A cikkhez tartozó videó elérhető innen!
Ezt a cikket akkor kezdtem írni, amikor a fodrásznál vártam arra, hogy Angie befejezze valaki másnak a haját. Most én jövök. A kéthetes családi üdülésünkre készülünk, és most van az üdülési hajvágásom. Angie szerepelt a They Like Jesus But Not The Church DVD („Jézust szeretik, de az egyházat nem” DVD) felvételén, ami pár hónappal ezelőtt jelent meg, és ebben a fodrászatban készítettünk felvételeket.
A DVD-t úgy állítottuk össze, hogy kiscsoportokban vagy osztályokban is lehet használni a munkafüzettel együtt. Valamint prédikációt bevezető videoklipek is vannak, amit ehhez a témához kapcsolódó prédikációk összeállításához lehet használni.
Felmehettek a Zondervan weboldalára, a www.theylikejesus.com címen további információkért a DVD-vel kapcsolatban, hogy milyen formákban lehet megszerezni, kiscsoportos füzetekkel, vagy csak a DVD, amin Angie, Gary, Penny, Duggan és még néhány barátom szerepel, akikkel Santa Cruz-ban ismerkedtem meg.
A saját benyomásaikat mondják el az egyházról és különböző teológiai kérdésekről, mint pl. a homoszexualitás, a nők szerepe a gyülekezetben, a fundamentalizmus és a Biblia, vallási pluralizmus, stb. Ami engem a legjobban izgatott ezzel a DVD-projekttel kapcsolatban, az a tény volt, hogy nem csak a statisztikák, vagy az arctalan „ők” voltak a mondanivalóm főszereplői. Most arcokat látsz, szíveket érzel, tapasztalatokat hallasz az egyházon kívül élő hús-vér emberektől arról, hogy ők mit figyeltek meg velünk, „hívőkkel” kapcsolatban. Ez a DVD-promó nem válaszolja meg a kérdéseiket vagy ellenvetéseiket, csak sorban bemutatja. A teljes DVD-n és a füzetben természetesen már a válaszokat is megtaláljátok ezekre a kérdésekre és tapasztalatokra.
Viszont meg kell mondanom, a legvadabb kritikákat ironikus módon épp a keresztényektől kaptam. Úgy látszik, nem tudják elviselni a tükröt!
Egy rádióadást hallgattam, amiben a házigazda pont erről a klipről beszélt, és azt mondta, hogy mekkora ostobaság, hogy gyülekezeten kívüli emberek véleményére hallgatunk, amikor az egyházról van szó, hiszen „persze, hogy utálnak minket!” Tehát – gondolom, eszerint a logika szerint – azok az emberek, akik nem keresztények, természetesen nem szeretik az egyházat. Ezt borzasztóan bizarr dolognak tartom, ugyanis ha valaki misszionárius, természetes hogy tanulmányozza azt a kultúrát, amelyben szolgálni készül, megismeri az emberek értékeit és gondolkodását, hogy mi a véleményük vagy mit tudnak a keresztényekről és a kereszténységről. Én nem a kultúrához való alkalmazkodásról beszélek, hanem arról, hogy meg kell hallgatnunk, mit üzen a kultúra, hogy megtudhassuk, hogyan tudjuk a legjobban megközelíteni és reagálni a kérdéseikre vagy a véleményükre a keresztényekkel és az egyházzal kapcsolatban. Emellett, amikor Jézus arról beszélt, hogy gyűlölni fogják a követőit, nem ugyanazokat az okokat említette, amik miatt ma a legtöbben „nem szeretik” a keresztényeket. Nem azért nem szeretnek manapság minket, mert Jézust tartjuk az Úrnak a császár helyett stb., hanem a hozzáállásunk miatt, és az ítélkező mentalitásunk miatt, illetve amilyen képet a médiában festenek és láttatnak rólunk, ami általában nem igaz a többségünkre, de mivel csak ennyit látnak, így hát ennyit is gondolnak. (De vajon ez is 100%-ban a „többiek” hibája?!)
Viszont nagyon érdekes módon ezek a „világi” emberek mindazt, amit Jézusról tudnak, komoly tiszteletben tartják. Engem pedig kritikák érnek azért, hogy ilyeneket mondok, sőt valaki azt mondta, hogy olyan Jézust találnak ki maguknak, aki nem az igazi, úgyhogy persze, hogy „szeretik Jézust”. Nagyon is jól tudom, hogy az a „Jézus”, akiről néhányan beszélnek, nem teljes mértékben a bibliai Jézus – de ha már van egy tisztelet bennük Jézus iránt, az egy nagyszerű kiinduló pont lehet ahhoz, hogy a bibliai Jézusról beszélgethessünk! Ez óriási missziós lehetőség!
Én abban reménykedem, hogy mi, keresztények, kifejlesztjük magunkban a megfelelő teológiai és gyakorlati reakciót ezekre a felmerülő kérdésekre. Hogy bocsánatot kérjünk ott, ahol erre szükség van, amikor az egyház vagy a keresztények valami olyat csinálnak, ami gáz. És hitvédelemmel szolgáljunk ott, ahol erre van szükség. Magyarázzuk el, mit miért hisszük, hogy Jézus az egyetlen út, és foglalkozzunk azokkal a kérdésekkel is, amik általában fel szoktak merülni az emberekben – nem bennünk, hanem azokban, akik még nincsenek „közöttünk”.
