A VÁLSÁG TERMÉSZETE
Mint minden lelkigondozás, így a fiataloké is rendkívül kényes terület, tele hibalehetőségekkel. Ha lelkigondozásról beszélünk akkor a lelkigondozó kompetenciája kikerülhetetlen kérdés.
Mitől válhatunk jó lelkigondozóivá a környezetünkben élő fiataloknak?
Ha a háborúhoz pénz, pénz és pénz kell, akkor a fiatalok lelkigondozásához empátia, empátia és megint csak empátia! Persze ezt nem árulják a sarki fűszeresek, de mégis fejleszthető, tanulható, sőt meg kapható – felülről!
A következőkben, mindenek előtt a serdülőkor válságait vesszük végig. Így az elméleti alapok feltárása mellett talán az empátiánk is hamar erőre kaphat, és a lelkigondozói kompetenciánk is kirajzolódik!
1. Válságban élő ifjú ember
De miért e válság?
Adódik az életkori sajátosságokból, azután a teológiai tényekből, a lelki fejlődésből, és a környezetből, vagyis a családból. Az ‘ifjúkori válság’ fogalmán a serdülőkori ifjúkori fejlődésnek egy olyan kritikus szakaszát értjük, „… amikor az addigi fejlődés mintegy megtörik és a további fejlődés kétségessé válik. Ezek a krízisek… átmeneti zökkenő a fejlődés útján… Krízis görög szó: döntést jelent.” Nem egy serdülő vizsgálata során tapasztaltak már patológiás jeleket, amik azonban ebben a korban teljesen természetesnek tekinthetők. Több pszichológus, lelkigondozó véleménye szerint a gyász folyamatokkal is összefüggéseket mutatnak a serdülőkori krízisek.
Minden serdülő nagy horderejű döntés előtt áll, nem túlzás azt állítani, hogy útja életet meghatározó fordulat(ok) elé érkezett. Továbbá, mivel „Valójában… a válságokban valami kérdésessé válik és valami ‘eldől’. A serdülőkor válságaiban is valami kérdésessé vált és valaminek el kell dőlnie, szükséges ismernünk azokat a konkrét problémákat, kríziseket, amelyek felmerülhetnek, ha meg akarjuk oldani őket.
Valóban ilyen komoly életesemény a serdülés?
Sokan nem értenek egyet azzal, hogy ez az időszak válságosnak tekinthető, azt azonban osztják, hogy az átmenet a felnőttkorba nem egyszerű, akkor sem, ha pusztán „feladatról” beszélnek. Noha a megnevezés nem a legfontosabb, semmiképpen nem szabad degradálnunk, vagy akárcsak „szépítenünk” ezt a kérdéskört!
1.) A serdülőkor válsága, a pubertás krízis
Gyerekkor mint előzmény
A legelső feladatunk, hogy a serdülő és a gyermek közötti összefüggések vizsgálata: „Ahhoz, hogy az ifjúkor nehézségeit megértsük, tudnunk kell, hogyan viszonylik a serdülőkor problematikája a gyermekkoréhoz.” A fejlődés útjának megelőző állomásai az anyával való szoros kapcsolat, az érzelmi függés, a szükségletek kielégítése, most még egyszer felbukkannak, hogy aztán végleg eltűnjenek.
Mikor kezdődik a serdülés?
Az átmentnek nem lehet élesen meghúzni a határait, hisz sem a testi érés, sem a lelki nem alkot egységes képet, olyannyira, hogy nemcsak egyénenként, de kultúránként is nagy eltéréseket mutat. Átlagosan mégis kimondhatjuk, hogy kezdete 12 éves korra tehető.
Öt fázissal kell számolnunk:
1. pre-adoleszcencia,
2. korai,
3. tulajdonképpeni,
4. késői és
5. poszt-adoleszcencia.
Egyes kutatók egyenesen addig jutnak, hogy serdülőkorról csak azokban a társadalmakban beszélhetünk, ahol az oktatási hosszú éveket vesz igénybe, míg mások az egyetemes serdülés elve mellett voksolnak. Valószínűbb ez a második, hiszen a biokémiai változások mindenkit „utolérnek” életében. Jóllehet az elmaradottabb térségek serdülőinek mindig könnyebb dolguk van, mint a modern civilizációk gyermekeinek…
Milyen változások azok, amelyek a krízisig juttatják a tiniket?
A testi változások és azok lélektani hatásai az egyik gócpontja a pubertásnak. A nemi éréssel járó változások teljesen átalakítják a fiatalt, melynek külső látható jelei a testméretek megváltozása a másodlagos nemi jellegek kifejlődése. Nem más történik, mint a gyermek nemzőképessé válása, tulajdonképpen a biológiailag érett egyed kialakulása.
A lányoknál ez az első menstruácó megjelenésével (átlagosan 12 éves és 9 hónapos korban), a fiúknál pedig az első pollúcióval (átlagosan 14 és fél éves korban) kezdődik. A lányok csípője, melle kifejlődik, több zsírpárna rakódik rájuk. Ezzel szemben a fiúk zsírt vesztenek, válluk szélesebb lesz, gégéjük kitágul, mutálni kezdenek. Mindezen változások négy évig tartanak. A későbbiekben már csak hossznövekedés tapasztalható.
