Bevezetés
Az egész keresztény élet a változásról szól. Ugye volt már, hogy valakiben láttál egy jellemhibát, és azt mondtad, bárcsak segíthetnék neki? Minden egyes keresztény életében azon munkálkodik Isten, hogy megváltoztassa a cselekedeteinket, hozzáállásunkat, érzelmi reakcióinkat, sőt még a motivációinkat is. Mindezt Krisztus ábrázatára történő átformálás által (Róma 8:29). Arra nézve is átformálja menetközben az életmódunkat, hogy bemutassa az ő értékeit és prioritásait, ami arról szól, hogy mennyire fontos a nemkeresztényeket Krisztussal való kapcsolatra vezetni, és a fiatalabb keresztényeket segíteni az előbb leírt növekedésben. Akár az istenfélő jellem szükségességéről beszélünk, akár a szolgálati életforma felvállalásáról, így is, úgy is a változásról van szó: onnan, ahol Krisztus megismerése előtt voltunk, oda, ahová ő szeretne vinni bennünket.
Keresztény munkásként és vezetőként gyakran szélesebb látókörben is szemléljük a változás szükségét. Lehet, hogy a házicsoportunknak valamelyik szolgálati területe még nem az erőssége, vagy esetleg nincs egyetértés a csoport missziójával kapcsolatban. Még akár a helyi gyülekezetünknek is szüksége lehet szemléletváltásra, vagy akár irányváltásra a struktúra vagy a szolgálati stratégia terén.
Egyértelmű, hogy a stagnálás – akár személyes, akár közösségi szinten – Isten dinamikus természetével ellentétes, aki arra vágyik, hogy jobban hasonlítson a jellemünk a fiáéra, és az ő munkája központi szerepet kapjon az életünkben. Mi, Isten munkásai vagyunk, a kulcsemberek ahhoz, hogy véghezvihesse a változásokat mások személyes életében vagy a gyülekezet életében. Mégis gyakran leterhelnek az iszonyú nagy problémák, és úgy összezavarodunk, hogy már nem tudjuk, hogyan folytassuk úgy, hogy a változásra motiváljunk másokat. Hogy hozzuk szóba a témát? Mit mondjunk? Remélem, ez az írás olyan modellt mutat be, ami segít az emberek vagy csoportok motiválásában a változásra – abba az irányba, ami Isten szándékával megegyezik – azokkal a motivációkkal, amiket ő írt elő.
A „dinamikus változási modell”
Több változási modell is létezik, és a legtöbbjük csak bizonyos körülmények között működik. Nincs egyetlen jó módszer, vagy olyan formula, amibe belezsúfoljuk a részleteket és mindig megfelelő változás történik. Igaz, a változás motiválás kezdeti szakaszára (ami később megmagyarázunk, hogy mi is), létezik egy elmélet, ami a legnagyobb harmóniában van azokkal a bibliai alapelvekkel, amik a változásban való segítségnyújtásra vonatkoznak. Ez egy rugalmas megközelítés, ami alkalmazkodni tud az egyéni szükségletekhez. Úgy fogjuk nevezni, hogy „a dinamikus változási modell”.
Dennis McCallum motivációról szóló meghatározását fogjuk alkalmazni, keresztény kontextusban:
Az emberek akkor motiváltak, amikor:
- meg vannak győződve a kitűzött célok helyénvalóságáról és sürgősségéről;
- hajlandóak beismerni az azokkal ellentétes cselekedeteiket, hozzáállásukat vagy értékeiket;
- elkötelezettek és vágynak cselekedni és fenntartani a cselekvést a célok elérése érdekében, attól függetlenül, hogy mások mit tesznek, mit nem tesznek, vagy mit gondolnak. (Dennis írása a „How to Motivate People” gyakorlati szemlélettel mutatja be az emberi természetet a keresztény szolgálatban való motivációval kapcsolatban.)
