Egy gyülekezet a több generációs szolgálatok „gyorsító sávjában”

A „telekocsis gyorsító sávok” kitűnő megoldást jelentenek az autópályán közlekedőknek. Azok a járművek, amelyekben egynél több személy ül, ebben a külön sávban haladhatnak. Ennek eredményképpen nagymértékben lecsökken a zsúfolt autópályákon töltött idő.

A San Clemente Református Gyülekezet, a hívőknek egy olyan közössége, amely megtalálta a maga „telekocsis gyorsító sávját” a több generációt átfogó ifjúsági szolgálat tervezésében. Dr. Tod Bolsinger, szolgál vezető lelkipásztorként a San Clemente gyülekezetben. Ez a pásztor olyan könyvek szerzője, mint az It Takes a Church to Raise a Christian: How the Community of God Transforms Lives (Egy egész gyülekezet kell egy keresztyén ember felneveléséhez: Az Isten közösségének életeket átformáló ereje) Show Time: Living Down Hypocrisy by Living Out the Faith (Majd az idő megmutatja: A képmutatás visszaszorítása a hit megélés által)

Az ő vezetésével a San Clemente közössége egy merész több generációs kezdeményezés lehetőségét ragadta meg, mely átalakította az ifjúság körében végzett szolgálatokat és az egész gyülekezet szervezési struktúráját.¹

Miközben sok olyan gyülekezetről hallunk, amelyek megtették a kezdeti lépéseket a több generációt egyesítő szolgálatok útján, többen felteszik a kérdést: „Hogyan tovább az első mérföldek után?” Mit tegyünk, hogy a több generációs ifjúsági szolgálat ne csak egy kísérlet maradjon, hanem hosszú távon a munkánk szerves része legyen. Ezekre a kérdésekre kerestem a választ, amikor nemrégiben interjút készítettem Dr. Bolsingerrel. Szerettem volna megtudni, hogy miért olyan fontos a több generációs szolgálat, és az ifjúság körében szolgálók hogyan juthatnak el arra a bizonyos „gyorsító sávra”.

Mi az a bibliai tanítás, ami a több generációs szolgálat programjában irányadó?

„Ti azonban választott nemzettség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok. (1Péter 2,9-10)

Ez az igeszakasz a bibliai alapja a San Clemente Református Gyülekezetben végzett valamennyi több generációs programnak. Isten népe vagyunk! Ez a gondolat azzal kezdődik, hogy megértjük, a Szentháromság közösséghez vezet. Ha egyszer megértettük mi a lényege annak, hogy az Isten közösséget jelent, akkor tökéletes értelmet nyer az egymással kapcsolatban lévő keresztyének közössége is. A Szentháromság Isten megtestesülése az Isten népe, Krisztus teste, akik Krisztus szent lelke által kerülnek egymással kapcsolatba. Hogy néz ki ez a kapcsolat? Az egész Bibliában olvashatunk erről; ez egy család – egy tágabb értelemben vett család! Ha egy gyülekezetről beszélünk, ez sokkal több, mint egy program. Itt családok vannak, itt több generáció van, akik mint egy törzs együtt élnek és így együtt tesznek bizonyságot Istenről.

A családokban élnek történetek, amelyek egybe fogják, de meg is különböztetik a tagokat a tágabb családon belül. Ez az, ami olyan lenyűgöző az 1Péter 2,9-10-ben. Péter keresztyéneknek ír, de úgy, mintha zsidókhoz szólna. A tágabb családba sorolja őket. Ez az, amit nekünk, Isten népének is tennünk kell. Elmondjuk a családi történetet újra és újra.

Ki vetette fel először a több generációs szolgálat gondolatát az ifjúsági munkában? Ön, az ifjúsági munkások, a fiatalok vagy szüleik?

Úgy vélem, hogy a ma problémái a tegnap sikereire épülnek. Számszerűségét tekintve, rendkívül sikeresnek mondhatjuk a San Clementben végzett ifjúsági munkát. Sok fiatalt sikerült bevonni ifjúsági programjainkba. Alkalmanként ifjúsági vasárnapot rendeztünk, (amikor a tinédzserek szolgáltak az istentiszteleteken) és ezzel egy jelképes kapcsolatot teremtettünk a felnőttek és fiatalok között. Azonban a felnőttek és a fiatalok egyaránt utálták ezt. Ironikusan azt is mondhatnám, hogy ezek a rendezvények megerősítették azt az elképzelést, hogy a fiatalok, csak ezen a néhány nekik szánt alkalmon „léphettek be a szentélybe”.

