Húsvétkor mindig nagy gondban vagyok, mert olyan, mintha akkor „kötelező” lenne Jézus halálára és feltámadására gondolni, azon elmélkedni, elmenni istentiszteltre… és mégis, mintha az egészből hiányozna a lényeg. Mindig elmondják, hogy „fontos, hogy Krisztus halálának a jelentősége ne csak egyszer jusson eszünkbe egy évben. Emlékezzünk rá, hogy mennyire sajnáljuk a rosszat, amit tettünk, és mennyire hálásak vagyunk Istennek, amiért elküldte Jézust, aki annyira szeretett minket, hogy helyettünk meghalt, és feltámadt, hogy örök életünk legyen.” Ezt már annyiszor hallottuk! És mégis, sokszor a legváratlanabb helyzetekben, legváratlanabb időben talál ránk ez az érzés… Mikor néhány napja megnéztem a Dávid vagyok című filmet, újra éreztem azt, mint amikor először megértettem: mit is tett értem Jézus.
A félelem
Dávid a film elején fogságban van. A táborban nemcsak nehéz az élet, hanem kétséges is, hogy meddig tart. És Dávid tudja, vagy megszökik, vagy meghal. Azt mondja: „Nem akarok örökké rettegni!” Mi is sokan rabságban élünk, megkötözve, és félelmek között. Sokan ugyanúgy megkérdezik maguktól, mint a kisfiú: „Mi értelme van élni?” És a barátja két nagyon fontos mondatot mond neki: „Ha élsz, tudsz tenni valamit.” és „Tegyél meg mindent, hogy életben maradj.” Sokan félünk a haláltól, mert nem tudjuk mi vár ránk utána, sokan érezzük értelmetlennek az életet, és szeretnénk „megszökni”, de nem tudjuk hogyan, hova, és nincs hozzá erőnk, sem segítségünk.
A szökés
Mégis van egy Út. Egy út eljutni a rabságból a szabadságba. Valaki megmutatja neki, mit kell tenni. Valaki, akinek több rálátása van a dolgokra, aki tapasztaltabb, akinek van hatalma megtenni dolgokat, aki segíthet neki. Nincs rá garancia, hogy könnyű lesz, csak tanácsok, egy úti cél, némi útravaló, egy levél, és egy ígéret, hogyha hűségesen kitart, célba ér az élete. Dávidnak már csak döntenie kell, hogy megteszi-e, hogy megszökik-e. Mindenkinek meg kell hoznia döntést, hogy rabságban vagy szabadságban akar élni. És nehéz rábízni az életünket másokra, amikor azt mondják, ők tudják a megoldást. (Nem is szabad bárkire, hiszen ma annyian mondják, hogy tudják a kiutat, mégis az életünkbe kerülhet, ha olyanra hallgatunk, akire nem kellene. ) Amikor Dávid ott áll az elektromos kerítés előtt, és csak pár pillanatnyi ideje van eldönteni, hogy átmászik-e rajta, akkor az életét rábízza a segítőjére, aki szerint biztonságosan kijuthat. Pedig az életével is fizethetett volna. A mi életünkben van valaki, aki megmutatta nekünk az utat a szabadságba? Aki segített, aki felkészített az útra? Aki adott útravalót? Minden Istenben hívő embernek az életében van valaki, akin keresztül Isten eléri őt. Mert Isten az emberekre bízta, hogy a többieket kiszabadítsák. És lehet, hogy személyesen vitte el valaki a hírt, lehet, hogy egy könyvben olvastál róla, lehet, hogy a családodban hallottad az üzenetet, vagy egy film vezetett el hozzá… mindenhol emberek vannak, akiknek az a céljuk, hogy minél többen megmeneküljenek. És mindig van egy első alkalom, ami elindít Isten felé.
Az út
Az, hogy Dávid kijut a rabságból, még nem a történet vége. Küzdeni kell, hogy eljussunk a célhoz. Az első, hogy Dávid kapott egy kis útravalót: kenyér – hogy táplálja testet, szappan – a megtisztuláshoz, iránytű –hogy vezesse az úton, kés – amivel sáfárkodhat. Amíg célja felé igyekszik, rengeteg emberrel találkozik, akik szabadok, de vajon kiben bízhat? Amikor kiszabadul, Dávid mindenhol ellenséget lát. (Engem ez nagyon emlékeztet arra, mit Jézus mondott, hogy a búza együtt nő a konkollyal, és csak később lehet észrevenni, hogy melyik-melyik. Máté 13, 24-30) Dávidnak meg kell tanulnia, hogy vannak jó emberek is. És meg kell tanulnia eldönteni, hogy kiben bízik. Ami még érdekes, hogy Dávid a táborban több nyelven megtanult, és a barátja azt tanácsolja, hogy figyeljen, és meg fogja érteni őket, és fog tudni beszélni velük. Amíg az emberek között, Isten nélkül élünk, tudnunk velük beszélni, mindenkivel a maga nyelvén. És mintha mikor kiérnénk a szabadságba, elfelejtenénk az emberekkel való kommunikációt. Megtanulunk „kánaániul”, és többé nem tudnunk beszélni a többiekkel, csak a testvérekkel. Ne felejtsük el, hogy nekünk el kell mondanunk az üzenetet, a kiutat az ottmaradtaknak, segítenünk kell nekik. Ne felejtsük el a nyelvüket! (ahogy Pál mondja: 1Kor. 9,20-21 „A zsidóknak olyanná lettem, mint aki zsidó, hogy megnyerjem a zsidókat; a törvény uralma alatt levőknek, mint a törvény uralma alatt levő – pedig én magam nem vagyok a törvény uralma alatt -, hogy megnyerjem a törvény uralma alatt levőket. A törvény nélkülieknek törvény nélkülivé lettem – pedig nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvénye szerint élek -, hogy megnyerjem a törvény nélkülieket.”)
