Girolamo Savonarola – Firenze prófétája

Savonarola próféta volt, óriási szellemi erővel megáldott ember, a történelem legmonumentálisabb szellemi vezetőinek egyike, akit méltatlanul alig ismer a mai kereszténység

Girolamo Savonarola (1452-98) Isten „Keresztelő Jánosa” volt, aki előkészítette a Reformációt. Tizenkilenc évvel azelőtt halt meg, hogy Luther Márton kiszegezte 95 pontját a wittenbergi vártemplom ajtajára. Savonarola szolgálata a megtérésre hívó harsonaszóval ért fel.

Elszomorító tény, hogy igazából senki nem ismeri el őt. Miután erőteljesen megfedte a pápát, és az egyház legmagasabb szintjein is morális reformot követelt, a Római Katolikus egyház kitagadta őt. Mint a legtöbb protestáns, szerette és prédikálta a Bibliát, mivel viszont a Reformáció előtti korból származott, nem látta még, hogy csakis hit által lehet megigazulni – így a protestáns történészek sem tudnak mit kezdeni vele. Isten viszont ismerte őt, és ez az egy számít. Próféta volt, nagy szellemi erővel megáldott ember, a történelem legmonumentálisabb szellemi vezetőinek egyike.

A Savonarola név mindenhol ismert volt a 16. századi Európában. Az 51. zsoltárról írt meditációja – amelyet kínzásai idején írt – igazi bestseller lett. Többet adtak el belőle, mint Kempis Tamás „Krisztus követéséről” című művéből, amely az akkori Európa legnépszerűbbnek tudott műve volt. Meditációja egészen 1958-ig nyomtatásban volt. Írása hatással volt Lutherre és több nagy kaliberű emberre is. Egyik nagy csodálója, Michelangelo, egészen idős korában is fel tudta idézni Savonarola hangját. Ki volt ez az ember, és miért lehet fontos a mai ember számára?

SZÜLETÉSE ÉS TANULMÁNYAI

Savonarola Ferrara városában született, Olaszországban, 1452-ben. Nagyapja Istenfélő ember volt, és az Úr útmutatása szerint nevelte. Egy olyan korban, amikor a Bibliát hanyagolták, sőt megvetették, arra nevelte, hogy szeresse és olvassa az Igét. Végül is, ez a Szentírás felé való mély szeretet volt nagy szellemi tekintélyének titka.

Isten Igéjének ihletésétől fogva Savonarola vágyott arra, hogy prédikálhasson. Mivel a Domonkos-rendiek a prédikálásra kötelezték el magukat, már tizenéves korában belépett ebbe a rendbe. Amit előadott, az a szónokiasság csődje volt. Tanítása annyira mély és elvont volt, hogy sokszor az emberek kisétáltak prédikációi közben. Tömegeknek kezdett el prédikálni, de mire a végére ért a mondandójának, épp hogy páran maradtak. A fiatalember gyötrelmein és szégyenén rendfőnöke könyörült meg, és áthelyeztette őt a San Marco (Szent Márk) monostorba Firenzébe. Ott a prédikáláson túl másban is hasznát vehették.

A kor intellektuális mozgalma, a reneszánsz, amely a kijelentett vallást az emberi értelemmel akarta kiszorítani helyéről, ekkor élte fénykorát, és Firenze volt a székhelye. A város az erkölcsi fertő pöcegödre volt: szexuális erkölcstelenségek, politikai korrupció és istentelenség volt jelen minden szinten. A befolyásos Medici család vagyona és hatalma olyan művészeket vonzott, mint Michelangelo, Leonardo da Vinci és Botticelli. Ilyen erkölcstelen környezetben kezdte meg Savonarola élete legnagyobb szolgálatát.

MEGVÁLTOZOTT PRÉDIKÁCIÓK

A kudarcai miatti frusztráció oda juttatta Savonarolat, hogy feladta prédikátori ambícióit. Elérte képességeinek határát. Ez valójában egy Isten által megtervezett megaláztatás volt. Nem tudott róla, de a fiatal férfi ekkor vált alkalmasnak arra, hogy Isten használhassa.

Ekkoriban kezdett el egy előadás sorozatot a Jelenések könyvéről a monostor kertjében. Sem ő, sem a rendfőnökei nem vártak ettől túl sokat. De Isten szuverén céljának köszönhetően egy új erő áradt rajta keresztül. Isten volt jelen, és hatása olyan volt, akár az elektromosságé. Az emberek elkezdtek tódulni az előadásaira. Néhány héten belül már csak a kert falainak tetején maradt ülőhely. Akkora igény volt prédikációira, hogy rendfőnökei végül a Duomo-ba helyezték át, Firenze belvárosi katedrálisába.

