Az egészséges gyülekezet: Elkötelezettség a szeretetteljes és törődő kapcsolatokra

Krisztus testében az egészséges kapcsolatokat olyan közösségként definiálhatjuk, mely egyrészt jósággal van tele, másrészt hiányzik belőle a gonoszság. Az olyan elkötelezettség, mely szeretetteljes és törődő kapcsolatokat tűz ki célul, megkövetel egy proaktív, kölcsönös, feltétel nélküli, kegyes és irgalmas bizalmat, mely akármilyen különbségeink ellenére is összekötni akar bennünket. Ahogyan az „itt és most”-ban élünk, kihívások elé állítja ezt az előfeltételt, mert vannak olyan tényezők, amelyek rendre megosztanak bennünket, és ez bizony komoly akadályokat állít az ilyen jellegű harmónia útjába.

Az igazi közösség megélésének természetes akadályait tovább erősítik különböző állandó jelenlétű demográfiai változók, mint pl. a rasszizmus, az etnocentrizmus, társadalmi rétegek, műveltségi és iskolázottsági szintek, és a meglehetősen nárcisszisztikus természetre alapuló önmegvalósítás. A Prédikátor könyvében említett bűnös dolgokra való törekvés – a vagyon, munka, tudás és kicsapongó életmód – világi célok sorával köt le bennünket, miközben mindennapos létharcot folytatunk egy kulturális labirintusban, amelyet hiábavalóság és hiúság itat át. Az ilyen versenyszerű erőfeszítések elidegenítenek és elszigetelnek bennünket egymástól. Nárcisztikus kultúránk egoizmussal itat át bennünket, és megakadályozza, hogy szeretettel és törődéssel figyelhessünk egymásra.

A sokféleség okozta kihívások

Szociálpszichológiai kutatások bemutatták, hogy kedveljük azokat, akik hasonlóak hozzánk, és akik szintén kedvelnek bennünket. Így a norma a homogén csoport. A gyülekezeteket általában olyan csoportok jellemeznek, amelyek természetes és demográfiailag meghatározott módon alakulnak. Mégis, az élethelyzetet, amiben élünk, átjárja a kulturális és etnikai sokféleség, és ez a kontextus megváltoztatta azt, ami mentén az amerikai sztereotípiák kialakultak országunk és kultúránk alapítása óta. Egy WASP (White, Anglo-Saxon Protestant – Fehér, Angol-szász protestáns) orientált mentalitásból, melyet olyan egyének képviseltek, akik társadalmi szinten álltak össze, kialakult egy etnikailag gazdag, multikulturális valóság. A metanarratívákat és abszolútumukat felcserélték olyan elfogult, törzsi és etnocentrikus valóság értelmezések, melyek egy rég létező univerzumot nyitottak meg egy posztmodern realitássá formálva, mely nem hangsúlyozza már az igazi katolicizmust. Az a kihívás, hogy egy etnikailag gazdag és multikulturális kontextusban kell szeretetteljes és törődő kapcsolatokat kialakítanunk, nem új keletű. Már az első gyülekezet is (amiről az Apostolok Cselekedeteiben olvashatunk) szembesült ilyen problémákkal. A vezetők választása válasz volt a zsidó- és görög- származású özvegyek közti ételosztás interkulturális különbsége okozta problémára. (Apcsel 6:1–6). Péter vonakodó magatartását, melyet akkor tanúsított, amikor egy római százados felé kellett evangelizálni, nyílt, mégis erőteljes hangnemben fogalmazza meg az író, utalva Péter etnocentrizmusára. (Apcsel. 10: 28,29,34,35). A Jeruzsálemben tartott első tanács megfogalmazta azt a dilemmát, ami szokások és gyakorlatok miatt bukkant föl, mikor zsidók és pogányok kerültek ugyanabba a Testbe (Apcsel 15). Huszonegy évszázaddal később – saját jelen multikulturális status quo-nkban – mi is megtapasztaljuk saját kihívásainkat.

Kísérletek egy integrált közösség kialakítására

A törődő és szeretetteljes kapcsolatok kialakítására tett kísérletek során néhány rejtett és nyílt integrációs paradigma is felbukkant. Az interkulturális közösség egy olyan kontinuum mentén helyezkedik el, mely két polaritás közé esik, ahogyan megkísérli feloldani azt a feszültséget, melyet az idegen kultúrához való igazodás, az asszimiláció és a kiegyenlítődés kihívásai állítanak, melyek minden olyan folyamatban előfordulnak, ahol embereknek alkalmazkodniuk kell egymáshoz. A két szélsőséges pólus, amiről beszéltünk, a vakság bármilyen faji vagy etnikai különbség észrevételére, illetve az etnocentrizmus, vagyis a túlzott, hasonlóságra alapuló közösség kialakítása.

