Depresszió

Egyszemélyes történet

Depresszió – a szó, amit manapság oly sokszor hallunk. Az emberek 17%-a élete folyamán már átélt valamilyen komoly depressziós állapotot {1}.Valaki miatt, akit szeretsz vagy ismersz, talán már te is szembesültél vele valamilyen módon. Tapasztalataid fényében talán a következő történet is igazolja ezt.  (A történet valódi eseményt ír le, de a szereplő nevét megváltoztattuk).

Stan, aki hívő keresztény, különböző fokú depressziós rohamokkal küzdött. Ezek alkalomadtán munkaképtelenné tették, néha felingerelték vagy frusztrálttá tették, és mindig nagyon erősek voltak, amikor rátörtek. Kínlódása esetenként kritikus pontra jutott. Képtelen volt reagálni bármilyen felé érkező érzelemre, teljesen elzárkózott a családjától, barátaitól, munkájától. Visszatekintve, megértette, hogy ez az elszigetelődés szándékos volt. Gyötrelmének igazi okát ugyanis sosem mondta el, nem közölte senkivel, és belefáradt abba, hogy kikecmeregve az egyik depressziós állapotból, máris szembetalálja magát egy másikkal. Megelégelte, hogy újra azt a sémát kövesse, ami már évek óta gyötörte. Ideje volt, hogy megtalálja az eredeti okot, ahelyett, hogy újra és újra kitérjen előle.

Egy barátjával történt beszélgetés után, aki lelkigondozó volt, úgy döntött, hogy felvételét kéri egy pszichiátriai intézménybe. Azonnal kapcsolatba lépet eggyel, és ezzel megtette az „első lépést”-t. A felvételt megelőző első analízis kimutatta, hogy orvosi kezelésre szorul. A következő nap egy különleges feltáró program tagja lett, amely több mint három hétig tartott. Azok a hetek valóban olyan különlegesek voltak, hogy – amint mondta – ezek adták az életében és gondolkodásmódjában elkezdődő drámai, pozitív változáshoz az ösztönző erőt.

Az összpontosítás napjai alatt Stan sok olyan fontos problémával foglalkozott, amelyek később aztán egy sokkal stabilabb élethez vezettek.

Először is, rájött arra, hogy az átélt traumákat helytelenül fogta fel.

Másodszor, egy együttérző lelkigondozó lelkész szolgálatának köszönhetően, felismerte, hogy belefáradt abba, hogy tanuljon Istenről, valamint hogy megismerje Istent olyan személyesen, ahogy a Biblia folyton megmutatja Őt. Szomjazott arra, hogy a bibliai elveket összekapcsolja személyes tapasztalataival.

Harmadszor, a közösség megélése azokkal, akik együtt voltak vele a kórházban, elvezette oda, hogy felülvizsgálja azokat a társadalmi „játszmákat”, amiknek ő is részese volt az evangéliumi keresztény közösségben, még a kórházi „élete” előtt.  És bár sok beteg nem volt keresztény, ez nem gátolta őket az őszinteségben, bizalomban, igazságban. Nem volt hátsó szándék, politikai pózolás, agitáció, képmutató viselkedés. Meghallgatták, bátorították, felelősségre vonták, tanították egymást, együtt sírtak és együtt nevettek.

Negyedszer, Stannak döntenie kellet, hogy vállalja-e a gyógyszeres kezelést  annak tükrében, hogy hisz Isten gyógyító hatalmában. Úgy gondolta, hogy nyolc év szenvedés után a gyógyszeres kezelés alternatívát és lehetőséget jelenthet az életében.

Ötödször, eljutott oda, hogy áttekintse az életről vallott gondolatait, különösen a saját magával szemben támasztott elvárásait.

Sajnos vannak keresztények, akik folyton a depresszió „fekete kutyájával” (ahogy Winston Churchill nevezte) küzdenek. Harcolnak, de a csatákat folyton elveszítik. Ezt a tanulmányt azzal a reménységgel írtam, hogy bátorítsa azokat, akiknek segítségre van szükségük, és erőt adjon, hogy türelemmel és szeretettel forduljunk a depresszióban szenvedők felé.