Ennek a leírásnak a fő értéke az, hogy magában foglalja a megfelelő cselekedeteket ÉS a belső ösztönzést is, amely állandósítja azt a bizonyos cselekedetet vagy magatartást. Természetesen a motiválás korai szakaszában szükség van érzelmi támogatásra is, hogy fenntartsuk a kilátásokat és elősegítsük a cselekvést. Viszont azt sem mondhatjuk, hogy az emberek megfelelő motivációval rendelkeznek, ha nem a megfelelő okokkal folytatják a cselekvést, akár külső támogatással, akár anélkül. Hasonló módon azokat, akik nem tudják miért teszik amit tesznek, világi értékek motiválhatják, és nem az Istennel való kapcsolatuk vezérli őket. Ha nem kísérjük végig az embereket a megértés és az egyetértés folyamatán, akkor motiválás helyett manipulálni fogjuk őket. Hogyan segíthetünk az embereknek abban, hogy megértsék a helyzetüket, és hogyan segítsük elő a változási vágyat, anélkül, hogy manipulatívan viselkednénk?
Ennek a modellnek az alapja a változás motivációjának megértése, amely akkor valósul meg, ha néhány alapvető feltétel megvan hozzá:
1. Az adott személy érti és magáévá tette a célokat és a látást arra nézve, hogy hová akar eljutni, valamint ennek a látásnak a bibliai alapját.
2. Az adott személy alázatosan beismeri a hiányosságait a látással kapcsolatban, a tetteiben, a hozzáállásában a gondolkodásában, az értékeiben és a prioritásaiban. Ismernie kell ennek az önvizsgálatnak a bibliai alapját.
3. Az 1. és a 2. pont feszültséget okoz. A feszültség akkor keletkezik, amikor a személy el akarja érni a célját, hisz abban a fontos dologról szóló látásban, emellett azt is beismeri, és küzdeni kezd ellene, hogy milyen távol áll a cél elérésétől. Ez a feszültség alapvető fontosságú katalizátor az ember változási motivációjának folyamatában. Enélkül általában értelmetlen a változást erőltetni, és gyakorlatilag manipulálást jelent.
4. Az 1., 2. és 3. pont alapján készítünk egy gyakorlati változási tervet a Lélek vezetése alatt.
5. Végül, a fent leírtak fényében, az adott személynek újra fel kell mérnie, milyen mértékben akarja elérni a célt, Isten célját az életére nézve (1. pont), a változást igénylő területen. Ezután oda tudja szánni magát a szükséges erőfeszítésekre, hogy Isten létrehozhassa a változásokat.
Ez a modell arra koncentrál, hogy a változás szükségességét, motivációját, erejét és irányát oda helyezze, ahol lennie kell, vagyis az ember (vagy a csoport) és Isten közé.
A „dinamikus változási modell” diagramja
| Cél/Látás | Jelenlegi állapotunk az első ponthoz képest | Feszültség | Változási terv készítése | A Célok és a Látás megvizsgálása, hogy megnézzük, mibe kerül! |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
A kritikus elem a feszültség kialakulása. Ez csak az adott személyen belül jelenik meg, amikor úgy dönt, hogy magáénak vallja a lelki célt és a jelenlegi állapotát a céllal összevetve. Ezt a feszültséget nem szabad senkire sem ráerőltetni, hogy ezzel próbáljuk elérni a fiatal kereszténynél vagy csoportnál a változásra való szükséget. Ha a keresztény munkás mégis törtetve vagy erélyesen próbálja elérni ezt, akkor általában azt éri el vele, hogy az emberekben összezavarja a változásra való motivációt – jobban fogja foglalkoztatni őket az, hogy engedelmességükkel neked tetsszenek, mintsem Istennek, vagy pedig falat húznak maguk köré, ami ellenáll a változásnak, de nem azért mer nem értenek egyet a szükséglettel, hanem azért, mert nyomulva próbálod elérni náluk. Ez utóbbi egyértelműen ellentmond a 2 Timóteus 2:24-26 lelkületének.
Ebben a folyamatban a tanítványképző vagy a csoportvezető szerepe az, hogy az 1. és a 2. lépést támogassa, esetleg megossza a többiekkel a saját feszültségét (lehet, hogy ők is fognak segíteni a változási terv kialakításában a Lélek vezetése alatt). Egy másik szerző úgy nevezte ezt a folyamatot, ami változásra motiváló feszültséget alakítja ki, hogy „felolvasztás”. Ő más sorrendben írja le, de ugyanazokkal az elemekkel:
„…a felolvasztás, avagy a változási motiváció keltése … szükségszerű, hogy három, egymástól különböző folyamatból épüljön fel, és mind a három [kiemelés tőlem] meg kell, hogy legyen bizonyos mértékig, hogy a rendszer előidézhesse a változási motivációt: 1) elegendő elbizonytalanító adat, ami komoly kényelmetlenséget és kiegyensúlyozatlanságot okoz; 2) az elbizonytalanító adatok összekapcsolása a fontos célokkal és ideálokkal, ami szorongást illetve bűntudatot okoz; valamint 3) elegendő pszichikai biztonságérzet, abban az értelemben, hogy lehetőséget lássanak a probléma megoldására, az identitásuk vagy tisztességük elvesztése nélkül” (Edgar H. Schein, „Organizational Culture and Leadership”, (San Francisco: Jossey-Bass Publishers, 1992), 298,299. oldalak)
Nézzük meg, hogyan működik mindez az egyénekkel való munkában, majd a csoportokkal.
