GYAKORLAT
A lelkigondozás különféle aspektusait vizsgáltuk eddig. Szó esett módszerekről, és igyekeztünk hasznosítható tanácsokat is adni. Nem maradt más hátra, minthogy egészen gyakorlati oldalát is felvillantsuk a lelkigondozásnak. Ezt 2 jegyzőkönyv segítségével fogjuk tenni.
Természetesen egy-egy beszélgetést szó szerint minden részletével nem írhatunk le. A jegyzőkönyv mégis képet ad egy eset, lelkigondozói beszélgetés folyamatáról. A párbeszéd panelek képet adhatnak a non-direktív kísérésről is. A két eset mutat némi hasonlóságot, hisz mindkettőben a szülőkkel is kapcsolatos a fiatalok problémája. Mégis egészen más aspektusból tárja elénk a segítés módjait. Az első esetben egy tizenéves fiú tanulási gondjai, nem vallásos háttérből, míg a második egy huszonéves lány nagyon is egyházhoz, Istenhez (nem feledve azt, hogy a lelkigondozás nem direkt evangélizáció) kötődő problémája az, amivel megismerkedhetünk.
1. „Találkozás egy fiatalemberrel”
Segítség egy pályaválasztásában megrekedt, szüleitől leváló fiatalnak
Az első esetet Nyári Péter mentálhigiénés szakember kísérte végig.[1]
Előzmény
A beszélgetés egy ismerős segítségével indult, aki egy barátjának kamasz fia ügyében telefonon kérte a segítséget. A lelkigondozóval megállapodtak, hogy levélben a fiúval együtt, el fogja küldeni a probléma leírását is.
Első találkozás
A beszélgetés egy kis szobában egy meleg nyári napon zajlott. A fiú magas, vékony, arcán unottság. A levél tartalma szerint fél évvel ezelőtt pszichiátriai kezelésben részesült a fiú, melynek eredménye az lett, hogy egy fél évet halasszon a gimnáziumban és ősztől folytassa a negyedik osztályt, majd érettségizzen. A probléma az, hogy a „gyerek” most nem akar visszamenni az iskolába, hanem azt a munkát akarja folytatni, amit elkezdett. Az érettségiről hallani sem akar. A szülők sem tudják rábeszélni a folytatásra. A levél szerint a fiú olyan mai gyerek, akit „engedékenyen elneveltek, nem követelve tőle eleget, és így autonóm személyiségnek gondolja magát, pedig labilis idegrendszerű, gyenge, mint a mai fiatalok általában… Egyetlen dolog fontos tehát: rábeszélni, rábírni, meggyőzni, hogy térjen észhez, és menjen vissza az iskolába.”
Részlet a beszélgetésből:
Lelkigondozó:- Zsolt, a levélben János sok mindent leír, de fontos lenne tudnom még egy-két dolgot. Megengedi, hogy föltegyek néhány kérdést?
Kliens, Zsolt: – tessék.
L.:- kérem, beszéljen arról, milyen kapcsolatban van János a családjukkal?
K.:- Ő a szüleim barátja. Gyerekkorom óta ismerem, sokat van nálunk. Miatta jöttem el ide.
L.:- A szavaiból azt érzem közel áll magához János.
K.:- Igen, kisebb koromban sokat játszott velem és az öcsémmel. Talán még ő ért meg a legjobban… még ebben a mostani helyzetben is.
L.:- Jobban, mint a szülei.
K.:- Persze! Apám forr a dühtől, anyám pedig artikulálatlan hangon üvöltözik velem, hogy nem lesz belőlem senki, hát nem értem meg!! János legalább meghallgat, még ha nem is ért velem egyet.
L.:- Tehát felnőtt számba veszi.
K.:- Valamennyire… mindenesetre jobban, mint a szüleim… vagy a pszichiáter, akihez jártam…
L.:- Miért került sor a kezelésre?
K.:- Teljesen ki voltam borulva.. Nem tudtam tanulni, aludni sem. Magam alatt voltam. Tudja, volt egy barátnőm, és elhagyott… és ez nagyon megviselt.
L.:- Nagyon nehéz helyzetben lehetett.
K.:- Hát… meglehetősen. A szüleim nem tudtak mit kezdeni az egésszel, ezért vittek el egy „szakemberhez”!
L.:- És ő tudott segíteni?
K.:- Valamennyit… bár főleg gyógyszereket adott .. altatót meg nyugtatót. És kitalálta, hogy halasszak, bár akkor már úgyis elúszott a félévem.
