem. Annak ellenére, hogy életem jobbik részében az igazságnak elkötelezetten éltem, igazából nem tudtam jól meghatározni mi is az, egészen a 2006-os évig. Az az út, ami elvezetett oda, hogy megértsem Jézus miért szereti az igazságot, 2006 márciusában kezdődött. Ekkor történt ugyanis, hogy a Városi Ifjúsági Munkások Intézetének éves ülésén megkértek vegyek részt szociális igazságokkal foglalkozó szekció ülésén. Itt az előadó megkért minket, hogy gondolkozzunk el azon, hogy mi hogyan határoznánk meg ezt a fogalmat.
Mikor nekigyürkőztem ennek a feladatnak, eszembe jutott hogyan kezdte a politikai elméleteket tanító professzorom minden egyes óráját. Egy kérdést tett fel mindig, anélkül, hogy végül is megválaszolta volna: „Mi az igazság?”. Ezen órák hasonlítottak a különböző témák (háború, abortusz, homoszexualitás, környezetvédelem) ellen vagy mellett kardoskodó keresztes lovagok politizáló beszédeire, hiszen ők is nagyon különböző féle képen határozták meg az igazságot. Aztán az is eszembe jutott, amit Potter Stewart, a Legfelső Bíróság tagja mondott a pornográfia meghatározásával kapcsolatban: „ Én nem fogom megpróbálni még jobban körülírni azt a típusú terméket amit nem szabad támogatnunk, de amikor látok ilyet, akkor mindig felismerem.”
Pontosan így érzek én az igazsággal kapcsolatban is. „Nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mi is az, de biztosan felismerem ha meglátom.”
Egy nagyon találó meghatározást találtam a szociális igazságossággal kapcsolatban Bart Campolo saját blogján. Ő is egy hasonló kérdést kapott és olyan jól válaszolta meg, hogy ennél jobbat még nem találtam eddig. Íme: „ A szociális igazságosság az én megközelítésemben azt jelenti, hogy mindenki megkapja azt amire valójába szüksége van ahhoz, hogy teljesen kibontakoztathassa tálentumait, mindezt azért, hogy Istent és az embereket szeretni tudja.”
De még ez a nagyon eltalált meghatározás sem elégítette ki teljesen a vágyamat az igazság tökéletes meghatározására, mert olyat kerestem ami valamilyen cselekedetben határozza meg az igazságot. Ezért arra a bizonyos konferenciás körkérdésre csak úgy tudtam válaszolni, hogy elismertem a kérdéssel kapcsolatos nehézségeimet és kerülgettem a válaszadást, mint macska a forró kását.
Ezzel egy időben három szervezet (World Vision, Fuller Seminary, UYWI) kért meg arra, hogy segítsek beindítani egy éves kutatómunkát a szociális igazságossággal kapcsolatban. Ehhez persze életbevágó volt, hogy először is egy jól meghatározzuk mi is az a szociális igazságosság. Én elfogadtam a felkérést, bár tudtam, hogy én inkább tanulóként mintsem szakértőként jöhetek szóba ebben a kutatómunkában. A későbbiekben pedig megkértek, hogy írjak két fejezetet erről a témáról egy készülő könyvbe, melynek címe: Deep Justice in a Broken World (a kemény igazság egy megtört világban). Ezt is elvállaltam, bár képtelennek éreztem magam arra, hogy segítsek másoknak tisztán látni egy olyan kérdésben, ami még nekem is ködös volt.
Ekkor lépett közbe Judah, a fiam, akiből sokszor ihletet merítek. Segített nekem megérteni az egészet.
Jóvá tenni ami rossz
Mindez az augusztusi vakációnk alatt történt, mikor is Judah meg akarta tudni tőlem, hogy miért akarom félbeszakítani a játékunkat csak hogy részt vehessek egy konferenciabeszélgetésen. Ekkor kezdtem el neki beszélni a készülő könyvről és a kutatómunkáról. Kíváncsi volt arra is, hogy miről szól ez az egész. Megemlítettem neki az igazságot, de ő ezt először nem értette. Ezért megkért, hogy magyarázzam el neki mi is az az igazság.
Nem tudtam válaszoltam neki. De ahogy Judah tovább kérlelt, hirtelen leesett nekem a tantusz. Ez egyike volt azoknak a bizonyos pillanatoknak, mikor valami hirtelen megvilágosodik az ember előtt, amit csak egy kisgyermek (aki akkor tényleg csak öt éves volt) képes előidézni.