Ki a depressziós?

Vannak, akik azt mondják, hogy a depresszió, az „érzelmi zavarok egyszerű náthája, és úgy tűnik, egyre jobban terjed. Mindkét nem lehet depressziós, és bár a nők között kétszeres az előfordulása, feltehetően a férfiak azok, akik komolyabb rendellenességektől szenvednek.{2} Kik ezek az emberek? Ahogy látni fogjuk, lehetnek híresek vagy átlagos, mindennapi emberek, sőt még olyanok is, akiket a Bibliából ismerünk.

Jellemző leírását így lehetne megadni: „általános búskomorság és begubózott érzelmi állapot;

a szomorúság mélyebb és tovább tart, mint azt bármilyen objektív ok indokolná {3}. A búskomorság, befelé fordulás, szomorúság és hasonló kifejezések sokak számára ismerősek. Vincent Van Gogh, Abraham Lincoln, Edgar Allen Poe, Marilyn Monroe, Rod Steiger, Mike Wallace és több híres ember küzdött depresszióval. Miután 1972-ben Thomas Eagleton szenátor felfedte depresszióját, a demokraták nem jelölték a miniszterelnök-helyettesi posztra. 1995-ben Alma Powell, Colin Powell ezredes felesége feltárta betegsége történetét, és férje arra buzdított másokat, hogy keressenek segítséget. {4} Luther Márton és Charles Spurgeon, az egyháztörténet két nagy alakja, állandóan a búskomorság sötét árnyékában éltek.

Még nagy bibliai alakok is küzdöttek a depresszióval. Életének egy pontján, Mózes meg akart halni (Exodus 32:32). Szenvedése közben Jób „megátkozta születése napját” (3:3). Azt mondta: „szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében” (7:11). Később így kiált: „Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír” (16:23)  Nem sokkal azután, hogy eszköze volt Isten erejének felmutatásában, Illést depressziója megfosztotta erejétől (I. Királyok 19). Miután Jónás látta, hogy Isten megdöbbentő módon kegyelmes a bűnös niniveiekkel, dühösen kiáltott fel: „jobb meghalnom, mintsem élnem” (4:3). Jeremiás, a nagy  próféta is így kiált: „Miért is jöttem ki az én anyámnak méhéből, hogy nyomorúságot lássak és bánatot?” (Jeremiás 20:18).

Ézsaiás csodálatos jövendölése (53:3) mondja, hogy a Szenvedő Szolga, az Úr Jézus, „fájdalmak férfia és betegség ismerője” volt. A fájdalom és betegség egyaránt vonatkozhat mind fizikai, mind mentális fájdalomra, amely a depressziót is magába foglalja {5}. Lydia Child, aki a 19. században a rabszolga-felszabadítás híve volt, ezt írja az Ézsaiás 53 fényében:

„Még a legszentebbet és legemelkedettebbet is beárnyékolja a melankólia. A zseni tekintete mindig szomorú, nyelvezete patetikus. A próféta mindenki másnál szomorúbb ember, és Ő, aki minden prófétánál nagyobb volt, „fájdalmak férfija  és szomorúság ismerője volt” {6}.

A jól ismert spirituálé „No one knows the trouble I’ve seen” olyan érzést fejez ki, ami ismerős a depressziósok számára. J.B. Phillips, a klasszikus mű „A te Istened túl kicsi” írója egész életében a depresszióval foglalkozott. Sok levele közül az egyikben, amit egy szintén betegnek írt, így fogalmaz: „Isten tudja, hogy mennyire nehéz, de amennyire csak képes vagy, próbálj meg Benne és Általa megnyugodni. Tapasztalataim szerint fájdalmadban egy levegővétel Isten békességéből kimondhatatlanul értékes.”{7}

Láttuk, hogy a depressziót már ősidők óta ismerik. Senki sincs ellene felvértezve, de hála Istennek, az Ő családjában nem egyedül kell megküzdeni vele, mert maga az Úr van velünk.