Tulajdonképpen mi okozza ezt a nagy és látványos átváltozást?
A nemi identitás kialakulásáért a hormonok a felelősek, a külső szociális élmények, társadalmi minták mellett. Már embrió korban is meghatározó szerepük. A 11-14 éves korban bekövetkező nemi érés során a test hormonháztartása is jelentősen megváltozik. Ennek következtében indulnak meg a testi és a pszichológiai változások. Mindezt a hipotalamusz illetve az ezáltal serkentett agyalapi mirigy által termelt hormonok okozzák. A gondotrop hormon, melyet az agyalapi mirigy termel (lányoknál ciklikusan, fiúknál állandóan), a hipotalamusz hatására, végül eljut az ivarmirigyekhez (petefészek, herék), és azok megkezdik saját hormontermelésüket. A lányoknál ekkor indul meg az ösztrogén, progeszteron, a fiúknál pedig a tesztoszteron termelés.
A kevésbé látható hormonális és endokrin változások megelőzik és követik is a test fejlődését. Mondhatni, át – meg átszövik a fiatal életét, és már a prepubertásban, az előkamaszkorban éreztetik hatásukat. A hormonális változások csak nehezítik a saját megváltozása előtt amúgy is tétován és riadtan álló tinit. Bár legtöbb esetben már jó előre számolni lehet az érzelmi viharok, a labilitás, érzékenység jelentkezésével, hisz „… a pre-adoleszcencia a nemi szereppel való azonosulás kritikus időszaka… A sok ‘tiltott vágy és késztetés előtörése a gyermeket nehezebben nevelhetővé teszik… Feszültség keletkezik, amelynek nemegyszer átmeneti neurotikus tünet a kiútja.”
Mindehhez társulnak a különböző feszültség-szelepek, melyek a következők: gyomor- és fejfájás, körömrágás, torok köszörülés, kezek játéka a hajjal, a szájkörül, tárgyakkal; de feszültség levezető a csoport is. Ez utóbbi többnyire csak azonos neműekkel, hiszen ebben a korban a legtöbben félnek a másik nem tagjaival kapcsolatot teremteni.
Lelkigondozói megfontolások:
A testi változások összességében nagyon sok gondot okoznak, akár túl korán akár túl későn jelentkeznek. A korán érő fiúk elégedettebbek ugyan magukkal, de gyengébb önkontrollal rendelkezve gyakrabban isznak, dohányoznak, fogyasztanak kábítószert. A későn érő fiúk hetedik osztályos korukban még nehezen viselik hátrányuk, később azonban kiemelkedőbbek. A lányoknál a korai érés inkább depressziót és szorongást okoz. Szüleikkel is gyakrabban vannak konfliktusaik hiszen számtalan érzelmi problémával küszködnek.
Milyen változásokra számítsunk a hormonálison túl?
A másodlagos nemi jelleg kialakulása már önmagában is kihívást jelent egy fiatalnak, ezen túl érzelmi folyamatok, értelmi változások és az identitáskrízis is megnehezítik ezt az időszakot.
Érzelmi folyamatok:
A testi változások következtében fellépő érzések zűrzavara mellett számolni kell egy másféle változással is: magának a fiatal belső világának, érzéseinek, gondolkodásának, és énképének a kialakulásával. Ez legalább olyan mélyen, he nem mélyebben befolyásolja a serdülőket. A sóvárgástól a rajongáson át széles a paletta. A serdülő ugyanis mintákat keres, amivel azonosulhat és amivel önmagát is megvalósíthatja. Az ilyen eszményképek iránt érzett heves érzelmek azonban nem minősülnek szerelemnek, sőt olykor a saját neméből választ. Ez a lázas keresés a felnőtt szerepek megtalálását célozza, melynek szárnypróbálgatásait Erikson „szerepkísérletezésnek” nevez.
Mindennek mélyebb gyökereit a pszichoanalízis az Ödipusz-komplekszus újra átélésében látja. Mely most is, akárcsak kisgyermekkorban, az ellentétes nemű szülő iránt érzett erős érzelmek, és az azonos nemű szülővel való szembenállás konfliktusa. Megélése és megoldása ennek a problémának azonban már nehezebb, mint első jelentkezésekor. Nemegyszer teljesen visszavonja a fiatal érzelmeit a családtól, máskor éles kritikába fordul a hajdani szeretet és a szülői tekintély feltétel nélküli elfogadása. Olykor nárcisztikus vagy regresszív folyamatokban talál megoldást a fiatal.
Értelmi változások:
A gondolkodás struktúrája is megváltozik a serdülőkorban. Piaget kutatásai bizonyítják, hogy a formális műveletek ekkor jelennek meg. A formális műveletek egy probléma megoldásánál azt jelentik, hogy a fiatal képes a lehetséges megoldásokat figyelembe véve dönteni a lehető legjobb mellett. Továbbá képes a konkrét világtól elvonatkoztatni, elvont fogalmakban gondolkozni.