Egyrészt, a mindent felölelő szolgálat, mely mindenkit magába akar olvasztani és asszimilálni – fajtól, etnikumtól vagy kultúrától függetlenül – teljesen színvak és érzéketlen a kultúrára. Az ilyen fajta beállítottság úgy hiszi, hogy negatív és megosztó tényezők nem létezhetnek. Ez a beállítottság képvisel egy naiv elfogadókészséget is elvi vagy gyakorlati szinten. Gyakran ezek az esetek olyan felszínes, viselkedésközpontú történésekhez vezetnek, melyekben a közösség fenomenológiai leírása egyezik az egység a változatosságban kritériummal. A domináns kultúra üdvözli, és magába olvasztja a kisebbségeket, minek következtében azok elsajátítják és integrálják az uralkodó rend útjait és gondolkodását. Mégis, egy effajta viselkedési, esemény-központú integráció sok esetben meg sem közelíti az igazi közösséget a szubstrukturális, ontológiai vagy szubsztanciális síkon.

Másrészt, helyet keresve az Amerikai Keresztény közegben, a kisebbségi és kulturális csoportok az azonosság ideája körül gyülekeznek, egyesítő és én-központú mintákkal, melyek strukturálják a közösségüket. Ezek elsősorban csoporton belüli közösségek, a többiekkel szemben, átjárhatatlan, vagy félig átjárható határokkal, melyek kijelölik ezen közösségek határát és funkcióit. Az etnocentrizmus elszigeteli és elkülöníti a kisebbségi csoportokat és a gyülekezetet én-alapú egységekre osztja fel. Mindegy, hogy afro-amerikai, latin, ázsiai, vagy más összetételű, de a kisebbségi csoportok a kohézió, a struktúra és a funkció segítségével őrzik meg a dicsőítő stílusukat és kapcsolataikat, a saját tempójukkal, ritmusukkal és kulturális beállítottságukkal. Ezt téve, az etnocentrikus büszkeség táplálhatja azon hitüket, hogy a mi gyülekezetünk, szolgálatunk és dicsőítésünk jobb a többiekéhez képest.

Az egyik véglet javítja a problémát azzal, hogy megpróbál jelképes egyéneket vagy családokat befogadni, úgy, mintha ők beleillenének a tradicionálisan kifejezett kultúra normális napirendjébe. A másik véglet befogadja a törzsi csoportokat olyan morállal és kódokkal, melyek a társadalmi realitást a részvétel hermeneutikája alapján értelmezik, és mely magába foglalja a mi versus ők megrögzött gondolkodásformáját. Esetenként, az ilyen sokféleséget mutató közösségek megjelenhetnek különleges alkalmakkor, de végül visszatérnek eredeti szeparatista mintájukhoz.

A törődés és a szerető egység ünneplése a sokféleségben

Mit tehetünk azért, hogy igazán ünnepeljük az egységet a változatosságban? Mit tehetünk azért, hogy igazán elősegítsük az egységet, melyet Jézus imája ír le a János 17-ben? Az ezzel kapcsolatos érzéseink, vagy a társadalom aktuális trendjei mellett, a hozzáállásunk, értékeink és gyakorlati életünk gyakran különbözik attól, amit Isten valóságként definiált. Ez magában foglalja azt is, hogyan kell kapcsolatba lépni, kommunikálni és törődni a másikkal. A Biblia az egészséges szándékú kapcsolatokat hangsúlyozza. Az Új Testamentumban „a másik” kifejezés 52 alkalommal jelenik meg. A Szentírásban található rendelkezések arra a tényre mutatnak, hogy mindannyian Isten családjába tartozunk, ahonnan nevünket származtatjuk (Efézus 3:14, 15).

A nevünk Istentől való származtatása annyit jelent, hogy az emberi lét Teremtője és Tervezője által vagyunk meghatározva. A nevünk Istentől való eredete azt jelenti, hogy benne foglaltatunk az Ő akaratában és céljában – hogy azok legyünk és azt tegyük, amit Isten elképzelt a világ megteremtése előtt. A Szentírásban található annak az alapja, hogy kik vagyunk és mit kellene tennünk, és az első Pünkösd óta  hitelesíti ezt a Szentlélek is.

