A városi fiatalok és a gyülekezet

Hogy nevettek! A szombat esti tévéműsorok között sugároztak egy 30 másodperces reklámot a város legnagyobb gyülekezetéről. Talárba öltözött kórustagok gyenge próbálkozásai, egy unalmas igehirdető, és egy meghívás a vasárnap délelőtti istentiszteletre – mindezt a fiatalok rekedt éljenzése fogadta. „Ó, igen” – állt föl egy kék hajú tizenéves – „biztos kimászok a meleg ágyamból aznap reggel, hogy elmenjek a gyülekezetbe.” Megint mindenki nevetett.

„Unalmas.” „Hosszú.” „Kritikán aluli zene zongorán és orgonán.” „Öreg emberek.” „Idétlen öltözködés.” A kritikák árja folytatódott. S ugyanígy, a mai fiatalok közül néhányan nem mutatnak tiszteletet az iránt, ami valamikor a szüleik életének a középpontja volt, de ma már lényegtelen, s semmi köze a mostani világukhoz.

A mai belvárosi és belváros környéki fiatalok nagy része figyelmen kívül hagyja az intézményesített egyházat. A vasárnap reggeli beszélgetések harcmezővé váltak: a szülők (vagy szülő) noszogatja a gyermekét, hogy keljen már föl, s menjen ő is a gyülekezetbe. A legtöbb szülőnek egyre kevesebb szava van az évek során, míg végül feladják a hetente zajló háborút egy ígéretért cserébe, hogy legalább a „különleges alkalmakkor”, mint például húsvét vagy karácsony, együtt megy a család a gyülekezetbe.

Kultúra

A legtöbb városi fiatal szükségtelennek tartja a helyi gyülekezeteket, mint vallásos időkből ittragadt, szépen kiöltözött képmutatók társaságát. Az Egyesült Államokbeli posztmodern hirdetői elvetik az abszolút értékeket, magukra hagyják az embereket, hogy abban higgyenek, amiben akarnak, s az igazságot sokféle forrásban keressék. A kutatások alapján feltételezhetjük, hogy ez a tendencia folytatódni fog, s a gyülekezet egyre semmitmondóbb lesz ezeknek a posztmodern városi fiataloknak.

Azok az ifjúsági vezetők, akiknek fontosak ezek a gyülekezetbe nem járó, városi fiatalok, gyakran beragadnak a kulturális mocsárba. Mivel nekik van fogalmuk a fiatalok kultúrájáról, megpróbálják korszerűsíteni a vasárnapi iskolát, a hétközbeni bibliatanulmányozásokat és a dicsőítéseket, hogy mindez felhasználóbaráttá váljon. Mégis sok gyülekezet számára nehezen elfogadható az az elképzelés, hogy igazodjanak a mai fiatalok kultúrájához. Ezek azok a gyülekezetek, amelyek beleásták magukat a hagyományaikba, amelyek már csak a rendszeres tagok számára bírnak jelentőséggel.

A dicsőítés stílusában való változtatások, újjáalakított felkészítő programok, alkalomhoz illő ruha, nyelvezet és tanítási stílus – ezek mind segítenek elérni a városi fiatalokat, de gyakran többet igényelnek, mint amennyit a gyülekezetvezetők kezelni tudnak (vagy amennyit a támogatók adakoznak). Többnyire a szóban forgó ifjúsági vezető feladja, felmondanak neki, vagy elmegy egy gyülekezetszerű szervezethez dolgozni, ahol jobban megértik ill. támogatják az elhívását a perifériára szorult fiatalok irányában.

Tanulmány

Minden olyan gyülekezetnek, amelyik komolyan gondolja a szolgálatot a veszélyeztetett városi fiatalok között, komolyan kell vennie a kultúrájukat is. Egy ember kultúrája személyes és valóságos. Ahogy a külföldi misszionáriusok tanulmányozzák a célország történelmét, demográfiáját, antropológiáját, értékeit, nyelvét és világnézetét, a városi fiatalokat megcélzó gyülekezetnek is tanulmányoznia kell a városi fiatalok kultúráját. Sokszor segítségünkre lehet, ha készítünk egy nem hivatalos felmérést a helyi városi fiatalokról, s az eredményeket megbeszéljük a gyülekezet tagjaival.

