Humor a pulpitus mögött

Mullin, a „Laughing Out Loud and other Religious Experiences” („A hangos nevetés és más vallásos élmények”) című könyvében írt egy fejezetet, aminek ez a címe: „Kérlek, Istenem: Szabad nekünk nevetni?” És persze a sok-sok jó keresztény egybehangzóan így felel: „Nem!” Számukra a vallás egy halálosan komoly ügy, és az ember még az unalmasság veszélye mellett sem próbálhatja meg, hogy (ahogy a zsoltáros javasolja) „vígan örvendezzen”. Ezt ne csak olvasd – írd is fel! Lásd el az aláírásoddal, és celluxozd oda az íróasztalodra és mindenre, amit csak gyakran látsz!

Persze nem arra van szükség, hogy vasárnap Krisztus komédiása legyen belőled. Viszont arra sincs bibliai utalás, hogy boldogok az unatkozók. Nem kisebb prédikátor, mint maga Spurgeon beszélt róla, hogy hiba azt gondolni, hogy az erény a komolyságban rejlik, és a mosoly a romlottság jele. A humor meg tudja ragadni az emberek figyelmét, olyankor is, amikor könnyen elillan.

Nem veszélyes ez? Dehogynem! Mindig az a lényeges kérdés, hogy egy-két nevetés jól van-e elhelyezve a prédikációban, vagy pedig annyi vicc van már, hogy maga a prédikáció is csak egy nagy vicc lesz.

Amikor tizenhat évesen eldöntöttem, hogy lelkész leszek, utána még sokáig gondolkoztam ezen a döntésemen, mert olyan sok komor lelkészt ismertem abban az időben. Úgy kezelték a humort, mint valami alattomos betegséget, ami hogyha megfertőzi a prédikációikat, akkor szörnyű érzelmi és teológiai problémát okozhatna. Nos, ez 62 évvel ezelőtt volt, de az az igazság, hogy a még mai napig is tart a vita arról, hogy van-e helye a humornak a pulpitus mögött.

Rugalmasság a mondanivalód közlésében

Mint régi teniszjátékos, réges-rég megtanultam, hogy a siker a teniszpályán azon múlik, hogy van-e egynél több elképzelésünk arra, hogy hogyan szerezzünk pontokat. A pulpitus mögötti siker sem más. Nem szabad egyféle prédikálás rabjává válnunk. Ha azt gondoljuk, hogy minden igehirdetésnek kell egy kis nevetést is kiváltania, az egyrészt tévedés, másrészt nevetségessé tesz. Az isteni szikra ragyogó bölcsessége lehet, hogy azt fogja eredményezni, hogy kihagysz egy szórakoztató történetet, és ezt bölcsen teszed meg. Viszont minden olyan rendszert, ami nem hagy lehetőséget bármilyen irányú változtatásra, komolyan át kell imádkozni és meg kell vizsgálni.

Bármennyire nem tetszik, az tény, hogy manapság az emberek rövid szakaszokban tudnak folyamatosan odafigyelni, és azt akarják, hogy lekössék a figyelmüket. Úgyhogy az időnként egy-egy megnevettetéssel fűszerezett teológia még mindig jobb, mint egy egész gyülekezet elmélázása arról, hogy hol lesznek vasárnap délután, ahelyett, ahol éppen akkor vannak vasárnap délelőtt. A humor üzemanyaga fel tudja hevíteni a figyelő szív legbensőbb érzéseit. Egy-egy humor olyan dolog, amihez hozzá tudják kapcsolni a teológiai gondolatot, és magukkal tudják vinni a hét hátralevő részében.

Még most is előttem van az az elég furcsa kép, ahogyan egy barátom leírta az igehirdetést, még valamikor a szolgálatom első éveiben, mely szerint a prédikálás olyan, mint ha egy vödör vizet öntenénk egy csomó szűknyakú palackba. Sajnos az emberek nem mindig olyanok, mint a nagy, széles vödrök, akik nyitottak lennének minden gondolat megértésére. Inkább arra hajlamosak, hogy elkalandozzanak, szűk látókörűek legyenek, előfeltételezéseik legyenek, és nem szeretik, ha megpiszkálják azokat. Néha pedig, ami egyáltalán nem mulatságos, még azt sem értik meg, amiről mi meg voltunk győződve, hogy kristálytisztán hangzott el.

Tanulmányozd a hatékony humor példáit

Semmi kétség afelől, hogy ha úgy döntünk, hogy a lelkek inspirálása érdekében meg akarjuk nevettetni az embereket, akkor a már a hét folyamán magunkban kell hordoznunk egy kis humorérzéket. Használj olyan forrásanyagokat, amik mulatságosak, és olyanokat is, amik azt mutatják be, hogyan kell hatékonyan használni a humort. Olvass el egy vicckönyvet vagy humoros történetek gyűjteményét, nézd meg valamelyik tehetséges keresztény komikust, akiket ma már a tévében vagy DVD-n is lehet látni. Figyeld meg jól azokat a humorokat, amik felkeltik a figyelmedet: ezekből akár egy-egy jó eszköz is lehet arra, hogy megpróbáld megragadni és fenntartani a gyülekezet figyelmét.