A „dinamikus változási modell” alkalmazása egyéni szükségletekre
Figyeljük meg Pál elkötelezettségét a mások változásában való segítségnyújtásra.
A krisztusban való teljessé válás folyamata jellembeli és erkölcsi változással jár, valamint szolgáló életformával – azaz, megszentelődéssel.
Pál leírása a Nagy Küldetés visszatükröződése, és nem valami egyedi tulajdonsága a szolgálatának. Olyannak kell lennünk, mint Pál, azon munkálkodva, hogy Isten erejével segítsünk a keresztényeknek megélni új identitásukat, azzal, hogy segítünk nekik végigmenni ezen az életüket megváltoztató folyamaton (természetesen ez azt feltételezi, hogy a mi életünk is folyamatosan változik!). A dinamikus változási modell egyéni és szolgálati szempontból is jól működik.
PÉLDA:
Nézzünk egy meglehetősen általános példát arra, amit a keresztény munkások szoktak megtapasztalni a fiatal keresztények motiválásakor, hogy érjék el a barátaikat és a családjukat. Általában a keresztény hívő életének korai szakaszában tanítást kap és élvezi a közösséget. Ekkor eljön az ideje, hogy rámutassunk: lelki életüknek van egy olyan célja is, ami már nem a saját hasznukat szolgálja. Ezt a folyamatot valahogy így alkalmazhatjuk erre:
1. A látás kialakítása: Az embernek akkor van látása a növekedésről, ha megérti és személyesen vágyik azokra a célokra, amiket Isten adott elé a Bibliában. Hogyan segítsünk eljutni ide?
A fiatal hívővel töltött rendszeres időtöltéseink valamelyikén elmondhatjuk neki, hogy azon gondolkoztunk, hogyan tudná Isten használni őt abban, hogy elérje az elveszetteket. Megkérdezzük, hogy ő is gondolkodik-e ilyen dolgokon? Vezesd arra, hogy ő hogyan látja, Isten hogyan munkálkodik az ő evangélium hirdetése által.
A LÉNYEG itt az, hogy úgy lássa ezt a területet, ahogy Isten, és ne úgy, ahogyan te. Irányítsd a figyelmét olyan igeszakaszokra, amelyek az evangélium hirdetését írják le Isten szerinti szemlélettel. Fontos, hogy Isten szemléletével értse meg és értsen egyet, és ne csak azért, mert te mondod.
Lehet, hogy vannak már elképzelései és meggyőződései ezen a területen, de légy kész arra, hogy további gondolatokkal egészítsd ki a látását, ha szükséges, és lelkesen, élvezettel add át mindezt. Vedd bele azt is, amilyennek az ő életét látod, hogy megmutathasd, milyen is lehet az ő élete ezen a téren. ez a látás felhívhatja a figyelmét az egyediségére: milyen lelki ajándékokat kapott Istentől, milyen személyiségjegyei vannak, milyen lehetőségei vannak, miket figyeltél meg vele kapcsolatban, illetve neki milyen tapasztalatai vannak az evangélium hirdetéséről (ami arról is szóljon, amikor neki hirdették az evangéliumot).
Ezáltal előkészítetted a kegyelem-központú beszélgetést, ami nem függ a kezdeményezésedre adott válaszától. A vezetők és a keresztény munkások túl gyakran kezdik ennek a modellnek második lépésével, és kihagyják ezt a fontos részt.
