(Van-e harmadik megoldás egy kétoldalúnak látszó vitában?)
Ha egy mondatban szeretnénk összefoglalni az abortusz vitát, ez lehetne: „Amerika kettéválása 1973 óta”. Ekkor volt a Roe kontra Wade per a Legfelsőbb Bíróságon, amelyik legalizálta az „azonnali, kérésre történő abortuszt” az Egyesült Államokban. Ettől kezdve az abortusz kérdés valóságos csatatere lett a kulturális hadviselésnek.
Talán egy társadalmi vagy politikai vita sem okozott még több dühöt, ellenségeskedést és szenvedést. Csak ejtsd ki a szót egy vegyes társaságban, meglátod, milyen pillanatok alatt támad belőle vérre menő vita. Ma az amerikaiaknak kb. 42%-a „választáspártinak”, míg 51 százaléka „életpártinak” vallja magát. Patthelyzet.
De a legtöbb amerikainak a személyes indulata ellenére sokan – úgy látszik – belefáradtak már a vitatkozásba. A beszédek megkoptak, kimerültek, és a retorika gyakran nélkülözi a legelemibb udvariasságot. „Azt hiszem, az a nagy kudarcunk, hogy nem igyekszünk jobban közös álláspontot találni az abortusz kérdéséről, pedig valami közös még a sok összeegyeztethetetlennek tűnő különbségben is van” – mondja az életpárti Ron Sider, „Az evangéliumi politika botrányai” című könyv szerzője. „Általánosságban elmondható, hogy van igény olyan emberekre, akik meghallgatják azokat, akik nem értenek velük egyet, és tisztelettel vitatkoznak még a fő véleménykülönbségek ellenére is”. Sider és hozzá hasonlóan mások is hiszik, hogy a közös alap/álláspont megteremtése segít az előrelépésben, amíg a jelenlegi törvény életben van.
Az amerikai emberekben meglepő módon sok közös vonás van. A 2009-es Gallup felmérés szerint, még ha a legtöbb amerikai el is utasítja a Roe kontra Wade törvény eltörlését, óriási – 71 százalékuk – támogatja a korlátozás valamilyen fajtáját. És a „Pew Forum on Religion and Public Life” (Templompad Vallási és Közéleti Fórum) szerint 66% amerikai úgy látja, hogy valamilyen „közös álláspontot kell találni az abortusztörvényről”.
Ettől a vágytól hajtva, az életpárti keresztények és a választáspárti haladó politikusok közösségre léptek. Céljuk, hogy csökkentsék Amerikában az abortuszok számát. Stratégiájuk tartalmazza a várandós anyáknak nyújtott járulékos segélyt, a fogamzásgátlókhoz való könnyebb hozzáférést az alacsony jövedelmű nőknek, és a nagyobb ösztönzést az adoptálásra. Az „abortuszcsökkentő napirend”, ahogy nevezik, új irányvonal Amerika legerkölcstelenebb perében, és figyelembe veszi az egyént a téma mindkét szemszögéből.
„Az amerikaiak belefáradtak a gyűlölködésbe és a szitkozódásba. Nemcsak hogy eredménytelen, de már unalmas is” – mondja Joel Hunter, abortusz csökkentése melletti szószóló és életpárti, az Orlando külvárosában lévő Northland megagyülekezet lelkésze.”Az emberek nem az ügyet, hanem a vitát unják. Mivel a Roe kontra Wade perben nem várható fordulat a közeljövőben, ha életpárti vagy, más utat kell találni az abortusz-küzdelemben. Mindig úgy gondoltam, hogy egy cél eléréséhez több út sokkal eredményesebb, mint egyetlen. A legkisebb fejlemény is eredmény”. Valójában a csökkentés-pártolók között van számbeli növekedés. Egyrészt az olyan konzervatívak, mint például Randy Brinson, a Redeem the Vote (Visszaszerezni a szavazatot) és Richard Mouw, a Fuller Teológiai Szemináriumtól, másrészt az olyan progresszívek, mint például Jim Wallis a Sojourners (Bevándorlók), valamint David Saperstein rabbi az „Action Center of Reform Judaism” (Reform Judaizmus Akcióközpont) támogatják a kérdést.