Természetesen azt is biztosítanunk kell, hogy az általunk használt humor megfelel-e az adott helyzetnek. Legyél tudatában, hogy nem minden prédikálás hangzik el a pulpitus mögül. Úgyhogy ha viccet mondasz – akár a szószékről, akár egy barátodnak a golfpályán – illeszkednie kell az elhívásodhoz és a szerepedhez, különben lejárathatod magad vele.

Nem üti egymást a humor és a prédikálás?

Természetesen még így is lesznek, akik amellett érvelnek, hogy a vicces dolgok nem a prédikációkba valók, és hogy bármi, ami nem komoly, az csak felszínes lehet. Pedig a szószék rendeltetése éppen az, hogy rávegyük az embereket a figyelésre, a gondolkodásra és a reagálásra. Ha nevetnek, akkor jobban tudnak figyelni. Tehát csupán egyetlen kérdés kell feltennünk a prédikálásunkról: odafigyel rá valaki is?

Ha az igehirdetésre való odafigyelés egy kelletlen kötelezettséggé válik, amit alig teljesítenek, mivel a gyülekezetben sokan már majd elalszanak, akkor valamit elvesztettünk.  Az illusztrációk is inspirálhatnak, motiválhatnak és taníthatnak, de semmi hiba nincs azzal sem, ha egy kis mulatságos szatíra vagy egy jól megtervezett vicc is elhangzik a teológiai mondanivaló érdekében.

Viszont a humor használata közben a saját motivációnkat is meg kell vizsgálnunk. Ezt a viccet most azért mondom, hogy magamra, vagy hogy a mondanivalómra hívjam fel a figyelmet?

Emellett a hatékony humorhoz fel is kell készülni. Gyakorlod a humoros történetek elmesélését, hogy el is érd a kívánt célt! (Tulajdonképpen az sem rossz ötlet, ha az egész prédikációdat elgyakorlod, mielőtt a nyilvánosság előtt elmondod.) Próbáld el egy tükör előtt, és figyeld meg az arckifejezéseidet. Van-e rajtad egy rejtett mosoly, ami megpróbál előjönni, vagy pedig el kell gondolkoznod azon, hogy mikor mosolyogtál utoljára valamelyik vasárnap délelőtt?

A prédikátorok legnagyobb példaképe tudta, hogyan kell használni a humort. (Ha nem vagy biztos ebben, akkor figyelmedbe ajánlom Elton Truebold The Humor of Christ (Krisztus humora), vagy Earl Palmer The Humor of Jesus (Jézus humora) című könyvét.) Akár tanított, akár kérdésre válaszolt, Jézus tudta, hogy néha a humor hozza a legbiztosabb pontot. Emlékezz arra, mikor arról beszél, hogy miért foglalkozol a másik ember szemében levő szálkával, amíg a te szemedben gerenda van. Értetted a poént? Ha a humor hasznos, akkor használd te is.

Az igehirdetésnek nem az a célja, hogy megnyerd az emberek tetszését azzal, hogy milyen sokat tudsz, vagy milyen komoly tudsz lenni, hanem az, hogy eljuss a lelkük füléhez. Miért ne lehetne egy hátsó sorban ülő új látogató figyelmét megragadni azzal, hogy lehetőséget adsz neki egy nevetésre és – valamilyen humoros megfigyelés segítségével – új megvilágításba helyezel egy bibliai igazságot?

Istennek van humorérzéke

Nem feltétlenül állítom azt, hogy Pál apostolnak a szellemes megjegyzések mesterének kellett volna lennie, de azért felhívnám a figyelmeteket az Apostolok Cselekedetei 20:7-10-re. Emlékeztek, amikor egy hosszúra nyújtott beszéde miatt egy Eutikusz nevű ember elaludt a hallgatása közben, és lezuhant a harmadik emeleti ablakból?

Szerintetek Istennek nincs humorérzéke? Nézzétek meg a kacsát, milyen finom és kedves, ahogy végigsiklik a tavon, mikor pedig kilép a partra, egy totyogó bohóc lesz belőle, aki idegesítően hápog. Vagy mit szólsz a hangyászsünhöz, aki úgy néz ki, és úgy mozog, mint egy élő porszívó? Nézd meg magát a Bibliát: amikor Isten úgy döntött, hogy létrehoz egy új nemzetet, kiválasztott egy kilencven éves nőt, Sárát, akinek születik egy fia, akit úgy hívtak, hogy „Nevető” (Izsák). Később kiválaszt egy beszédhibás Mózest, aki bizonyára nem nyerne homiletikai nagydíjat, és azt a feladatot kapja, hogy beszéljen a Fáraóval, hogy engedje el a népét. Csak egy ötlet a jobb prédikáláshoz: mi lenne, ha megváltoztatnád a nevedet – nem nyilvánosan vagy hivatalosan – arra, hogy Izsák, a Nevető?