„Az igazság nem más mint jóvá tenni a rosszat.”- feleltem végül neki.
Ez az amiért Jézus is jött, hogy a bűnünk okozta rossz dolgokat jóvá tegye és így rendezze a kapcsolatunkat vele és ezt várja el tőlünk is életünk során.
Mialatt Judah és én beszélgettünk azon a bizonyos délutánon, eszembe jutott, hogy nem első alkalommal fordul elő, hogy segít nekem megérteni mi is az az igazság.
De miért?
„Miért nem segítettünk annak az embernek?”
Kérdése mélyen felkavart, amint zavart, de együtt érző tekintete találkozott az enyémmel. Éppen egy koldus mellet haladtunk el a kínai negyedben, útban egy finom leveses gombóc felé, amivel a feleségemet akartuk meglepni. Pont azt a napot megelőző este voltam ugyanis fiammal kettesben egy úgynevezett apa fia közös bóklászáson. Útközben bekaptunk egy pár gombócot, ami annyira megízlett neki, hogy vinni akart a páromnak is. Ráadásul a pincér még arra is megtanította, hogyan kell a pálcákat használni evésre.
Miközben vezettem, fiam mellett, azon törtem a fejem, hogy mire gondolhat mikor azt kérdi miért nem segítettünk neki. Csak az a válasz jutott eszembe, hogy azért, mert ezt az időt a családomnak szeretném szánni. Ez azonban még engem se győzött meg, így hát, gondoltam, ő végképp nem fogja beérni ennyivel. Ezért megígértem a fiamnak, hogy ha az a koldus visszafelé is ott lesz, akkor majd adunk neki egy kis pénzt.
Természetesen ott találtuk hazafelé a koldust, aki akkor már nem koldult, hanem egy bejárati lépcsőn ült, feje pedig a lábai között voltak. Adtam Judah-nak egy maroknyi pénzt és odavittem az emberhez. „Elnézést,”- mondtam. „A fiam szeretne valamit adni magának.”
Az ember erre lassan felemelte a fejét és nézte ahogy a fiam közeledik és feléje nyújtja a kezét. Ekkor az ember megragadta a fiam kezét és könnyekkel a szemében ezt mondta neki: „ Isten szeret téged te kisfiú.” Később Judah még a tölcséres fagyiját is neki adta, mire az embernek könnyek csordultak le az arcán.
Ennek hatására az ember megnyílt és be is mutatkozott: Lonnie-nak hívták. Azt is elmondta nekünk, hogy 30 éve él megkötözve lelkileg és 25 éve hajléktalan. Valamikor keresztyény volt, de azután hátat fordított Istennek és rászokott a crackre, a kokainra és az alkoholra. Elmondása szerint már 12 éve nem drogozott, de az alkoholtól nem tud megszabadulni. Sírva mondta el nekünk azt is, hogy Judah volt neki aznap a hatodik ember, aki megmutatta neki Isten szeretetét.
Többször mondta azt is, hogy fél attól, hogy egyszer elalszik és soha nem kel fel. Judah ekkor szeretettel rátekintett, bele a két szemébe és ezt mondta neki: „Mindenki fél valamitől.” Amitől persze csak még jobban el kezdet sírni az ember.
Lonnie láthatóan fázott, ezért odaadtuk neki Judah strandlepedőjét a kocsinkból, és a teljesen új Bibliát, amit igazából magamnak vettem a hétvégén. Lonnie megkérdezte, hogy Judah imádkozna-e érte. Természetesen megtette, velünk együtt.
Ezek után mi csak ott álltunk, a Bayard és a Mott utca sarkán, nem messze a sarki fagylaltostól, hosszú percekre kiszakítva a leveses gombócok világából. A lényeg, hogy minőségi időnket Jézussal, egy hajléktalan ember társaságában töltöttük aznap.
Talán ezt a címet lehetett volna adni annak az emlékezetes napnak: Jézus mondta: „Ha csak eggyel is megtettétek a legkisebbek közül, bizony mondom velem tettétek meg.”
Ezt nevezem igazán minőségi és igazi családerősítő időtöltésnek.