Depresszió: Tünetek és magyarázatai

–          Fáradt vagyok!

–          Gyenge vagyok – mintha ólomból lennének a karjaim!

–          Zaklatott vagyok!

–          Minden miatt aggódom.

–          Mindentől félek – a haláltól, a jövőtől, az emberektől.

–          Nem tudok koncentrálni!

–          Olyan dolgokra nem emlékszem, amiket régen tudtam!

–          Képtelen vagyok emberek közé menni – egyedül akarok maradni!

–          Már nem érdekel a szex!

–          Nem tudok aludni!

–          Alvásba menekülök!

–          Csak azért eszem, mert muszáj!{8} Gyűlölöm magam!

–          Mindig dühös vagyok!

–          Minden és mindenki unalmas!

Az ilyen mondatokat mindenki jól ismeri, aki a depresszióval mint betegséggel foglalkozik (vagy aki benne van). Ezek a kijelentések általában nem objektív igazságokat tartalmaznak, hanem azt, hogy egy depressziós ember hogyan éli meg a „kellemetlenségeit”. Aki hallja ezeket a kijelentéseket, beleeshet abba a csapdába, hogy merő jószándékból valamilyen elcsépelt közhellyel (ami az együttérzés hiányát jelzi), válaszol, és elengedi a panaszkodót.

De hogyan is érthetjük meg azt, hogy miért lesz valaki depressziós? Annak ellenére, hogy sokan úgy  gondolják, a felelet mégsem egyszerű. Ahogy dr. John White írja: „A depressziónak számos arca van. Nem lehet egyszerű séma alapján gyógyítani, mivel sok és összetett mechanizmusból keletkezik. A beteg néha olyan mélységekbe zuhan, hogy a verbális kommunikációra már nincs lehetőség. Még vannak feltáratlan dolgok, amiket nem sikerült megfejteni a betegséggel kapcsolatban. Még nincs elméleti eszköztár, ami megfelelően leírná a betegséget” {9}.A keresztény ember számára ezt fontos  megérteni, mert néha a depressziósnak adott válasz csak a tudományos alapelvre felel, és nincs tekintettel az emberre. Például a 17. századi angol Jeremy Taylor  püspök így írt: „Az az ember nem eshet kétségbe, aki észben tartja, hogy az ő Segítője  Mindenható”{10}. Ez azt feltételezi, hogy ha valamit észben tart az ember, akkor képes gondolatait és érzéseit is megváltoztatni. Egy depressziós erre képtelen. A mentálisan egészséges embernek észszerű gondolatai vannak, de egy depressziós fekete felhőkkel borított, besötétedett életében nem ők a mérce. „A mentális egészség olyan, mint a fizikai egészség. Egészen az elvesztéséig sebezhetők vagyunk”{11} A súlyos depressziós ember mentálisan nem egészséges.

Amint mondtuk, nincs mindenre kiterjedő, precíz válasz a „Miért?”-re. De van sok dolog, ami kiválthatja.

–          Befelé forduló agresszió, vagy elfojtott düh

–          Veszteség átélése, mint pl. szülő elvesztése

–          Önbecsülés elvesztése

–          Téves gondolkodás (téveszmék)

–          Gyámoltalanság átélése, vagyis képtelenség a kellemetlen élmények, tapasztalatok feldolgozására

–          A megerősítés, mint pl. az együttérzés hiánya

–          Szerepvesztés, mint pl. a hatalom és tekintély elvesztése

–          Az élet értelmének elvesztése

–          Az agy kémiai károsodása, mint pl. a neurotranszmitterek.

