Ennek a cikknek a célja, hogy elgondolkozzunk a mai egyház imaéletén a „Miatyánk” fényében, főleg a „Szenteltessék meg a Te neved” mondat. Miután erről a mondatról beszélgetünk, és ennek az alkalmazásáról az imádságban, utána ötleteket fogok adni a lelkészeknek, hogyan tudják arra bátorítani a gyülekezetüket, hogy Isten bibliai neveinket fényében imádkozzanak.
Kategória: Vezetés
Hogyan imádkozzunk jobban?
Mind a négy evangélium író bemutat olyan pillanatokat, amikor Jézus imádkozott: Máté kilenc ilyen esetről ad számot, Márk nyolcról, Lukács tizenháromról, János pedig ötről. Erre a 35 hivatkozásra 23 különböző alkalom szolgált Jézus hároméves szolgálatában, amikor a Szent Szellem Jézus imaéletére mutat. Nézzük őket sorra.
A miatyánk
Azok a modern kori olvasók, akik értik és ismerik a Miatyánk nyelvészeti és kulturális szövegkörnyezetét, egy új, mélyebb ismeretet nyernek Jézusról, az Ő hitéről és mindarról, amit az Ő követőitől vár.
Élj igazán! – A személyes életünkre szóló látás kialakítása és fenntartása
Egy átlagos vasárnapi iskolai órán voltunk. Nem emlékszem már, ki tanított, vagy hogy pontosan mit. Mégis, elérkezett számomra egy meghatározó pillanat: kimondtam valamit, amelyből kialakult személyes életem látása. A mondat talán túl egyszerűnek tűnhet, de ténylegesen definiálja azt, aki vagyok, és amit teszek. Nem hallottam akkor semmilyen angyali kórust nagy Hallelujákkal, de tudtam, felfedeztem életem értelmét. Ezt mondtam akkor: „Az én életcélom az, hogy segítsek másoknak, hogy kihozhassák magukból az Isten-adta lehetőségeik maximumát.” Ez a mondat magában foglalja látásomat férji, apai, pásztori és írói mivoltomra nézve egyaránt. Az Isten adta potenciál az Ő ajándéka számunkra. Amit pedig mi kezdünk vele, az a mi ajándékunk Istennek. Semmi más nem tölt föl engem akkora energiával, mint az, ha másokat segíthetek abban, hogy jól gazdálkodjanak Isten-adta lehetőségeikkel.
Elhívás a kríziskezelésre – A pásztori lelkigondozás legnagyobb kihívása
Akár készen állunk rá, akár nem, a krízis-tanácsadás ránk talál, pásztorokra, és mindent latba kell vetnünk, hogy megbirkózhassunk a feladattal.
Mondj nemet a panaszkodásnak!
Ez az a hely, ahol a negativitás először megjelenik egy vezető életében: az élet és a vezetés értelmetlen szélein és periférikus apróságainál. A vezető szívének lusta széle az, ahol a leginkább sebezhető. Az ellenség alá akarja ásni a vezető termékenységét, és két vállra akarja fektetni lendületét az által, hogy negatív gondolkodással kísérti meg.
Hogyan légy szerelmes a gyülekezetedbe?
Akár könnyen megy, akár nehezen, szükséges, hogy a pásztor és az emberek között kialakuljon egy szeretetkapcsolat, mivel a gyülekezet hatékonyságának alapja, hogy a pásztor és a gyülekezet között egészséges viszony legyen. Sajnálatos módon, az ilyen szeretet-tényező túl sok gyülekezetből hiányzik. A következőkben arról fogunk beszélni, hogyan mélyítheti egy pásztor szeretetkapcsolatát saját gyülekezetével, és hogyan tudja magát is még jobban megszerettetni velük.