Újjáépíteni Megújítani Megbékélni
18 hónappal az eset után, Judah még mindig imádkozik Lonniért lefekvés előtt. Nekem azonban nem az a legfontosabb ebben, hogy imádkozik (persze ezt, mint az ő apja elég jó dolognak tartom önmagában is), hanem inkább az nekem a szembeötlő, ahogyan imádkozik érte: „Istenem, segíts Lonnienak, hogy ne legyen többé hajléktalan! Adj neki egy otthont!”
Egy beszélgetésünk során, 2006 augusztusában pedig kiderült, hogy Judah, mióta találkoztunk Lonnieval, így imádkozott az egész idő alatt, minden nap.
Vele született érzékéből fakadóan, ez az öt éves fiú (az én kisfiam J) rájött arra, hogy az igazság több annál, mint hogy elismerjük a nehézségeket, amikor találkozunk velük. Sőt, annyival sem lehet elintézni, hogy gyorskötéssel befedjük a problémákat, valamilyen álarccal eltakarjuk a tüneteket vagy pénzzel megpróbáljuk elűzni őket.
Az igazság először is nem más mint kijavítani azokat a rossz dolgokat, amik a problémát okozzák. Továbbá az igazság egyenlő azzal, hogy visszaállítjuk a békét, megújítjuk a reményt és egybeforrasztunk széttöredezett közösségeket.
Shalom
Erre az egyik legjobb kifejezés a shalom. Az angol teológus, N.T. Wright, a Simply Christian: Why Christianity Makes Sense (Egyszerű Keresztyénség avagy miért van értelme a keresztyénségnek) című könyvében ilyen egyszerűen fogalmazza meg a biblia igazságot: „helyre tenni a világot”. Pál ezt úgy fejezte ki, hogy „ a teremtett világ sóvárogva várja” azt hogy „megszabaduljon a romlandóság szolgaságából” ( Pál levele a Rómaiakhoz 8:19-23), és ugyanezt az Ószövetségben így találjuk meg: shalom.
Ez többet jelent a konfliktus hiányánál, hiszen a shalom egy olyan fajta békét jelent, ami egybetartja az univerzum távoli pontjait. Ezért jött el hozzánk, a békesség fejedelme, Jézus, hogy ezt újra megteremtse. Mindezt úgy érte el, hogy bűneink szörnyű következményeit magára vette, elvette tőlünk. Ez a béke tartja össze az egészséges közösségeket, működteti a szervezetünket, ez van elrejtve az anyai szeretet számtalan rétegének mélyén, a kozmosz ragyogásában, és az atomnál is kisebb részecskék mikroszkopikus méretű összetettségében.
Dr. Tim Keller, a manhattani Redeemer (Megváltó) presbiteriánus gyülekezet alapítója és vezető lelkésze, így írja le a shalom jelentését: ez egy háló, amely úgy köti össze Istent, az embereket és minden teremtményt, hogy azok teljes mértékben virágozhassanak, kiteljesedhessenek és örömben élhessenek. Ez egy olyan bonyolultan szőtt ruha, amely összemegy, ha fizikai, pszichológiai vagy gazdasági értelemben külön válnak az összetartozó részek. Szociális értelemben úgy válhat szét a békesség összetartó ruhája, ha azok az emberek akinek adatott valami megtartják azt maguknak, ahelyett, hogy áldásaikat Istenben bízva tovább adnák azoknak akiknek kevesebb adatott és így összefonódnának velük.
Tehát a bűn egyik következménye, hogy megfoszt bennünket a shalomtól, amit a mennyei igazság visszaállít. Az egészben a bökkenő csak az, hogy ezt az igazságot senki sem erőszakolja ránk. Akkor lesz a mienk, ha fontossági sorrendünkben előre kerül az igazság utáni szomjúságunk, éhségünk, és ha lelkileg egy irányba tekintve elkezd fájni az igazság hiánya.
A gyerekek ezt jól tudják. A játszótereken sokszor hallhatunk gyerekektől felháborodott kiáltásokat, mikor az igazság helyreállítását követelik. Minden nap rengeteg otthonban hallható ima a megtört kapcsolatok helyreállításáért.
De az évek múltával valahogy egyre kevésbé hiszünk abban, hogy a dolgok képesek nagyon megváltozni. Végső soron, egy életen át hordozott sebek és kiábrándító élmények teljesen életunttá tehetnek minket. Néha a cinizmus is felüti a fejét ilyenkor. És könnyen megfeledkezünk arról, hogy igenis lehetséges az igazságot elérni és helyreállítani.