Isten jelenléte vonzotta az embereket, akik végül már ezrével érkeztek, hogy hallhassák a fiatal szerzetest. Üzenete – csak úgy, mint Keresztelő Jánosé, aki kedvenc bibliai hőse volt – a megtérésről és önmegtagadásról szólt, amely önmagában nem az, ami természetszerűen vonzaná az embereket. Prédikációinak tartalma mindig a Biblia volt. Félelem nélkül hirdette a bűnbánat szükségszerűségét, és figyelmeztette az embereket Isten ítéletére. Arra buzdította Firenze lakosságát, hogy bűnbánatukat az igazság cselekedeteivel erősítsék meg. Csakis Isten jelenlétével lehet magyarázni az eredményeket.

Egyik életrajzírója így fogalmazott:

„A Katedrális már nem tudta befogadni a tömegeket, akik közelről- s távolról áradtak az épületbe. … Fából készült galériákat kellett felhúzni a katedrális belsejében, hogy le tudják ültetni a tömegeket. Aztán ez a hely-nagyobbítás is kevésnek bizonyult. … Elképesztő látvány volt, ahogyan az embertömegek örvendezéssel és nagy vigassággal érkeztek a prédikáció helyszínére – mintha csak lakodalomra igyekeztek volna.”¹

Bettucio, egy züllött, kicsapongó életet élő hitetlen ember benyomásai sok emberével megegyeztek: „Amint Savonarola felment a szószékre, minden megváltozott Bettucio-ban. … Nem tudta levenni szemét a prédikátorról. Elméje csapdába került, lelkiismeretét megérintették a Barát szavai és így beszélt róla: ’Végül, úgy éreztem magam, hogy jobb lenne, ha halott lennék, nem élő.’ ”² Ezek után Bettucio átadta életét Krisztusnak, és soha nem nézett vissza.

Néha az embereket annyira elborította bűneik valósága, hogy Savonarolanak rövid időre meg kellett szakítania prédikációját, annyira sírtak. A szerzetes életében legalább tíz olyan eset volt, amikor prédikációi írása közben úgy leszállt rá Isten ereje és jelenléte, hogy nem volt képes folytatni a jegyzetelést saját sírása miatt.

Jacob Burckhardt, a reneszánsz történész így ír róla:

„Az eszköz, mellyel Savonarola átformálta és uralta Firenze városát, szónoki képessége volt. Erről viszont, a helyszínen készült igen csak hiányos jegyzetek meglehetősen tökéletlen képet adnak. Nem arról van szó, hogy rendelkezett volna bármilyen kiváló külső adottságokkal, mivel hangja, akcentusa és retorikai készsége pont a gyengeségei közé tartoztak. … Savonarola szónoki készsége a lenyűgöző személyiségének volt köszönhető. … Saját szónoki készségét az Isteni megvilágosodás eredményének tudta be.”³

Isten átformálta Firenzét a szerzetes prédikációin keresztül. Ez a szkeptikus, feslett, büszke város hívővé, bűnbánóvá és alázatossá vált. Élelmet adtak a szegényeknek, lelkesen jártak templomba, korrupciómentessé tették a politikát, és egyházi himnuszokat énekeltek az utcákon. Ez egyike volt az egyháztörténelem rendkívüli eseményeinek. Savonarolan keresztül Isten bebizonyította, hogy a reneszánsz és minden ideálja tehetetlen a Szentlélek ereje előtt.

ÜLDÖZTETÉSE

Még tizenéves volt, amikor Isten megmutatta a barátnak, hogy erőszakos halállal fog meghalni Krisztus szolgálata közben. Abban az időben VI. Sándor pápa volt hatalmon. A Borgia családra jellemzően ő is számos szeretővel, és törvénytelen gyermekekkel rendelkezett. Fényűző buja, testies életet élt, és nagyon kapzsi volt. Ő nem képviselte Krisztust.

Ahogyan Savonarola erkölcsi és szellemi befolyása növekedni kezdett – nem csupán Firenzében, de egész Olaszországban és Európában – elkerülhetetlenné vált a Borgia család korrupciójával való konfrontálódás. Savonarola nyilvánosan megfedte Sándor pápát, és arra hívta, hogy térjen meg erkölcstelen életéből. Még úgy is nevezte őt, mint aki „a Sátán helytartója, nem Krisztusé.”

A kis szerzetes barát ezzel már túl messzire ment. Sándor megmozgatta a pápai hatalma óriási erejét: a bátor szerzetest egy látszatperbe vetette, harminc napon át kínoztatta, majd egy óriási sokaság szeme láttára felakaszttatta Firenze főterén. [Ezután a holttestét két másik szerzetesével együtt közszemlén elégettette – a ford.] Savonarola mindezt nagy bátorsággal és méltósággal tűrte. A vallási hatalom sikeresen kioltott egy fényes, égő lángot Firenze és Olaszország szívében.

JELENTŐSÉGE

Miért volt Savonarola fontos? Először is, ő volt a Reformáció előfutára. Ez a kifejezés általában olyan embereket juttathat eszünkbe, mint Wycliffe (1330-84) és Husz János (1373-1415). Savonarola viszont – mint Keresztelő János is – „Illés lelkével és erejével” jött (Lukács 1:17) Szolgálata megtérésre hívta egész Európát, és ezzel előkészítette a közelgő Reformációt.