Ennek az lett az eredménye, hogy hatalmas ifjúsági munkaprogramunk volt, profi ifjúsági munkásokkal, belsőkkel és „jó fej” ifjú „titánokkal”. Ez az egész sokkal inkább úgy működött, mint a gyülekezet holdudvarába tartozó szervezet, és nem a San Clemente hívők gyülekezetének egy részre. Ennek eredményeképpen akaratlanul is azt kommunikáltuk, hogy „nincs szükségünk a szülőkre és felnőttekre, mi profik vagyunk, hagyják a gyerekeik hitbeli irányítását ránk.”

Azt reméltük, hogy a diákok százai, akik utat találtak ifjúsági csoportjainkba, egyszer majd eljutnak felnőtt közösségeinkbe is miután kinőttek az ifjúsági csoportokból. Ez hibás feltevésnek bizonyult. Volt idő, hogy egyszerre 3500 fiatal látogatta ifjúsági csoportjainkat, de közülük csak kb. egy tucat találta meg helyét a felnőttként a gyülekezetben. Legyünk őszinték: talán másik ötven csatlakozott más gyülekezetekhez. Bármelyiket is nézzük, nem mondhatjuk el, hogy hosszú távon gyümölcsöt teremtünk.

Fel kellett ismernünk a nyers valóságot: ifjúsági munkánkkal, – bár sokan vettek részt a programokban, és más gyülekezetek példaként emlegették – csak „vallási fogyasztókat” és nem Jézus elkötelezett híveit neveltük ki. Ezek a „fogyasztók” ahogy befejezték az ifjúsági programokat, soha többé nem jelentek meg a gyülekezetben, annak tagjaiként. Ez a valóság, és a doktori disszertációmhoz készített munka együttesen vezettek engem arra a következtetetésre, hogy gyülekezeti kultúránknak változásra van szüksége.

Vezető lelkipásztorként mind mondana nekünk a szülők szerepéről a gyerekek hitének, és hitük gyakorlásának alakulásában?

Hatalmas! Úgy vélem, hogy azok a gyerekek, aki végül Jézus élőhitű követőivé válnak, többnyire olyan családokból jönnek, ahol a szülőknek is élő hite van. Családi lelkipásztorunk gyakran mondja a szülőknek, hogy nagyszerű, profi ifjú munkásaink vannak, akik elkötelezettek abban, hogy felkutassák, Jézushoz vezessék a diákokat, és bevezessék őket egy szerető, támogató családi közösségbe. Ezután hozzáteszi, hogy az ő munkája pedig az, hogy felkutassa ezeknek a diákoknak a szüleit, Jézushoz hívja, és arra ösztönözze őket, hogy éljék meg a hitüket gyermekeik előtt.

Milyen gyakorlati módszerekkel tudta az Önök gyülekezete közelebb hozni egymáshoz a generációkat az istentiszteleteken?

Hiszünk a főbb állomások „rítusainak” fontosságában, és ezért létre is hoztunk ilyeneket a hitoktatásban és az istentiszteleteken is. A gyerek- és ifjúsági élet minden nagyobb mérföldkövéhez érve rítusokon vesznek részt a fiatalok a szüleikkel és az őket támogató felnőtt gyülekezeti tagokkal együtt. Amikor egy diák az ifjú korba lép a konfirmáció során hivatalosan is a San Clemente gyülekezet tagjaivá válik. Az utolsó középiskolai év elején, én, az ifjúsági munkák igazgatója és az ifjúsági kiscsoportok felnőtt vezetői kirándulni visszük a diákokat egy hegyre a Yosmite nemzeti parkba, és beszélgetünk velük az előttük álló évről, és arról a lelki örökségről, amit mint ifjúsági vezetők szeretnének elhagyni. Ez a hagyomány annyira fontos, hogy beszéltem még általános iskolás gyerekek szüleivel, akik azt mondták, hogy tartsam magam formában, hogy majd az ő gyerekeiket is elvihessem erre a „mérföldkő” túrára. A középiskola utolsó évének végén egy megáldó ünnepséget tartunk, amin részt vesz az összes középiskolás, a végzősök, a szülők és a gyülekezet tagjai. Ez csak néhány módja annak, hogy több generációssá tegyük gyülekezetünket.