Ha sok időt töltünk el ott, ahol élnek, a gyülekezet vezetői feltérképezhetik, hogyan gondolkodnak ezek a fiatalok Istenről, a gyülekezetről, s mit lehetne tenni azért, hogy elérjük őket és a társaikat. Milyen szükségeik vannak? Milyen lelki dolgokat gondolnak fontosnak? Mennyire hajlandóak komolyabban megvizsgálni a kereszténységet? Fontos véghezvinni ezt a kutatást, s fontos, hogy közben figyelmes fülekkel kérdezzünk, s minél kevesebb előfeltételezést vigyünk magunkkal.

Szubkultúrák

A gyülekezeteknek képesnek kell lenniük arra, hogy felismerjék a különböző szubkultúrákat a városi fiatalságon belül. Például a belvárosi deszkás srácok ideológiája valószínűleg nagyban különbözni fog a külvárosban élő kisebbségi fiatalokétól, akik lakótelepeken élnek. A második generációs latin-amerikai tizenévesek másképp fognak vélekedni a gyülekezetről, mint az első generációs ázsiai fiatalok, akik keleti vallásokon alapuló háttérből jönnek.

Minden csoport esetén vannak olyanok, akik a csoport felé húznak, s vannak olyanok, akik magányosabbak. A különböző csoportok beazonosítása után a gyülekezet kezdetnek kiválaszthat egy bizonyos csoportot, amelyik földrajzilag a legközelebb van, vagy amelyik elérése esetén a legkevesebb akadály tűnik valószínűnek. Bárhogy is döntünk, elég információt kell összegyűjteni ezek alatt a beszélgetések alatt, hogy a gyülekezet számára korszerű anyagot tudjunk biztosítani.

Felülvizsgálat

Néhány gyülekezeti tag fájdalmasnak találhatja majd ezeket a beszélgetéseket, mert a fiatalok kritizálhatják, gúnyolhatják, s félreérthetik a gyülekezetet, de pont ezek a kommentárok indítják el a felülvizsgálás folyamatát a gyülekezetnek a növekvő számú városi fiatal között betöltött szerepével kapcsolatban. Az a gyülekezet, amelyik nem hallja meg a gyülekezetbe nem járó fiatalok panaszait és aggodalmait, sose fogja tudni elérni őket.

Szükséges lesz egy önvizsgálatot is tartani, hogy a gyülekezeten belül megismerjük a különböző álláspontokat a kívülállók felé, s hogy felismerjük azokat az elkerülhetetlen kihívásokat, amelyekkel szembe kell néznünk, ha a fiatalokat elérjük. Hogy jellemezhetők azok, akik most járnak a gyülekezetbe koruk, anyagiakhoz való hozzáállásuk, értékeik alapján? Milyen nézeteltérések vannak a vezetők (fizetettek és önkéntesek) között, amelyek elriaszthatják a fiatalokat? Kik befolyásolják a döntéseket, kiket kell meggyőzni a teendő fontosságáról?

Hajlandó a gyülekezet szponzorálni a gyülekezet épületein kívüli programokat annak érdekében, hogy elérjenek olyan városi fiatalokat, akik nem fognak eljönni az alkalmaikra?

Hajlandó a gyülekezet ifjúsági munkásokat alkalmazni, hogy azok együtt lehessenek a fiatalokkal ott, ahol azok amúgy is lennének?

Milyen elvárásai vannak a gyülekezetnek öltözködés, beszéd, szokások terén azok felé a fiatalok felé, akik mégis bemerészkednek a gyülekezetbe?

Hajlandó a gyülekezet vezetőséget adni nekik, még ha némelyek nem is férnek bele az ifivezetőkről alkotott tradicionális képbe?

Mennyire hajlandó a gyülekezet korszerű zenét, és korszerű, biblikus kommunikációs stílust alkalmazni, hogy elérje és tanítványozza a városi fiatalokat?