Lehet, hogy ezért mondta nekünk Jézus, hogy először olyanná kell válnunk, mint a gyermekek, ha be akarunk menni a Mennyek Birodalmába.
Egy másik fiú
Judah nem az egyetlen fiú, aki apukája számára megtestesítette az igazságot.
Ismerek egy tinédzser fiút, akinek elég átlagos a megjelenése és csak azzal tűnik ki a kortársai közül, hogy szeret tanulni és a mostohaapukájával dolgozni építkezéseken. A többi tinédzserhez hasonlóan ő is küzd azért, hogy megtalálja a helyét a világon és úgy érzi magáról, hogy ő egy különleges ember.
Neki sem könnyű, hogy egy gettóban kell élnie, főleg, hogy csak egy pár éve költöztek oda külföldről. Akármennyire igyekezett eddig, még nem teljesen sikerült megtanulnia a helyiek akcentusát és szokásait. Azokról a szavakról nem is beszélve, ami csak erre a környékre jellemző, hiszen az olyan mint ha egy harmadik nyelvet kéne megtanulnia. Mindezek tetejébe, az idősek rendszeresen éreztetik vele, hogy tudnak valamit róla, amit még ő saját maga sem tud. Sok alkalommal véli hallani nevét és ettől persze rögtön arra gondol, hogy már megint beszélnek a családjáról a feje fölött. A kortársai különösen kegyetlenek vele szavakkal és tettekkel is megkeserítik életét, amikor tudják. Az utcájukat elfoglaló katonák is örömüket lelik abban, hogy különböző módokon megfélemlítik a fiút.
Valamikor felveszi a kesztyűt és legszívesebben visszavágna, de ilyenkor anyukája ezt mindig megakadályozza és azt ígéri, hogy majd egyszer megérti, hogy miért nem szabad visszavágni. Ilyenkor a fiú próbál vigasztalódni anyukája szavaiból, de jelenleg inkább csak bosszússá lesz a szívében érzett fájdalomtól és az elszenvedett igazságtalanságtól.
Ezért általában elcsatangol a város szélén lévő platánfához és oda rejtőzik a világ elől. Ott sokszor eszébe az éhség és a magány érzése, amit a menekült táborban élt át, és azok a homályos emlékképek vannak lelki szemei előtt, mikor egy nap éjfélkor elrepült abból a kis városból, ahol gyermekkorát töltötte. Nem minden részlet tiszta a fejében ezzel az utazással kapcsolatban, de arra emlékszik, hogy milyen vérengzésnek volt szemtanúja, aminek aztán kis híján ő is áldozata lett. Ezekkel az emlékekkel már régóta küzd magában.
Az ezt követő emlékek már túlságosan elhalványulnak és a következő tiszta képe az, mikor az anyukája mesél neki a születésének körülményeiről. Arra is gondolt sokat, hogy az osztálytársai biztos soha sem fogják megtudni, hogy ő egy istállóban született. El se meri képzelni, hogy ez csak olaj lenne a tűzre, hiszen már enélkül is különböző állatneveket mondanak neki bosszantásként.
De most tényleg. Miért kellett neki egy istállóban megszületnie a szamarak és a tehenek szagával körülvéve? És miért számított annyira, hogy József nem az igazi apja volt? És az emberek minden utcán végighömpölygő pletykái miért hívják őt fattyúnak az anyukáját pedig örömlánynak? Még ha ez igaz is lenne, akkor is mi közük van hozzá? És miért kezelik őt úgy, mint akinek már meg kellett volna halnia?
Lehet, hogy te is ismered ezt a barátomat. Aki már nem egy névtelen és arctalan tinédzser többé, hiszen az ő nevét tisztelet és dicsőség övezi az egész világon, és évszázadokon át sok művészt ihletett meg személyisége. Ha nem találkoztál vele a vasárnapi iskolában, akkor elárulom, hogy ezt a fiút Jézus Krisztusnak hívják.
Ez is megvolt, az is megvolt
Amikor a Királyok Királya úgy döntött, megmutatja a Föld lakóknak, hogyan juthatnak a mennybe és milyen is az, akkor sokat mászott le a társadalmi ranglétrán, de nem úgy mint a jóakaratú idegenek szoktak, hanem saját népén belül tette meg ezt a megaláztatásokkal teli utat. „ Az ige testté lett és közöttünk lakott,” (János evangéliuma 1:14), és ezáltal az emberek gúnyolódásának fő céltáblájává tette magát.