Figyeljük meg, a lelkigondozóban felmerülő érzéseket, belső reflexiókat, és azok kezelését:
„Ahogy Zsoltot hallgattam, többféle érzés volt bennem. Rokonszenves volt a nyíltsága, úgy éreztem, egyre jobban oldódott. Szabatosan, néha választékosan fogalmazott, szavai jól tükrözték érzéseit, indulatait. Az elbeszélésből kirajzolódott egy értelmiségi házaspár arcképe, akinek két fiuk van. A nagyobbik egy jó nevű külvárosi gimnázium tanulója, a kisebbik hat évvel fiatalabb. A szülőket fölkészületlenül érte a kamaszkor, nem tudtak miként viszonyulni ahhoz, hogy a fiú udvarol, eljár a barátaival, és nem a tanulás a fő tevékenysége. A barátnőt is tulajdonképpen elmarták, megjegyzéseket téve rá, és megkérdőjelezve, szükség van-e egy ilyen korú gyereknek arra, hogy szerelmes legyen. (A lány egyébként osztálytársnője Zsoltnak) A pszichiáter tanácsát megfogadva Zsolt újságárusként helyezkedett el, élvezve a függetlenséget. Munkáját rendesen ellátja, és egy hónappal ezelőtt a barátnő is visszatért hozzá. Zsolt két hete állt szülei elé azzal a tervvel, hogy nem folytatja a gimnáziumot, hanem dolgozni akar, és ha úgy gondolja estin szerzi meg az érettségit. Ismerős volt a helyzete, átéltem elkeseredett csalódottságát és tehetetlen magárahagyottságát. Ugyanakkor jól megértettem a szülők ambícióját és félelmét, hogy fiuk elkallódik. Az eszemmel tudtam, hogy a szülőknek adok igazat az érettségit illetően, de azt is éreztem, nem olyan egyszerű az út, mint amit leírtak nekem. ezért így zártam a beszélgetést:”
L.:- Zsolt, sok mindent elmondott, és úgy érzem, némi bizalommal tudott nekem beszélni a problémákról. Talán észrevette, hogy én is zavarban voltam az elején, mert kicsit olyan volt a helyzet, hogy magát „elhozták” ide. Mit gondol, mit vár tőlem János és közvetve a szülei? Mi a szerepem?
K.:- Gondolom, azt akarják magától, hogy beszéljen rá a tanulásra. Vagyis, hogy talán magának sikerül az, ami nekik nem. Ami pedig az ő dolguk lenne…
L.:- Meg tudná ezt fogalmazni pontosabban
K.:- Az, hogy szót értsenek velem.
L.:- Úgy érzi, ez sikerült valamennyire ebben az órában? Milyennek érezte a beszélgetésünket?
K.:- Hát… ilyen jó időben jobb lett volna valahol kint a szabadban két sör mellett. De különben jól éreztem magam. Máshogy kérdez, mint a pszichiáter.
L.:- Jólesik, hogy őszintén megmondja, mit gondol. Én nem vagyok pszichiáter, és nem is gondolom, hogy magának olyan jellegű segítségre van szüksége. Amit én föl tudok ajánlani – és magán múlik egyedül, hogy elfogadja-e -, az annyi, hogy mindarról, ami itt fölmerült- a barátnőjével történtekről, a szüleihez való viszonyáról, a munkával kapcsolatos elképzeléseiről stb. -, elbeszélgethetünk annak érdekében, hogy tisztázza magában, mit is tegyen szeptembertől. Nem kívánom rábeszélni semmire, mert az a meggyőződésem, hogy ennek nem sok értelme lenne. Átgondoljuk a dolgokat, és meglátjuk, milyen döntésre jut. Értelét látná egy ilyen megállapodásnak? A sört nem tudom garantálni…
K.:- (nevetve) Azt majd hozom én… De még nem tudom…
L.:- Nem kell most választ adnia. Gondolkozzon rajta, és hívjon föl… például holnapután délelőtt biztos megtalál.
A lelkigondozónak több dolgot is át kellet gondolni a beszélgetés után. Természetesen, ha a pszichiáter elérhető lett volna fel kellett volna venni vele a kapcsolatot. A másik nehézség a család barátja, János volt, aki hamarosan telefonon jelentkezett:
János:- Na sikerülni fog?
L.:- Mire gondolsz, János?
J.:- Hát rá tudod beszélni?
L.:- János, úgy érzem ti egy megrendelést adtatok nekem, anélkül, hogy tudnátok, mit gondolok az egészről.
J.:- De mit lehet itt másként gondolni? Hát nem az érettségi a lényeg?!