Léteznek alternatív magyarázatok is: 1. Az információfeldolgozási megközelítés szerint nem a logika változása a döntő, hanem sokkal inkább a megnövekedett memória, az elvont fogalmak ismerete. 2.
Egyes kutatók szerint a nyelv területén történő változás eredményezi mindezt. 3. A kulturális megközelítés az új tevékenységekhez köti a változásokat. Kohlberg az erkölcsi gondolkodást vizsgálva tesz különbséget. A pre-adoleszcens tinik szerinte először is másokhoz igazítják saját véleményeiket, meg akarnak felelni, azután már azért is igyekeznek erre, mert rájönnek: „Az erényesség végül is kifizetődik”, ezt majd a törvények és a logika uralma veszi át.
Leszögezhetjük, hogy a különböző tézisek semmiképpen sem tekinthetők törvényszerűnek és mindenkire egyenlőképpen érvényesnek, hisz lehetnek egyedi kitérők, ugrások, esetleg némi lemaradás a kognitív fejlődésben.
A legalapvetőbb változások azonban behatárolhatók:
„a.) A lehetőségekről való gondolkodás.
b.) Hipotézisek használata.
c.) Előregondolkodás.
d.) A gondolkodásról való gondolkodás.
e.) A megszokás korlátait meghaladó gondolkodás.”
Identitáskrízis:
Az identitáskrízis, a személyiség az énkép kialakulásának válsága Erikson óta általánosan elfogadott. Az ember saját magáról mint egyedi személyről alkotott egységes kép kialakulásának ideje. Az önazonosság a saját szerep felvállalásának rögös útja, amit a fiatalnak szintén végig kell járnia a felnőtté váláshoz. Tulajdonképpen a szülőkről való érzelmi leválás sikerétől függ mindez. „Le akar és le kell válnia az apai autoritásról… És le kell szakadnia az anyai köldökzsinórról… önállóságra kell jutnia.”
Már Freudnál megjelenik az én fogalma, ami tulajdonképpen érzékeli a külvilágot és a saját magunkhoz való viszonyt. A ‘self’ (önmaga) fogalmát Hartmann vezeti be.
A serdüléskor változik a fiatalok önmeghatározása. A konkrét tulajdonságok helyébe magasabb rendű fogalmak lépnek. Megjelenik a „többszörös én”, ami készteti is a fiatalt, hogy többet foglalkozzon ezzel a kérdéssel: Ki vagyok én , melyik az „igazi énem”? Tulajdonképpen a serdülő önmagához való viszonyáról, mint „első válsághelyzetről” beszélhetünk.
Az identitásképzés megoldásához négy állomás vezet, melyek általánosan elfogadottak:
1. Az identitás elérése. Akik ezen a szinten vannak már átestek a krízisen, és elkötelezték magukat.
2. Korai zárás. Ide azok tartoznak, akik megkérdőjelezés nélkül fogadták el a felkínált ideológiákat.
3. Moratórium. Akik még benne vannak a krízisben, azok hajlamosak egy-egy ideológiát intenzíven vallani, később pedig egészen átértékelni azt.
4. Identitásdiffúzió, vagy identitáskonfúzió. Ezek azok, akik nem találták meg az identitásuk egységes képét. Sokszor azért is, mert még túl fiatalok. Az igazi krízis, a moratórium jelenleg a felsőoktatás első éveiben tetőzik.
A fent leírt változások végbemenetele sem lehet tehát felhőtlen. Az állandó keresés, a szélsőségek kipróbálásáig hajtja a fiatalt, ami nem egy esetben önpusztító irányba is fordulhat. Azonban azt is tudnunk kell, hogy az ekkor oly tudatos ifjú, aki látszólag megtalálta identitását, még csalódni kényszerül, hisz a felnőttkorba való átmenet még csak ezután jön. Így nem csak hogy átmenetről, de egyenesen kezdetről van szó, és mint tudjuk, ez valóban komoly megmérettetés.
Lelkigondozói megfontolások:
A serdülő fiatalok számtalan módon reagálnak a testükben -lelkükben megindult folyamatokra. A pubertárskori krízis nem egyszer a külvilág és a személy számára is kiszámíthatatlan viselkedési módokat eredményez. A pszichológia ezt nevezi „acting out” -nak, cselekvésnek, mellyel elhárítja, elviselhetővé teszi válsághelyzetét.
Ennek módjai:
1. Az érzelmek áthelyezése külső tárgyra: a serdülő, aki megpróbálja megtalálni önállóságát, a családon kívül keresi boldogulását. Olyan személyt keres, aki a szüleivel ellentétes tulajdonságokkal rendelkezik, és nem egyszer megjelenítik az én-ideálját. (Pl. vezetők, azonos nemű kortársak) A bandázás, a családi normák felrúgása és a csoport norma kritika nélküli átvétele mindig figyelmeztető jel. a normális érési folyamat erőltetéséről, túlzásáról van szó.
