Kategória: Vezetés
-
Erővel telve befejezni
A következőkben néhány olyan alapelvet ismertetnék, melyeket hivatásom kezdetén fedeztem föl. Ha követed ezeket az alapelveket, az segíteni fog abban, hogy hatékony szolgálatot végezhess a jelenben, valamint hogy erővel telve végezd be elhívatásodat.
-
Tanítványozd a hűségeseket – pásztorold a hűtleneket!
Átmentem én is azon a dilemmán, amely sok pásztort időről időre nyugtalanít: Nem követtem el nagy hibát azzal, hogy hivatásos szolgáló lettem? Arról ismerem föl, hogy ilyenkor igen mélyen vagyok, hogy olyanokon kezdek el gondolkodni, milyen lenne mondjuk inkább egy csomagküldő szolgálat teherautóját vezetni.
-
Ideje búcsút inteni a zárkózottságnak
Tizenhét évesen, Darrelt viszonylag megelégedettséggel töltötte el mindaz, amit addig tett Isten országáért. A szolgálatért viszont meg kellett fizetni az árat. Voltak idők, mikor megérezte azt a magányosságot, amelyről édesapja beszélt. Megosztotta érzéseit a feleségével, aki segített neki, ahogy csak tudott. Mégis, jóval többet akart megosztani. Fáradt volt, magányos, kísértésekkel küzdött, elcsüggedt volt, és olyan…
-
A mentori szolgálat nagyszerű szellemi vezetőket képez
Fontos, hogy azok, akik hatékony szellemi vezetőkké akarnak válni, megértsék a különbséget a mentor illetve a tréner tevékenysége közt. A mentor átadja, amit személyesen ismer – amit csak tanult az életben. A tréner viszont úgy asszisztál, hogy segít az embereknek felfedezni a válaszokat kérdéseikre, és a megoldásokat a problémás helyzetekben.
-
Timóteus nyomában: A jó segéd pásztor jellemvonásai
Isten, az Atya, és Jézus minden szempontból tökéletesek. Mégis, mindketten problémákkal találkoztak vezetői feladatuk során. Mi volt az oka a sikertelen vezetésnek? Ezek a problémák, vagy az, hogy vezetésüket nem jól követték? A valóság ez: még a legnagyszerűbb vezetők sem fogják tudni elérni az optimális eredményt, ha követőik nem teszik, amit kell.
-
Bátor és hiteles vezetés a próbák idején
Olyan átmeneti erők közt élünk, melyek egy teljesen új világot hoznak létre. Szükségünk van vezetőkre, akik az átformálás ügynökeivé válhatnak, és a bátorság, valamint a bölcsesség képviselői lehetnek az egyházat eddig soha nem látott kihívások idején. Olyan vezetőkre van szükségünk, akik szembenéznek a kultúrával, és eszközként felhasználják ahhoz, hogy elérhessék az embereket Krisztus számára. Olyan…
-
Az alkalmas szolgálók
Egy olyan világban, amelyben a siker és az örökös teljesítmény-központú gondolkodás dominál, felmerül az alkalmasság kérdése, és ez kihívások elé állítja szolgálatunkat. Pál hasonló kérdésekkel küszködött: Alkalmas vagyok arra, hogy mások felé szolgáljak? Hogyan tudnám véghezvinni ezt a munkát? Pál válasza árulkodik a saját, önbizalommal vívott személyes harcairól, valamint az apostolsággal kapcsolatos nyilvános harcairól.