A 2002 és 2003-as évek furcsa évek voltak számomra, hiszen a nyilvánosan felvállalt szexualitásomhoz kapcsolódnak. Először is azt a rossz döntést hoztam, hogy nyilvános beszélgetésen vegyek részt abban a témában, hogy bűn-e a maszturbáció (megjelent a Relevant magazinban itt). Azért volt rossz döntés, mert akkor 23 éves voltam, szinte naponta néztem pornográfiát, egyedül voltam és olyan megoldást kerestem, ami által igazolom a maszturbációt, mint gyógyszert a felsorolt problémákra. (Nyilvánvaló, hogy ezekről beszélnem kellett volna akkor.) Bevallom, hogy szándékaim nem voltak a legerélyesebbek, amikor megírtam a cikket. A saját tapasztalatom és logikám fölülírta a Szentírást.
A másik ok, amiért azok az évek furcsák voltak az volt, hogy egy lépéssel tovább léptem, amikor elfogadtam, hogy beszéljek erről egy angliai talkshowban, hogy milyen szűznek lenni. Kiderült, hogy a műsor vezetője elég ismert volt, azelőtt való héten jött ki az új filmje Bruno címmel. Arra specializálódott, hogy hülyét csinál az emberekből a filmvágás művészetével. Amikor én voltam a meghívott, akkor egy kétórás anyagból 6 perc bolondságot vágott össze. Sokat nevettem, amikor láttam, vicces volt. Állandóan „szűznek” nevezett, közben az HBO-n ment élőben, ahogy világszerte sok más tévéadón. Világszerte nézett műsorban szerepelni ingyen, nem mindenkinek adatik meg. Amikor megkérdezte, hogy hogyan foglalnám össze az álláspontomat egy szóban a szexről, azt mondtam „nemesség”. Furcsa szót választottam. Az üzenő táblákon én voltam a „nemes szűz” és még ma is kapok e-maileket és Facebook üzeneteket. Valószínű, hogy ezután a cikk után is fogok kapni. (Ugyancsak a Relevant magazinba írtam egy cikket a tapasztalatomról). Röviden: ha egy ismeretlen brit tévéadótól telefonálnak, hogy vegyél részt a műsorukban, jobb, ha előtte utánanézel.
A múlt héten léptem fel a Relevant honlapjára és nagyon megörültem, amikor megláttam a maszturbációról írt cikkemet, hogy újra megjelent. Akkoriban részt vettem a beszélgetésben és arra az álláspontra helyezkedtem, hogy lehetséges testi vágy nélkül maszturbálni és így bűnt követni el. Vissza szeretném vonni előző álláspontomat és egy újat leírni. Már hallom is a felháborodásokat, hogy „a Biblia sehol sem mondja a maszturbációra, hogy bűn”. Egyetértek, így igaz, de ne elégedjünk meg ennyivel. Evezzünk a mélyre.
Mielőtt elkezdenénk, el kell mondanom, hogy amennyiben nem hiszed, hogy a Biblia megbízható, összefüggő és Istentől ihletett könyv, mint magának Istennek a szava, nagy a valószínűsége annak, hogy sok mindennel nem fogsz egyetérteni. Ez a hit alapvető ahhoz a világnézethez, amit én képviselek és ahhoz az értelmezéshez, ahogyan Jézus személyét bemutatom (nehezen érthető számomra, hogy annak ellenére, hogy a Biblia a Jézusról való ismeretünk forrása, mégis sokan, akik hisznek Jézusban, elutasítják a Biblia eredetiségét és autoritását). Hiszem, hogy Isten elmondja nekünk a Szentírásban az Ő egyértelmű akaratát az emberiséggel kapcsolatosan, amihez az emberi szexualitás is hozzá tartozik. Így tehát, ezt olvasva, én nem a saját, az igazságról szóló gondolataimat szeretném felkarolni, hanem áhítattal közvetíteni Isten igazságát a Szentírásban. A Szentírás mindenekelőtt-való az igazság meghatározásában.
Házasság, intimitás, élvezet
Annak ellenére, hogy a maszturbációról beszélünk, előbb a nagyobb képpel kell kezdenünk. A Jelenések könyve azt mutatja meg számunkra, hogy a végén az Egyház Krisztussal egyesül. Ez a tökéletes házasság képe, tökéletes fizikai és lelki egység. „És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve” (Jel 21, 2). Krisztus követői teljes és tökéletes összefonódást fognak megtapasztalni Krisztussal.
Ugyanerről az intim valóságról ír Pál is: „a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben” (Kol 3, 3). Mély intimitást és közelséget sugalló szavak.
Ez az intimitás vezet el az Istenben megtalált teljes élvezetre. Ahogy a zsoltáros írja: „Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon” (Zsolt 16, 11).
Élő példaként a házasságra, intimitásra és élvezetre, amit Istenben találhatunk meg, Ő maga adta nekünk a földi házasságot. „A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom” (Ef 5, 31-32).