–          Az agysejtek kóros neurofiziológiai működése{12}

Ha ezeket keresztény szemszögből mérlegeljük, azt látjuk, hogy egyik sem egyedülálló. Ha külön-külön nézzük, csak egy dolgot jelez. Ezzel ellentétben a keresztény szemléletmód holisztikusan, a maga valójában és egészében látja az embert. Nem lehet úgy tekinteni, mint a múltjának, életfelfogásának, társadalmi helyzetének vagy biológiájának termékét.

A depressziós emberre úgy kell tekintenünk, ahogy Krisztus is tenné: teljes emberként, akit Isten az Ő képére teremtett.

A depresszió és a teljes ember

„Micsoda az ember – mondom, – hogy megemlékezel róla? És az embernek fia, hogy gondod van rá?” A 8. zsoltár e híres szavai nagyon fontos kérdést feszeget a depresszióval kapcsolatban. Az ilyen kérdésekre adott válasz kiindulópontot jelenthet a depressziósok számára. Ahogy Leslie Stevenson fogalmaz: „Egy betegségre adott gyógymód/gyógyszer az alapbaj diagnózisától függ” {13}. A gyógyszert illetően a keresztény embernek olyat kell választania, ami személyiségének mind a földi, mind halhatatlan szempontjait figyelembe veszi. Ennek figyelembe vétele arra jó, hogy az érintett ember átgondolja: szüksége van-e egyáltalán gyógyszeres kezelésre, alávesse-e magát valamilyen pszichológiai analízisnek, vagy egyszerűen csak bízzon Isten gyógyító erejében. Vagy ahogy egy tekintélyes keresztény pszichiáter kérdezi: „A depresszió vajon az elme vagy a test betegsége?” {14} „Is –is” – esetleg „vagy”? (Azaz mindkettőé vagy csak az egyiké?) Az ilyen kijelentések megoszthatják a keresztényeket. A viták nem egyszer  „otromba közhelyek sorozatába torkollnak …. finom intésekbe, indulatos banalitásokba, és a mindennapi pszichológia legfrissebb butaságaiba, vagy pedig… a szükségtelen pirulákba” {15}.

Az egyháztörténet ékesen bizonyítja, hogy az ehhez hasonló válaszok egyik oka a görög és a zsidó gondolkodás közötti régi harcban található. Gyakran hajlunk arra, hogy a görög szemléletet fogadjuk el, kettéosztva az embert „egy kevésbé fontos fizikai (test és agy), és egy sokkal értékesebb halhatatlan (elme és lélek) részre.” {16}  Ez a Biblia-ellenes felosztás sok problémát szül. Mert „ahogy a zene is több, mint a zenekar, amelyik megszólaltatja, én is több vagyok, mint a testem” {17} Sőt, még az elmémnél és szellememnél/lelkemnél is több vagyok.

Amikor az emberi természetnek ezt az egységét nem veszik figyelembe, a keresztények között két végletes vélemény születik. „Az egyik az, hogy minden szenvedést, betegséget, fájdalmat – legyen az mentális vagy fizikai – úgy tekintsünk, mint ami Istentől jön” {18}. A másik nézet azt bizonygatja, hogy „a hit által és Jézus nevének erejében bízva minden betegséget és bajt elűzhetünk. A betegségnek, megpróbáltatásnak, a fájdalomnak ellen kell állni, mert minden a Sátántól jön. A boldogtalanság a legyőzetés és a hitetlenség jele” {19}. Ez azt jelenti, hogy ha orvostól, pszichológustól vagy pszichiátertől segítséget kérünk, hallgatólagosan beismerjük: Krisztus és a Szentírás erejét nem tartjuk elégségesnek” {20} Mindegyik szemlélet túl sarkított, de mindegyik tartalmaz valamit az igazságból. A kérdés csak az: hogy lehet összebékíteni őket?