Mindannyian az első embertől, Ádámtól származunk. Ám igazi emberségünk a második Embertől, Jézus Krisztustól származik. Annak ellenére, hogy Isten Ábrahámot választotta egy különleges nemzet vezetőjéül, melyet határozott megbízásokkal látott el, a Törvénybe foglalva (A régi szövetségkötés), Isten mégis egy Új szövetséget hozott létre azokkal, akik hisznek az evangéliumban. A törvények újabb sora helyett ezúttal a cél az, hogy elfogadjuk a kihívást, hogy Isten tükre legyünk, adományként hordva az erőt, hogy szeretetben járjunk, és a gyermekek szerető viselkedését mutassuk (Efézus, 5:1,2), ahogy Krisztus is tette. Az ehhez szükséges kifejezések a szívünkbe és elménkbe plántáltak (Jeremiás 31:33; Zsidók 8:10; 10:16). Ezek egyoldalúak, feltétel nélkül cselekvőek, kegyelmesek, méltóságteljesek, megbocsátóak, a bűnt elfelejtők, megerősítők, intimitáshoz vezetnek és lényünk folyamatos megújulását hozzák.

Az Isten általi elhivatottság, és ez által az Ő követeléseinek az elfogadása nyilvánvaló hatással van: ezentúl senkit nem az emberi szemszögből tekintünk. Ebből fakadóan nem alakítunk közösséget kulturális vagy etnocentrikus feltételek alapján, hanem lényünk Krisztusban való újradefiniálásával tesszük ezt. Pál hozzáteszi, hogy még ha Krisztust ilyen szemszögből néztük is, már Őt sem így ismerjük (2Korintus 5:16).

Ekképpen, egy szuprakulturális hozzáállás irányítja a kapcsolatok elfogadását, érvényesítését és törvényerőre emelkedését az interkulturális vonalak mentén, egyben egy egyesítő alapot és egy feltornyosuló védelmet biztosítva az ilyen kapcsolódásoknak. A közösségünk nem a kulturális vagy nemzetiségi hasonlóságon, sem pedig a kulturális diszkréción alapul. Mindezek helyett egy olyan énképen nyugszik, mely Isten által meghatározott, akitől a nevünket származtatjuk, valamint azon, hogy egy kultúrák felett álló végzés, akarat alá vagyunk rendelve, mely szerint el kell fogadnunk egymást Krisztusban.

Az etnocentrizmus spirituális számbavétele és helyrehozó megközelítések

Az etnocentrikus energia erőteljes, ahogy azt Péter vonakodó viselkedése is mutatja akkor, amikor megkapta az előjogot, hogy kitárja a kapukat a pogányoknak Cézáreában (Apcsel 10). Szükséges volt a tisztátalan étel látomását háromszor megismételni, mert e nélkül nehéz lett volna Péternek elfogadnia ezt a feladatot.

A pogányokat tisztátalannak, kellemetlennek és kevésbé kiválasztottnak tekintették a Zsidók, és mint olyan, kitaszítottak voltak a Királyságból. Mégis, Istennek más tervei voltak, ahogy azt ki is fejezte a Szentírásban. Isten, aki meghatároz bennünket, minden népet és nemzetet magához hívott, hogy legyenek az Ő gyermekei, és bármit, amit Isten megtisztított, ne nevezzenek tisztátalannak, még egy apostol se.

További példákat hozva azok etnocentrikus álláspontjára, akik úgy vélték, ők Istennel vannak, az ApCsel 10:14 bemutatja Péter ellentmondásos válaszát: „Semmiképpen nem, Uram!” (Ha nemet mondasz, akkor Ő nem Úr, ha pedig Őt tekinted az Úrnak, nem mondhatsz nemet.) Egy másik példa Péter és Kornéliusz találkozásakor történt (ApCsel 10:27–29). Péter hozzáállása és modora ellenére Isten kegyesen félbeszakította a prédikációját azzal, hogy a Szentlélekkel keresztelte meg Kornéliuszt és háza népét – egy élénk bemutatója az eredeti Pünkösdi eseményeknek Jeruzsálemben az összes Zsidó tanítvánnyal együtt. (ApCsel 10:27–29). Később, az elítélt Péter megvédi a pogányokat, hogy ők is a Királyság és az ígéretek részesei legyenek, melyek az apostoli gyűlésen hangzottak el Jeruzsálemben (ApCsel 15).