Nagyon szegény körülmények között született meg, politikai menekültként és egy bevándorló tinédzserként kellett élnie a gettóban. („Mi jó jöhet Názáretből?”) Szolgáló életében sokszor nem volt hova lehajtani a fejét, utolsó útját is egy kölcsön szamár hátán tette meg, utolsó estéjét is egy bérelt szobában töltötte, végignézte ahogy egyedüli személyes tulajdonán, a ruháján, szerencsejátékosok osztoztak halálának óráján és egy olyan sírba temették el, ami szintén nem az övé volt.
Ő már járt arra, megtette amit lehetett és felülkerekedett végül mindazon, ami le akarta őt győzni. Ezért tudja ő a legjobban megérteni és segíteni azokat, akiket a társadalom kivetett magából és akiket kihasználtak. Azokat, akikre a legkevésbé tudunk testvérünkként tekinteni. Csak ő képes arra, hogy megsegítse őket helyrehozni azokat a rossz dolgokat az életükben, amik lerombolták az életüket.
Az evangélium szépsége, hogy az az igazság, ami megvan benne, éppúgy érvényes a társadalmunk peremén élőkre, mint akik sok földi kincset tudhatnak magukénak. Ez a nagy kiegyenlítő. Jézus egészen odáig elment a ránk maradt leghosszabb prédikációjában, mikor is ezzel az ösztöneinkkel teljesen ellentétes egy gondolattal egész királyságának kincsét mutatta meg: „Boldogok a lelki szegények, mert övéké a mennyek országa.” (Máté evangéliuma 5:3). Amikor pedig mi is rájövünk arra, hogy a lelkileg szegény és a kevés vagyonnal rendelkező szegény, Krisztus kegyelméből fakadóan ugyanolyan, akkor kezdjük majd el felfedezőutunkat a mennyei királyság igazságának útján.
Jézus szolgálata
Amikor aztán ez a fiú felnőtt, azzal kezdte küldetését, hogy egyértelművé tette az igazság iránt való elkötelezettségét. Tette mindezt nem valamilyen elvont, érthetetlen szöveggel, hanem egyértelmű állításokat mondott küldetéséről és annak eredetéről a következőképpen:”Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.”(Lukács evangéliuma 4,18-19)
Azaz Jézus kiemelkedő esztendőként beszélt küldetéséről – „az Úr kedves esztendeje” – ez pedig egy idézet az Ézsaiás könyvének 61. fejezetéből, amely csodálatosan írja le, hogy Isten hogyan gondoskodik azokról akik gyászolnak, azt hogy miként adta oda szépségét porunkért és dicsőségét kétségbeesett állapotainkért és itt tudhatjuk meg azt is hogyan tud életet lehelni olyan helyekre, amik már réges-rég kihaltak. Ezt olvashatjuk Ézsaiás könyvének 61,7-8-ig tartó részében: „A kétszeres szégyen és szidalom után ujjongani fognak osztályrészüknek, mert kétszer annyi jut mindenkinek az országban, örökké tartó örömben lesz részük. Mert én, az Úr, szeretem az igazságot…”
Ezt a fajta küldetést pedig nem korlátozza az a szakadék, ami a személyes becsületünk és a szociális igazság között tátong. Isten királyságában, ahogy a Földön, úgy a mennyekben is, mind a két fajta igazságot megtaláljuk.
„Tedd ezt és élni fogsz”
Jézus annyira szereti az igazságot, hogy még abba a válaszába is belefoglalta, amit a legalapvetőbb evangéliumi kérdésre adott. A kérdés így hangzik: „ Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”
Ez a kérdés önmagában elég ártatlanul hangzik, de aki feltette, egy jogász, igazából próbára akarta tenni Jézust ezzel. Ő pedig ügyesen visszafordítja a neki szegezett kérdést: „Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?”
Az ember egyszerűen és röviden válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.”
„Helyesen feleltél: tedd ezt és élni fogsz.” – mondta neki Jézus. (Lukács evangéliuma 10:25-28)
Tedd ezt, és élni fogsz. Ebben az öt szóban több élet van, mint akármi másban, mert Jézustól jönnek. Az az örök élet, amit ő kínál örömet, békét és az élet teljességét rejti, állampolgári jogainkra pedig ő vigyáz a mennyei királyságban. Ha erre az életre vágyunk, akkor először azt kell megértenünk, amit ő kíván tőlünk.
