És Isten azt mondta: „Figyelem, figyelem! Egy kis figyelmet kérek!” Martha Whitmore Hickman And God Created Squash: How the World Began (És Isten megteremtette a tökfőzeléket: Hogyan kezdődött a világ) című könyvében Isten megteremtette a leginkább nagyravágyó teremtményt (minket), és most csak egyetlen egyszerű dolgot kér: „Figyelmet kérek! Kérhetnék egy kis figyelmet?” Miért? Hát azért, hogy megmutasson pár dolgot, és hogy lássa, van-e kérdésünk. Isten főleg azt szeretné, ha tudnánk: „Emlékezz rá, hogy társas lénynek teremtettelek, társnak mellém, és az embereknek egymásnak. Szerethetjük egymást.” És ez a lényege az Istennel való kapcsolatnak.
Tavaly nyáron sokszor kellet helyettesítenem a felekezetközi táborunkban a személyzet egyik tagját, amikor ő „szombatot” tartott. Elutaztam a táborba, és megnéztem, hogy mennek a dolgok. A kedvenc részem az volt, amikor a fiatalok beszámoltak az egész hétről. Amikor azt kérdeztem, hogy mi volt jó, a szokásos válaszok jöttek: úszás. barátok, kaja, kiscsoportok és későig fennmaradni. A nem-annyira-jó-dolgok közé tartoztak a kaja, időjárás, bogarak és a csendespihenő.
Aztán a legérdekesebb rész, amit igazából hallani akartam: A hét folyamán mikor láttatok meg valamit Istenből? A válaszok: a barátokkal, az esti alkalmon, a tábortűznél, a kiscsoportban, a kora reggeli szivárványban, amikor szarvast láttak a mezőn. Ugyan előrelátható volt, hogy a gyülekezeti terem falain kívül, a természetben sokan felfigyeltek Istenre. mégis meglepett, hogy milyen sokszor hallottam a nyáron, amikor a fiatalok azt mondták, „Megláttam Istent a viharban.” Akármikor volt vihar (és volt néhány hatalmas vihar a nyáron), akkor biztos, hogy valaki azt jelölte meg a legmeghatározóbb Isten-élményének, egy olyan pillanatnak, amikor találkozott Istennel, amikor felismerte vagy kapcsolatban került Vele – a vihar közben. Talán akkor, különösen akkor, tényleg kapcsolatban volt Istennel.
Az „Isten-pillanatok”
A texasi Austin városának Pünkösdi Teológiai Akadémiáján az egyik teológia-professzor, Corinne Ware nagyon egyszerűen definiálja a lelkiséget: kapcsolat Istennel. A Connecting to God: Nurturing Spiritally through Smal Groups (Kapcsolódás Istenhez: Tápláljuk a lelkiséget a kiscsoporton keresztül) című könyvében azt írja „Talán ez túl egyszerűnek tűnik, de adjunk neki egy esélyt, merüljünk el benne.”
A lelkiséget és a lelki gyakorlatokat sokszor azonosítják az elmélkedő, szemlélődő gyakorlatokkal és főleg az imádság gyakorlásával. Az imádságnak sok formája van, a szépen kidolgozott imádságoktól kezdve, amik imádságos könyvekben lesznek leírva és a formális istentiszteleteken használják újra és újra, egészen a véletlenszerű imádságokig, amik megmutatják a spontán beszélgetést Istennel. Az imádság nagyon erőteljes része lehet a lelki naplóvezetés gyakorlatának. Esetleg az imádság használhat különböző képanyagot, ikonokat, vagy része lehet az egyszerű, csendes, nyugodt elmélkedésünknek. Mozgalmas is lehet, hogy nem csak csendben ülünk, hanem mozgás közben imádkozunk, amíg végigsétálunk egy „labirintuson”, vagy az életünk más tevékenységéhez kapcsoljuk.
De a legalapvetőbb szint, hogy a „lelkiség” azokban az egyszerű tábori pillanatokban jelentkezik, amikor úgy érezzük, hogy valami nálunk hatalmasabbhoz kapcsolódunk. A vihar drámai, robbanó-zajos-ijesztő pillanataitól kezdve a szivárvány békességéig, a bizalmas barátok törődésétől a tábortűzi játékok butaságáig – minden lehet lelki pillanat, ha akkor éppen Istenhez kapcsolódunk. A táborozók sosem említették az „imádságot”, de biztos, hogy említettek erős lelki élményeket.
Táplálni a kapcsolatot
Hogyan működtetjük ezt a kapcsolatot Istennel? Hogyan tudjuk táplálni ezt a kapcsolatot? Megint Ms. Ware Connecting to God könyvéből idézek:
„Fontos, hogy emlékezzünk rá, hogy a saját erőnkből nem tudunk létrehozni kapcsolódást Istenhez. Semmilyen emberi teljesítményünk nem hozza el nekünk Istent. De nem Isten képtelen a kapcsolatot létrehozni, hanem te meg én… Amikor tanuljuk, hogy hogyan legyünk „lelkiek”, az a feladatunk, hogy Istenre „pozícionáljuk” magunkat, és akkor meghallhatjuk a hangot, ami egyébként mindig szól, és megérezzük a közelségét a mindig jelenlévő Jelenlétnek, és beszélhetünk az Egyetlenhez, aki mindig hall minket.”
Walter Brueggeman nevét nem túl gyakran olvashatod ifjúsági missziós cikkek kapcsán (ószövetséges teológiaprofesszor), mindazonáltal ráérzett valami nagyon fontos dologra a fiatalok istenélményeivel kapcsolatosan. A Living toward a Vision (A látásnak élni) című könyvében kijelenti: „Ha bármelyik felnőttet megkérdezed, hogy mi volt rá a legnagyobb hatással a vasárnapi iskolában, akkor nem könyveket, tananyagot, vagy bibliai történetet vagy ilyesmiket fog említeni. A legfőbb emléke a tanára lesz.”