A válasz egyszerű és egyértelmű: a depressziós embert teljes személyiségként kell kezelni. Álljon itt erre John White, egy gyakorló pszichiáter véleménye. (Ő a szerzője egy, a depresszióról és az öngyilkosságról szóló gondolatébresztő könyvnek: „A melankólia álarca”. Több könyvet is írt erről a témáról). „Én már nem úgy kezelem az elmét, mint eddig: külön a testtől és fordítva. Isten kegyelmével személyeket, embereket fogok gyógyítani, nem kórképeket. Bűnösöket és nem tüneteket. Egyéniségeket, nem betegségeket. És  legyenek bármilyen egyszerűek is eszközeink, vannak hatásos fegyvereink, és használnunk is kell azokat” {21}.

Mint aki már kínlódott a depresszióval, tanúsíthatom dr. White szavainak igazát. Olyan kezelést kaptam családomtól, barátaimtól, orvosaimtól, pszichológusoktól és pszichiáterektől, ami figyelembe vette, hogy Isten milyennek teremtett bennünket. Az ő együttérzésük, küzdelmeimre adott istenes feleleteik gyógyulásomban nagy szerepet játszottak. Pál szavait aktualizálva mondom: „Hálát adok az én Istenemnek, minden ti rólatok ­*róluk* való emlékezésemben” (Fil. 1:3). Ők az Úr szolgái voltak a szükség idejében.

A depresszióra adott válasz

Sarah férje már hetek óta távol tartja magát feleségétől. Nem akar kommunikálni vele. Keveset eszik. Érzelmi megnyilvánulására csak a mélabú és szomorúság a jellemző. Órákig ül a sötétben. Minden nap betelefonál az irodájába, és betegszabadságot vesz ki. Semmi olyat nem tesz, ami korábban örömmel és megelégedéssel töltötte el.  Szeretkezni sem akar. Órákra elhajt autójával, és nem mondja meg, hogy merre járt. Sarah nem tudja, vajon ő tett-e valami olyat, ami így megváltoztatta férjét és szeretné szóra bírni, hogy kiderítse, mi történik vele.

Ez a helyzet talán valaki olyanra is igaz, akit ismersz.

Hogy reagáljunk egy ilyen krízishelyzetre?

Hogy tudunk segíteni?

Először is: fel kell ismerni, hogy mi a különbség a szomorú vagy csüggedt és a valódi depressziós állapot között. A szomorúság egy rossz hangulat „blue mood”, amit mindenki átélt már. A depresszió sokkal jobban elgyengíti az embert és tovább tart. Legalább három fázisa van. Az egyik a súlyos depresszió, aminek a „tünet-együttese megzavarja a munka-, alvás-, evés képességet, és a korábbi, örömmel végzett tevékenységek élvezetét”. A másik a dysthymia, ami nem olyan komoly, de megakadályozza, hogy a beteg ’teljes gőzzel’ funkcionáljon, vagy hogy jól érezze magát.” A harmadik szint a mániás depresszió vagy bipoláris állapot. Ilyenkor a beteg a lehangoltság és a felpörgött állapot, a „lent és a fent” váltakozásában, vagy a mánia körforgásában él.” {22}

Másodszor, ha úgy látod, hogy valaki állandóan küszködik a betegséggel, bátorítsd, hogy keressen segítséget. Javasold, hogy menjen el egy olyan lelkészhez vagy lelkigondozóhoz, akiben megbízik. Minél hamarabb teszed, annál jobb!

Harmadszor, a depresszió első jelének észlelésénél kezdeményezz beszélgetést és gondosan figyelj, hallgass. Ugyanis minél betegebb valaki, annál nehezebb beszélgetnie, még azokkal is, akiket pedig a legjobban szeret. Tedd magad szabaddá, elérhetővé, és amilyen gyakran csak tudsz, beszélgess vele. De hagyj időt a csöndre is!

Negyedszer, biztosítsd érzelmi támogatásodról, ami azt jelenti neki, hogy komolyan veszed. „Ne vádold meg azzal, hogy tetteti a betegséget, vagy hogy lusta, és ne noszogasd, hogy ’hagyja már abba’ {23}!

