Öt alapelv, melyek segítenek felfedezni és meghatározni a látást, amely a személyes életedre szól
Egy átlagos vasárnapi iskolai órán voltunk. Nem emlékszem már, ki tanított, vagy hogy pontosan mit. Mégis, elérkezett számomra egy meghatározó pillanat: kimondtam valamit, amelyből kialakult személyes életem látása. A mondat talán túl egyszerűnek tűnhet, de ténylegesen definiálja azt, aki vagyok, és amit teszek. Nem hallottam akkor semmilyen angyali kórust nagy Hallelujákkal, de tudtam, felfedeztem életem értelmét. Ezt mondtam akkor: „Az én életcélom az, hogy segítsek másoknak, hogy kihozhassák magukból az Isten-adta lehetőségeik maximumát.”
Ez a mondat magában foglalja látásomat férji, apai, pásztori és írói mivoltomra nézve egyaránt. Az Isten adta potenciál az Ő ajándéka számunkra. Amit pedig mi kezdünk vele, az a mi ajándékunk Istennek. Semmi más nem tölt föl engem akkora energiával, mint az, ha másokat segíthetek abban, hogy jól gazdálkodjanak Isten-adta lehetőségeikkel.
Van látásod a saját életedre nézve?
Nem csak a gyülekezetre nézve, melyet pásztorolsz, vagy a felekezetközi szolgálatra tekintve, melyben szolgálsz. Van látásod a házasságodra nézve? A családodra? Tudod, ki is vagy valójában, és mik a motivációid? Mi végett kelsz korán és mi tart ébren késő estig?
Egyik nap a nyolcéves fiam, Josiah, felfedte nekünk az életére szóló látását. Ezt mondta: „Miután lediplomázok, három évig költő akarok lenni, aztán kipróbálom magam a Megasztárban, majd elmegyek profi focistának.” Ezzel csak úgy a semmiből rukkolt elő. De ki tudja? Mi van, ha ez lesz Isten akarata az ő életére nézve? Amikor fiatalok vagyunk, megszületik bennünk egy elképzelés az életünket illetően, és ez ki is bontakozik, ahogyan idősödünk. Látásunk több szerkesztésen és kiigazításon keresztül is alakul. Emellett, van egy fajta kiselejtezési folyamat is, melyen át kell esnie. Sokszor meg kell tennünk olyan dolgokat, melyek nem tetszenek nekünk, és fel kell fedeznünk, mit szeretünk igazán. Rá kell jönnöd, mi az, ami, és aki te nem vagy, még hozzá azért, hogy letisztulhasson, ki vagy valójában. Ez mind pedig beletartozik a személyes életünkre szóló látás kialakításának és fenntartásának folyamatába.
LÉGY ÖNMAGAD!
Amikor elkezdtem pásztorolni a National Community Church gyülekezetet, azon igyekeztem serényen, hogy igazi pásztor legyek. Most, 14 évvel később a célom az, hogy önmagam legyek. A szolgálat egyik legnagyobb veszélye az, hogy saját identitásodat kívül találod azon, amit vezetned kell. Ilyenkor a szolgálatod lesz az identitásod – és pontosan ez az, amiben én is benne voltam néhány évvel ezelőtt. A gyülekezetem teljesen felemésztette az életem. És hogy őszinte legyek, úgy tűnt, hogy ez így van jól és rendjén. Aztán egyszer csak kaptam egy kijelentést. Egyik hétvégén kibújtam a gyülekezetbe menés alól, és ez megváltoztatta azt, ahogyan látom magamat, az életemet, valamint a National Community Church gyülekezetet. A síszezon utolsó hétvégéje volt ez, és fiammal meg akartuk tanulni, hogyan kell snowboardozni. Életem legfelejthetetlenebb napjai voltak. Egy pillanat különösen megdermedt az elmémben – de szó szerint. A síliften ültünk a fiammal, és a hegy tetejére tartottunk, amikor egy óriási hófúvást kaptunk szembe. Ekkor, meghallottam a Szentlélek csendes hangját. Abban a pillanatban, ott a sílift ülésén megértettem, hogy az életem teljességgel a gyülekezet körül forgott már jó egy évtizede. Egy bizonyos szinten, amikor gyülekezetet plántálsz, bele kell öntened a szívedet és a lelkedet. Az áldozat része a folyamatnak. De arra a kellett rájönnöm, hogy a gyülekezeten kívül nem is volt életem. Olyan volt, mintha a Szentlélek azt mondta volna nekem: „Élj már egy kicsit!”
