Érdemes még játszani?

A játékvezetés hét halálos vétke

„Rendben! És most játszani fogunk!” Hallható moraj söpör végig az ifjúsági szobán. A diákoknak bevillan a nagyi kertjében tartott születésnapi parti harmadikos korukból. Sok idő eltelt már a „Komámasszony, hol az olló?” óta.

Pedig a játékok nem csak a régmúltat idézik. Az ifjúsági szolgálatok egész Amerika szerte használnak élvonalbeli játékokat és programokat, hogy magukhoz vonzzák a diákokat, egymáshoz kapcsolják őket, hogy aztán visszajöjjenek, mert többre van szükségük. Hogyan használhatjuk úgy a tömegfelosztó, keveredős és egyéb játékokat, hogy inkább befelé hozzák a diákokat, mintsem az ajtó felé küldjék?

Hát, ha valamit elrontasz, azt elég rendesen el lehet rontani! Alkalmazd HÉT HALÁLOS VÉTEK bármelyikét, és el fogod űzni a diákokat, ahelyett, hogy közelebb hoznád őket.

1. számú halálos vétek

Mondd azt a tömegnek, hogy most játszani fogtok!

Egy játék elrontásának a legjobb módja az, ha megmondod a gyerekeknek, hogy játszani fogtok. Az ificsoportok állandóan ezt a szánalmas átvezetést használják: „Oké, most pedig keveredőst fogunk játszani!” De egy utcáról betévedt átlagos középiskolásnak fogalma sincs arról, mi az a keveredős.

A 90-es évek elején iskolai missziót kezdtem egy csoport gyülekezetbe nem járó középiskolás között. Az első héten körülbelül 12-en eljöttek hozzám egy ingyen capuccinóra. Nem tudták, mi készül, csak azt tudták, hogy egy barátjuk szólt nekik, hogy lesz valami mulatság, ahol ingyen capuccinót adnak. Nem számítottak játékra – a legtöbb világi gyerek nincs hozzászokva a játékokhoz.

Mikor odaértek, így szóltam „Kösz, hogy eljöttetek. Ma ingyen capuccinót fogunk inni! Ki bír kettőnél többel meginni? Hármat? Négyet? Jól van, mindjárt meglátjuk. De előtte… álljunk két sorba. Szeretném látni, melyik sornak jobbak a reflexei.”

Megfigyelted, mit tettem? Nem szegtem meg az 1. számú szabályt. Nem árultam el, hogy játszani fognak. Ennél a csoportnál ez életbevágó volt, mert ők azok a fajta gyerekek voltak, akiknek ha azt mondod „Gyertek be! Játszunk néhány játékot!”, azt gondolják, én vagyok az a bohóc, akit az anyukájuk rendelt a tizedik szülinapi bulijukra.

Mielőtt ráeszméltek volna, már játszottak is. Valójában el is felejtették a capuccinót és arra koncentráltak, hogy legyőzzék a másik csapatot.

Amikor játékot akarsz kezdeni, egyszerűen csak vágj bele. Például: „Mielőtt elkezdenénk a mai munkát, szeretném, ha mindenki, aki a teremnek ebben a felében áll, egy kicsit arrébb húzódna, hogy a segítőim letehessék ezt a kötelet középre.”

Phil barátom egy csoport nehezen kezelhető gyerek között szolgált. Lee barátom is. Phil állandóan panaszkodott, hogy nem tud mit kitalálni nekik: „Nem szeretik a játékokat!” Két kimerítő évet töltött azzal, hogy megtöltse játék nélküli programokkal a heti alkalmakat. Lee, ezzel szemben, sokkal nehezebb gyerekekkel dolgozott, mégis állandóan játszottak. Az egyetlen különbség az volt, hogy ő sosem mondta meg, hogy játszani fognak. Csak előhúzott egy nyers halat, egy párnát és egy sálat, és azt mondta: „Kérek egy önként jelentkezőt!”. Sosem láttam ennyi gyereket, akikben ilyen kevés közös vonás volt, ennyit nevetni. Lee gyerekei mindig ezt mondták: „Apám, Lee a legőrültebb dolgokat is megcsináltatja velünk!”