Mi rejlik az üdvösség képlete mögött?
Érdekes módon, amiről eddig szó volt az nem hasonlít a szokott üdvösségképletre, amit az írástudó, aki kérdezte Jézust, ismert volna. Ez többről szól, mint elismételni egy imát, egy hívásnak eleget téve kimenni a gyülekezet elé vagy részt venni egy tizenkét hetes tanfolyamon amely a tanítványságról szól. Ezek helyett, ez az élet, amiről Jézus beszél nem kettő hanem három parancsolat betartásával arányosan valósul meg.
Az egész azzal kezdődik, hogy szeretjük Istent és elfogadjuk kegyelmét, amit az ő szeretete kínál.
A következő lépést azzal tehetjük meg, ha szeretjük felebarátainkat.
A harmadik, ami talán a legnehezebb mind közül, hogy szeressük magunkat eléggé ahhoz, hogy befogadjuk életünkbe Isten igazságát.
Erről a harmadik parancsolatról könnyen megfeledkezünk. Ennek ellenére mégis ott van és ennek segítségével lemérhető az is, hogy mennyire van jelen életünkben a többi két parancsolat is. Ott van abban a magyarázatban is, amit Jézus adott arról, hogyan szeressük Istent: teljes szívünkkel, lelkünkkel, erőnkkel és elménkkel. Ha nem vagyunk kibékülve azzal, amilyenek vagyunk, ha úgy gondoljuk nem vagyunk elég okosak, vagy túl gyengének, csúnyának, érzelgősnek tartjuk magunkat, akkor ezzel igazából magunkban tartjuk Isten iránti szeretetünket.
Ezzel szemben Isten az egész lényünket szeretné, úgy hogy ne tartsunk belőle vissza semmit. Ezt Jézus is mondta, hiszen tőle azt hallottuk, hogy szeresd felebarátodat, mint magadat. Annak a mennyei szeretetnek, amivel a többi embert kell szeretnünk, előfeltétele, hogy először is értékelni és tisztelni tudjuk azt, amilyennek a Világ Királya teremtett minket. Pál apostol így ír arról, mikor magunkat feláldozzuk Isten oltárán: „…okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul…” (Pál levele a rómaiakhoz 12,1-3). Ebből következhet az is, sok más mellett, hogy képesek legyünk felebarátainkat Isten szemével nézni.
Ki az én felebarátom?
Az írástudó végül megértette a képletnek azt a részét, ami önmagunk szeretetével foglalkozik. Ennek ellenére, tele önbizalommal, még mindig csapdába akarta csalni a megtestesült Igét, Jézust, ebben a fontos szócsatában. Kitartva azon szándéka mellett, hogy igazolja magát, végül felteszi a kritikus kérdést: „De ki az én felebarátom?”
Jézus, mint oly sokszor, most is egy példázattal válaszol, melynek főszereplője egy úton lévő ember. Útja egy elhagyatott részen vezet keresztül, rablók megtámadják, megverik és kirabolják. Ő meg ott fekszik egy árokban, véresen, félholtra verve. Egy kis idő múlva, a helyi pap (vagy hívjuk most lelkésznek), arra megy, útban a zsinagóga (templom) felé. Mivel nagyon siet, bár észreveszi az áldozatot, átmegy az út másik oldalára és úgy tesz, mint ha nem venné észre. Aztán arra jár a lévita (a dicsőítés hivatalos vezetője), talán ugyanabba a templomba tart. Ő is, hasonlóan a lelkészhez, nem vesz tudomást a segítségre szoruló emberről.
Végül egy szamaritánus is arra jár. A lelkésszel és a dicsőítés vezetőjével ellentétben, nem tesz úgy mint ha minden rendben lenne. A mennyei igazságosság arra készteti, hogy helyrehozza a rossz dolgokat, ahol csak találkozik velük. Így hát feltűri a szép ruháját, hogy segíthessen tudván azt, hogy bizonyára mocskosabb lesz mint volt. Végső soron tehát a jótevő szamaritánus igazságot szolgáltatott egy olyan helyzetben, ahol az önjelölt jótevő lelkész nem tett semmit.
De miért pont egy szamaritánus?