Ha a tanítvány nem látja ezt a célt vagy látást a saját életére nézve, ez alkalommal ne lépj tovább! Nincs értelme annak, hogy őszinte önvizsgálatot végezzen a hiányosságairól, ha nem is ért egyet a céllal, vagy nem hiszi, hogy fontos lenne. Kérd meg, hogy imádkozzon, tanulmányozza az Igét, és hallgasson meg más keresztényeket is erről. Legyél kész arra, hogy újra szóba hozd vele ezt a témát valamikor a közeljövőben.
2. Őszinte önvizsgálat: Itt az ideje, hogy megkérdezd, ő hogyan látja az életét ahhoz képest, amiről hiszi is, hogy Isten akarata az evangélium hirdetésével kapcsolatban (amit az első pontban fogalmazott meg). Itt arra kell vigyáznod, hogy ne legyél törvénykező vagy ítélkező! Adj lehetőséget arra, hogy saját maga vizsgálja meg magát. Tegyél fel olyan kérdéseket, hogy miért van ez így, tudja-e, hogy Isten kegyelme minden problémára érvényes ezen a téren is, stb. Gyakran meglepődünk azon, hogy milyen világosan látják a gyengeségeiket, a mi erőlködésünk nélkül is!
Az is nagyon fontos, hogy bármilyen lépést tettek már ezzel kapcsolatban, azt pozitívan reagáljuk le! Gyakran a tanítványképzőnek kell emlékeztetni a fiatalabb keresztényt arra, ha pozitív lépéseket tapasztaltak a részéről.
De mindenekfelett azért hoztad fel ezt a témát, mert hiszed, hogy pozitív változásra van szükség, és talán most van az ideje, hogy ebben a beszélgetésben rámutass, amit tapasztaltál vagy nem tapasztaltál nála, aminek meg kell változnia, kiegészítve azt, amit ő maga mondott, vagy szóba hozva, amit ő maga egyáltalán nem lát problémának.
„Talán”, ugyanis ideális esetben a te észrevételeid többségét maguktól is elmondják, anélkül, hogy elmondtad volna neki korábban. Ebben az esetben egyetértésedet kell kifejezned, hogy te is ugyanezeket a problémás dolgok vetted észre.
Gyakran viszont csak egy részét látják a valóságnak, neked pedig részletesebb képet kell bemutatnod a problémás dolgokról. Kulcsfontosságú, hogy kegyelemmel add át mindezt, azt a látást is elmondva hozzá, hogy milyenné tud válni, ha fejlődni fog ezen a területen, ami egyelőre a gyengéje.
Amikor csak lehetséges, legyél konkrét és objektív az észrevételeiddel kapcsolatban. Ebben a példában, amikor valakinek az a gyengéje, hogy másokat elérjen, mondj valami ilyesmit: „Én is úgy látom, hogy nem töltesz elég időt a nemkeresztényekkel való kapcsolatépítéssel. Szerinted a heti 60-80 órás munkaidődnek is köze van ehhez? A prioritásaid és értéked összhangban vannak azzal, amiről azt mondtad, hogy szeretnéd csinálni Isten szolgálatában?” „Milyen összefüggést látsz az 1 János 2:15-16 és a problémád között?” De az is lehet, hogy az evangelizálás hiánya az elutasítástól való félelemmel magyarázható, és ez derül ki a beszélgetés során.
Ha hajlandó volt elismerni a célt vagy a látást, de a látással ütköző problémái területén nem, akkor nincs értelme továbblépni. Kérd meg, hogy gondolkodjon és imádkozzon a megfogalmazott problémákkal kapcsolatban, és esetleg más keresztényeket is kérjen meg, hogy beszéljenek neki erről a témáról. Adj időt az Úrnak, hogy munkálkodhasson, és később beszélgess vele erről újra.
Szükséges lesz rendszabályozni az utógondozói beszélgetések gyakoriságát, a probléma milyenségétől függően. Ha kifejezetten káros rá, vagy másokra nézve, esetleg potenciális veszélyt jelent, vagy egy nagyon komoly bűnről van szó, gyorsan kell cselekedni, és gyakran. Mindazáltal a legtöbb változást igénylő problémánál szükséges, hogy az adott személy imádságos lelkülettel gondolja át (mint a példánkban, amelyben evangéliumhirdető életforma kialakításáról van szó), és nem lenne helyénvaló ezzel zaklatni minden alkalommal, amikor csak találkozunk.
Ha magáévá tette az első két elemet, akkor elértük, amit reméltünk – a feszültséget.