L.:- Az érettségi nagyon fontos szerintem is, de én máshol látom az igazi nehézséget. Azt tudtam fölajánlani Zsoltnak, hogy átbeszéljük mindazt, amit gondnak érez, és ha egy sor dolog tisztázódott, akkor tud végleg dönteni, mihez kezd.
J.:- Hogy ő döntsön? Hát nem látod, hogy még gyerek! Nem tud felelősen dönteni!
L.:- de egyszer meg kell tanulnia! Helyette biztosan nem lehet dönteni. Maximum hozzásegíteni ahhoz, hogy minden lehetséges szempontot mérlegelve ő döntsön, érezve a felelősségét. És én ebben tudok és akarok segítségére lenni.
J.:- Hát nem tudom… Az biztos, hogy a szülők mást vártak!
L.:- Úgy érzem ingerült vagy és csalódott. Azt kérted, beszéljek a fiúval. Ezt megtettem. Bízzátok rá, mit tesz most. Ha jónak látja, és eljön –még minden lehet.
Második találkozás
Röviddel az első után ugyanabban a kis szobában.
A lelkigondozó tehát igyekezett semleges maradni a család és Zsolt között. Fontosnak látta, hogy meghatározza a beszélgetés célját: szerette volna a fiúval együtt végig gondolni a döntéshez szükséges szempontokat.
Amikor Zsolt megérkezett kiderült, hogy a szülei már nem is veszekszenek vele, mivel kiderült, hogy a lelkigondozó csak beszélgetni akar vele. De az is kiderült, a fiú meg éppen ezért adta rá magát a következő találkozásra. Persze ez még kevés motiváció, de kezdetnek megfelel. Megállapodtak tehát, hogy 3-4 alkalommal találkoznak szeptemberig.
A beszélgetésük témája ekkor az volt, hogy miért is nem tud szót érteni Zsolt a szüleivel. Indulatok voltak a fiúban, mivel azok nem értik meg őt. Azt érezte, csak akkor fogadják el partnerként, ha rendesen teljesítő jó fiú. Amikor a lelkigondozó megkérdezte, hogy a szülei számára vajon i okoz benne nehézséget, arra jutott, hogy talán nem engedi őket elég közel magához, állandóan éreztetve a keménységét.
A lelkigondozó legnagyobb nehézsége a magázás volt, amire mégis azért volt szükség ebben az esetben, hogy ne váljon a szüleivel szemben Zsolt cinkosává.
Harmadik találkozás
Erre a találkozásra 2 héttel később került sor, de ezúttal egy kertben. A téma a kötelesség, feladatvállalás volt. Zsolt érzései ezzel kapcsolatban azok voltak, hogy őt nem vonzza az a szabályos élet a havi fixből, amit szülei élnek, és egyedül normális életmódnak tartanak. Őt a szabadság vonzza – mondta, amiben inkább volta a valami elleni indulat, mint a rajongás.
L.:- Ahogy ezt mondta, inkább érzek védekezést, mint rajongást.
K.:- Ezt nem értem.
L.:- Arra gondolok, hogy nagyon elhatárolódik a szülei felfogásától.
K.:- Igen! Nincs benne semmi vonzó! Ők is azt mondják állandóan, milyen marhák kis pénzért robotolni! És mégis ezt teszik…
L.:- Talán értelmét látják.. és ez nem csak az, hogy magát és az öccsét fölneveljék.
K.:- Arra céloz, hogy érdekli őket?
L.:- Hogy szeretik, amit csinálnak. Akkor is, ha robot.
K.:- Hát persze! Biztosan így van. Ez látszik is rajtuk. Meg hogy értenek is hozzá!
L.:- Ők ezt választották.
K.:- Ők tudtak választani! De én nem tudom, mi akarok lenni!!
L.:- Úgy érzem, most valami nagyon fontosat mondott ki, ez szinte kiszakadt magából. Gondolt erre korábban is?
K.:- Igen… Csak nem mondtam ki hangosan… soha… a szüleimnek…
L.:- Ez egy nagyon komoly kérdés és egyáltalán ne könnyű eldönteni tizennyolc évesen. Még sokkal később s e föltétlenül könnyű. Pont azért, mert nagyon fontos kérdés. Magának is nagyon nehéz választani.
K.:- A szüleim szerint valamelyikük pályáját válasszam, ha jobbat nem tudok. De én nem akarom lekötni magam egy olyan dologhoz, amit nem is kívánok igazán! Hogy aztán azt nyögjem életem végéig és boldogtalan legyek!
L.:- Maga is érzi a súlyát, szeretne jól dönteni. Mit gondol, mi lehet az összefüggés a terve, hogy később, ha akarja, leteszi az érettségit és az itt elmondottak között?