Ötödször: bátorítsd azzal, hogy jellemének és képességeinek erényeit őszintén megmutatod, ugyanakkor biztosítod szereteted felől!

Hatodszor: Ha engedi, jelenlétében is imádkozz érte!

Hetedszer: Ha öngyilkosságra utaló jelzéseket hallasz, vedd komolyan, és szakértőtől kérj tanácsot!

Nyolcadszor: Légy számára „lelki tükör”. Valószínűleg nem gondolkozik észszerűen, és szüksége van arra, hogy valaki szelíden megmutassa neki a világot és saját magát!

Kilencedszer: Ne szidd még akkor se, ha Istenre is dühös. Figyelmesen hallgasd meg, hogy megtudd, mi haragjának az oka, és segíts neki átgondolni: hogyan tudná dühét a legjobb mederbe terelni!

Tizedszer, mindent egybevéve, tégy meg mindent, hogy gyülekezetedben olyan atmoszféra alakuljon ki, amiben egy depressziós ember bizalmat, őszinteséget és együttérzést talál!

Ez a tíz javaslat – bármennyire is segíthetnek – nem adnak végső megoldást a depresszióra. Tudnunk kell, hogy a végső gyógyulás szerető Istenünk kezében van, aki mindent újjáteremt.

Megjegyzések:

1. Clark E. Barshinger, Lojan E. LaRowe és Andres Tapia „A Prozac Evangéliuma” Cristianity Today (1995, aug. 14). 35.
2. Sian-Yang Tan: „A depresszió ABC-je: általános ismertetés”, Christian Counseling Today (Fall, 1995), 10.
3. The Random House Unabridged Szótár, 1967.
4. „Harc a Stigmával”  Newsweek (1996. Máj. 20). 22.-23.
5. F. Duane Lindsey: The Servant Songs (Chicago: Moody, 1985), 116.
6. Fogalmi szókönyv, 1936. ed., s.v. „Melankólia”
7. Vera Phillips és Edwin Robertson, J.B. Phillips: A megsebzett gyógyító (Grand Rapids, MI: Eerdmans, 1984), 110.
8. John White: A melankólia álarca (Downers Grove, IL: InterVarsity, 1982). 77-82.
9. Ugyanott, 18.
10. Fogalmi szókönyv, „Képségbeesés”
11. White, 25.o.
12. Ugyanott 103 – 125.
13. Leslie Stevenson: Az emberi természet hét elmélete (New York: Oxford, 1987). 6.
14. White, 53.
15. ugyanott
16. Ugyanott,  41.
17. Ugyanott, 45.
18. Ugyanott 47
19. Ugyanott, 49.
20. Ugyanott
21. Ugyanott, 220.
22. Lelki Egészség Nemzeti Intézete, „Depresszió: amit tudni kell róla” (Indianapolis: Eli Lilly, n.d.), 1.-3.
23. Ugyanott, 9.

A szerzőről:

Jerry Solomon korábban a Probe Ministries Field Ministries és Mind Games Coordinator munkaágának igazgatója volt. (Ez egy Amerikában működő missziós társaság, amelynek fő célja az evangéliumot eljuttatni minél szélesebb körben az emberekhez, és segítséget adni válságba jutott életeknek. Konferenciákat tartanak, rádió műsoruk van, az Interneten olvashatók tanulmányaik, cikkeik, tanácsadó rovatuk. Törekvésük, hogy az embereket Istenhez vezessék, életüket megújítsák. A fiatalság számára külön is szerveznek konferenciákat). Később a dallasi Bible Church-ben szolgált lelkészként. Summa cum Lauda fokozatot szerzett a Bibliai tudományokból és cum Laude-vel végzett történelem és teológiai tudományokból a Criswell College-en. Tanult Észak-Texas egyetemén, a Canal Zone College-on, és a Lebanon Valley College-en is. Nem sokkal 2000 karácsonya előtt hazatért, Urához,  akit szeretett és akinek szolgált.

Eredeti cikk: Depression