2. Az érzelmek ellentétbe fordítása: ha nem sikerül a szülők iránt érzett érzelmeket áthelyezni egy külső tárgyra, akkor azokat a fiatal a szülők ellen fordítja , hogy így megnőhessen a távolság közöttük, és leválhasson a családjáról. Így a szeretetből gyűlölet lesz, azonban a probléma nem oldódik meg. ez a szembenállás csak újabb szorongást eredményez nem egyszer projektív módon történő gyanakvást a szülők felé: ilyenkor saját negatív érzéseit a szüleinek tulajdonítja, mélyítve a konfliktusokat.
Könnyen lelepleződik ez a mechanizmus abban, hogy magát lebecsüli, bünteti, egészen a depresszív jegyekig (öngyilkosság gondolata). Segítségre van szüksége, mert valóban szenved.
3. Nárcisztikus visszahúzódás: Az elnevezés egy Nárcisz nevű ifjú történetéből ered, aki addig nézte saját arcát a víz tükörben, míg szerelmes lett magába. Előfordul az is, hogy a családon kívülre nem helyezhető érzelmeket saját magára vonja vissza a fiatal serdülő. Ezt fantáziálások, világmegváltó gondolatok fémjelzik. Mindez bizonyos határokon belül szükséges és minden tini életében megjelenik, (a kapcsolatépítés előtt, mint felkészülés rá) azonban egy adott határon túl kóros lehet.
4. Regresszió: A regresszió mindig a már elért fejlődési szinthez képest egy korábbira való visszaesést jelent. Az a serdülő, aki így viselkedik, elutasítja a realitást (Fel kell nőnöm, le kell válnom a családomról…)és a fantáziálásba húzódik vissza.
A serdülés egyik legkeményebb harca azonban legtöbbször nem a családdal folyik, hanem sokkal inkább a saját ösztönkésztetésekkel (nemiség, nemi identitás). Az ösztön elutasítása az ödipális fantáziákból, valamint a maszturbáció elleni küzdelemből erednek, majd egyéb fiziológiai területekre is kihatnak. A serdülőkori elhárítási mechanizmusok a következők lehetnek:
1. Serdülőkori aszketizmus: Tornával, korai felkeléssel, koplalással, egyszóval önsanyargatással próbálja magát féken tartani (Hidegtűrés főleg fiúknál). Nemegyszer azonban átmente nélkül elégíti ki ösztöneit: pl. a koplalás után hirtelen falni kezd.
2. Serdülőkori intellektualizáció: Ez esetben ösztönkonfliktusait gondolati síkra helyezi a fiatal, hogy így megszelídítse azokat. a világ absztrakt jelenségei, a filozófia, a tudományok vonzzák az ekkor egyébként is „szivacs-agyú” serdülőt.
3. Uniformizmus: A kortárscsoportok azonosságvágya az egyik legszembetűnőbb elhárítási mód. Amíg hasonlít a többiekhez, amíg úgy öltözik, beszél, olyan zenét hallgat, nem kell a saját problémájával foglalkozni, az azonosulás pedig látszólag felnőtté teszi.
2.) Teológiai válság
Amikor az emberről beszélünk, akkor mindig az isteni viszonylatban kell azt tennünk. Noha a különbségtétel a Zsoltáros szerint „kevés”, mégis elég arra, hogy elválasztó közbevetés legyen. Ebből adódik az ember Istennel, Jézus Krisztussal szembeni válsága. Két aspektussal részletesen is érdemes foglalkozni: először a mindenkire is érvényes, azután a serdülőkre jellemző sajátságos teológiai válságát vizsgáljuk meg a valláslélektan segítségével.
Mindnyájan vétkeztek – a bűn válsága
„A rút varangyot véresen megöltük… mi hóhérok, mi törpe gyilkosok.” – olvashatjuk Kosztolányi Dezső A szegény kisgyermek panaszaiban, igazolja azt a tényt, „… hogy már a gyermeki lélek is tartalmazhat bizonyos hajlamot az erőszakra.” Pál szavai kiterjesztik a kört: „Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek; nincs aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is… Mindnyájan vétkeztek és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül.” A ‘mindnyájan’ fogalma pedig áll az emberre életkortól függetlenül.