A végén mindezek Isten dicsőségére mutatnak és a mi jólétünkre. A Szentírás tökéletes egységet fest le közöttünk és Isten között. Amikor Isten tervén kívül próbálunk beteljesedést keresni, ideiglenes élvezetben lehet részünk, de ami végül fájdalomhoz vezet, elszakadáshoz és halálhoz. Olyan, mint a fánk. Nagyon ízletesek, amikor megeszem őket és mosolyra fakasztanak. De nem adnak hosszan tartó megelégedést, és amikor az életem tömve van fánkokkal, végül fájdalomhoz, elszakadáshoz, halálhoz és bővített nadrághoz vezet.
Fantázia és realitás
A média fantáziát ajánl nekünk. A magazinok, filmek és pornográfiák női és férfijai nem hagyományos emberek. Valójában legtöbbször a testük mesterséges, tele plasztikákkal, teljesen más, mint ahogyan született. Egyedüllétemben, elég sok ehhez hasonló nőt láttam ahhoz, hogy elhiggyem, reális és természetes az az elvárásom, ami szerint a jövendőbeli feleségem is legalább így fog kinézni. Amikor ezeket a gondolatokat és képeket forgatom magamban, bálványt építek fel, ami helyettesíti a teljes és tökéletes szerelmet a feleségem iránt. Krisztust, mint a kincsemet helyettesítem, aki irányítja az életem és egészségesnek és teljesnek tartja meg azt, és én pedig a fantáziáimat teszem meg a kincsemmé. „Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is” (Luk 12, 34). Amikor ezeknek a fantáziáknak adom át magam, az testi vágy. „Én pedig azt mondom nektek: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében” (Mt 5, 28). Hogyan tud egy hús-vér házastárs valaha is versenybe szállni a mi követelődző fantáziánkkal, amit a maszturbáció táplál?
A maszturbáció hamis intimitást állít fel, fantáziára és nem pedig realitásra építve. Ha egyedül vagy, kérlek sokszor olvasd el a következő két mondatot. A valós életben az emberek nem akarnak mindig hirtelen nemi életet élni. Az embereknek érzelmi és szellemi igényeik vannak, amikkel foglalkozni kell a fizikai intimitás előtt. A fantázia világában nem lehet szerelemről, megbocsátásról és küzdelemről beszélni. Ott nincsenek mély kapcsolatok, az nem a földön élt élet. Ez keresztyénként bukásra készít fel minket, a való világban, igazi kapcsolatokban. Hogyan változtathatunk a világon, ha az egyedül töltött időt a fantázia világában éljük? Tapasztalatból beszélve, az egyedül végzett maszturbáció olyan megsemmisítő elvárásokat és érzelmi zavart okozott a házasságomban, hogy évek kellettek a megoldás megtalálásához. Amennyire igaz, hogy nincs cukorpótoló a Coca-Cola Zeroban, annyira igaz az is, hogy a maszturbációnak nincs hosszú távú ártalmas hatása. Egyszerűen nem igaz. A szexuális fantázia megrontja az igazi intimitást más emberekkel és Istennel.
Férfiak és szerelem
Mint férfi, arra hívattam el, hogy önfeláldozóan szeressem a feleségem, „Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte” (Ef 5, 25). A maszturbációban önmagadnak szolgálsz, nem pedig másnak. Teljesen én-központú. Az én igényeimről és az én „szükségeimről” szól. Krisztus egyházért vállalt áldozatának az ellentéte.
Mint férfi, arra hívattam, hogy megszentelt szerelemmel szeressem a feleségem, „hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje, így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt, vagy ránc, vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen” (Ef 5,26-27). A menyasszonyomnak egyre szebbnek, teljesebbnek és szeretetre méltóbbnak kell lennie az idő elteltével. A maszturbáció nem erre recept. Valójában éppen, hogy kevésbé teljesnek, kevésbé tökéletesnek, kevésbé kívánatosnak tünteti fel őt. Ha időmet és vonzalmamat egy fantázia nőnek adom, azt üzenem ezzel a feleségemnek, hogy ő nem kívánatos számomra. Ha nem foglalkozom vele, azt éreztetem vele, hogy nem vonzó. Ha folyamatosan elszakadok tőle, éppen az „egy testet” töröm meg, amiről a Szentírás beszél és mindketten csonkák maradunk.
Mint férfi, arra hívattam, hogy önzetlen és odafigyelő szerelemmel legyek a feleségem iránt, „Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét az önmagát szereti” (Ef 5,28).
Mint férfi, arra hívattam el, hogy támogatva és ápolva szeressem a feleségem, „Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat, minthogy tagjai vagyunk testének” (Ef 5,29-30). Támogatva a feleségemet azt üzenem, hogy ő gyönyörű, mind kívülről, mind belülről. A maszturbáció azt üzeni, hogy ő nem gyönyörű és nem való az én vágyaimhoz, ugyanakkor azt is magába foglalja, hogy jobban vágyom a saját testemre, mint az övére, ami egyáltalán nem méltó. Ápolva a feleségemet, éppen azt szeretném üzenni, hogy ő méltó a fogadalmamra. A maszturbáció azt üzeni neki, hogy nem méltó vonzalmamhoz és fogadalmamhoz.