Attól tartok, hogyha teljesen őszinték akarunk lenni, sok pásztor mondhatja el magáról, hogy nincs élete a gyülekezetén kívül – nincsenek hobbijai, kapcsolatai, érdeklődési köre, nincsenek más céljai, nincs mozgástere. Aztán csodálkozunk, ha beleununk a szolgálatba, vagy ha unalmasak kezdenek lenni a prédikációink. Mi a megoldás? Tanulj meg élni. Vagy, inkább: találd meg a látást személyes életedre nézve.
Hadd osszak meg veled most öt alapelvet, melyek segítenek felfedezni és meghatározni a látást, mely személyes életedre szól.
HAGYJ MARGÓT!
Egész életemben küszködtem a munkamániával. Az oka ennek részben abban az egyszerű tényben rejlik, hogy szeretem, amit csinálok. Viszont, ha nem vigyázunk, a munkánk válhat otthonná, az otthonunk pedig munkahelyünké. Nem arról van szó, hogy elhagytam a családomat. Igazából, van egy mondás nálunk a NCC-ben, melyet begyakoroltattam a személyzettel: „Legyen a családod az első.” Abban viszont nem vagyok biztos, hogy én magam élen jártam volna ennek megvalósításában. Meg kellett hoznom néhány döntést azért, hogy életem lapjain maradjon hely a margónak is.
Először is, a gyülekezet egy estét kap hetente tőlem. Miért? Mert a családomnak elsőbbséget kell élveznie. Segítenem kell a gyerekeimnek a házi feladatban. Edzőként ott kell lennem a sportcsapataiknál. Tanítványoznom kell őket egyesével. E fentiekért pedig nem kérek elnézést senkitől.
A második: megpróbálom felhasználni az összes lehetséges szabadnapomat. Tartozok vele a családom felé és a gyülekezetem felé is. Emellett, őszintén vallom, hogy sokkal termékenyebb leszek, ha kevesebb munkanapot dolgozok le. Tanításaimat 36 hétvégére vettem vissza, miközben egy tanítói csapatot alakítottam ki magam körül.
Harmadszor, úgy döntöttem, hogy határt húzok az utazással töltött napoknak. Harminccal kezdtem, de még mindig soknak bizonyult, így huszonöt napra csökkentettem. Az adminisztrátorunkat kértem meg, hogy rendszeresen számoltasson el engem ezzel.
Ezek a margók segítségemre vannak, hogy a gyülekezeten kívül is lehessen életem. Lehetővé teszik, hogy a gyülekezet falain kívül is kialakítsak emberi kapcsolatokat, hogy foglalkozzak érdeklődési köreimmel, melyeken keresztül érdekesebbek lehetnek prédikációim, valamint azt is, hogy puszta kedvtelésből is olvashassak.
A margók megadják számunkra azt a teret, melyre szükségünk van ahhoz, hogy mint személyek is növekedhessünk, ne csak mint vezetők.
VÁLTOZTASD MEG A RUTINT!
Van egy formula, melyet leírtam az egyik könyvemben (Wild Goose Chase – Vadliba vasászat – a ford.): „ütemváltás + helyváltoztatás = megváltozott perspektíva. Jó dolog a rutin. Mindannyian naponta zuhanyozunk, és használunk dezodort is. Barátaidra és családodra nézve: kérlek, ne változtass ezen a szokásodon. A rutin a szellemi növekedés kulcsa. Ezek a szellemi fegyelem részei. Amint viszont a rutin szokássá válik, meg kell változtatni.
Amikor szellemi mélyrepülést élek át, megpróbálom összekeverni a mindennapi rutinomat. Néha ehhez elég, ha pl. egy másik Bibliafordítást kezdek el olvasni. Máskor, egy személyes elvonulásra, vagy 40-napos böjtre van szükség. Meg kell találnod a módját annak, hogy friss maradhass szellemileg. Mindig vissza kell találnunk eredeti elhívásunkhoz.
A vezetés egyik nagy veszélye az, amikor „a szolgálatot többé már nem elképzelések alapján végezzük, hanem emlékekre hagyatkozunk.” Amikor megtanuljuk, hogyan kell, és elfelejtjük a miért-et. Amikor többé már nem a jövő létrehozásán fáradozunk, hanem folyton csak a múltat ismételjük. Ez pedig egy vezető számára a véget jelenti.
Az egyik dolog, mely segített nekünk a NCC-ben, az a gyülekezet egyik alap értéke: Minden egy kísérlet. Minden, amit csak teszünk, őszintén kísérletként szemlélünk. Ha nem működik, leállunk vele. Ez pedig leveszi vállunkról a nyomást. Emellett, ez óriási mozgásteret nyújthat számodra, a vezetőnek. Ha vannak, akik nem értenek egyet a látással, emlékeztetheted őket arra, hogy „ez csak egy kísérlet.” Nagyon sok befuccsolt kísérleten vagyunk túl – olyan dolgok, amelyekkel soha többé nem fogunk próbálkozni. Mégsem félünk a hibázás lehetőségétől. Inkább attól félünk, hogy nem fogunk elkövetni hibákat – mivel az azt jelenti, hogy nem kísérletezünk eléggé új dolgokkal.