Ezek után a fontos beszélgetések után következik a „hogyan”. Új, nem próbált szolgálat elindításánál az egyik legjobb módszer, ha olyan gyülekezetekkel dolgozunk együtt, akiknek már sikerült elérni a városi fiatalokat. Megpróbáltatások és hibák árán sok közösség fejlesztett ki lemásolható, működő modelleket, amik igazíthatók a helyi viszonyokhoz. A közös hibák elkerülhetőek. Az ellenálló gyülekezeti tagok, akik nehezebben fogadják el a tervet, könnyebben mobilizálhatóak, ha hallanak olyan gyülekezetekről, akiknek már sikerült elérni a városi fiatalokat.

Programváltozás

Előfordulhat, hogy néhány bevett szokást meg kell kérdőjelezni, miközben értelmes programot állítunk össze a városi fiataloknak. Sok gyülekezet rájött már arra, hogy a nem a gyülekezet épületében megtartott esti ifjúsági alkalmak sokkal vonzóbbak a városi fiatalok számára. Ezek az alkalmak őszinte beszélgetésekből állnak olyan aktuális témákról, amelyekkel ezeknek a fiataloknak szembe kell nézniük, például alkohol, drogok, szex, faji előítéletek és kulturális tendenciák. A megtapasztaláson alapuló programok általában jobban építik a kapcsolatokat és a természetes beszélgetéseket, mint az ismeretorientált bibliatanulmányozások. A közös programok, kirándulások és egyéb tevékenységek értelemet és célt adnak ezeknek a szétszóródott fiataloknak, akik általában többre vágynak, mint „szentbeszédre”.

Mint minden jelentős missziós programnál, a keresztény munkatársak és önkéntesek a frontvonal úttörői. Annak a gyülekezetnek, amelyik hajlandó fontolóra venni a szolgálatot a városi fiatalok között, találnia kell – és fel is kell hatalmaznia – olyan nem tradicionális vezetőket, akik őszintén elkötelezettek ez iránt a szubkultúra iránt, akik belefektetik az idejüket, s tisztában vannak ennek a kultúrának a zenéjével, nyelvezetével és öltözködésével. A kulcs az őszinteség. A városi fiataloknak (mint a legtöbb tizenévesnek) vannak belső megérzéseik, s gyorsan el is utasítják azt a felnőttet, aki úgy akarja elnyerni a beleegyezésüket, hogy csupán utánozza az aktuális stílust.

Munkatársak

A munkatársak összetételének elég vegyesnek kell lennie ahhoz, hogy a városi és a külvárosi fiatalokkal egyaránt tudjanak kapcsolatot kiépíteni. Sajnos sok vezető általában erős az egyik oldalon, de gyenge a másikon. A pásztoroknak és a többi gyülekezeti munkatársnak támogatnia kell a városi fiatalok között dolgozó társukat, megengedve neki kreatív programokat, lazább öltözködést, s hogy ne a megszokott időben dolgozzon.

Ma a munkatársaink között számos fiatal felnőtt van, akiknek percingje, festett haja (egyikőjüknek raszta haja) és meglehetősen furcsa öltözködése van. Ezek a „nem hagyományos” munkatársak ugyanazzal az evangéliummal érik el a gyülekezetbe nem járó fiatalokat, mint amelyik az én életemet változtatta meg fiatalkorom egy tradicionálisabb gyülekezetében. Bár más a csomagolás, az evangélium ereje még mindig meg tud változtatni.

Támogatás

Mivel sok városi fiatal megtapasztalta már a szegénységet, az egyszülős otthont, bántalmazást, mellőzöttséget, és más nehézséget, reményre és gyógyulásra van szükségük. Sokuk megbántott, mérges, önpusztító és cinikus. A hit és a tanítványság felé vezető út tele lehet buktatókkal és kátyúkkal azon városi fiatalok között dolgozók és gyülekezetek számára, akik felvállalják ezt a szolgálatot. A kulcs, hogy együtt legyünk a fiatalokkal. A gyülekezeteknek ki kell tartaniuk ezek mellett a fiatalok mellett, akik többet akarnak az élettől, és fontos, hogy tudják, hogy a gyülekezet nem fogja magukra hagyni őket, ha az életük sötét dolgai előbukkannak, s szembesülni kell velük.