Ennek ellenére, nem mindenki egyformán lelkes. Néhány „mindent vagy semmit” szószóló mind a jobb, mind a baloldalról lekicsinylően reagált. A Pro-Life Action League (Életért Akcióliga) alapítója az abortuszcsökkentést „kiárusításnak” nevezi, és Douglas Johnson, a National Right to Life Commettee (Nemzeti Jogok Az Élethez Bizottság) a „pro-life” mozgalom „temetőjének”. A haladó Frank Clarston író azt nyilatkozta, hogy a mozgalom az „anti-abortusz taktikában” gyökerezik, míg Sarah Posner a The American Prospect-ben úgy fogalmaz, hogy „a. népszaporulatot haladásnak feltüntető álarc”.
Az abortuszcsökkentés szószólói megegyeznek abban, hogy közös egyetértéssel kivételt kell tenni bűncselekmény esetében. „Az egyház számára az abortusz csökkentése a legjobb politikai taktikai döntés: nem apologetikus bizonyságtétel az élet szentségéről” – mondja Tyler Wigg-Stevenson, aki azért küzd, hogy az élethez való jogokat megvalósítsa a külpolitikában, mint a Two Futures Project (Két Jövő) igazgatója. „Hogy a dolgok megvalósuljanak mélyen megosztott köztársaságunkban, az egymással szembenálló embereknek együtt kell dolgozniuk. Sajnos, néhány keresztény egyéni politikai érdekeltség miatt jobban foglalkozik saját vitáival, ahelyett, hogy tenne valamit: hogy megmentsen egy valóságos embert – és ez visszatartja azoktól a jó dolgoktól, amiket a nő- és férfitestvérek elvégezhetnének, ha nem ördöginek tüntetnék fel azokat nekik.
„Az abortusz csökkentő stratégiák kritikája az ősi keresztény jog meghosszabbítása, modus operandi-ja” – teszi hozzá Samuel Rodrigez, abortusz csökkentés támogató, és a National Hispanic Christian Leadership Conference (Nemzeti Spanyol Keresztény Vezetőség Konferenciája) elnöke. „Ez inkább politikai, mintsem valláserkölcsi elv. A vallásjoggal a Republikánus Párt kibővült. Ennek eredményeképpen, bárki, aki kész azokkal dolgozni, akik a párton kívül vannak, támogatónak tekinthető. Engem támadtak a szélsőjobbról, és azt mondták, hogy elárultam őket. Mégis sokkal elkötelezettebb vagyok értékeinkhez, mint valaha. Találhatunk közös álláspontot anélkül is, hogy alapelveinket feladnánk.
„A tiltakozók ellenére, a legtöbb amerikai támogat egy abortusz csökkentő napirendet. A Public Religion Research (Nyilvános vallási felmérés) 2008-as adatai szerint az összes szavazó 83%-a egyetértett abban, hogy „a megválasztott vezetőknek mindkét oldalon együtt kell dolgozni az abortusz vitában, hogy módot találjanak arra, hogyan csökkentsék törvénybe iktatva a nagy számot, hogy segítsenek megakadályozni a nemkívánt terhességeket, kibővíteni az adoptálást és növelni a gazdasági támogatást a gyermeküket vállaló asszonyoknak”. A statisztika hasonló átlagot talált a prolife (életpárti) szavazók között is, a fehér evangéliumi és katolikus keresztényeknél.
„Nem lehet többé egy oldalról beszélni” – mondja Hunter. „Vannak felelősen gondolkodó prolife és prochoice embereid – beleértve a hatalmon levőket is -, akiknek beszélj róla”. Hunter olyan hang, akinek hinni lehet, akire a hatalommal bíró emberek is odafigyelnek. Obama elnök Tanácsadó Bizottságának és a Faith-Based and Neighbourhood Partnership szervezet tagja.