K.:- (kisebb szünet után halkan) El akarom halasztani a választást. Félek tőle…
L.:- Ezt most nem volt könnyű kimondania, érzem.. És hogy viszonyul a szülei választásához?
K.:- Gyűlölöm, hogy ők már tudtak választani! És hogy hazudnak! Hogy robot meg mifene… közben boldogok. Milyen hazug az egész világ!
L.:- Talán csak nem egyértelmű… És ez a kettősség i félelemmel tölti el magát. De most már tud róla, látja a félelmeit. Azt is érzi, minek szólt az a nagy indulat magában.
K.:- (hosszabb szünet után) tudja, most jobban megértem a szüleimet, miért ragaszkodnak az iskolához, meg az érettségihez. Hiszen ők is tudják, fogalmam sincs, mit tegyek… Csak az a baj, hogy ha azt érzem, kényszeríteni akarnak valamire, rögtön olyan ellenkezés ébred bennem!
L.:- Pedig az érettségivel maga is számol, még rövid távon is. Csak nem könnyű elfogadni, hogy ez a saját gondolata, és nem kényszerítik magára.
Végül Zsolt hosszú hallgatás után, töprengve így szólalt meg: – Igen ez, így van
A beszélgetésből kitűnhet, hogy sikerült a lelkigondozónak bizalmi légkört teremtenie. Éppen ezért nem csupán az érzelmek tükrözése vált lehetővé, hanem egy-egy új „értelmezéssel” tovább is segíthette a kliensét. Így bíztathatta arra is, hogy szüleivel próbáljon beszélni a fiú.
Negyedik találkozás
A kis szoba csendjében Zsolt beszámolt szüleivel folytatott beszélgetéséről. A gimnáziumot befejezi, aztán majd meglátják, hogyan alakul a jövője. Megkönnyebbülten és örömmel mesélte el a lelkigondozójának, hogy újra tapasztalta az elveszettnek hitt meghitt légkört szüleivel. Amikor a szülők lelkesen ajánlották, hogy tervet készítenek a fiú jobb időbeosztása érdekében, Zsoltnak sikerült visszautasítani, de nem keményen. Zsolt a családdal együttes további konzultációt visszautasította, mert elég erősnek érezte már magát, hogy az esetleges nehézségekkel szembenézzen. Ez a segítő kapcsolat így véget ért.
Összefoglalás
Zsolt tipikus kamaszkori problémával küzd: a szülőkről való leválással, az autonómia kiharcolásával, a közelség-távolság kérdésével. Ilyen esetekben a szülők aggódása rátelepedik a gyerekre, aki ettől elhidegül, egyre nagyobb távolságot tart. Végül a krízishelyzetben a szülők nem tudnak segítségül lenni. Sőt, mint ahogy azt Zsolt esetében is láthattuk, igyekeznek a gyerekük jövőjét maguk kitervelni, ezzel erősítve a fiú kifelé vágyódását. A beszélgetések alatt Zsolt lehetőséget kapott arra, hogy egy külső személy megértésével (aki nem a saját korosztálya de mégse tekintélyszemély), komolyan vegye és segítse kifejezni, feldolgozni belső félelmeit, ellenérzéseit. Végül még a szülei aggodalmát is megérezhette, és a távolság a kívánatosra csökkenhetett. A szülei által is sürgetett döntésről pedig felismerhette, hogy az a sajátja is.
Természetesen lehetett volna még folytatni a beszélgetést, a család bevonása még szilárdabbá tehette volna a kialakulóban lévő családi békét.
2. Betty van O. esete[2]
Előzmény
Betty 23 éves, a beszélgetések kezdetekor egy 28 éves katolikus jegyese. Házasságot terveztek, így a lány katolikus hitoktatásra is járt. Az evangélikus lelkészt édesanyja kereste meg, aki férjével együtt névleg evangélikus, a lány házasságát ellenezték. Noha a lány nem kapott vallásos nevelést, mégis úgy tűnt volt némi vallásos érzülete, hisz előzőleg két istentiszteleten is megjelent.
Az első beszélgetés
Lelkipásztor.:- Tudja, hogy ez a beszélgetés édesanyja kérésére jött létre. Nyilván ön is hajlandó megbeszélni velem a helyzetét. Talán először Ön mondja el, miről van szó- és azt, milyen mértékben szeretné ismertetni velem a problémáit.