Önmegtartóztatás
„A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény” (Gal 5,22-23). Isten arra hívta el a keresztyéneket, hogy önmegtartóztató emberek legyenek. Az önmegtartóztatáshoz hozzátartozik az akarat, hogy bízzunk Istenben, a hit, hogy a Szentírásban lefektetett terve velünk, jobb a saját terveinknél. A maszturbáció rövidzárlatot képez az önmegtartóztatás növekedésében, mert átadjuk magunkat a saját kívánságunknak és étvágyunknak. Természetesen a szexuális élvezetre való vágyás magától értetődő, de Isten úgy tervezte a mi szexualitásunkat, hogy egy másik emberrel fedezzük fel és ünnepeljük, a házasság kötelékében. A maszturbáció megrongálja az Istenben való bizalmunk növekedését, mivel szó szerint, a saját kezünkbe vesszük a helyzet megoldását. Az önmegtartóztatás a szívhez tartozik, bízva, hogy Isten jobban tudja.
„Kérlek titeket, testvéreim, tartsátok szemmel azokat, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak azzal, hogy az ellenkezőjét tanítják annak, amit tanultatok. Térjetek ki előlük! Mert az ilyenek nem a mi Urunknak, Krisztusnak szolgálnak, hanem a saját hasuknak, és szép szóval, ékesszólással megcsalják a jóhiszeműek szívét. Hiszen a ti engedelmességetek híre eljutott mindenkihez. Nektek tehát örülök. De szeretném, ha bölcsek lennétek a jóra, és képtelenek a rosszra” (Róm 16,17-19). Mint keresztyének, arra kell törekednünk, hogy Isten iránt engedelmes emberekként ismerjenek, nem pedig olyanoknak, akik a saját étvágyuk szerint élnek.
Bűn
Sehol sem fogod megtalálni a Bibliában a maszturbációról egyértelműen kimondva, hogy bűnös cselekedet. De én úgy gondolom, hogy a maszturbáció önmagad szolgálása (és nem másoké), fantáziára alapul (ami elszakít a realitástól), összetöri a házasság intimitását és elkötelezettségét (ami egyúttal a Krisztussal való intimitást és elkötelezettséget is), megrongálja az önmegtartóztatást (ami a Lélek gyümölcse), végül pedig a fizikai vágyainkat bálvánnyá teszi (ami nem Istennek tetsző). Ezek a dolgok halált hoznak számunkra. A halál a bűnből származik. Így tehát igen, azt gondolom, hogy a maszturbáció bűnnel teljes.
Ha visszamehetnék ahhoz a 23 éves fiatalhoz, aki azokat a szavakat írta, adnék neki egy hatalmas nyaklevest, mert az, aki a saját bűnét szeretné igazolni, veszélyes ember és megérdemli a nyaklevest. Azután arra bíztatnám, hogy ne tegye nyilvánosságra gondolatait még. Hanem arra bíztatnám, hogy helyezkedjen el egy olyan gyülekezetben, ahol szeretik a Szentírást és embertársaikat. Azt tanácsolnám, hogy gyónja meg a bűneit más keresztyénnek, továbbra is bízva abban, hogy Isten jobb dolgokat tett félre számára. Ha elmondhatnám neki a jövőt, beszélnék neki arról a gyönyörű nőről, akivel két évvel azután fog találkozni, és akibe annyira őrülten szerelmes lesz, hogy addig soha nem tapasztalt győzelmet fog találni a szexuális kísértés fölött. Figyelmeztetném, hogy a kísértés még azután is éber lesz és jobb lesz, ha őrködik, mert az a pillanat, amikor a győzelmet a kezében érzi, valójában a veszteség ideje és a meg nem bánt szexuális bűne nyilvános szégyenbe fogja hozni. Mindezek előtt azonban, emlékeztetném arra, amit mindig is tudott: Isten túlságosan is szereti őt ahhoz, hogy ott hagyja, ahol van, és annak ellenére, hogy fájdalmas, az ő Istene munkálkodik és mindent megújít, beleértve őt is. Isten kegyelme elég nagy ahhoz, hogy eltakarja az ő hibáit, még akkor is, ha haszontalan tanácsokkal teli cikket ír, amihez vissza kell térnie, hogy átírja azokat.
Jesse Eubanks egy városi missziós program felelőse és Luisville városban él, Kentucky államban, feleségével és lányukkal. Ez a cikk a gyülekezet közösségében íródott, számos csodálatos lelki nevelő és barát hozzájárulásával.
Eredeti cikk: Is Masturbation Sin: A Follow-Up
Vélemény, hozzászólás?