Csak kezdd el a játékot – nem kell hozzá engedély. Tíz perc múlva a kölykök egymásra néznek majd, és csodálkozva mondják: „Hé, csak nem játszunk?”

2. számú halálos vétek

Ne készülj fel.

Így van – ha el akarod űzni a gyerekeket, ne készülj fel! A program kezdete előtt pár perccel üss össze egy játékot, majd később kiderül, mire van szükség hozzá.

Az igazság az, hogy az időnek rendkívül nagy jelentősége van, mert a gyerekek rövid ideig bírnak csak figyelni. Ez a gyorsétterem-mikrohullám-távkapcsoló-5percalattkész generáció hozzászokott ahhoz, hogy gyorsan megkapja, amit szeretne – ami a szemnek, fülnek, szájnak jólesik. Ha egy olyan játékot rendezel, ahol minden gyermeknél kell, hogy legyen egy lufi és egy darab zsinór, akkor szervezd meg, hogy számos segítő álljon készen, hogy a lufikat megfelelő időpontban kiosszák. Továbbá a zsinórok legyenek feldarabolva, és további segítők álljanak készen, hogy szétosszák őket.

Ismertem egy ifimunkást, aki úgy gondolta, hogy nincs szüksége arra, hogy előre megtervezze az iskolai missziós programját. Az alkalom előtt fél órával megnézte a honlapomat, hogy néhány játékötletet kapjon, és útközben összegyűjtötte a hozzávalókat. Minden héten elkésett, mert sohasem találta meg a szükséges dolgokat egyetlen boltban, így többször meg kellett állnia. Ha mégis sikerült mindent megvennie, a dolgok nem voltak megfelelően előkészítve a játékhoz.

Sohasem felejtem el, amikor egyszer egy olyan játékot választott, amihez két, zsinórral összekötött pillecukor kellett. Előrehívott két gyereket, aztán elfutott a bevásárlószatyráért, ahonnan két zacskó felbontatlan pillecukrot, és egy új tekercs zsinórt vett elő. Feltépte a pillecukros zacskót, és mindkét gyereknek adott egyet. Aztán megpróbálta kicsomagolni a zsinórt. Először nem sikerült lehúzni róla a műanyag borítást. Végül, amikor ezt megoldotta, rájött, hogy nincs mivel elvágni a zsinórt.

Egy percen belül a gyerekek már nem is figyeltek. Beszélgettek, dobálóztak, és egyéb bajkeverés után kezdtek nézni. Közben az ismerősöm minden erejét bevetve megpróbálta valahogy elrágni a zsinórt. Végül megkérdezte a közönséget, van-e valakinél valamilyen vágószerszám. Már a segítők közül is sokan ott voltak, hogy segítsenek neki. Miközben a levágott zsinórokkal próbálták összekötni a cukrokat, verekedés tört ki a lelátón.

Nem hiszem, hogy aznap lejátszották azt a játékot. Írniuk kellett azonban egy jelentést az igazgatóhelyettesnek, amiben elmagyarázták, miért tört ki verekedés az iskolai evangelizációs alkalmon.

Legyen minden készen. Ha még sohasem játszottátok azt az adott játékot, akkor próbáljátok ki! Kipróbálhatod a segítőiddel, vagy a vezetőségben levő, kedves és megbocsátó diákok (ha vannak ilyenek) kiscsoportos alkalmán. Sokszor előfordult már, hogy úgy gondoltam, én vagyok a Nagy Játékmester, és hirtelen ott álltam egy csomó gyerek előtt egy olyan játékkal, ami nem működött. Nem túl szép látvány. Tehát: próbáld ki!!!!

3. számú halálos vétek

Felügyelőkkel dolgozz, ne ifimunkásokkal!

Ha a munkatársaid számára jól el akarsz szúrni egy alkalmat, akkor ne engedd őket a gyerekekkel együtt játszani. Csak álljanak szépen oldalt, karba tett kézzel, időnként odakiabálva, hogy „Hagyd abba!”, vagy „Csendesebben!”. Ez nem csak hogy lelohaszja csoportod lelkesedését és energiáját, de egyáltalán nem szolgálja sem a diákok, sem a te csapatod érdekeit. Az évek során a játékvezetésben segítők és a diákok együtt játszása bizonyult a legfontosabb tényezőnek a kapcsolatépítésben.