Betty.: -Igen, becsületesen bevallom, nekem is szándékomban volt telefonon megkeresni önt. Tulajdonképpen különös, hogy most épp az anyám állította helyre közöttünk a kapcsolatot. Biztosan azért esett így, mert néha beszéltem arról, hogy voltam önnél templomban. Mindegy, hogyan történt, anyámtól függetlenül is akartam ez ügyről beszélni… Igen, ez a helyzet valóban nehéz… (rövid szünet, akkor hirtelen izgatottan) Miért akar anyám mindent előírni nekem? Miért nem dönthetek magam? Én tudom a legjobban, katolikus akarok lenni vagy bármi más. Én tudom a legjobban, hogy férjhez akarok-e menni. Mi szükség van arra, hogy anyám mindent előírjon nekem?
L.: – Dühbe hozza az a tény, anyja nem hagyja meg szabadságát saját útjának megtalálásához?
B.: – de még mennyire! Őszintén bevallom, még soha sem éreztem meg ennyire, hogy ezért gyűlölni tudnám Őt. Magától értetődik, hogy jót akar nekem, de életemben mindig minden elő kívánt írni, és ebben most már nem egyezem bele, magam választom ki a páromat, ha férjhez akarok menni, és ahhoz az egyházhoz akarok csatlakozni, amelyikhez akarok.
L.: – Most szilárdan elhatározta, hogy saját maga hozza meg döntéseit és nem engedi, hogy bármit előírjanak önnek.
B.. – Igen. Tudja már néhány évvel ezelőtt el akartam költözni hazulról, és szobát kivenni magamnak. Úgy éreztem, hogy ez a személyem és az egész otthoni helyzet szempontjából sokkal jobb lett volna. Az volt az érzésem, hogy tulajdonképpen soha sem válhatok olyanná, amilyen lenni szeretnék, ha a szüleimnél maradok. Minden nap feszültségek és veszekedések fordultak elő. Azt hisz a szüleim beleegyeztek? Sehol sem olyan jó neked, mint a szüleidnél – mondták. Mindenekelőtt: mit szólnak az emberek, ha ugyan abban a városban szobát veszel ki? Így nem szégyeníthetsz meg minket! – De most végleg elegem van ebből! El akarok kerülni tőlük, szabad akarok lenni!
L.: – Úgy érzi, az a legfontosabb problémája, hogy a saját életét élhesse és erre nincs lehetősége, amíg a szülei házába marad.
B.: – Igen így van. Tudja, biztosan tudom, hogy anya és apa szeretnek, de túl kevéssé értenek meg. Anya és én néha egészen jól kijövünk egymással…
(Most részletesen ismerteti kapcsolatát szüleivel és a velük fennálló nehézségeit. Majd így folytatódik a beszélgetés:)
B.: – (most nyugodtabban beszél mint az előzőekben) azt is hiszem, hogy az eljegyzésemről és arról a kérdésről hogy valóban katolikus akarok – e lenni, sokkal nyugodtabban tudnék gondolkodni, ha már nem lennék otthon.
L.:- Az az érzésem, hogy otthon pillanatnyilag nem olyan légkör veszi körül, hogy felelősségteljesen meghozhassa döntéseit?
B.:- Tényleg így van. Anya és apa most hirtelen olyan jó evangélikusok lettek. És egyszerre annyira kritizálják a katolikus egyházat. Ezt nem tudom elviselni. Mintha a katolikusok nem is lennének jó keresztyének. Gyűlölöm anyám antikatolikus magatartását… De azt, hogy én mit akarok, tulajdonképpen még nem tudom… Nem tudom… Nagyon kevéssé neveltek vallásosnak, és valószínűleg magamtól evangélikussá lett volna, ha nem ismerkedtem volna meg Henkkel. Most rendszeresen katolikus templomba megyek vele, és egyfajta hitoktatáson veszek részt. Sok minden megragadott a katolikus vallásban… De magammal még nem jöttem teljesen tisztába. Valójában nem tudom… Mindenesetre tény, nem kívánom, hogy anyám beleavatkozzon a dolgomba.
L.:- Elviselhetetlennek találja, hogy szülei elő akarják írni, hogy mit tegyen, ugyanakkor azonban nem érzi, hogy már átlátná a helyzetét, inkább úgy vélik, hogy még csak most kellene kialakítani útját.
