Az a reggel olyan volt, amiről minden ifjúsági pásztor álmodik… az a délelőtt olyan volt, mint amilyenek a rémálmai. Ben és én éppen befejeztük a szörfözést, amikor ezt mondta: „Olyan nyugtalan vagyok most. Ha Isten szeret minket és teljesen fennhatósága alatt tart, akkor bízhatok Istenben, bármi történik. Ez olyan, mint egy nyitott tenyér, amelybe Isten ad és elvesz, de nekünk nem is kell izgulnunk miatta, mert végülis Isten ellenőrzése alatt tart.” Mint Ben ifjúsági pásztora, főiskolai pásztor és ifjúsági munkás láttam őt küzdeni, hogy hitben tudjon járni Krisztussal. Most, úgy tűnt, hogy a feladás miatt küzd. Teljesen lesokkoltam.
Amikor elmentem, senki sem tudott volna meggyőzni arról, hogy néhány órán belül Ben kész lesz elhagyni a gyülekezetet és a hitét. Ben ugyanis megtudta, hogy a barátnője, Andrea (egy másik önkéntes ifjúsági munkás) állapotos Ben gyermekével. Ben „nyitott tenyere” gyorsan összecsapódott és ezzel hosszú helyreállítási folyamat vette kezdetét.
Nehéz dolog elrejteni egy terhességet.
Sok olyan területe van az életünknek, amit szeretnénk rejtve tartani. Hetenként, néha naponta is hiányoljuk a megbocsátást és valami mágikus érintést, amely eltávolítaná a mi privát engedetlenségeinket. Reméljük, hogy az ifjúsági csoport tagjai nem jönnek rá addig, míg el nem költözünk onnan. Míg a régebbi bűnök jól szolgálhatnak illusztrációként egy bizonyságtételben, senki sem szeret a jelen küzdelmeiről/nyomorúságairól beszélni. Ifjúsági pásztorként hogyan szembesüljünk az önkéntes munkásaink rejtett bűneivel, mit tanuljanak a vezetők és a srácok a kegyelemről, megbocsátásról és felelősségről.
Első lépéseink együtt
Először Ben azt akarta, hogy Andrea vetesse el a gyermeket. A szíve azt mondta neki, hogy az abortusz nem Isten terve, de nagyon félt és aggódott amiatt, hogy mit akar Isten tőle.
Bennek szüksége volt társakra, akik vele mennek végig azon a káoszon, míg kiegyezik Istennel való kapcsolatában és Andreával való kapcsolatában.
Eleinte egyszerűen csak meghallgattam Bent, imádkoztam és kérdéseket tettem fel. Mik voltak a félelmei? Mit gondolt, mi a legjobb következő lépés? Mire hívta el őt Isten? Hogyan kommunikáltak ő és Andrea? Most, hogy az élete megváltozott, kész volt-e elgondolkodni a következő lehetséges lépéseken?
Andrea rémült volt és bizonytalan, de hitte, hogy ő és Ben össze fognak házasodni és nagyszerű szülők lesznek együtt. Andrea és Ben nem is lehettek volna messze egymástól a jövőre vonatkozó reményeikben.
Amikor Ben az abortuszt javasolta, Andrea összeomlott. Nem elég, hogy terhes volt, még össze is tört a szíve és arra számíthatott, hogy valószínűleg egyedülálló anya lesz. Andreával egyszerűen csak hallgattam, imádkoztam és kérdéseket tettem fel? Mit csinálna, ha Ben elmenne? Mit mondtak neki a barátai? Tudna imádkozni? Andreának is megegyezést kellett keresnie az Istennel, Bennel és az ifjúsági csoporttal való kapcsolatában.
Az első két hónap során, úgy éreztük, jobb, ha nem beszélünk az ifjúsági csoporttal, amíg a megoldás érdekében dolgozunk. Korábban már beszéltem mindkettőjükkel arról, hogy Isten képes szeretni őket mindezeken át, és hogy szükség van arra, hogy keressék Isten bocsánatát a múltra és bocsássanak meg egymásnak.
Előbújni a kuckóból
Az első három hónap után az emberek elkezdtek beszélni és spekulálni Benről és Andreáról. Ebben az időben el kellett jutniuk néhány következtetésre. Végtére is ők közösen szülők lesznek, és talán összeházasodnak. Eljött az ideje beszélni a vezetői csoport többi tagjával és az ifjúsági csoporttal.