Nekem sem kell hosszú percekig törnöm a fejem, ha fel akarom idézni a vasárnapi iskolás tanáromat az emlékeimben. Tinédzserként számomra az egész vasárnapi iskola Jeanről szólt. Jean Goforth volt középiskolás koromban a vasárnapi iskolai tanító a Frayser Christian Gyülekezetben, Memphisben, Tennessee államban. És a nyári táborban is ő volt az egyik tanácsadó. A 60-as években Jean összegyűjtött minket egy asztalka köré egy kicsi teremben, és nyitott beszélgetésekre ösztönzött minket. Minden téma megengedett volt, amíg tiszteltük egymást és összejöttünk, hogy megkérdezzük (még a matricák megjelenése előtt) hogy „Mit tenne Jézus?”, és kerestük a választ a Bibliában, hogy megértsük. A vietnámi háború, az emberi jogok, Martin Luther King Jr. – és a többi. A hatvanas évek közepén Memphis nem volt egy csendes hely, és vasárnapi iskola sem. Jane biztosította, hogy meghallgatjuk egymást. Elmondta a saját meglátásait. A Biblia és a társadalom elkötelezettjeivé tett minket. És Jean segített, hogy kapcsolatba lépjünk egymással és Istennel.
A kapcsolatok jelentik a döntő különbséget. Míg lehet kapcsolódni Istenhez más módon is – Bibliatanulmányozással, a természetben, a dicsőítő alkalmakon, és így tovább – a kapcsolatok a legmélyebb módja a fiatalok számára mégis a közös csendesség. Ez lehet kettesben, kiscsoportban, misszióban, vagy a vezetőségben a többiekkel, de a legtöbbször pont ezek a meghitt együttlétek lesznek a legjobb eszközök, amelyek a fiatalt az Istennel való kapcsolatra elvezetik.
A Isten előtt való elcsendesedés a gyakorlásban, a megtapasztalásban és az odafigyelésben mutatkozik meg. Halkan vagy hangosan. Aktívan vagy visszahatóan. Imádságban vagy a társadalmi igazságosságban. Egyszerű, ismétlődő Taizé-stílusú énekléssel vagy dicsőítő/rock/jazz/soul/gospel/hip-hop zenével. Szemlélődő, imádságos szolgálatban, vagy kétkezi munkával. Egy gyönyörű naplementében vagy egy romboló viharban. Egyedül ülve a sötétben, együtt vacsorázva a barátokkal, vagy őrülten táncolva ezer másik emberrel a koncerten. Akárhol és akárhogyan kapcsolódunk valóban Istenhez és a többiekhez, egy igazi és hiteles lelki élményben lesz részünk – egy lelki-kapcsolat élményében.
Táraságban lenni
Isten vágya a mi lelki életünkre nézve, hogy legalább úgy kapcsolódjunk egymáshoz, mint ahogyan Őhozzá, és hogy egymás társai is legyünk, és együtt Istené. Mikeás 6:8 jól összefoglalja: „Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.” Élj a törvény szerint – a lelki élet, amely betölti a többi ember méltóság és igazságosság iránti vágyát, ami az élet alapja. Törekedj a szeretetre – a lelki élet, amely társa a közelében lévőknek, a családnak, barátoknak, aki mindennapos bátorító az iskolában, a munkahelyen, az utcán, és azoknak, akiknek törődésre van szükségük, vagy hogy meghallgassák őket, szükségük van a felemelésre és a gyógyításra. Légy alázatos Isteneddel szemben – a lelki élet, amely Istenhez kapcsolódik, és észreveszi Isten jelenlétét a többi másik kapcsolatában is.
„Figyelem, figyelem! Egy kis figyelmet kérek!”
Évekkel ezelőtt, az ágyon feküdtem a kisfiammal, Blaine-nel, miután felolvastam neki egy történetet. Négy éves volt, és az óvodai napján gondolkozott, majd felém fordult és azt mondta: „Tudod apa, amikor megismersz valakit, akkor a szíved ilyen.” És megmutatta nekem a kis ökölbe szorított kezét. „De minél jobban megismered, annál inkább ilyen lesz.” És a keze elkezdett kinyílni. „És végül ilyen lesz.” És teljesen kinyitotta a kezét. Majd visszadőlt az ágyba, és elaludt. A mi kis óvodásunk figyelt, és bár világosan nem mondta ki, hogy Istennek is része van ebben, mégis kapcsolatba lépett vele.
A lelkiség – szemlélődőn, nem-szemlélődőn, kapcsolódóan, vagy akárhogyan is fejezzük ezt ki – mindig az odafigyelésről, a kapcsolat észrevételéről, és az Istennel illetve az egymással való kapcsolatról szól. És ha segítünk a fiataloknak, hogy ezt tegyék, akkor azt vesszük észre, hogy tudják szeretni egymást is, mindenki mást is, és megtalálják Istent magát is, akár a csendben, akár a viharban.
Randy Kuss nemrég kezdte el a Youth Ministry Coach-Trainer Project and God@Center Retreats-et, gyülekezeteket és törvényszékeket szolgálnak a lelkiségség és a vezetés fejlesztésében. Már több mint harminc év tapasztalata van a helyi, regionális és felekezetközi ifjúsági misszióban.
“Used with permission of Youth Specialties”
Eredeti cikk: “Attention, Please!” Connective Spirituality
Vélemény, hozzászólás?