Az egyetemes bűnösség nemcsak Pál tézise: „… a próféták és apostolok, az Ó- és Újszövetség egyértelmű tanítását fejezi ki… A Biblia tehát az embert romlottnak és rossznak ítéli… Amikor Pál bűnösnek mondja az embert, az egész embert, testestől-lelkestől tekinti… Meglátszik ez már szóhasználatában is: éppen tárgyunk szempontjából fontos helyeken nem a ‘szóma’ vagyis a ‘test’ szót, hanem a ‘lelkes test’, a ‘szarx’ kifejezést használja a bűnös ember megjelölésére. Sőt olykor a nagyobb világosság kedvéért ‘pszychikosz’-nak is jelzi a mindenestől bűntől meghatározott embert, azzal a ‘pneumatikosz’-szal (‘lelki emberrel’) szemben, akivé válnia kellene.” Valóban ez a ‘pszihikosz’ az, ami mindannyiunkat meghatároz: öreget, fiatalt, férfit és nőt, gazdagot és szegényt…
A bűn-kérdés attól válik igazán problematikussá, hogy az ember a benne lakozó bűn miatt Isten ítélete alatt van. Mindez megtudható Isten Igéjéből: „Íme én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám.” Továbbá: „ A gyülekezetben hirdetett ige mutat rá, hogy a gondozott Isten teremtménye, aki a bűneset által és bűnös élete által megrontott életet hordozó ember…”
Az 51. Zsoltár kérése ezért elengedhetetlen: „Egészen moss ki engem az én álnokságomból, és az én vétkeimből tisztíts ki engem, mert ismerem az én bűneimet…” Ez teremti meg a fiatal bűn-válságát is, és éppen ezért szorul ebben is segítségre, ha ezt felismeri valaki, akkor lehet vezetni, segítő kezet nyújtani.
Miért hangsúlyos a bűn válságának megléte?
A teológiai válság tetőzése azonban sokkal inkább abban van, ha az ember nem tudja, vagy nem akarja belátni bűnösségét. „Amíg ezt a tényt: a bűn valóságát meg nem ismeri saját maga és ezzel le nem számol, amíg egy immanens világban akar csak élni, addig békétlen marad.” Ez a békétlenség az, ami igazi krízist teremthet akkor, ha hordozója valódi keresővé válik. Nem véletlen tehát, hogy a bűnismeret már hitismeretnek is nevezhető. Mégsem a békétlenség az csupán, ami miatt megoldást kell találnunk, a lényeg mégiscsak abban áll, „Hogy a bűn, mégpedig minden bűn gyökerében Istentől való elfordulás és Isten elleni vétek… gyökerében lelki magatartás: istenellenesség. Éppen ezért… bűnös állapotról van szó.”
Ez már-már betegségnek is nevezhető, egyenesen a bűn miatti állandó „tudathasadásnak” és „Isten-betegségnek”, aminek oka a kegyelem visszautasítása: „mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem a gonoszt cselekszem, amelyet nem akarok. Ha pedig én azt cselekszem, amit nem akarok, nem én művelem azt már, hanem a bennem lakozó bűn.”
„Egyedül teellened vétkeztem…” – vallja Dávid és vele együtt a Heilderbergi Káté is azt mondja: „… mily nagy az én bűnöm és nyomorúságom” és „Istennek minden parancsolata ellen súlyosan vétkeztem és soha azoknak egyikét sem tartottam meg, sőt még mindig hajlandó vagyok minden gonoszra…”
A teológiai válság életkori sajátosságai
A legkézenfekvőbb tünete a válságnak az ifjú életében maga a bűntudat, ami azonban nem feltétlenül áll előttünk ilyen egyértelműen, hisz számos más módja van, hogy ‘behálózza’ a fiatalok életét. „Az ifjúság az az életkor, mely szellemi alkatában a legkomplikáltabb… az ifjú fittyet hány az egész tekintélynek s ha kényszerítéssel rá is szorítjuk bizonyos cselekedetek végzésére, neki már külön világa van, amelybe be tud húzódni, el tud zárkózni és e képzelt világ középpontjából haragosan és visszautasítással tekint a külső világ dolgaira. Nincs is nehezebb dolga a tanítónak vagy a lelkipásztornak egy közösségben, mint az ifjúság megszelídítése.”
A kor egyik legjellemzőbb lélektani magatartása a lázadás, mely közvetve, vagy közvetlenül szól Isten ellen is, attól függően, hogy milyen jellemmel bír a serdülő. Érdemes a jobb megértés szempontjából részletesebben is foglalkoznunk ezekkel a lázadásokkal, ami nemcsak az eredendő bűn következménye lehet.
Hogyan lázadnak a serdülők?
– A „negatív lázadó”, aki a szülők felfogását eleve és elvtelenül el is fogadja. A legkisebb ellenállás irányába halad, így nem ki, hanem „betör” és bele is törik ebbe. Az ilyen fiatal cinikus, nyegle és rezignált.
– A „realitásoktól menekülő”: a példa legtöbbször szülői örökség, mellyel a negatív megoldási minta is áttevődik: pl. alkoholizmus. Az ilyen fiatal gyakran menekül maga is az önpusztító magatartások egyikét választva.
– Az „önmagáért való, izgatott intellektualista és vitatkozó”, aki mindig képes a mások állításaival szembehelyezkedni. Majd később- egy újabb vitapartnerrel szemben – önmagát is megcáfolni. Ez azonban nemcsak ártatlan szellemi torna, hisz veszélye az, hogy rögzülve tulajdonosa „örök ellenzéki” és „örök meg-nem-értett” lesz.
– Az „önmagába disszidáló”. Ő az, aki talán naplót ír, hogy betűi mögé bújhasson, pszichésen is mélységekbe nézve gyakran a szuicidumig fokozva introvertáltságát.
