Virrasztás – Imaéjszaka

VIRRASZTÁS: „Az éjszaka ébren való eltöltése, őrzés, őrködés, védelem vagy betegápolás céljából. Az ébrenlét állapota egész éjszaka, az ébre és folyamatos figyelem állapota.” (Webster értelmező szótár)

Válasz az erőszakra

Erőszakos világban élünk. Ez nyilvánvaló tény. Ami viszont már kevésbé világos, mégis létfontosságú a fiatalokra nézve és ránk is, akik foglalkozunk velük az, hogyan reagálunk a világból jövő erőszakra, melynek ki vagyunk téve. Minden ifjúsági munkás hallott már személyes tapasztalatokat fiataloktól, és érezte át a fiatalok közötti vagy őket érő erőszak (legyen az testi, verbális, és általános értelemben véve negatív konfliktuskezelés) valamint a fiatalok konfliktushelyzeteinek valódiságát (amely nem mindig negatív). A jelen cikk feltárja, milyen vonatkozásai vannak az erőszaknak a fiatalokra és azokra, akik velük dolgoznak. Vizsgálódni fog a téren is, hogy nem biztos, hogy el kell fogadnunk a feltevést, miszerint az erőszak kultúránk egy elfogadható velejárója, valamint olvashatunk az erőszak-ellenesség és a békéltetés kreatív megközelítéseiről az ifjúsági kultúrán belül.

Vajon most is sír Jézus?

PowerPoint és videoklip, előre felvett zene és őrült versenyek, rádiós mikrofonok és színpadfények, Tommy Hilfiger nadrágok és Abercrombie & Fitch pólók, terepjárók és Nokia telefonok, a gyerekek nevetnek, a felnőttek pedig mosolyognak. De Jézus lehet, hogy sír. Miért? Azért, mert ezek nem egy iskolai gyűlésen láthatóak, hanem egy gyülekezeti ifjúsági összejövetelen.

Testünk a Szentlélek temploma – Keresztény „testkultúra”

A cikk az 1Korintus 6. részén halad versről versre, és megmutatja, hogy a testünket nem szabad lebecsülni, mert az a Szentlélek Temploma! A kereszténység egyik nagy tabutémája ez, és a kétezer éves elhallgatás miatt ma nincs biblikus keresztény testkultúránk, szex-kultúránk, és a testet a legtöbb hívő ember azonnal egyenlővé teszi a bűnnel. Pedig a Bibliában egészen mást látunk! A testünk az a templom, amin keresztül az emberek Jézushoz eljuthatnak! Isten megvette ezt a templomot a Golgotán, és attól kezdve nálunk már csak „kölcsönben” van. Arra kell használnunk, amire való – ezt segít átgondolni és újraértelmezni ez a tanulmány.

Tartsd égve a tüzet!

Nem szabad elcsüggednünk, ha a fiatalok buzgalma nem mindig mozog állandó szinten, és úgy tűnik, hogy időről időre megtántorodnak, és másvalaminek szentelik az életüket. Egy nő megkérdezte a legendás evangelistát, Billy Grahamet, hogy miért szervez egyre ébredési találkozókat, amikor az ébredések nem tartanak soká. Ő egyszerűen így válaszolt: „Ön miért szokott fürödni?”

Rátalálni az útra: avagy hogyan alkossam meg a rám jellemző személyes, hiteles lelkiséget

Rubik-kocka lelkiség, Dicsőítő lelkiség, Teljesítményközpontú lelkiség, Csődtömeg lelkiség, Posztmodern lelkiség… Egy kíméletlenül őszinte vallomás a kereszténységről, a lelki útkeresésről, a kétségekről és a reményről – egy profi ifjúsági munkás szájából. Érdemes elolvasni, akkor is, ha első körben talán felzaklatóan nyers.