Összességében véve ügyelünk arra, hogy valamennyi összejövetelünk több generációs legyen, és mindegyik generáció értelmes együttlétként élje meg ezeket az alkalmakat. Azt akarjuk, hogy a gyerekeink családban gyakorolják a hitüket. Olyan istentiszteleteket alakítottunk ki, ahol ez fontos szempont.

Tudna említeni néhány gyakorlati módszert arra, hogyan hozzák össze a gyülekezetben a különböző generációkat a közösségépítésben?

Úgy gondoljuk, hogy a bibliaköröknek és az ezeken belüli kapcsolatépítésnek korosztályonként kell működniük. Miért? Tinédzserek és felnőttek egyaránt jobban érzik magukat saját korosztályuk közösségében, szükségük van arra a biztonságérzetre, amit a magukhoz hasonló emberek között tudnak megtapasztalni. Ezért a generációkat átfogó közösségépítésben a gyülekezeti szintű szolgálati és missziós projektek adta lehetőségekre koncentrálunk. Olyan helyzetekbe hozzuk a felnőtteket és gyerekeket, ahol a közösség természetesen alakul ki, nem erőltetett vagy mesterséges. Gyakorlatilag, úgy gondoljuk, hogy a kiscsoportos programok nem adnak lehetőséget olyan kapcsolatok kialakulására, amelyek a több generációs szolgálatokban természetes úton alakulhatnak ki. Nem egy alkalommal, egy több generációs mexikói missziós program – ahol diákok és felnőttek egymás mellett dolgoztak – tapasztalatainak összegzéseképpen, öregek és fiatalok egyaránt azt fogalmazták meg, „Ez jelenti azt, hogy a Krisztus teste vagyunk” Bízunk abban, hogy ezek a természetes úton létrejövő együttlétek minőségi kapcsolatok kialakulásához vezetnek a generációk között.

Figyelembe véve, hogy hány gyülekezetben végeznek szolgálatokat és végeznek missziós munkát, kérem, segítsen nekünk egy kicsit jobban megérteni, hogyan tudják a szolgálataikat generációkon átívelővé tenni?

Valamennyi szolgálatunkban és missziós munkánkban, szándékosan törekszünk a generációk közötti határok lerombolására. Például ha egy ifjúsági csoport szeretne missziós útra menni, akkor azt a Rövid távú missziók Igazgatójával fogják megtervezni. Ha az utat jóváhagyják, akkor ez egy gyülekezeti szintű missziós út lesz, és valamennyi generáció számára nyitott.

Hogyan kapcsolja be a gyülekezet az intergenerációs ifjúsági programokba a nem hagyományos családi formákat (pl. újra-házasodott felnőttek és gyerekeik, egyedülállóak)?

A nagy gyülekezeti családunkban létező valamennyi család-formának örülünk. Még a „nem hivatalos nagyszülőket” is üdvözöljük. (azokat, akik már idősebbek, de a San Clemente gyülekezetben nincs unokájuk). Ezeket az embereket összeismertetjük azokkal a fiatal hívőkkel, akiknek idősebb mentori kapcsolatra van szükségük.

Kapott-e már kritikát ifjúsági munkájuk a több generációs jellege miatt? Ha igen, mik a fő kifogások? Hogyan éli meg az önök gyülekezete a kritikát?

A legtöbb kifogás azoktól érkezik, akik a „régi szép napokra” emlékeznek, amikor nagy számban vettek részt fiatalok ifjúsági munkánk meglehetősen populáris eseményein. Szeretettel emlékeznek olyan programadó nagy eseményekre, mint az ifjúsági kórus vendégszereplései, még akkor is, ha ezek a programok nem teremtek tartós gyümölcsöket. Akik ábrándozva nosztalgiáznak a régi szép időkről, azonnal támadásba lendülnek, ha valaki azt kéri tőlük, hogy definiálják az ifjúsági munka sikerét. Ezeknek az embereknek a számok mutatják a sikert. Amikor a „tömeges méretek” kezdtek eltűnni, (a koncerteken, üdüléseken résztvevők száma) akkor kezdődtek a kifogások.