– A „csoportos magányba tengődő” fiatal igazi kapcsolatteremtésre képtelen, ezért bandákban, galerikben keresi társait. Nem is él, ’létezik’, ‘rögtönzi életét’.
– Végül a „szinte minden és mindenki ellen való szüntelen lázadó”, aki magát keresve lázad, hogy énje világra jöhessen. ez gyakran vezet depresszióhoz.
Lázadás – Isten ellen is?
Amikor a teológiai válságot konkrétabban vizsgáljuk, mindenképpen beszélnünk kell a hit alakulásáról. Gyökössy Endre ír arról, hogy a fiatalra ráerőltetett vallás éppúgy kiválthat lázadást („Ki akarom heverni az otthoni istenmérgezést”). A legtöbb fiatal ellenzéki, vagy kritikus, sőt ‘polgárpukkasztó’ mindazzal ami az egyházon belül van. A valláslélektani kutatások közül éppen ezért jó megszívlelni James W. Fowler a hit fokozatairól mondott megállapításait.
0. fokozat: Az első hit. A bizalom döntő, hisz a későbbi vallás alapja ekkor fejlődik ki. Ezt nevezhetjük ‘differenciálatlan hitnek’.
1. fokozat: Az intuitív-projektív hit. Itt nagy szerepet kap a képzelőerő, ami pozitív, de negatívvá is könnyen átváltozhat, ha diadalmaskodva esetleg félelmeket szül.
2. fokozat: A mitikus-szó szerinti hit. A gyermek a mítoszokat szó szerint érti, ami antropomorfizmushoz vezet, viszont a hit felé tanúsított nyitottság kiemelendő. A szó szerinti értelmezés a döntő ebben a fokozatban.
3. fokozat: A szintetikus – konvencionális hit. Ez még nem személyes, csak másoktól átvett és másoktól függő hit. Éppen ezért a belső konfúziókat is nélkülözi, nincs saját kritikája és véleménye. Az egyház veszélye is lehet mindez, hiszen talán éppen a hagyományok, a kialakult gyakorlat miatt konvencionális, amit különösen egy identitáskrízis előtti serdülő könnyen ‘átvesz’. Mivel körülbelül ez a fokozat felel meg a pubertás életkornak, meg kell még jegyeznünk, hogy a másokra ráhagyatkozás kettősségével állunk szemben. Hisz lehet erőforrás, de a személyes autonómia, az ítéletalkotás hiánya is.
4. fokozat: Az egyénivé és gondolkodóvá váló hit. Itt az individualitás szinte már eltúlzott. Ez a fokozat azonban csak a késői ifjúkorban jelenik meg. A mitológiai elképzelést ekkor már butaságnak tartja, erős kritikát gyakorol, csak ez érvényes, amit ő ‘helyesnek’ tart. Éppen ezért nehéz ekkor elfogadni a vallásos hagyományokat is.
5. fokozat: Az elkötelező hit. Itt már nem fehér-fekete, vagy-vagy szemlélettel találkozunk, hanem dialogikussal, ami a nyitottságot is újra megteremti. A vallást relatívan értelmezi, szabadon dönthetünk, menyit igénylünk belőle. veszély e szakaszban a passzív cinizmus, az igazság paradox látása.
6. fokozat: Az univerzalizáló hit. A paradoxonok az abszolút szeretet és igazságosság jegyében feloldódik Az önérvényesítéssel szemben a vallási valóság, a közösség, a lét tisztelete a döntő.
Felvetődik a kérdés, hogy lehet-e ilyen formán vizsgálat tárgyává tenni a hitet, beszélhetünk-e a hit fejlődéséről? A fokozat fogalom és a haladás gondolata is kérdéses, hisz nem alkalmazható az Istentől kapott ajándék-hitre. S igaz az is hogy a fokozatok a kognitív oldalt hangsúlyozzák (mint Kohlberg is), az érzelemmel szemben. Azonban, ha helyesen élünk e fokozatokkal, valóban segíthet megérteni e korosztály számos teológiai problémáját. Továbbá megállapíthatjuk: „A gyermekekre és ifjakra tekintettel ez azt jelenti, hogy az ő vallás-értésüket, a maga sajátosságában és a felnőttekével való összehasonlításban más jellegszerűségeket figyelembe véve kell érvényesíteni. Eszerint a gyermekek és fiatalok nem egyszerűen kevesebbet tudnak, és kevesebbet értenek mint a felnőttek, hanem másként gondolkodnak és értenek. Ezzel az érveléssel kell megvédeni a gyermekeket és fiatalokat olyan követelményektől, amely őket túlzott várakozásokkal állítja szembe, vagy az ő értelmi képességeiket meghaladják.”