Nagyon kétlem, hogy bármely jó homiletikai készségekkel rendelkező prédikátor azt állítaná, hogy az unalmasság jobb, mint az ötletes derű. Egy szórakoztató anekdota segítségével gyakran könnyebb átadni dolgokat, mint az elvont, súlyos gondolatokkal közölt teológiai igazságokkal, ami már inkább csak hátráltat és nem inspirál.

Mikor használjunk humort?

Sok gyülekezeti hirdetőtábla igyekszik felhívni az emberek figyelmét egysoros poénokkal. Ha a humort lehet arra használni, hogy felhívjuk az emberek figyelmét az istentiszteletre, akkor mi a rossz abban, ha arra is használjuk, hogy fenn is tartsuk ezt a figyelmet a prédikáció alatt?

Kell-e korlátozni a humor használatát a prédikációban? Természetesen! Jóból is megárt a sok – még a végén egy „stand-up” műfajú humorista lesz a prédikátorból. Emellett nagyon fontos tisztában lenni a saját adottságaiddal is. Még egy tuti-biztos vicc sem jelenti a csodaszert mindenkinek a sikerhez. Kétségtelen, hogy a személyiségtípus fontos szerepet játszik a megfelelő egyensúly kialakításához. Egyes lelkészeknél katasztrofális lenne egy poén beszúrása.

Tulajdonképpen ahhoz, hogy az ember humoros legyen, nem kell feltétlenül viccet mondania. Sokszor csak egy olyan hozzáállást igényel, amelynek a segítségével a filozófiai gondolatok aranybányájában rá tud tapintani az ember a humoros pontokra.

Felkészülés a humor alkalmazására

Humorral vagy humor nélkül, a prédikátorok egyik nagy problémája az idő. Azt mondják, hogy Harry Emerson Fosdick azt a luxust élvezte, hogy heti harminc órát töltött egy harminc perces prédikációra készülve! Egy percért egy óra. Micsoda kiváltság! De még azok a prédikátorok is, akik tényleg megpróbálják rászánni a reggeleket a tanulmányozásra, ők is azt tapasztalják, hogy túl van zsúfolva az időbeosztásuk. A be nem tervezett lelkigondozások, egy sürgős kórházi látogatás, a nagy valami, stb. Mi a teendő? Esetleg szerezz egy kis humorérzéket a probléma kezelésére…

Winston Churchill nem a prédikációk írására nézve adott tanácsot, de az íróknak szóló tanácsában a következő szerepelt: „Minden reggel kilenckor menj be a szobádba, és mondd ezt: ’Most négy órán keresztül írni fogok.’ Ha csak ott ülsz, várva, hogy ihletet kapj, akkor addig fogsz várni, amíg megöregszel, úgyhogy rúgd bokán magad, vagy csipkedd meg magad, de az a lényeg, hogy írj. Ez az egyetlen módja.” Ha bármit jól akarsz csinálni, ahhoz fegyelem és felkészülés kell, és ebbe a humor is beletartozik.

Talán túlságosan lelkinek tűnik, ha továbbfokozzuk, de itt arról is szó van, hogy „rest kézben sír a munka”. Képzeld el, hogy ott állsz a pulpitus mögött, és hirtelen eszedbe jut két történet is, ami talán beleillik az igehirdetésedbe, és a felkészülés hiánya miatt a rosszat választod. Úgyhogy inkább írd le a gondolataidat. „Nagyon szeretek író lenni. Csak a papírmunkát nem bírom.” Ezt Peter DeVries regényíró jegyezte meg egyszer szellemesen. Pedig ha egy ötletet írott formába öntünk, akkor gyakran kiderül róla, hogy tényleg olyan jó-e, mint amilyennek gondoltad.

Minden prédikátornak óvakodnia kell attól, hogy annyira komolyan vegye magát, hogy az egója a hatékony kommunikáció útjába álljon. Ha készek vagyunk önmagunkat meghazudtolva elmondani egy jó viccet, akkor azzal csodákat tehetünk, különösen a gyülekezetet először látogatók számára. A humor soha ne alkossa a prédikáció gerincét, de igen hasznos munkásunk és kellemes társunk lehet abban az egész munkafolyamatban, amit azért végzünk, hogy az igazságot célba juttassuk.

–

V. Neil Wyrick egy presbiteriánus lelkész és megragadóan tehetséges evangélista. A legújabb könyvének a címe: The Spiritual Abraham Lincoln (A lelki Abraham Lincoln) (Magnus Press).

Eredeti cikk: Using Humor in the Pulpit