3. Feszültség: A feszültség abból adódik, hogy az ember megismerte a látást és a célokat ezen a területen, ÉS őszintén beismerte a hiányosságait a látáshoz képest. Schein azt állítja, hogy a kiegyensúlyozottságunk megzavarása esetén kényelmetlenség, bűntudat illetve szégyenérzet jön fel az emberben.
Ezen a ponton már egyetért Isten prioritásaival arra nézve, hogy minden keresztény része a tervnek, és elismerte, hogy ő maga is része a tervnek. Azt is beismerte, hogy ő még nem valósítja meg ezt a látást (néhány konkrét példát is megemlítve esetleg). Az ebből fakadó feszültség biztosítja a megfelelő motivációt az Istentől felhatalmazást nyert terv kialakítására és megvalósítására (következő lépés) a változás érdekében.
Ha nincs meg a feszültség, akkor vagy nem áll fenn a probléma, amiről azt hitted, hogy észrevetted, vagy pedig még ő maga nem birkózott meg az 1. vagy a 2. lépéssel. Ha erről van szó, nincs értelme továbbmenni a következő lépésre. Vissza kell térni az 1. vagy 2. lépésre, vagy mindkettőre. Biztasd arra, hogy gondolja át, amiről beszélgettetek, imádkozzon és kérdezzen meg más érett keresztényeket is, akik ismerik őt, hogy nekik mi a véleményük.
Ha viszont megvan a szükséges feszültség, vagy „kényelmetlenség”, akkor itt az idő a következő izgalmas lépésre!
4. Változási terv: Ennek a frissen motivált kereszténynek egy tervre van szüksége! Világos útmutatást tartalmazzon, végrehajtható legyen (ne kérjünk túl sokat ahhoz képest, ahol most jár), gyakorlatias legyen és Isten erejével működjön.
Nyilvánvaló, hogy a keresztény munkás mindezt már átgondolta előre (Zsidó 10:24), akár tanácsot is kérve másoktól szükség esetén, hogy megbízható segítséget nyújthasson. De a beszélgetés alatt a keresztény munkás biztassa arra a segítségben részesített személyt, hogy saját maga gondoljon ki egy tervet, mielőtt meghallaná a javaslatot. Adjunk időt, hogy átgondolhassa ezt, és leírja az ötleteit a következő héten. Itt nagyon fontos tanítani a Lélek erejében való járásról. Szükséged lehet megmutatni neki a „Keresztény alapelvek”* összefoglalóját a témakörben. (*a link angol nyelven érhető el – a ford.)
Nagy lehet a kísértés, hogy azt gondoljuk, a munka be van fejezve itt, de még nincs, és ennek két oka van. Először is, ha el is kezdi követni a változási tervet, jelentős szerepet fog játszani az, hogy továbbra segíts neki, emlékeztesd és imádkozz érte. Időbe kerül, míg valami az ember életformájává válik, ami különösen igaz az ilyen jelentőségteljes dolgokra. És a második:
5. A költségek kiszámítása: Most, hogy már pontosan látja, mivel jár a terv,és milyen árat kell fizetni érte (pl. prioritás-váltás, életstílus feláldozása, anyagi áldozat, a hibák bevallásához alázat, stb), lehet, hogy fel fogja tenni a kérdést, hogy tényleg akarja-e ezt a változást. Ez beletartozik a költségek felszámolásába, amit Krisztus követel meg a Lukács 14:27-31-ben. Ha elbizonytalanodik a változásra való elszántságában, akkor biztasd arra, hogy gondolja át a látást erről a területről, hogy újra megértse Isten gondolkodásmódját. Valóban ezt akarja, mindegy milyen munka áll előtte?
Biztasd arra, hogy gondolja át a keresztény munkások által végzett munkára vonatkozó megfelelő bibliai motivációkat, különösen a hálát, Krisztus váltságművére való válaszként, amit a kereszten tett értünk. Pál kifejezetten ebből a célból tanít a lelki ajándékok használatáról a Rómabeliekhez írt levélben (12:1):
„Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.”
Összegzésként, a dinamikus változási modell keretet ad a keresztény munkásnak a másik kereszténynek történő segítségnyújtásra abban, hogy kimunkálja:
- a saját meggyőződését Isten szemléletéről a jellemének és a szolgálatának a gyengeségeivel kapcsolatban,
- az alázatot az önvizsgálatra, hogy hogyan halad az adott cél felé, Isten kegyelme alatt,
- egy konkrét cselekvési tervet a megfelelő motivációkra alapozva, és a változáshoz szükséges erőnk valódi forrására alapozva.