IMÁDKOZZ, IMÁDKOZZ, IMÁDKOZZ!
Az imádság az álmodozás egy formája.
Semmitől nem lesz olyan kalandos az életed, mint az imádságtól. Ha erősíted az imádság rutinját, az megvéd attól, hogy az egész életed rutinná váljon. Az imádság az, ahol isteni ötleteket kapok – és inkább akarok egy isteni ötletet, mint ezer pusztán jó ötletet. Az imádság során táplálom magamban a sors érzetét. Ez az, ahol felismerem a Szentlélek jelzéseit. A személyre szóló látás fenntartásához pedig kulcs fontosságú, hogy ezeknek a jelzéseknek engedelmeskedjünk.
A kelta keresztények adtak egy nevet a Szentléleknek, melyet borzasztóan izgalmasnak találok: an Geadh-Glas vagyis magyarul „vadliba”. Tetszik az egész hasonlat, illetve a magyarázat. A név ugyanis a Szentlélek rejtélyes természetére utal. Hasonlóan a vadlibához, az Isten Lelkét sem lehet nyomon követni, vagy megszelídíteni. Egy fajta veszély-érzet, valamint a kiszámíthatatlanság légköre veszi körül. Míg ez az elnevezés első hallásra kissé szentségtörőnek hangzik, egyszerűen nem találok jobb definíciót: a Szentlélek vezetését követni egy életen keresztül tényleg olyan, mint vadlibára vadászni.
A kelta keresztények foglalkoztak valamivel, amit az intézményesített Kereszténység kihagyott. Azon tűnődök, vajon nem vágtuk-e vissza a Vadliba szárnyait, és elégedtünk-e meg valami sokkal, de sokkal kevesebbel ahhoz képest a szellemi kalandhoz képest, melyet Isten eredetileg eltervezett a számunkra. Ha a Vadliba nyomába szegődsz, Ő olyan helyekre fog elvezetni, amilyenekre sosem gondoltál volna, és olyan ösvényeken fog vezetni, melyek létezéséről nem is tudtál. Jézus ezt mondta: „A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született.” (János 3:8)
Amire utalok itt: Az imádságot nem helyettesítheted semmivel. Semmi nem fog olyan kalandot hozni az életedbe, mint az imádság. Minél többet imádkozol, annál nagyobbra fog nőni a látásod.
TŰZZ KI ÉLETCÉLOKAT!
Nemrég egy hét alatt három életcélt alakítottam ki. Fiammal körbetúráztunk a Grand Canyon szegélyén. Ezek után felültünk egy helikopterre és felmentünk a kanyon fölé.
Több volt ez, mint egy vakáció. Egy fajta szellemi zarándoklatnak felelt meg. Tizenkettedik születésnapján aláírt egy tanítványsági szövetséget, mely három próbát tartalmazott: szellemi, intellektuális, valamint fizikai próbákat. Ez az utazás volt a jutalom azért, amiért elérte azt a három célt, melyben előzetesen megegyeztünk.
Tudod, miért nem kapjuk meg legtöbben, amit akarunk az életben? Mert nem tudjuk, mit is akarunk valójában. Azokat a célokat pedig, amelyeket nem állítod föl, sosem fogod elérni. Viszont, ha fenn akarod tartani az életedre szóló látást, ahhoz szükséges, hogy legyenek életcéljaid. Kérlek, térj vissza erre az utolsó pontomra, és lehetőleg úgy, hogy imádságba foglalod. Ugyanis, ha céljaid önző tervek csupán, a legjobb, ha nem is valósulnak meg. Ha viszont imádságba foglalod életcéljaidat, azok a hit megnyilvánulásaivá válnak. „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom.” (Zsid. 11:1)
Ha a kezdetekhez segítségre van szükséged, van egy ingyenesen letölthető kiadványom: 10 Steps To Setting Life Goals címmel (10 lépés az életcélok felállításához), amelyet a www.chasethegoose.com címen érhetsz el. Vannak céljaim a családom számára, a személyes befolyásommal kapcsolatosan, vannak céljaim a fizikumomra nézve, és úti céljaim is vannak. Ennek oka: Mindegyikük szellemi cél. Remélem, hogy mindegyik célommal jól sáfárkodom. Ezen túl, mindegyik célkitűzésnek át kell esnie a „lakmusz” teszten: Tudom Istent dicsőíteni vele?