Ben és Andrea megígérték, hogy követni fogják a vezetői csoport tanácsát abban, hogy mikor és hogyan beszéljenek az ifjúsági csoporttal. Csodálkoztam, hogy a hajlandóságuk nyitott volt. Isten jó munkát végzett.
Eldöntöttük, hogy előbb én beszéljek a vezetői csoporttal, egy héttel Ben és Andrea előtt. A csoportban együtt képesek voltunk feldolgozni a csalódottság érzését, a szeretet és eldönteni, hogy velük megyünk. Találkozva egymással mielőtt az idő kritikussá válna.
Amikor végül találkoztak az egész csapattal egy héttel később, a csoport képes volt meghallgatni őket és jó kérdéseket feltenni. Azon az estén Isten csodálatos munkát végzett. A csoport szerette Bent és Andreát és megígérték, hogy mellettük fognak állni, amíg átmennek ezen.
A vezetőség arra bátorította őket, hogy beszéljenek egyenesen az ifjúsági csoporttal. De előtte el kellett dönteniük néhány dolgot a jövőjükkel kapcsolatban.
A következő hónapban Ben megkérte Andreát, hogy menjen hozzá. Isten összehozta a szíveiket imádságon, sok beszélgetésen és időn át. Mostmár készek voltak beszélni az ifjúsági csoporttal.
A középiskolás csoporttal egy vasárnap reggelen találkoztunk. Én kezdtem a beszélgetést azzal, hogy a csoport bizonyára észrevette, hogy Ben és Andrea nem voltak a csoporttal már jó néhány hónapja.
A következő óra tele volt könnyekkel, fájdalommal, szeretettel és megbocsátással. Ben nyíltan beszélt az Istennel való kapcsolatáról – hogy hogyan küzdött vezetőként a képmutató életével, hogyan döntött úgy, hogy elhagyja Istent, és Isten hogyan hozta őt vissza. Ben beszélt a nyitott tenyérről: bízni Istenben egész életünkben, a jóban és a rosszban.
Andrea is nyíltan beszélt arról, hogy hogyan kívánta azt, hogy megengedje a barátjának, hogy elvegye az elsőbbséget a Jézus Krisztussal való járástól. Bemutatta, hogy Isten hogyan munkálkodott az életében, hogy bár Ben úgy döntött, hogy nem veszi őt el, de Andrea tudta, hogy Isten hűséges fog maradni. Ben és Andrea többet tudtak meg/benyomást szereztek a szeretetről, a bűnről és a kegyelemről azokban a percekben, mint akárhány bibliai tanulmányon, amit eddig tanultak.
A következő hetekben a többi vezető és én megpróbáltunk egyenként találkozni az összes fiatallal, hogy beszéljünk velük arról, amit hallottak. Ez az időszak kritikus volt abban, hogy segítsünk tisztázni a kegyelmet a felelősséget és a szeretetet.
Körülbelül hat hónappal azután, hogy megtartottuk Ben és Andrea esküvőjét, volt egy olyan napom, amilyenről az ifjúsági pásztorok álmodnak. Amíg egy helyi kávézóban ültünk, egy újszülött fiúval a karjaiban Ben rám nézett és így szólt. „Tom, nem tudom elmondani neked, milyen jó döntést hozni arról, hogy Krisztust követem még azután is, hogy teljesen elszúrtad. Amikor először hallottam, hogy Andrea terhes, nem tudtam elképzelni, hogy valaha is még boldog leszek. Most házas vagyok, és teljesen szerelmes a feleségembe, odavagyok a kisfiamért és Isten végig velünk volt az egész úton.”
Ma Ben és Andrea visszatértek a szolgálatba és aktív tagjai a gyülekezetnek.
És mégegyszer: én teljesen le voltam sokkolva.
Tom Stephen lelkész az Eastminster Presbyterian Church-ben, Ventura-ban, California államban. Az utóbbi tizenöt évben ifjúsági szolgálatban volt a Presbyterian Church (USA), a United Methodist Church, és a Young Life munkájában.
„Used with permission of Youth Specialties”
Eredeti cikk: When Sin Goes Public
Vélemény, hozzászólás?