Meg kell hallgatnunk a gyülekezeten kívüli embereket! Ez nem azt jelenti, hogy változtatnánk a hitünkön. Azt viszont jelentheti, hogy megváltoztatjuk annak a módját, ahogy magyarázzuk és kommunikáljuk a hitünket. Épp ma kaptam egy eléggé kritikus levelet, mely szerint úgy tűnik, én kompromittáltam az igazságot azzal, hogy együttérző, kedves és toleráns vagyok a „bűnösökkel”. Ez egy cikkből indult ki, amit a Christian Post jelentetett meg ma reggel, a szerző pedig felment a weboldalunkra és a blogomra is. A cikk a meleg házasságokról szólt, én pedig így válaszoltam annak, aki az emailt küldte nekem:
Abban az interjúban az volt a mondanivalóm, hogy sok keresztény nagyon szegényes módon és szűkátókörűen kommunikált eddig a homoszexualitásról, gyakran nagyon gyenge hermeneutikai készségekkel tanítva erről, úgy idézve igeverseket, hogy nem nézte meg, hogyan is illenek a szövegkörnyezetbe az adott bibliai szakaszba. Összességében a lelkületünk sem volt túlságosan szeretetteljes, meg sem próbáltuk megérteni, milyen az, ha valaki ugyanahhoz a nemhez vonzódik. Ha ismersz valakit, akinek alkohol problémái vannak, mondjuk egy barátod vagy családtagod, az máris megváltoztatja, milyen temperamentummal beszélsz az alkoholizmusról. Már nem csupán „azokról a bűnös részegesekről” van szó, hanem összetörik a szíved miattuk! Sajnos ez az összetört szív hiányzik sok keresztény keményen hirdetett igazsága mögül!
Én annyit tudok, hogy még sok szolgálnivalónk van a misszióban. De az emberek miatt megéri. Az emberek miatt megéri, hogy kritikákat kapjunk. (Persze nem minden kritika rossz. Szükségünk van a kritikára. A kritika arra ösztönöz, hogy ellenőrizd magadat, ami egészséges. De különböző típusú kritikák vannak, és vannak informált és félreinformált, kiforgatott kritikák is.) Azonban amikor arról hallasz történeteket, hogy hogyan jutottak hitre az „ilyen” emberek Jézusban, akkor minden bántó kritika elrepül. Semmit sem élvezek jobban, mint amikor arról hallgathatok történeteket, hogyan lett valaki keresztény. Nemrég hallottam egy pár sztorit, és amikor olyan történetet hallasz, ami arról szól, hogyan jutott valaki hitre, különösen ha gyülekezeten kívül nevelkedett emberekről van szó – akkor mindig szeretetteljes, kedves, megnyerő keresztényekről hallasz, akiket ezek az emberek valahonnan ismertek, akik nem csak mondták a magukét, hanem meghallgatták őket is. Beszélgettek velük. Együtt töltötték az időt velük. Szerették őket. És persze teológiai kérdéseket is megbeszéltek, amikor épp az jött fel. És a barátaik maradtak akkor is, ha nem „jöttek el a gyülekezetbe” az első meghívásra!
Számomra ezek az emberek a hit hősei. Olyanok, akik csendes emberek, vagy azok, akik nem a gyülekezetek színpadán szoktak lenni – hanem akik szenvedélyesen imádkoznak azokért a barátaikért, akik nem keresztények. Azok, akik azért tanulnak teológiát, hogy válaszokat adhassanak, amikor a bennük levő reménységről kérdezik őket (1Péter 3:15). De hogyan kérdezzenek a bennünk levő reménységről, ha nem is ismernek minket eléggé ahhoz, hogy láthassák ezt a reménységet, és aztán kérdezhessenek?! Vagy ha elmegyünk mellettük, szóba sem állva velük, mert ők „homokosok”, részegesek, politizálnak, stb. stb.?! Ezért vagyok annyira meggyőződve arról, hogy sokkal inkább kapcsolati-beállítottságúnak kell lennünk a misszió terén a mai kultúrában, ugyanis a bizalmat ki kell építeni és ki kell érdemelni! Az nem jön csak attól, hogy mi keresztények vagyunk! Persze az emberek ezután is el fogják utasítani az evangéliumot, de abban reménykedem, hogy ha törődünk az emberekkel, és lesznek válaszaink a nagyon is megérthető sztereotípiákra velünk kapcsolatban, akkor ahelyett, hogy „homofóbiásnak”, ítélkezőnek, arrogánsnak stb. neveznének minket, ezután (még ha nem is hisznek az evangéliumban), úgy fognak beszélni a keresztényekről, mint olyan emberekről, akik tele vannak szeretettel, örömmel, békességgel, türelemmel, kedvességgel, jósággal, hűséggel, szelídséggel és önuralommal (Galata 5:22-23).
Dan Kimball számos könyvet írt, köztük a They Like Jesus But Not the Church (Jézust szeretik, de az egyházat nem) címűt. Emellett a Vintage Faith Church lelkipásztora a kaliforniai Santa Cruz-ban.
Eredeti cikk: Listening to the culture…
Vélemény, hozzászólás?