Jézus miért pont egy szamaritánussal példázta a felebarátot, ebben a példázatában? Miért nem a pap vagy a lévita lett a felebarát megtestesítője? Vagy miért nem egy zsidó írástudó lett a bajba jutott felebarátja? Azok a zsidók, akiknek Jézus éppen prédikált, sőt még Jézus saját tanítványai is, általában ócsárolva beszéltek a szamaritánusokról. Erről talán legszembetűnőbben tanúskodik az a jelenet, ami pont ezelőtt található a Lukács evangéliumának kilencedik fejezetében, Jézus egyenesen megdorgálja Jakabot és Jánost. Ők (akiket Jézus nagyon is szeretett), ugyanis azért akartak imádkozni, hogy az a szamaritánus falu, ahol nem fogadták be őket, égjen el az égből alá szálló tűzben.
A szamaritánusokat ugyanis a zsidók nagyon lenézték, mert azoktól az asszír katonáktól származtak, akik pár száz évvel korábban meghódították Izraelt és minden épkézláb túlélőt rabszolgaként elvonszoltak a sivatagba. A betegeket és a gyengéket, akiket hátrahagytak (asszonyokat, gyerekeket és az öregeket) pedig kirabolták és megerőszakolták. Amikor aztán a száműzetésből visszatértek a túlélő zsidók, találtak sok olyan gyermeket találtak, akik bizony asszír katonáktól származtak. Őket hívták szamaritánusoknak, és az ő jelenlétük az izraelieket mindig is a rabszolgaságra, a gyarmatosításra és azokra az igazságtalanságokra emlékeztette, amiket ezek során elszenvedtek.
Mégis Jézus példázatában egy szamaritánussal jeleníti meg Isten királyságának szeretetét. „ Menj és tégy hasonlóképpen,” mondja Jézus az írástudónak.
Tanulj meg úgy szeretni, ahogy ez a szamaritánus szeretett. Akkor fogsz teljes életet élni.
Mi van az együttérzésen túl?
Ahogy a szamaritánus kimutatta szeretetét, az nagyon hasonlít ahhoz, amint az én fiam imádkozott Lonniért. A példában szereplő szamaritánus ugyanis megértette, hogy a mennyei szeretet nem áll meg az együttérzésnél, hanem eljut az igazságig.
A szamaritánusból előtörő együttérzés ugyanis csak arra volt elég, hogy valamilyen válaszra késztesse őt, látva a véres emberi testet az út mellett. Azonban az igazság gondoskodott arról, hogy el ne menjen onnan, amíg nem tesz valamit. A mennyei igazság arra indította, hogy vállalja a koszt, ami avval jár, hogy igazságot teszünk. A shalom helyreállítása ebben az esetben azt jelentette, hogy valamilyen módon felülkerekedjen azon, hogy nem állt minden rendelkezésre ahhoz, hogy betöltse a sebesült ember minden szükségét. Természetesen nem tudta hívni a mentőket, vagy más formában se tudott segítséget kérni másoktól ott, abban a helyzetben. Szakképzett mentős és mentőautó sem volt helyben, hogy megfelelően ellássák és gyorsan kórházba szállítsák. Semmilyen egészségügyi intézet nem volt a környéken és persze a kezelés anyagi részét sem fedezte semmilyen biztosító.
Mindezek ellenére a bajba jutott emberhez eljutott az az isteni béke (shalom), mert a szamaritánus hajlandó volt nem csak ülni vele az árokban, vizet adni neki, bekötni a sebeit (ami önmagában is együttérzéséről tanúskodott volna), hanem még el is szállította egy fogadóba, ápolta egész éjen át, és fizette az ellátásához szükséges dolgokat. Az a típusú együttérzés, ahogyan azt ma is gyakran teszik az evangéliumi szolgálatokban, csak egy kis részét tette volna meg ezek közül a bajba jutottal. Ehelyett, a példázatbeli jézusi igazság helyrehozta a rosszat, ami az áldozatot a gödörbe juttatta. A jézusi igazság meggyógyította, megbékélést hozott neki és visszaadta neki az élet teljességét.
Megérteni és megtestesíteni
Jézus helyrehozta a rossz dolgokat az életünkben, igazságot szolgáltatott nekünk, azáltal, hogy ő odaadta az életét értünk, hogy mi igazi életet élhessünk.
Egy öt éves gyerek már megérti ezt.
A szamaritánus, akármennyire lenézett is volt, képes volt megtestesíteni.
És te?
Eredeti cikk: Jesus Justice: So Easy a Five-Year-Old Can Do It
Vélemény, hozzászólás?