A fiatalok között végzett minden missziós munkának szükséges kapcsolatot tartani vagy együttműködni más szolgálatokkal, akik a társadalmi fejlődés központi témáival foglalkoznak. Erőszak megelőzés, munkalehetőségek, konfliktusmegoldás – mind kritikus kérdések a társadalom perifériájára szorult, veszélyeztetett fiatalok számára. „Minden nap egy lépéssel távolabb vagyok a pokoltól”, mondta egy 14 éves fiatal. „Most még megvagyok, de ha nem változik hamarosan valami, drogárusként végezhetem egy bandában.” A városi fiatalok között végzett szolgálatnak a fiatalok valós élethelyzeteivel kell foglalkoznia. Ők nem látnak fényes jövőt, s nem érdekli őket a misszió „vidámság és játékok” megközelítése.

A segélyekkel támogatott, lakótelepeken élő szegényebb tizenévesekkel minden nap megtelik a missziós központunk. A kosárlabdától a már szinte hagyománnyá vált Valentin-napi bálig terjedő programok mellett rendszeresen beszélgetünk az életről, jövőről és Istenről. Mint minden ifjúsági csoportban, alapvető fontosságú az egyensúly a vidámság, az őszinteség és a kihívások között – mindezt szeretetteljes környezetbe ágyazva. „Itt az emberek tényleg törődnek egymással”, mondja Emory, egy afro-amerikai fiatal, aki két éve járt itt először. „És nem csúfolnak, mint a szomszédaink.” Mára Emory a fiatalabb srácok vezetője, s szeretne továbbtanulni.

Elvárások

Végül, mint minden kapcsolatban, az elvárások itt is veszélyesek. Néhány évvel ezelőtt egy evangélikus gyülekezet, amelyik egymillió dollárt örökölt, felkért, hogy beszéljek arról, hogy ezt a pénzt mind helyi misszióra fordítsák. Mikor kifejtettem a nehéz körülmények között élők körében végzett szolgálat realitásait, meghátráltak. Azt remélték, hogy a gyülekezetbe nem járó városi emberek majd „megtérnek, megigazulnak, s a gyülekezet aktív tagjaivá válnak”. Sajnos ezek az elvárások általában nem reálisak és nem igazságosak.

Az a gyülekezet, amelyik más országban tevékenykedő misszionáriust támogat, nem várja, hogy a megtértek csatlakozzanak hozzájuk. Ugyanígy az a legreálisabb, ha a városi fiatalokat megcélzó program sem él ilyen elvárásokkal. Idővel lesznek néhányan, akik elmennek a programot szponzoráló gyülekezetbe, de a helyi gyülekezetnek hajlandónak kell lennie arra, hogy befektessen a fiatalok kultúrájába, a helyi előnyökre való tekintet nélkül. Mint minden önzetlen missziós munkában, a magokat elvetjük, azt követi az öntözés, de a termést lehet, hogy más aratja le.

Elkötelezetté tud annyira válni a helyi gyülekezet a város felé, hogy anyagilag és érzelmileg áldozatot hozzon a gyülekezetbe nem járó városi fiatalokért a jutalmazás és a személyes elismertség igénye nélkül? Tud élni azzal, hogy az ő szerepe az ültetés és az öntözés, s aztán meg tudja azt engedni, hogy a megváltozott tizenévesek gyümölcseit más gyülekezet – talán más felekezet – arassa le? Megengedheti magának a magvetés hosszú folyamatát gyors, felismerhető, számszerű eredmények nélkül?

A hip-hop nemzedéke az egyik legnagyobb kihívást jelenti a gyülekeztnek. S mégis pontosan ez az a kihívás, ami megmentheti a gyülekezetet attól, hogy eltűnjön a városból. A gyülekezeteknek hajlandóaknak kell lenniük arra, hogy észrevegyék ennek a generációnak a szükségeit, s együttérzéssel, megfelelő programokkal és Krisztus feltétel nélküli szeretetével válaszoljanak azokra.

Jimmy M. Dorrell a Church Under the Bridge nevű gyülekezet pásztora, a Mission Waco igazgatója, a Baylor Egyetem és a George W. Truett szeminárium óraadó tanára. Elkötelezetten dolgozik azon, hogy a keresztény közösségek többet foglalkozzanak a városi szegényekkel, mind az USA-ban, mind a világ minden táján.

“Used with permission of Youth Specialties”

Eredeti cikk: Urban Youth and the Church

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.