A megtérés előtt
Mi is a legelső dolog, amivel a megtérésünk kezdődik? Amikor felismerjük, hogy bűnösök vagyunk, amikor felismerjük – ahogy Dávid is – hogy „semmi jót nem érdemlünk”. Amikor egy kedves család befogadja, el van kényeztetve, eszébe jut a múlt, hogy milyen szörnyű dolgok történtek az ő hibájából. Ilyenkor az ember úgy érzi, nem méltó semmi jóra, és Dávid elmenekül.
Újabb segítség
Szerencsére Isten velünk van az úton, vezet minket, és nagyon sokszor embereket küld, hogy segítsenek. És Dávid találkozik Sophie-val. Aki betölti azt a parancsot, hogy legyünk vendégszeretők, kedvesek, fogadjuk be az embereket, osszuk meg velük, amink van. Nincs feltétele a szeretetének, nem kényszeríti rá, hogy elmeséljen mindent magáról. Megtanítja Dávidnak, hogy sok jó ember van a földön, és igaz, vannak gonoszak is, sokszor nem lehet észrevenni őket, de ez nem lehet ok arra, hogy ne bízzunk senkiben. A bizalom nagy kockázattal jár, de aki nem teszi meg, sosem lesz boldog, mert mindig magányos marad (nem égethetjük fel az egész búzamezőt, csak mert konkoly is van benne.) És ami a legfontosabb, Sophie segít neki hazajutni. Hiszen a levél, amit rejteget, az ő személyazonosságát igazolja, az ő belépője Dániába, ahová tart, és a kulcs, hogy hazatérjen a családjához. Minden ember lehet Isten gyermeke, és aki szeretné, állampolgárságot kaphat a mennyben. És itt jön a legfontosabb kérdés, a hogyan? Természetesen kell a hívő emberek segítsége, akik megmutatják az utat, akik támogatnak, de van valami, amiről eddig nem volt szó.
A megtérés
A repülőúton hazafelé Dávidnak újra eszébe jutnak a táborban történtek, amikor ellopott egy szappant. És ott a büntetés, egy ilyen kis vétségért is halál. Ugyanúgy, ahogy a mi kis bűneinkért is meg kell fizetnünk az árat, valakinek meg kell halnia érte. És Dávid már tudja, hogyha a barátja, Johannes nem áldozza fel érte az életét, akkor ő sosem juthat haza. Már semmi sem számítana, már nem élne. És Jézus pont ezt tette velünk. Feláldozta értünk az életét, ő halt meg helyettünk, hogy nekünk ne kelljen, és célba érjünk, eljussunk a családunkhoz, az Atyánkhoz. (Egyik érdekessége a filmnek, hogy a Dávid barátját, Johannes-t játszó James Caviezel szerepelt később a Passió című filmben, mint Jézus.)
Ha a film végén átéljük, hogy nem csak Dáviddal történt ilyen hatalmas dolog, hogy valaki feláldozta érte az életét, akkor hiszem, hogy megérthetjük a megváltás lényegét. És az, hogy ezt tudta, megváltozatta Dávid életét. Hiszem, hogy sosem felejti el, és mindig vigyáz, hogy mit tesz, mert valakinek az volt a fontos, hogy ő életben maradjon. Valakinek olyan értékes volt, hogy az életét adta érte.
És mi is ilyen értékesek vagyunk, mindenki. Jézus már akkor meghalt értünk, amikor még nem is éltünk, amikor még bűnösök voltunk… aztán feltámadt, és ha elfogadjuk az áldozatát, elfogadjuk a szeretetét, akkor mi is örök életet nyerünk, egy új családot, egy fantasztikus életcélt. Ahol megmenthetünk másokat, akik olyan elveszettek, mint a kis Dávid. „Amíg élünk, tudunk tenni valamit.”
Vélemény, hozzászólás?