Másodszor, ami Firenzében történt, az a modern történelem első ébredéseinek egyike volt. Tíz éven át a Szentlélek mélységesen megindította és átformálta ezt a korrupt, érzéki várost. Egyike volt ez az Apostolok Cselekedetei óta lejegyzett szellemi ébredéseknek, és előre vetítette Isten hasonló megmozdulásait, melyek a Reformáció utáni világban következtek be.

Harmadszor, Isten az Ő hatalmas erejének nagyságát mutatta ki Savonarolan keresztül. Firenze Európa morális korrupciójának központja és székhelye volt. Mindezek ellenére, a kis szerzetes szolgálatának csúcsán egy megfigyelő így ír a városban történt változásokról: „Nem lehetett hallani káromkodást a kovácsműhelyekben, a pékségekben és az élelmiszerüzletekben. Néha a piactér spontán nyitott vallási dalünnepéllyé alakult. … A papok annyira elfoglaltak voltak … hogy Savonarola … a hűséges szolgálókat két hetes pihenésre kérte … [mert] a szerzetesek már fizikálisan is kimerültek voltak.”⁴

Amikor megkísért a reménytelenség, emlékezz arra, hogy nincs olyan város vagy nemzet, amely ellen tudna állni a Szentlélek erejének. Várd Istent bűnbánó szívvel és hittel. Helyzetünk sosem reménytelen. Istenünk hatalmas és mindenható. Amit a 15. századi Firenzében megtett, képes megtenni New Yorkban, Los Angelesben vagy akár Budapesten is. (a szerk. betoldása)

Savonarola egy „cserépedény” volt, melyben ott lakozott Isten erejének kincse. Élete elején példa volt mind a gyengeségre, és félelemre, majd a Szentlélek ereje mutatkozott meg életén, ahogyan azt Pál szolgálatán is láthatjuk. (1Korintus 2:1-5)

Negyedszer, sok művészettörténész bánatára, Savonarola prédikációi óriási hatással voltak olyan művészekre, mint Michelangelo vagy Botticelli. Michelangeloról köztudott, hogy ő festette a Sixtusi kápolna mennyezetfreskóját az ítéletről, amelyet Savonarola prédikáció alapján alkotott emlékezetből. Botticelli olyan mértékben megváltozott, hogy évekig nem festett. Amikor később újra elkezdett festeni, a művei olyan szellemi töltettel rendelkeztek, amely azelőtt teljesen hiányzott munkásságából. „Jelentős hatást fejthetett ki a fiatal művész (Michelangelo) elméjére Savonarola, kinek prédikációi mélységes hatással voltak Botticellire is. Idős korában Michelangelo még mindig olvasta a mártírhalált halt prédikátor műveit, és emlékezett beszédhangjára is.”⁵ Ugyan vonakodva teszik ezt, de még ellenségei is elismerik Savonarola óriási befolyását.

Végül, mikor Isten meg akar változtatni egy várost vagy nemzetet, akkor egy vezetőt nevel ki, és nem egy programmal, szervezettel vagy egy bizottsággal áll elő. Mindig is ez volt a módszere. Ezért buzdított, intett Jézus minket így: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.” (Máté 9:37-38) Imádkozzunk buzgón és várjunk az Úrra, mint Ézsaiás: „Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál, hogy meginogjanak előtted a hegyek! Ahogy a tűz lángra lobbantja a rőzsét, és felforralja a tűz a vizet, úgy ismertesd meg nevedet ellenségeiddel: reszkessenek tőled a népek, ha majd váratlanul félelmes dolgokat művelsz: ha leszállsz, meginognak tőled a hegyek. (Ézsaiás 63:19b-64:2)

Keress egy jó könyvet Savonarola életéről – sok van a könyvpiacon. Nem fogsz csalódni, ha elolvasod őket. Ajánlom számodra Pierre Van Paassen „A Crown of Fire” („A tűz koronája”) című könyvét!

William P. Farley a Spokane-ben található Grace Christian Fellowship pásztora, Washington államban. Tollából származnak a „For His Glory” („Az Ő dicsőségére”), Pinnacle Press kiadású, valamint az „Outrageous Mercy” („A mértéktelen kegyelem”) című, a Baker Books kiadásában megjelent könyvek. Elérhető az 509-448-3979 telefonszámon, illetve a bfarley@cet.com e-mail címen.

JEGYZETEK

1. Pierre Van Paassen, A Crown of Fire („A tűz koronája”), New York: Scribner, 1960. p. 173
2. ibid., 185.
3. Jacob Burckhardt, The Civilization of the Renaissance in Italy („A Reneszánsz civilizációja Olaszországban”), New York: Modern Library, 2002.
4. ibid., 191.
5. Frederick Hartt, History of Italian Art („Az olasz művészet története”) (Upper Saddle River, N.J.: Prentice Hall, 2003.), p. 467.