B.:- Igen… és ugyanez Henkre is vonatkozik. HA néha alkalmam lenne nyugodtabban átgondolni a helyzetünket… bevallom őszintén, nem is vagyok olyan biztos abban, hogy jól illünk egymáshoz. Henk azt mondja, egészen biztos ebben és szeretné, ha mielőbb házasságot kötnénk. Amikor szüleimmel beszélni akartam erről, azonnal dühödten rám támadtak, és megtagadták beleegyezésüket. Szörnyű patáliánk volt; akkor azt gondoltam: jobb, ha észreveszitek, hogy elmúltak azok az idők, amikor előírhattátok, mit tegyek. Hirtelen azután minden felgyorsult – két hónap múlva meg lesz az esküvő… (csend) Becsülettel bevallom, hogy magam szívesen vártam volna még, amíg biztosabb lehetek magamban… Henk is annyira sürgetett…Néha azt gondolom, túlságosan…
L.:- Az az érzése, hogy szülei magatartása és Henk sürgetése miatt túl gyorsan következett be minden és tulajdonképpen még bizonytalan a megkötendő házassággal kapcsolatban.
B.:- Igen. Tudja, néha Henk is alig van tekintettel rám. Úgy véli, ha szeretjük egymást és áprilisban lehetőségünk nyílik az összeházasodásra, akkor meg is kell történnie, és nem hajlandó felfogni, hogy nálam más a helyzet. Néha az őrületbe kerget ezzel. Nincs jogom arra, hogy úgy éljek, ahogyan jónak látom?
L.:- Úgy érzi, Henk nem hagyja, hogy szabadon eldönthesse, milyen irányba akar fejlődni, és ezt néha nagyon rossz néven veszi tőle?
B.:- Igen… Néha arra gondolok: nem őrültség-e, ha így egyik kalitkából a másikba kerülök?… Először időre lenne szükségem, hogy ezt átgondolhassam… (csend) Ma este egyszerűen közlöm anyával és apával, hogy kiveszek magamnak egy szobát. Nem kérem ki sem az ő véleményüket, sem Henkkét, hanem egyszerűen közölni fogom velük. Aztán majd meglátjuk, mi lesz .
L.:- Most világos először, mit akar tenni. (csend)HA szívesen venné, hogy rövidesen újra beszéljünk erről, hívjon fel telefonon.
További találkozások
Egy héttel később Betty újra felkeresi a lelkészt, most láthatólag oldottabb és megkönnyebbült. Az utolsó beszélgetést követő estén közölte szüleivel, hogy szobát keres. Már másnap szerencsével jár és elköltözhetett. Most elsősorban a kötendő házassággal és Henk iránti érzéseivel kapcsolatos bizonytalanságával foglalkozik.
Négy nappal később eljön a harmadik beszélgetésre. Ekkor kijelenti, hogy bizonytalan időre elhalasztotta az esküvőt, egyenlőre a lelkésszel sem akar beszélni, félbeszakította katolikus hitoktatási óráit és egy barátnőjével több hetes szabadságra utazik.
Két hónap múlva újra eljön. A lelkész később még kétszer beszél vele. Az eljegyzés véglegesen felbomlott, Betty rendszeresen látogatja szüleit, akikkel sokkal jobb a kapcsolata, mint azelőtt. A lelkész közben velük is lefojtat egy tisztázó beszélgetést. Betty részt vesz egy konfirmálási előkészítésen is, majd belép az egyházba, és később házasságot köt egy evangélikus partnerrel.
A lelkésszel folytatott öt beszélgetésből négy non-direktív módon zajlott. Az ötödikben, amikor ezt kívánta a lány, a lelkész tájékoztatta őt és keresztyén hitre oktatta, egyszersmind az illetékes gyülekezet lelkészéhez küldte.
Veszélyek és kockázatok
Érdemes megvizsgálnunk, néhány olyan pontot, ami kockázatot rejt magában.
– Betty anyja lánya tudta nélkül keresi fel a lelkészt remélve, hogy szövetségesként maga mellé állíthatja. „Evangélikus lányunk katolikus akar lenni, mit szól ehhez lelkészúr?” A lelkész a következőket állapíthatja meg:
1. Az asszony a családban domináns személyiség.
2. Tulajdonképpen nem is a vallási döntés aggasztja, hanem a partnert nem tarja elfogadhatónak.
3. Általában nehéz tiszteletben tartani lánya szabadságát. Nem szerencsés ha olyan valaki kezdeményezi a lelkigondozást, aki a klienssel eleve konfliktusban van, sokan így cinkosoknak akarják megnyerni a lelkigondozót. Bizonyos megfontolásokkal azonban lehetséges egy ilyen módon kezdődő lelkigondozás sikere is.