Az első gyűlés azért jött létre, hogy megvitassák az interkulturális kapcsolatok mibenlétét Krisztus testében. Pál, Barnabás, Szilász és más tanítványok missziós erőfeszítései és igyekezete pozitív eredményekkel járt, és a pogányokból megtértek nagy számban csatlakoztak a gyülekezethez.

Az interkulturális és interetnikus közösségben az első kihívás az lett, hogyan viszonyuljanak a pogányokból lett keresztényekhez, és mit csináljanak velük. Amikor ellentétek jelentek meg, feszültség és zavarodottság lett az eredmény. Ennek eredményeképp vitatták egymás között, hogy lehetne azt a sokféleséget asszimilálni, hozzáigazítani és kiegyenlíteni, mely ezt a kihívást hozta magával. Mégis, azt a javaslatot, hogy a pogányokat a Zsidó közösségbe integrálják, felülírta a Szentlélek bölcsessége, aki kijelentette, hogy ezeket a kisebbségben levő hívőket méltósággal kell Krisztus testében kezelni, feltéve, hogy ők sem viselkednek sértően a zsidókkal. Ez a néhány példa a Szentírásból mutatja azt, hogy nekünk milyen úton kell járnunk ma (ApCsel. 15:5-21).

 

Az egészséges gyülekezet kialakítása felé: konkrét útmutatás egy integrált, törődő és szerető közösség létrehozására

Amikor a közösség akadályaival konfrontálódunk – rasszizmus, etnocentrizmus, osztályharc, sznobizmus vagy nárcizmus – nyitottnak és őszintének kell lennünk, és a probléma orvoslására törekedni. Habár ez a lista nem a teljesség igényével készült, az egészséges közösséghez szükséges alkotórészek így néznek ki:

Először is, a közösség feltételezi a nyitott, őszinte és igazi elfogadást, illetve a másik megerősítését és szentesítését lényünk legmélyén. A közösség a külső viselkedésen jóval túlmutat – sokkal inkább a hozzáállás, továbbá a kognitív, érzelmi és rendelkező-motivációs estetek és folyamatok kérdése. Még tovább folytatva, az eseményeken és folyamatokon túl, a közösség egy alapvetően szubstrukturális ontológiai lény, szerető, elfogadó és érvényesítő jellemvonásokkal.

Másodsorban, a kérjük a Szentlelket, hogy adjon tudatosságot és bűnbánatot, hogy kezelni tudjuk saját etnocentrizmusunkat. Legyünk tudatában saját rasszizmusunknak és ítéleteinknek. Ezek általában látensek, passzívak és a kognitív értékelésünk valamint az énképünk alatt helyezkednek el. Hagyjuk a Szent Szellemnek, hogy megtisztítson minket az ilyen mélyen beidegződött hitünktől és értékektől, és megújítson bennünket az elménken keresztül.

Harmadszorra, vegyük számba minden különböző kultúrájú vagy nemzetiségű emberekkel folytatott kommunikációnkat. Ha bármi negatív színben tűnne fel, és érezzük a felelősséget azért, hogy jobbá tegyük, foglaljuk imába a következő lépéseket:

Megbánás. Ismerjünk fel bármilyen rossz cselekedetet vagy viselkedést: legyen az megalázó, eltaszító, elszigetelő vagy sértő. Ezek nem Krisztus Teste, sem az abban történő interkulturális viselkedés megfelelő jellemzői.

Bűntudat. Kövesse a megbánást bűntudat (a megbánás érzelmi következménye), mely magába foglalja a Krisztus teste ellen elkövetett bűnök miatt érzett fájdalmat.

Bűnbánat. Továbbá, tartsunk bűnbánatot (elménk hozzáállásának radikális megváltoztatása), és tapasztaljunk meg egy kognitív, érzelmi és viselkedésbeli változást az életvitelünkben.

Jóvátétel. Javítsunk a rontott kapcsolatainkon proaktív és feltétel nélküli, kezdeményező magatartással, egy kegyelmes és könyörületes atmoszférában erősítve másokat, az elfogadás érzését erősítve.

Helyreállítás. Tegyünk valamit a gyakorlatban azért, hogy megáldjuk azokat, akik kitaszítottak és félretoltak voltak a múltban, vagy akár most a domináns kultúra által.