Remélhetőleg a munkatársaidat arra képezték, hogy együtt legyenek a gyerekekkel, ne csak felügyeljenek. A felügyelők nem viccesek, és a legtöbb diák nem szeretne kapcsolatot építeni velük. Munkatársaidnak ennél sokkal többnek lehet és kell lenniük. Céltudatosan kell, hogy részt vegyenek az alkalmakon, megragadva a lehető legtöbb helyzetet a kapcsolatteremtésre. Nevessenek, sírjanak, beszélgessenek, stb. együtt a gyerekekkel. A játékok közben tökéletes lehetőség nyílik a jég megtörésére.

Én nagyon szeretem, mikor a csoportom egyik tagja vezeti a játékot, és megengedi nekem, hogy én is játsszak. Egyszer olyat játszottunk, hogy két csapatot kellett alkotni, majd szívószálakat és fültisztító pálcikákat kaptunk. A csapatból néhány embernek papírpoharat kellett egyensúlyoznia a fején, a többieknek pedig védeni kellett őket azzal, hogy a másik csapatot támadják. Amikor a munkatársam azt mondta „Rajt”, összehívtam egy csomó srácot a csapatomból, és azt javasoltam, hogy a Tonya nevű lányt támadjuk a másik csapatból. Mindannyian őt bombáztuk a fültisztító pálcikákkal, mígnem a pohár végre leesett a fejéről. A diákok évekig emlékeztettek arra, hogyan semmisítettük meg Tonyát a fültisztítókkal. A vicces emlékek mélyen beivódnak.

A játékok tökéletes eszközei a diákokkal való kapcsolatok kialakításának! Ne hagyjuk ki!

4. számú halálos vétek

Fél percnél tovább tartson a játék ismertetése!

Mindannyian tudjuk, hogy a tömeg kevés ideig tud figyelni. Az, hogy alaposan felkészülsz egy játékra, azt is magában foglalja, hogy röviden el tudod magyarázni a lényegét. Vázold fel az alapokat – esetleg egy vizuális példa segítségével – és már mehet is! A részletekbe menő magyarázat összezavarja, vagy eluntatja a gyerekeket.

Ne félj attól, hogy úgy vágsz bele a játékba, hogy még néhányan nem értik. A segítőid irányítják majd őket.

5. számú halálos vétek

Sokáig tartson a csapatok felosztása!

Ugyanaz az alapelv, mint a negyedik pontnál: ha sokat vacakolsz a csapatok felállításával, a gyerekek már a kezdés előtt elveszítik az érdeklődésüket, és akkor először is ki kell másznod ebből a gödörből, hogy a játékot elkezdhesd. Legyen előzetes terved arra, hogy hogyan osztod fel gyorsan a csapatokat. Mindig törekedj a természetes felosztásra: évfolyamok, nemek, a terem egyik és másik fele, stb. Csak végső esetben számolgass!

Az ificsoporton kidobózni szoktunk. Először számolgatással próbáltunk teljesen egyenlő csapatokat alkotni. Körülbelül a felénél tartottunk, amikor néhányan cserélgetni kezdtek, sőt kiálltak a sorból. Sokan elkedvetlenedtek, mielőtt még a játék elkezdődött. Végül megtanultam, hogy ezt kell mondanom: „hetedikesek ide, nyolcadikosok oda!” Ha sokkal több volt a nyolcadikos, mint a hetedikes, akkor azt kiáltottam: „A segítőim a hetedikesekkel lesznek!” Ez mindig javított a játék színvonalán.

Bárhogy is csinálod, tervezd el előre, hogy gyors és világos legyen. A gyorsaság sokkal fontosabb lehet, mint hogy mindkét csapatban egyenlő számban legyenek.

6. számú halálos vétek

Engedd, hogy bármely önként jelentkező vezethesse a játékot!

Ahogy az eddigi öt halálos vétek alapján is látható, nem minden munkatársad lett arra teremtve, hogy kint álljon a tömeg előtt. A játékvezetőnek dinamikusnak kell lennie, és lelkesedéssel kell kommunikálnia. Rendelkeznie kell a megfelelő forrásokkal, és meg kell engedni neki, hogy vezessen játékot először a munkatársak találkozóin, vagy alkalmi ificsoportokon. Ha hasonlítasz hozzám, akkor a munkatársaidat olyan nagyra értékeled, mint a saját életedet. Ne köss húscafatot egy önként jelentkező nyakába, hogy aztán bedobd az oroszlánok közé. Tanítsd őket. Mutasd meg, hogyan kell csinálni. Adj nekik esélyt, hogy kipróbálják és értékeljék magukat.