– Betty eljön. Miről fognak beszélni? Arról, hogy egy jó protestáns egyszerűen nem válik katolikussá? És hogy nem hozhat a szüleire ilyen szégyent? Ezt várja az anya. A lelkész hajlamos lesz arra gondolni, milyen bonyolult is egy vegyes házasság. Esetleg bölcsességgel és tapintattal fog felvonultatni minden ellenérvet, hogy meggyőzze a lányt terve veszélyességéről. Képzeljük csak el, hogyan kezdődhetne egy ilyen beszélgetés!
L.: – Tud arról, hogy az édesanyja elmondta, hogy milyen nehéz szituációban van ön? örülök, hogy beszélni akar velem róla. Tudja, lelkészi tapasztalatunk szerint a legtöbb ember nem látja át, hogy a vegyesházasság vagy az esetleges áttérés a katolikus vallásra mi mindennel jár együtt. Nem szabad alábecsülni ezeknek a dolgoknak a hatását lelki életünkre.
Még a partner megértése sem oldja meg ezeket a nehézségeket.
Tulajdonképpen nem tűnik ellenszenvesnek így kezdeni a beszélgetést, azonban Betty anyja felfogását vélheti felfedezni a lelkész szavai mögött. Újra valaki, aki jobban tudja nála mit tegyen és most elmondja, hogy mit cselekedjen helyesen. Ekkor hogyan válaszolt volna Betty?
B.: – Látom lelkész úr, hogy anyám jól tájékoztatta. szabad legyen erre azt válaszolnom, hogy Henk és én a valóságban igen jól át tudjuk tekinteni a dolgokat, és tudjuk, mit akarunk tenni. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy fontos dolgokról van szó, de határozottan tudom, mit kell tennem. Nincs szükségem arra, hogy ezt anyám mondja meg – és kérem, ne vegye rossznéven, hogy ezt így kimondom – végül is lelkészre sincs szükségem.
Ebben az esetben Betty újra találkozik valakivel, akire átvisz a tekintéllyel szembeni konfliktushelyzetét. Hogyan folytatódna ez a fiktív beszélgetés?
L.: – Természetesen O. kisasszony, nincs lelkészre szüksége azért, hogy ön helyett döntsön. Magától értetődően teljes mértékben elfogadom és tiszteletben tartom teljes szabadságát, csak azon tűnődöm, tényleg kellőkép ismeri-e a következményeket és áttekinti-e őket? Tételezzük fel, hogy evangélikus marad: tényleg tudja-e, hogy a katolikus egyház mit kíván öntől az esküvő alkalmával, és képes e jó lelkiismerettel igent mondani rá? Vagy tételezzük fel, hogy katolikus akar lenni: átgondolta-e már alaposan milyen nagy – véleményem szerint áthidalhatatlan – a szakadék a két egyház között? Önnek el kell köteleznie magát mindenféle emberi vélemények és a Bibliával ellentétes cselekedetek mellet.
Betty érzései a következők lennének: mondja ugyan, hogy tiszteletben tartja szabadságomat, de nem gyakorolja! Álláspontjának elfogadására unszol. azt hiszi mindent jobban tud, mint én.
Pont mint az anyám! Betty ekkor fenyegetve érzi magát, egyre agresszívebbé válik, és s talán így válaszol:
B.: – ön így látja, de meggyőződésem, ha egy protestáns valóban szereti katolikus társát, akkor, meghozhatja ezt az áldozatot. Végül is keresztény testvérrel kötök házasságot nem? És nincs-e tele az ev. egyház bizonyos emberi véleményekkel és a Bibliával szembenálló cselekedetekkel? Gőgös dolog, ha csak a másik félnek vetjük ezt a szemére.
Elképzelhetjük, hogy a lelkész most a reverzális feltételeire, vagy a mariológiára tereli a beszélgetést. Ekkorra azonban már világos, hogy ez a beszélgetés reménytelenné vált, két malomban őrölnek, és nem egymásra figyelnek. A lelkész a végén ezt gondolja majd: ”helyes kislány, de milyen nehéz eset és milyen önfejű.”
Egyet biztosan elért a lelkész: Betty azzal az érzéssel távozik, hogy akkor sem érik el a szüleim akaratuk érvényesülését, ha ezer lelkészt is hívnak segítségül. A lelkész lényegesen közrejátszott abban, hogy megtartsák az esküvőt. Jóindulatú lelkigondozói beszélgetéseknél ez fatális eredmény.