Megújulás. Engedjük a Szentléleknek, hogy részt vegyen gondolatainkban, érvelésünkben, a dolgok befogadásában, emlékeinkben, motivációinkban, érzéseinkben, és a motivációban arra, hogy megváltozzunk, valamint hogy az Isten által meghatározott valóság új jelentést kapjon.

Újjáépítés. Legyünk elkötelezettek arra, hogy visszaállítsuk a kapcsolatok minőségét az Isten által megtervezettre, ahogy azt az Apostolok cselekedeteiben és a Jelenések könyvében található eszkatológiai kivetítésekben láthatjuk.

Negyedszerre, figyeljünk arra, hogyan definiálja Isten a realitást, különösen figyelve arra, hogy az Ő teremtményei hogy jelennek meg, és elsősorban azokra, akik már megtértek Krisztushoz és az Ő örökkévalóságának várományosai. Ne csak az ortodox alapokhoz és a teológiához nyúljunk vissza, hanem növekedjünk előre a hitben. Legyen egy olyan eszkatológiai nézőpontunk, melyben a mennyeket egy megszámlálhatatlan tömeg tölti be, minden nyelvből, nemzetből és törzsből dicsőítik az Urat, előrehozva a jövőt az „itt és most”-ba, ma gyakorolva azt, amit Isten az örökkévalóságnak vizionált (Jelenések 7:9-10)

Ötödszörre, újítsuk meg az elménk! Figyeljük az automatikus gondolatokra és érzésekre, melyek az etnocentrizmusba ágyazódtak. Hagyjuk a Szentléleknek, hogy újraformálja elménk az interkulturális valóságban, melyet egyszer már Isten meghatározott. A megszentelődés és növekedés azt követeli, hogy megadjuk magunkat Isten Szellemének, továbbá egy szinergikus kapcsolatban együtt tevékenykedünk vele, ahol a Lélek és a testünk együtt dolgozik azon, hogy kívánt eredményeket érjünk el a közösségünkben.

Hatodszorra, ahelyett, hogy reagálnánk különböző hátterű társainkra Krisztus Testében, legyünk cselekvőek és érezzünk feltétel nélküli szeretetet irántuk. Először mi keressük a kapcsolatot. Mindezt nem leereszkedő modorban, hanem őszinte motivációval és elhatározással, hogy tényleg szeressük azokat, akiket Krisztus is szeret és a Testébe fogadott. Imádkozzunk úgy, ahogy a zsoltáríró: Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! (Zsolt 139:23) Kezdeményezzük a szeretetet és a jó munkát, tudatában annak, hogy Isten az elsődleges bíró, a valóság végső Meghatározója, aki minden interakciónkat figyeli és ismeri az Ő egyházában.

Konklúzió

Hogy megtapasztaljuk és aktualizáljuk szerető és törődő kapcsolatainkat egy egészséges gyülekezeti kontextusban, Isten követőinek kell lennünk, szeretetben járnunk úgy, ahogy Krisztus is szeretett minket és önmagát adta értünk (Efézus 5:1,2). Ha ezt tesszük, akkor kialakítjuk Isten által meghatározott, igazi énünk, túl az individualizmuson, nárcizmuson és etnocentrizmuson (identitás Krisztusban). Továbbá kialakítunk egy teljes ént, melyet a Szentlélek formál (integritás). Meg tudjuk osztani önmagunkat a szeretetben és törődésben, megfelelő stílusban (intimitás), minden erőfeszítést megtéve azért, hogy előrehozzuk Isten tervét értelmes és sokatmondó kapcsolatokban (szorgalmasság).

Pablo Polischuk, Ph.D., a pszichológia és a lelkipásztori tanácsadás professzora, Gordon-Conwell Theological Seminary (lelkész képzőn), South Hamiltonban, Massachusetts államban.

 

Források

Crabb, Larry. 1997. Connecting: Healing Ourselves and Our Relationships. Nashville: W. Publishing Group.

Kraft, Charles, and Marguerite Kraft. 2005. Christianity in Culture: A Study in Dynamic Biblical Theologizing in Cross-cultural Perspective. Maryknoll, New York: Orbis Books.

Lingenfelter, Sherwood G. 1996. Agents of Transformation: A Guide for Effective Cross-cultural Ministry. Grand Rapids: Baker Book House.

Polischuk, Pablo. 2004. Llamando las Cosas por su Nombre (Calling It What It Is). Miami: Vida.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.