Lehetünk őszinték. Nem mindenki tehetséges abban, hogy elöl nyomja a sódert. Ne ezeket az embereket használd játékvezetőknek. A sikeres program kulcsa az, hogy olyan embereket jelölünk ki az egyes feladatokra, akik abban tehetségesek és jól érzik benne magukat. Ez nem szigorúság – ilyen a jó vezetés. Ha segítesz az önkénteseknek megtalálni az ajándékaikat és adsz nekik lehetőséget, hogy használják azokat, akkor sokkal boldogabb – és sokkal hatékonyabb – lesz a csapatod.

Ha pedig valami elromlik, csinálj viccet belőle! Néhány játék kudarcba fullad – ez tény. Amikor ilyesmi történik, használd fel ezt az alkalmat arra, hogy egy jót nevessetek. Ha valami rosszul sül el, és a játékvezető viccet csinál belőle, attól még a gyerekek jól szórakoznak és a kapcsolatok erősödnek – és végül is ez a cél, nem?

7. számú halálos vétek

Tegyél róla, hogy a közönség ne láthassa, mi történik elöl!

Az utolsó dolog, amivel garantálhatod, hogy a tervezett játék kudarcba fulladjon az, ha úgy játszotok, hogy a közönség nem látja, mi történik elöl. Ez a leggyakoribb hiba az elöl zajló játékoknál (mint pl. amilyet a 2. pontnál leírtam). Ezeknél a játékoknál néhány játékos előrejön valamit csinálni, a többiek pedig szurkolnak nekik. Biztosra veheted, hogy ez a típusú játék kudarcba fullad, ha a közönség nem látja az akciót.

„Ez természetes!”, mondod. De el sem tudom mondani, hányszor láttam már ilyen jó kis elöl zajló játékot, amiben egy gyereket épp szörppel készültek leönteni, vagy egy lány szívószállal készült pudingot enni, de nem láttam semmit a játékvezetőtől! Ha játékot vezetsz, állj félre! Jusson eszedbe, hogy nem azért játsszátok ezt a játékot, mert neked jó mulatság nézni. Hadd lássák a többiek.

Néha a terem nem alkalmas az elöl zajló játékokra. Általában olyan helyiség áll a rendelkezésünkre, ahol a közönség ugyanazon a szinten helyezkedik el, mint a „színpad”. Amikor az akció elkezdődik, az első sor feláll, hogy jobban lásson, ettől aztán a többiek egyáltalán nem látnak. Íme néhány javaslat, hogyan segíthetsz az ilyen helyzeteken:

• Használj ideiglenes színpadot. Ha nincs ilyened, készíts egyet. Ha készíteni sem tudsz, akkor a kint levő embereket állítsd fel székekre, vagy feküdjenek asztalon – ne a padlón. Tegyél meg mindent, hogy látható legyen, mi történik.
• Mindenkinek ülve kell maradni. Ha az első pontot megszeged, és a versenyzőnek a földön fekve kell szájával elkapni a lehulló tojást, akkor nehéz lesz ülve tartani a közönséget. Tehát tartsuk be az előző szabályt, így a közönség nagyobb valószínűséggel fog szót fogadni, ha arra kérjük, hogy maradjon ülve.
• Használjunk kivetítőt. Vegyük videóra az elöl zajló dolgokat, és vetítsük ki egy nagy vászonra, amit mindenki láthat. Ennek minden tömeg örül.

Ha elveszted a közönségedet a játékok közben, az azzal a következménnyel járhat, hogy egész estére elveszíted őket. Nagyon fontos, hogy az egész csapat részt vegyen az eseményekben. Használd arra a munkatársaidat, hogy az energiát tartsák magasan, a közönséget pedig ülve.

“Used with permission of Youth Specialties”

Eredeti cikk: Do Games Still Work? The 7 Deadly Sins of Game Leading