– A lelkész reagáló mondatai is sok veszélyt rejtenek, számos alkalmat adva arra, hogy a beszélgetés esetleg zátonyra fusson. Így a már említett kezdésnél nagyon lényeges dolog történt a valóságban. A lelkész megfontolva, mit is jelenthet az, hogy az édesanya telefonált, így kezdte: „ adva arra, hogy a beszélgetés esetleg zátonyra fusson. Így a már említett kezdésnél nagyon lényeges dolog történt a valóságban. A lelkész megfontolva, mit is jelenthet az, hogy az édesanya telefonált, így kezdte: „Talán először ön mondja el, miről van szó, és milyen mértékben szeretné ismertetni velem a problémáit”. A lelkész így Bettyre bízta a kezdést, hogy ne érezze, a lelkész is „jobban tudja”, mi a baja. A helyes kezdés után kiderül, maga is akart találkozni a lelkésszel.
– A beszélgetés során elhangzott a következő megértő mondat: „Igen ez a helyzet valóban nehéz”. Ez tulajdonképpen mint egy zsilip, utat nyitott, s a lány érzései szabadon áramolhattak. Megérezte az elfogadó légkört, ahol kifejezheti anyjával szembeni rosszallását. Itt is könnyen elronthatta volna a lelkész, ha így válaszol: „Nagyon jól megértem, hogy pillanatnyilag nehezére esik elviselni, hogy szülei beleavatkoznak a dolgaiba, ez emberi dolog. A probléma lényege azonban az, és az is marad, hogy vegyesházasság előtt áll és esetleg át akar térni a katolikus hitre. Erre ügyelnünk kell, hiszen a jövőjéről van szó! Ezért el kell tekintenünk a mellékes kérdésektől és az érthető emberi reakcióktól. Térjünk vissza az ügy lényegére!” Ekkor, mint lelkész szólna, aki a másik problémáját átlátja, és a célja az, hogy a másik is az ő szemszögéből szemlélje helyzetét. (Ehelyett ez hangzott el: „Dühbe hozza az a tény, hogy anyja nem hagyja meg szabadságát a saját útjának megtalálásához?”
– Amikor Betty arról beszél, hogy maga választja ki a párját, és abba még az anyja sem szólhat bele, a lelkész ismét zsákutcába juthat, ha magyarázó, diagnosztizáló választ ad: „Most kezdem érteni a helyzetet. Ám nem vált világossá ön előtt is, hogy az anyjával fennálló konfliktus hatása alatt esetleg olyan döntést hoz, amelyet később megbán?” Nem csak azért veszélyes ezt válaszolni, mert Betty most túl érzékeny a tekintélyre, de azért is, mert téves is lehet a diagnózis.
A beszélgetés menete
Visszatekintve a beszélgetésre vegyük sorra mi is lett az eredménye annak, hogy a lelkésznek sikerült meghitt légkört teremtenie, ahol a lány nem érezte, hogy személyes szabadsága korlátozva lenne. A következők zajlottak Bettyben:
a) Hirtelen élesen tudatosulnak feltorlódott indulatai, nevezetesen agressziója anyja ellen, és jegyesével szemben.
b) Távolságot teremt a problémákkal kapcsolatban és nyugodtabb lesz.
c) Jobb esélye lesz a beilleszkedésre.
d) Mindez fokozza önbizalmát és lehetővé teszi, hogy ideiglenes döntést hozzon.
e) Hasonlítani kezd arra a fiatal nőre, akivé válni szeretne (Ezt említi az albérletbe költözés előtt: „Az volt az érzésem, hogy tulajdonképpen sohasem válhatok olyanná, amilyen lenni szeretnék, ha a szüleimmel maradok”
Utószó
A fent olvasott két eset bizonyára segített még tisztább képet alkotni arról, mit is értünk lelkigondozáson a gyakorlatban. Ugyanakkor meg is riadhatunk, jogosan, amikor emberi sorsok, belső lélektani folyamatok kerülnek a kezünkbe. Véssük jól a szívünkbe mindehhez ezt a néhány sort, mint maroknyi útravalót: A lelkigondozói beszélgetés tesz valamit, jó vagy rossz irányban. Gyakran egy helyzet megváltozását vonja maga után. Szerepet kap a résztvevő döntéseiben. Ezért kiváltság és kényes ügy is. Elvezethetünk vele valakit a hithez, de el is zárhatjuk előle az utat. Megmenthetünk például egy családot, de hozzájárulhatunk széteséséhez is. Ezért mindent el kell követnünk, ami emberileg lehetséges, hogy megfelelően felkészültek legyünk.
JEGYZETEK
[1] Megjelent: Segítő találkozások, szakdolgozati példatár Budapest, 2001 38-44. old.
[2] Megjelent: H. Faber – E. v der Schoot: A lelkigondozói beszélgetés lélektana,Bp., 2002 152-162,
Vélemény, hozzászólás?