Nem minden ember rendelkezik célkitűző személyiséggel. Mégis, ha nincsenek céljaink, melyeket el akarunk érni, meg fogunk elégedni a mindennapi rutinnal. Ekkor, az élet olyanná válik, mintha legalábbis a célja nem lenne más, mint biztonsággal elérni a halált. Isten arra hívott el, hogy támadó állásba helyezkedj az életeddel szemben, és ez az, amelyet a célkitűzések is tesznek: megváltoztatnak téged, mintha támadó játékos lennél.
LÉGY MINDIG ÉHES, MARADJ BOLOND!
Ha választanom kéne egy nagy tudású ember és egy olyan közt, aki óriási tudásszomjjal rendelkezik, én azt választanám, aki állandóan valami újat akar tanulni. Idővel, mindannyian veszítünk szent étvágyunkból – az étvágyból, mely az életre irányul; az étvágyból, mely a kalandra, a természetfelettire, az Isten Szavára irányul. Ha életre szóló látást szeretnél, ápolnod kell magadban a szent étvágyat az Isten dolgaira. Olyan ízük van, amelyet már előtte megízleltél.
A látás megtartásához éhesnek kell maradnunk. Ez azt is jelenti, hogy bolondoknak kell maradnunk. Biztos vagyok benne, hogy Noé is bolondnak érezte magát, miközben a bárkát építette. Dávid is hasonlóan érezhetett, mikor a hatalmas Góliáttal szemben kiállt. Az izraeliták sem érezhettek másként, mikor Jerikó falai körül meneteltek. A napkeleti bölcsek is bolondnak érezhették magukat, amikor egy csillagot követtek. Péter is így érezte magát, amikor kilépett a tenger hullámaira a halászhajóból. A hit viszont azt jelenti, hogy hajlandóak vagyunk arra, hogy bolondnak nézzenek. Ennek eredménye pedig mindig magáért beszél: Noé túlélte az Özönvizet. Dávid legyőzte Góliátot. Izrael bevette Jerikó városát. A bölcsek megtalálták a Messiást. Péter a vízen járt. Jézus pedig, feltámadt a halálból. Ha nem vagy hajlandó arra, hogy bolondnak nézzenek, akkor bolond vagy.
Nemrég rátaláltam egy tanévzáró beszédre, melyet Steve Jobs mondott el a Stanford-i egyetemen 2005. június 12-én. Az egész eset azért ironikus, mert Jobs sosem végzett el semmilyen főiskolát. Tetszik a befejező gondolata, mely egyfajta kihívás elé állít: „Amikor fiatal voltam, volt egy lenyűgöző kiadvány, a címe: The Whole Earth Catalog („A teljes föld katalógusa” – a ford), mely az én nemzedékem egyik „bibliája” volt. Stewart Brand hozta létre, aki itt lakik, nem messze, Menlo Parkban. A kiadványhoz a szerző egyfajta költői ízt is adott. Mindez a hatvanas évek vége felé volt, jóval a PC-k, a számítógépes kiadványok létrejötte előtt. Írógépekkel, ollókkal és Polaroid fényképezőkkel készült! Olyan volt, mintha a Google-t papírkötésű könyvbe kötötték volna – 35 évvel azelőtt, hogy a Google megjelent. Jellegét tekintve idealisztikus volt, tele jó kis eszközökkel és nagyszerű fogalmakkal. Stewart és csapata megjelentettek több kiadást a könyvből, aztán, mikor már bejárta a neki szánt utat, kiadtak belőle egy végső példányt. Ez a hetvenes évek közepén történt, amikor annyi idős voltam, mint ti most. Az említett könyv utolsó kiadásának hátsó borítóján egy fénykép állt. Egy kora hajnali országutat ábrázolt – olyat, amilyet ti is láthattok, ha felvállaljátok a stoppolás mögött rejlő kalandot. A kép alatt következő szöveg állt: ’Légy mindig éhes. Maradj bolond.’ Ez volt a szerzők búcsúüzenete, miután kivonultak a köztudatból. Légy mindig éhes. Maradj bolond. Ez az, amit mindig is szerettem volna magamnak. Most pedig, ahogyan itt ültök a diplomával a kezetekben, és egy új élet vár rátok: ez az, amit kívánok nektek is.”
Szeretnéd, ha életcélod megmaradna?
Légy mindig éhes! Maradj bolond!
Mark Batterson vezető pásztor a National Community Church gyülekezetnél, Washington D.C.-ben, valamint a „A Lion in a Pit on a Snowy Day” és a „Wild Goose Chase” (Egy oroszlán a gödörben egy havas napon és a Vadkacsavadászat című könyv szerzője.)
Vélemény, hozzászólás?