A Dinamikus Változási Modell alkalmazása csoportos szükségletekre
A házicsoport vezetők gyakran csoportos problémának látnak egyes gyengeségeket, mintsem egyénekre korlátozva. Habár a végső megoldás mindig az egyének változási folyamata lesz, a kiindulópont az általános problémákkal való foglalkozáshoz az, ha az egész csoporttal foglalkozunk ez ügyben. Később hasznos lesz a fent leírthoz hasonló egyéni utógondozás.
Használjuk az „evangelizálás hiánya” példáját, de most vezetőként azt veszed észre, hogy az egész csoportban jellemző ez a gyengeség, és azt sejted, hogy a csoportban levők nem élnek evangelizálós életmódot.
1. A látás kialakítása: Az első lépés, hogy a csoport egyetértésre jusson az erőtlenség konkrét területén egy célban vagy egy látásban.
A példánkban, amikor az egész csoportnak a gyengesége az emberek elérése, szervezünk egy összejövetelt a keresztény „munkások” számára, hogy nyíltan tudjunk beszélgetni (ugyanis akik még nem keresztények, azok nem értenék az evangelizáció szükségességét, sőt valószínűleg a nagyon fiatal keresztények sem). A jobban kommunikáló vezetők közül valaki beszélgetést kezdeményez Isten látásáról az evangelizációval kapcsolatban.
A beszélgetésben legyen szó a gyülekezet szerepéről, a házicsoportunk küldetéséről bibliai szemlélettel, és hogyan történik gyakorlatilag az evangelizálás egy egyén életében. Beszéljetek konkrétumokról (pl. a nemkeresztényekkel való barátkozással tudatosan töltött idő) a látás és a cél részeként, hogy később objektívan tudják megállapítani, hogy állnak ezeken a területeken. A vezetők próbálják meg előbb a csoport megfogalmazásában előhozni ezeket, ahelyett, hogy csak letanítanák az anyagot. Ez lehetővé teszi, hogy a csoportnak egységes szemlélete legyen a látásról.
2. Őszinte önvizsgálat: Most eljött az ideje, hogy megkérjük őket, tegyék fel maguknak az őszinte kérdést: „Hogy állunk csoportként ezen a területen?”
Schein mondanivalója az „elbizonytalanító adatok” közléséről kitűnő gondolat. Amikor csak lehetséges, a saját véleményed helyett mutass olyan bizonyítékokat, amelyekből a csoport le tudja vonni a saját következtetéseit. Ebben a példában használhatsz egy táblázatot, ami a csoport növekedését mutatja be és az első alkalommal ellátogató vendégek számát.
Majd te, mint a vezető, kezdeményezhetsz egy beszélgetést a csoport konkrét gyengeségeiről (hozzáállás, cselekvés, vagy a cselekvés hiánya, stb), amelyek a gyenge evangelizálás okai. Az 1. lépés látásában szereplő konkrétumokat hasonlítsd össze a tényleges megvalósítással. Tőlük hangozzanak el a vélemények az önvizsgálat során is.
Példa: Az emberek beismerik, hogy a hobbijuk és a munkájuk elvette az időt attól, hogy a nemkeresztényekkel barátkozzanak.
Ha a csoport magáénak vallja az 1. és most a 2. lépést is, ez elvezet ahhoz, amit úgy neveztünk:
3. Feszültség: A csoport egésze feszültséget fog érezni, mivel rájönnek, hogy nem élik meg azokat a prioritásokat és célokat, amiket pedig egységesen fontosnak tartanak.
A csoportos szituációban nem számíthatunk mindenki részéről ugyanolyan reakcióra. De a csoport többsége kényelmetlenül fogja érezni magát, mivel belátják, hogy nem élik meg azt (az evangelizálást), amiről azt mondták, hogy fontosnak tartják. Az összejövetelen a beszélgetés és az önvizsgálat légköre általában hozzájárul ahhoz, hogy beismerjék mi az igazán fontos, és megfogalmazzák személyes gyengeségeiket.
Más szavakkal, a csoport egyetértésre jutott, és változást akarnak. Ehhez nem szükséges az, hogy mindenki egyetértsen, csak az egyetértés általános légköre kell, amit nem csak a vezetők képviselnek.