Lelkigondozói megfontolások:
Amikor az ifjú teológiai válságáról beszélünk, elengedhetetlen, hogy ezen ismeretek, tények figyelembevételével tegyük ezt. Mi adhatna nagyobb alapot a válság téziséhez – a belülről fakadó lázadások után – ha nem az, hogy a ‘másként gondolkodást’ félretéve, ‘több terhet’ rakunk rájuk, mint amennyi szükséges és elégséges. A velük szemben alaptalanul támasztott vallási követelmény, ami sajnos nagyon gyakori, pedig csak fokozhatja a belső lázadást, krízisek sorát idézve elő.
Talán ennek a következménye lehet, hogy a fiatalok vallásilag közömbössé válnak. Különösen akkor, ha nem oldják föl az evangélium által a másféle gondolkozás válságát. A másik lehetőség, hogy szakít a hagyományos vallás kereteivel, de nem vallástalan. Legalapvetőbb talán, hogy nemcsak a test, az érzelmi viszonyulások, de a vallási meggyőződés, istenhit is fordulóponthoz érkezik – sokszor leomlik – hogy újjáépülhessen meggyőződése. Mindezt J. Westerhoff négy lépcsőben írja le:
1. másoknál megélt hit,
2. együvé tartozási érzés,
3. kereső hit,
4. személyes hit.
3.) A szociális környezet, a család válsága
„A Biblia központi helyet tulajdonít a családnak. A család jóval korábban létezett, mint az egyház, és fontossága, mint alapvető egységé az egész Ószövetségben nyomon követhető. Az Újszövetségben pedig a családok képezik a gyülekezet építőköveit.” Ezt kiegészítve, amikor a társadalom sejtjéről, a családról beszélünk, – a biblikusság mellett – tesszük azért, mert a legszűkebb és legmeghatározóbb háttérnek tekintjük a tinédzserek életében, és mert a gyermeket elsődlegesen a család szocializálja.
Hol húzódik a probléma a családokban?
A probléma adódik először is a már említett én-keresés, elszakadás szükségszerűségéből, az anyáról, apáról való érzelmi leválás elengedhetetlen harcából.
Másodszor magának a családnak a válságából, amelynek kialakulása ugyan független a serdülő ifjútól, mégis a lefolyásnak, mint a család tagja maga is részesévé válik. Manapság elmondható, hogy a család nem hogy könnyítené, még nehezebbé teszi a fiatalok amúgy is válságos életét. A társadalmi problémákat is a család tünetein keresztül vizsgálhatjuk, hiszen „Egy több ezer éves bölcsesség szerint ’… az ifjú jobban hasonlít korára mint apjára’.”
Hol van a családok felelőssége a serdülők életében?
Hitbeli vákuum az, amiben nevelkedik a gyermek, mert már a szülők is abból érkeztek. Éppen ezért beszélnünk kell a család fő feladatának válságáról, mely a nevelésben összpontosul.
A katechézissel szemben sok esetben háromszoros hatóereje is lehet a családnak. Azonban számos akadálya van annak, hogy ez a jótékony nevelői hatás érvényre jusson. Ilyenek például az urbanizáció, a távoli munkalehetőségek, a nem vérszerinti szülők, a torz gyermekszeretet, vagy épp a gyermekellenesség. Sérült a családon belüli kapcsolatok rendszere is.
A családok sem az ötödik parancsolat, sem az Isten szövetségkötése sémájának, sem a Krisztus új parancsolatának nem tud megfelelni. A családon belüli kapcsolatok romlása legtöbb esetben a férfi és a nő között jelentkezve terjed tovább a gyermekekre. Ezért nem tud segíteni, felkészíteni a másokhoz való viszonyban. A másik gócpont a hibás értékrend-adás, mert a családok már nem tükrözik, vallják Isten gondviselő hatalmát. A család ünnepei, ami szintén sokban segíthetné az életbe lépő fiatalt, manapság egyre inkább ‘kimegy a divatból’.
Számos szülő válik negatív eszközzé a vallásos nevelés tekintetében. Ennek számos megnyilvánulásai közül említsünk néhányat: hanyagság, lustasága nevelés terén; minden fontosabb, mint a lelki nevelés; fösvénység (a szülő igyekszik hasznot húzni a gyerekből); gyengeség, erélytelen magatartás; önelégültség; türelmetlenség; szeretetlenség; és végül maga a hitetlenség, amiből javarészt a többi is adódik.
Lelkigondozó megfontolások:
A nevelés szempontjából négy alaptípust különböztethetünk meg, melynek felismerése továbbvezethet bennünket egy-egy fiatal serdülő lelkigondozásában.
1. Vannak szülők, akik a hangulataik alapján nevelnek (demokratikus), megalapozva ezzel a következetlen nevelést, ami félő, hogy Istent is ilyen bizonytalanul tünteti fel.
2. Mások görcsösen ragaszkodnak a neveléstudományokhoz (autoriter nevelés), a gyermeklélektan legújabb kutatásaihoz, de általánosítanak, és nem veszik figyelembe a gyerek egyedi voltát. Az így nevelkedett csemete Istenben sok esetben csak törvényt és szabályok sokaságát lát majd.