Újra kellett fogalmaznunk, hogy mit jelent a siker az ifjúsági munkában. Pl. amikor az ún. „kritikus számok” (azok a tinédzserek, akik a kiscsoportos munka eredményeképpen a gyülekezethez csatlakoztak, vagy misszióban vettek részt, vagy a gyülekezetben vezető szerepet vállaltak vagy az egyházban vállaltak szolgálatot – táborokban bibliaoktatásban) növekedni kezdtek, azt neveztük sikernek. Továbbá, kialakítottuk azt a szokást, hogy kérdéseket tettünk fel minden nagyobb San Clementi eseménnyel kapcsolatban, akár ifjúsági, akár nem. Pl. ilyen kérdéseket: „Miért csináljuk ezt? Hogyan alakítsunk ki több kapcsolatot? Honnan tudjuk, hogy sikeresek vagyunk?” Ezek, és az ehhez hasonló kérdések, teljesen természetes részévé váltak a kommunikációnknak. Mindent újragondoltunk, amit közösségként – mint egy nagy család – végzünk, mert azt akarjuk, hogy a tinédzsereink otthon érezzék magukat, amikor a San Clemente-i hívők gyülekezetének nagy családjában vannak.

A vezetésnek mindig készen kell állnia a kritikára. Sok szülő, akik elküldték gyerekeiket az ifjúsági óráinkra, úgy tekintettek a gyülekezetre, mint egy másik jó lehetőségre, ahol a gyerekeikből jó, erkölcsös, konzervatív kapitalistákat nevelnek. A „fogyasztó keresztyéneket” nevelő ifjúsági munka rendkívül jól bejött nekik. Így amikor a változások elkezdődtek, ez volt a reakciójuk: „Miért kellene változtatni, amikor a lehető legjobb ifjúság programunk van?” Ők a sikert számokban, a hitépítő munka mennyiségében mérték. Szeretném megismételni, hogy a vezetőknek meg kell tanulniuk feltenni a nehéz kérdéseket, és újra kell értelmezni az ifjúsági munkát a gyülekezetekben.

Mit kell tudniuk az egyház vezetőinek (pl. vezető lelkészeknek, diakóniai testületeknek, presbitereknek és ifjúsági munkásoknak) az önök ifjúsági programjának több generációssá alakításáról?

Ne féljenek feltenni a nehéz kérdéseket. Próbálják ki például ezeket:

• Mint egy családi vállalkozásnál: Ki fogja átvenni az üzletet, ha mi nem leszünk?
• Mit hagyunk örökségül?
• Hogyan alakítsunk ki több kapcsolatot?
• Honnan tudhatjuk, hogy sikeresek vagyunk? Milyen gyümölcsöt akarunk teremni?

Tegyék fel a fontos kérdéseket, amelyek provokálni fogják a gyülekezet vezetést, és magát a gyülekezetet, hogy lépjenek túl a vallásos nevelésen.

Ifjúsági munkások cselekvési programja

A San Clemente-ben készült esettanulmány számos hasznos gyakorlati tanáccsal szolgál az ifjúsági munkásoknak. Ne feledjék el, hogy ez a gyülekezet messzebb jutott a több generációs munka útján, mint a gyülekezetek többsége, tehát ne legyenek csalódottak, vagy türelmetlenek, ha saját ifjúsági munkájukkal vetik össze. Amint azt a cikkben is olvashatták, Tod tapasztalata az út egy állomására vonatkozik – annak az útnak, amelyen sok a kátyú és a bukkanó. Szánjon időt arra, hogy megvitatja a San Clemente esettanulmányát a munkatársaival és figyelembe veszik a következőket:

• A San Clemente Református Gyülekezetben most is létezik kifejezetten fiataloknak szóló ifjúsági program. Az egész gyülekezetben vannak korcsoportonkénti tevékenységek. Azonban mindegyik program átmegy egy „több generációs szűrőn, amelynek az igei alapja az 1 Péter 2: 9-10. Mi, vagy mik a mi ifjúsági munkánk a teológiai alap pillérei? Mi a helyzet egész gyülekezetünkkel?
• Az ifjúsági munkánkkal csak fogyasztó keresztyéneket nevelünk, vagy egy életre elkötelezett hívőket? Magyarázza meg a válaszát! (Figyelem: a válasz nem lehet: mindkettőt/és)
• Milyen programokat tudunk kínálni a fogyasztói igények kielégítésén kívül? Mibe kerülne, újra fókuszálni a programokat? Milyen következményekkel járna a programok törlése?
• Hogyan elégíthetjük ki a fiatalok és a családok jogos igényeit és vágyait, anélkül, hogy túlságosan „fogyasztó” orientálttá válnánk?
• Gondolkodjunk úgy, mint egy családi vállalkozásban: ki fogja átvenni ezt a munkát, ha mi már nem leszünk? Készen állnak már az utánunk jövők erre? Miért, vagy miért nem? Helyes dolog így gondolkozni a szolgálatról, vagy sem? Ha a „családi vállalkozás” hasonlata nem működik, milyen más elképzelés lenne a leghasznosabb?
• Mi a mi végső örökségünk? Mire fognak emlékezni az ifjúsági programokban részt vevő fiatalok?
• Hogyan alakíthatnánk ki még több „több generációs” kapcsolatot?
• Honnan tudhatjuk, hogy sikeresek vagyunk? Milyen gyümölcsöt akarunk teremni? (Ne feledje, a számok nem gonoszak. Ahogy Tod megjegyezte, lehetséges, hogy az a következő lépés, hogy másképp kell definiálni, a kapott számokat.)
• Milyen kritikákkal kell majd szembenéznünk, ha munkánkat a több generációs tervezésre fókuszáljuk? Mi fog történni, ha ezek lesznek a kritikák elsődleges célpontjai? Van-e tervünk arra, hogyan kezeljük az ilyen kritikákat?³
• Íme néhány példa a San Clemente gyülekezet több generációs kapcsolatainak  építésére, amelyeket Tod felsorolt:

„Átmeneti” vagy „főbb állomások” rituáléjának kialakítása az istentiszteleteken; ifjúsági konfirmáció, a gyülekezet tagjává válásának rítusa; végzős diákok és vezetők közös túrája; végzősök megáldó istentisztelete; több generációs, gyülekezeti szintű szolgálatok és missziós feladatok; nem hivatalos nagyszülők.” Melyeket tudnák ezek közül alkalmazni a saját gyülekezetükben, most vagy később? Melyeket kellene ezek közül megbeszélés tárgyává tenni a bevezetés előtt? Miért? Gyülekezeti munkatársaival gyűjtsék össze ötleteiket saját ifjúsági programjukhoz, amelyek az önök környezetében a legtermészetesebbek, és beszéljék meg, hogy melyeket lehetne a legjobban alkalmazni.

1. Hallgassa meg Tod Fullerben tartott beszédét a több generációs szolgálatokról, amelynek címe: How God Works in the World Through Kids.(Hogyan dolgozik Isten a gyerekeken keresztül) Megtalálja Tod gondolatait internetes blogjában is, a http://bolsinger.blogs.com oldalon.

2. Ez nagyon fontos, alapvető lépés bármely szolgálat tervezésében. Olvassa el Kenda Creasy Dean, Chap Clark és David Rahn: Starting Right: Thinking Theologically about Youth Ministry (A helyes kezdés: Gondolkodjunk az Ige alapján az ifjúsági munkáról) (Grand Rapids: Zondervan, 2001) c. könyv 109-124 oldalait. Ajánljuk még Duffy Robbins: This Way to Youth Ministry: An introduction to the Adventure (Útmutató az ifjúsági szolgálatokhoz: Bevezetés egy nagy kalandhoz) (Zondervan 2004) c. könyvét, ami a Biblia alapú gondolkodást segíti az ifjúsági munka tervezésében.

3. Az ifjúsági munkával kapcsolatos kritikák kezelésében hosszú az út a tisztán kommunikált Ige alapú érvek megfogalmazásáig. Javaslom elolvasásra Edwin H. Friedman: Generation to Generation: Family Process in Church and Synagogue (Generációról generációra: avagy családi közösség a templomokban és zsinagógákban) (Guilford Press, 1985) amelyből jól megérthető a gyülekezetek működése, ötleteket kaphatunk a változások irányításához, és a konfliktusok kezeléshez.

Eredeti cikk: Church in the Intergenerational HOV Lane A Ministry Case Study