Míg ezt az évet a Notre Dame (Miasszonyunk) esztendejének hirdették meg, Obama beszéde azt jelezte, hogy Hunternek igaza van. „Talán nem értünk egyet az abortusszal, de mégis el kell fogadni, hogy ez szívfájdító döntés, amit asszony csak meghozhat, mind erkölcsi, mind lelki síkon” – mondta az elnök. „Ezért törekedjünk együtt arra, hogy csökkentsük azoknak a nőknek a számát, akik a nemvárt terhességre abortusszal felelnek, úgy, hogy csökkentjük a nemkívánt terhességeket, az adoptálást könnyebbé tesszük, valamint gondoskodást és támogatást biztosítunk azoknak, akik ki akarják hordani gyermekeiket”.
Az ellenzék mégsem volt vevő Obama szavaira. Azt mondják, hogy ez csupán fecsegés (duma) egy olyan elnöktől, aki semmit sem tesz, csak erőltette a prochoice-t (szabad választást) januári hivatalba lépése óta. Ingadozása alátámasztja szkepticizmusukat.
Először is, Obama hatálytalanította a Mexico City politikát, amely így utat engedett az amerikai tőkének nemzetközi szervezetekhez, hogy tárgyaljanak, támogassák és biztosítsák az abortuszt. Ez bizonyult Obama első 100 napja legnépszerűtlenebb döntésének. Aztán eltörölte a „gondoskodás megtagadása” törvényt, ami biztosított minden egészségügyi szakembert, hogy kényszerből olyan beavatkozást végezzen, ami lelkiismeretével ellenkezik Azután Kathleen Sebeliust nevezte ki az Egészségügyi és Szociális Minisztérium élére. Sebelius választáspárti és olyan katolikus, akit püspöke kiközösített pozíciói miatt. Végül, Obama megsemmisítette Bush politikáját az embrionális sejtkutatásról, ami megengedi, hogy a tudomány nevében kimondhatatlan számú embriót öljenek meg. Ez nem hirdeti „hídépítő” voltát, és sok embert szkeptikussá tesz Obama őszintesége felől.
Mindezekkel szembenézve, a keresztényeknek van reményük az életigenlésre, az abortusz csökkentő politikára ez alatt a hatalom alatt. Obama úgy beszél, oly módon, ami nem jellemző egy választáspárti elnökre. Elkezdett a meg-nem-születettekről „gyermekként”, nem magzatként beszélni. És körülvette magát életpárti tanácsadókkal. „A dolog lényege az, hogy adminisztrációjában nagy nyomás van rajta, hogy ezt megtegye” – mondja Hunter.”Néhány kampány ígérete csalódást váltott ki belőlünk. De egy dolog biztos: ha Obama elnök egyszer ígér valamit, mindent meg is tesz, hogy beteljesítse. És megígérte, hogy dolgozni fog az abortusz csökkentésén”.
Ha Obama beteljesíti ígéretét, forradalmasíthatja ezt a párbeszédet. Erőteljes utalások vannak az abortusz csökkentésében. Azoknak, akik az abortusz jogokat támogatják, erkölcsi ernyőt ad, ami alá beállhatnak. Azoknak, akik életpártiak vagyunk, azt mondja, hogy pozíciónk több,
mint beszédtéma. El kell kezdenünk együtt dolgozni azokkal a valóságos emberekkel valóságos közösségekben, akik azért küzdenek, hogy megtegyük, amit csak lehet a meg nem születettek védelméért. Egyszerűen csak annyit mondani, hogy életpártiak vagyunk, és ennek megfelelően szavazni, nem elég – ez csak kibúvó. A nehéz dolog a hitet tetté váltani, a hitnek közbeszólni, felülmúlni a szónoklást „papolást” és megoldásokat keresni.
Az életpártiaknak, miközben azon dolgozunk, hogy eltöröljük az abortuszt, meg kell találni a közös alapot. Miért nem küzdünk, hogy életeket mentsünk, addig is, amíg mostani törvényeink életben vannak? Ahogy Hunter mondja: „Azok az emberek, akik a múltban csak azzal törődtek, hogy a nőknek legyen joguk választani, most már készek az abortusz csökkentéséről beszélni. Azt hiszem, ez Isten áldása”.
Eredeti cikk: The Possibilities of Abortion Reduction
Vélemény, hozzászólás?