3. Megint mások a tekintély nélküli (megengedő) nevelés hívei. Az ilyen családban felnőtt serdülőnek tulajdonképpen mindegy is lesz, hogy az igazi Istent találta-e meg. A fő, hogy végre van valami, ami értelmet adjon életének.
4. Végül, azok a családok, amelyekben az anyagiak meghatározóak voltak, és amelyek ráadásul ezt még valamiféle ideológiával is felruházzák, szintén nem adnak helyes Isten-képet a fiataloknak. Isten legfeljebb egy jótékony segítségforrás a szükség idején, de csak ha mi is akarjuk.
További modernkori problémák a családokban:
A családot felépítése szempontjából vizsgálva szintén szomorú tényekhez jutunk. Hazánkban rengeteg a válás: minden második házasság ma válásba torkollik, számtalan csonka családot hagyva maga után. S ha a házasságok másik fele nem is bomlik fel formálisan, de gyakorlatilag mégsem nevezhető házasságnak már. Gyakori, hogy a felek ‘páros magányban’ töltik napjaikat, ami nélkülözi az utódok számára nélkülözhetetlen meleg családi légkört. Természetesen vannak olyan családok is, ahol a felek mondhatni ‘egész jól kijönnek egymással’, de nem törődnek a gyerekekkel, így azok ‘családban élő árvák’ lesznek.
A válság fő oka azonban nem a család intézménye („…nem rossz együttélési forma. Jobbat még nem találtak ki…”), hanem a család bűn alá rekesztettsége. Így az már nem tölti be Istentől rendelt küldetését sem a házasfelek sem az utódok szempontjából.
A serdülő tehát különféle válságoknak van kitéve ebben az életkorban. Nem csak belső harcok, de külső félelem is gyötri életét. Van azonban egy fontos tény, amit tudnunk kell még róla. Ennek kulcsa ez a mondat lehet: „A válság megoldása a váltság”.
2. Értékes, Isten által megváltott, elhívott ifjú ember
Amikor az emberről beszélünk, akkor minden esetben mint Isten teremtményét említjük. Ebből a 8. Zsoltár viszonylatában azonban mindenkor hangsúlyos az imago Dei, az istenképűség. „… csak teremtmény a világban, ugyanakkor azonban rendkívüli küldetésre alkotott teremtmény.
S ez a küldetés nem más mint a királyi uralom, amely az angyaloktól is megkülönbözteti az embert. De az Isten felé is küldetése van: Isten tisztelete, szolgálata. Ezt Isten pedig szövetségével pecsételte meg, amit a bűn csorbított és tett lehetetlenné.
Kiválasztottság:
Mint Isten alkotása, azonban még bűnös állapotában is része van a megelőző kegyelemben, amely megtarthatja a megtérésre is. Így megy Isten az ember elé kitárt karral, felemelt kézzel, és így keresi a serdülő életét is. Ez már önmagában is érték, s csak bővül Krisztus áldozatával: „Minden hívő lélek érzi és tudja, hogy Krisztus áldozatának megmérhetetlen az értéké, mert hiszen egyetlenegy és tökéletes volt Isten váltságtervében…”
Megváltottság:
Nagyon fontos tehát ennek a fényében látnunk minden egyes fiatalt, hisz ez adja igazi értékéküket: Jézus értük is elvégezte a megváltás művét. Krisztust érnek a Mennyei Atya szemében, „Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta…” Ahogy a Heilderbergi kátéban is együtt mondjuk: „…testestől – lelkestől nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok, aki az Ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett…”
Elhívottság:
A megváltás következtében született új ember elhívottá is válik, s akárcsak a bűneset előtt, feladatot kap. Az első, amely kollektív jól megjelenik Pál kérésében: „Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket, élő szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket. És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok , mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” Ennek betöltéséhez a fiatalnak előbb szükséges, hogy „Jézus Krisztusban Isten kiválasztott gyermekének tekintse magát,” és tudatában legyen mennyei polgárjogának.
Egyediség:
Továbbá: „… egy Isten van, de minden emberből is csak egyetlen egy van… Akárhány milliárd ember él a földön – mindenki egyedi módon és egyedülállóan egyetlen. Más emberrel pótolható ugyan, de ki nem cserélhető… A teremtés egyik csodája ez, és külön-külön minden ember méltósága. Az, hogy ő valóban ‘Valaki’.”
Ezt éppúgy mint a bűnösséget Isten igéjéből hallhatjuk meg igazán, és szükségszerű tény, hogy „Az előbbi elszomorítja és kétségbe ejti, az utóbbi megvigasztalja, és felemeli.” az embert.
Csak ezzel a ’felemelő vigasztalással’ elpecsételt válsághelyzet az, amiből kiindulhatunk. A kettő egymást kiegészítve, egymásból szükségszerűen következve érvényes az ifjúra. A mi feladatunk tehát a serdülő és magunk számára is újra meg újra tudatosítani, az ÉLET választásának páratlan lehetőségét.
Valamint ne felejtsük el a szeretetünk beváltani empátiára, empátiára, empátiára!
Vélemény, hozzászólás?