Ennek a cikknek a célja, hogy elgondolkozzunk a mai egyház imaéletén a „Miatyánk” fényében, főleg a „Szenteltessék meg a Te neved” mondat. Miután erről a mondatról beszélgetünk, és ennek az alkalmazásáról az imádságban, utána ötleteket fogok adni a lelkészeknek, hogyan tudják arra bátorítani a gyülekezetüket, hogy Isten bibliai neveinket fényében imádkozzanak.
Kategória: Lelkészdolgok
Elhívás a kríziskezelésre – A pásztori lelkigondozás legnagyobb kihívása
Akár készen állunk rá, akár nem, a krízis-tanácsadás ránk talál, pásztorokra, és mindent latba kell vetnünk, hogy megbirkózhassunk a feladattal.
Hogyan légy szerelmes a gyülekezetedbe?
Akár könnyen megy, akár nehezen, szükséges, hogy a pásztor és az emberek között kialakuljon egy szeretetkapcsolat, mivel a gyülekezet hatékonyságának alapja, hogy a pásztor és a gyülekezet között egészséges viszony legyen. Sajnálatos módon, az ilyen szeretet-tényező túl sok gyülekezetből hiányzik. A következőkben arról fogunk beszélni, hogyan mélyítheti egy pásztor szeretetkapcsolatát saját gyülekezetével, és hogyan tudja magát is még jobban megszerettetni velük.
A pásztori lelkigondozás kihívásai – A függőségekben szenvedő emberek segítése
Az Egyesült Államok Egészségügyi Minisztériuma szerint 2006-ban a drogokkal való visszaélés és helytelen használatuk (kokain, heroin és metamfetamin), majdnem 1,4 millió sürgősségi ellátást okozott országszerte. Túlzott alkoholfogyasztásba több mint 100.000 ember halt bele abban az évben. A Függőséget és Drogfogyasztást kutató Országos Központ szerint azoknak a fiataloknál, akik rendszeresen isznak, ötvenszer nagyobb az esély, hogy kokaint is használnak. Mi több, 14 millió amerikainál találtak diagnosztikai szintű eredményt az alkoholfogyasztási rendellenességeknél. A drog-, alkohol- és dohányfogyasztás a fiatalok körében drámai mértékben növekedett 1985 óta; felbecsülhetően minden harmadik végzős középiskolás heti szinten fogyaszt alkoholt. A drogfogyasztás ugyanígy növekvő tendenciát mutat, kiváltképp a fiatalok körében.
Istent dicsőítjük, mert ő hűséges
A hűséges beállítottság – az, ami elsődlegesnek veszi az idővel való gazdálkodást és az élethez való hozzáállást az Isten szolgálatában – azzal kezdődik, hogy tudatosan fókuszálunk saját életcélunkra. Ha tényleg hisszük azt, hogy Krisztusért végzett szolgálatunk örök jutalmat terem, nem csak hűséges szolgákká leszünk, hanem szívvel fogjuk fogadni a Lélek gyümölcseit az életünkben, mint zenész pásztorok.
Engedjétek el pásztoraimat, hogy felkészíthessenek és felszereljenek gyülekezeteket a könyörületi szolgálatokra!
Sok ember úgy tekint a könyörületi szolgálatra, mint egy fontos opcióra, melyet a gyülekezete arra használhat, hogy a környéken, a városukban többen megismerjék őket. Így Krisztus parancsa, hogy etessük a szegényeket, öltöztessük a mezíteleneket, hogy meglátogassuk a börtönben élőket, és jelentős átváltozások szemtanúi legyünk a hátrányos helyzetű környékek lakóinak testi, érzelmi és szellemi életében – csupán opció a számukra. Mégis, ha a vezető lelkész és a gyülekezet vezetői rájönnek, hogy a könyörületi szolgálat a legjobb titkos fegyver lehet arra nézve, hogy a tanítványságot bevihessék az emberek életébe a hét minden napján, és annak mind a 24 órájában, valamint hogy a harcot a gyülekezeten kívül lehessen megharcolni, az emberek fogyasztói hozzáállása (amelyet a gyülekezetbe hoznak), és a könyörületi szolgálatokkal kapcsolatos megközelítésük hirtelen más értelmet nyer.
A nagy pelágiuszi hitvita
Mit tanulhat egy mai pásztor Pelágiusz és Ágoston konfliktusából?