4. A változási terv: Itt az ideje, hogy változási tervet készítsünk.
A vezetőknek most is fel kell készülniük a fő területek átbeszélésére, amit helyre kell hozni, és arra, hogy hogyan történjen mindez. Ideális esetben a csoportbeszélgetésen már feljön a gyakorlati elemek többsége. Ennél is jobb, ha olyan ötleteket mondanak, amikre a vezetők még nem is gondoltak!
Példa: Az emberek úgy látják, hogy tervet kell készíteniük arra, hogy időt szakítsanak az evangelizálásra, mert nem jól osztották be eddig az idejüket. A csoport eldönti, hogy tartanak egy „beszélgetős és főzős” eseményt, ami kitűnő katalizátor. (angolul itt olvashat róla: Conversation & Cuisine) A vezetők megbeszélik, hogy a férfi és a női Bibliakörökben időt töltenek a keresztények felkészítésére az apologetika területén. A hét folyamán pásztorlási vagy tanítványi alkalmak során összejövő emberek is imádkoznak konkrétan ezért az alkalomért.
5. A költségek kiszámítása: Itt az ideje, hogy visszatekintsünk a látásra, hogy hová juthat a csoport, ha egyénenként kilépnek azokra a területekre, amelyeket megbeszéltek, és az áldozatokat is, amiket valószínűleg szintén megbeszéltek.
Most, hogy már van vágyuk a változásra, és gyakorlati ötletek is fel lettek vetve a változás érdekében, emlékeztesd a csoportot, hogy miért kell megtenniük, amit megtesznek. Emlékeztesd őket a szolgálat megfelelő motivációira, amelyek között a hála a központi jelentőségű, azért, amit Krisztustól kaptak.
Ezen a ponton a munkások határozzák el, hogy tovább folytatják a téma átbeszélését, amikor a pásztorlási és tanítványképzési alkalmakon találkoznak másokkal. Ezekben a helyzetekben lesz a legjobb alkalmazni a személyes következtetésekre való eljutást, a segítségnyújtást, a folyamatos utógondozást és imát, ahelyett, hogy gyülekezeti összejövetelen tennénk (persze a közösségi ima jelentőségét ez nem zárja ki!).
Összegzés
Isten arra a keresztényeket használja arra, hogy segítsenek egymásnak a jellemváltozás területein, és a másokra koncentráló életmód megvalósításában. (Tulajdonképpen ez a kettő egymás szerves része.) Döbbenetes belegondolni, hogy a teremtő a bukott teremtményeinek ilyen kulcsfontosságú szerepet szánt a tervében. Emiatt erős konfliktust élünk át a gondolatainkban és az érzelmeinkben, amikor így szolgáljuk őt. Másokat segíteni a változásban, ez az egyik legnagyobb beteljesedést adó, mégis néha legfrusztrálóbb és legnagyobb kihívást jelentő oldala a keresztény szolgálatnak. A kapott reakciók, a saját alkalmatlanságunk, és gyakran a saját bűneink teszik igazán kihívóvá ezt a szolgálatot. De Isten jutalma, aki megszentel minket, miközben általunk munkálkodik mások életében, ez teszi a szolgálatunk egyik legizgalmasabb oldalává. nem csoda, hogy Pál a saját szerepét úgy írja le, hogy „fáradozás”, „küzdelem”, Isten szerepét pedig úgy, hogy „az erő, amely hatalmasan munkálkodik bennem” a véghezviteléhez.
És nem csoda, hogy Pál értette az alkalmasságának igazi forrását.
2Korinthus 3:5-6: „Nem mintha magunktól volnánk alkalmatosak valamit gondolni, úgy mint magunkból; ellenkezőleg a mi alkalmatos voltunk az Istentől van: aki alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.”
Más szavakkal, Isten az, aki véghezviszi mindezt általunk, ha elérhetővé tesszük magunkat neki.
A „dinamikus változási modell” egy rendkívül gyakorlatias keretet biztosít a keresztény munkás számára, hogy végigvezesse őt a mások változásához nyújtott segítségnyújtásban. Ezzel egyidejűleg, a változás súlypontját oda helyezi, ahol az igazi helye van, a segítséget igénylő személy és Isten közé.
Eredeti cikk: Helping People & Home Groups through Change
Vélemény, hozzászólás?