A szellemi vezetés alapelvei Pál üdvözlései alapján

Sam¹ ült, és bámulta a kávés csészéje fenekét. Arckifejezése azt árulta el számomra, hogy szolgálati tapasztalatai fájdalmasan rosszak. Fájdalmát az okozta, hogy eleinte ígéretesnek tűnő pásztori munkájában nagy problémák léptek fel. Eleinte még a hatvan, sőt hetven órás munkahét sem tudta letörni lelkesedését. Hihetetlen volt számára, hogy a szolgálatért még fizetést is kaphat. Mindezek ellenére – bár elsődleges feladata az volt, hogy az ifjúsági pásztori teendőket ellássa – a vezető pásztor fokozatosan egyre több felelősséget helyezett a vállára. Minden egyes új feladatnak örömteli szorgalommal látott neki. Sam kiváltképp élvezte, mikor néha-néha prédikálhatott vasárnap esténként a vezető pásztor távollétekor. Úgy tűnt, az embereknek tetszik a prédikációja és ez megerősítette őt.

Egy évnyi munka után Sam azt érzékelte, hogy a vezető pásztor hidegen és mereven reagál felé mindenre beszélgetéseik során. Egyre kritikusabbá vált Sam szolgálatának minden apró részletével szemben. Ekkor Sam belefogott, hogy mindenben meg tudjon felelni a vezető pásztornak, de nem volt változás. Kevesebb, mint két év leforgása után a pásztor Sam tudomására hozta, hogy újrastrukturálás és pénzügyi okok miatt meg kell válnia tőle. Hanghordozása elárulta, hogy az említett okok mögött valami más rejlik. Sam könnyes szemekkel sétált ki a pásztor irodájából.

Meg sem tudom számolni, milyen gyakran hallottam hasonló történeteket húszéves főiskolai és szemináriumi tanári pályám alatt. Sam története nyilvánvalóan egyoldalú. Mégis, előtérbe hozza a pásztor és a csapata közti kapcsolatok mögött húzódó súlyos problémákat valamint azok hihetetlenül összetett jellegét.

Néhány évvel ezelőtt elkezdtem tanulmányozni a szellemi vezetés alapelveit az Újszövetségben és felkeltették figyelmemet Pál írásai. Pontosabban, érdeklődésem középpontjába került az, ahogyan Pál bánt munkatársaival. Tanulmányom kiindulópontja egy olyan Igerész lett, melyre többen a legkevésbé gondolnának: a Római levél végén található üdvözletek.

Meglehetősen furcsa, de a Római levélben Pál egy olyan gyülekezethez szól, amelyet ő maga se nem alapított, se nem látogatott. Ehhez képest a Róma 16:1-16 huszonhét személyről tesz említést név szerint. Valószínű, hogy Pál missziós utazásai során találkozott ezekkel az emberekkel, akik Rómába költöztek. Néhányan valószínűleg olyan megtért hívők voltak, akiket Pál személyesen tanítványozott és képzett ki a szolgálatra. Mivel apostol volt, Pál szellemi vezetőjévé vált azoknak a gyülekezeteknek, amelyeket megalapított, illetve azoknak az embereknek, akiket kiképzett. Közelebbi vizsgálódás során megfigyelhetjük, Pál hogyan kezelte kapcsolatait beosztottaival – vagyis olyan hívőkkel, akik nem voltak apostoltársai.

A páli dicséret és elismerés

Pál gyors volt a dicséretre, és ezt szabadon tette. Figyeljük meg, milyen gyakorta látható ez nála. Fébe nem csak Pál segítője és „szolgája” ² volt, hanem többeké is a gyülekezetben (Róma 16:2).³ Priszcilla és Akvila „saját fejüket kockáztatták” Pálért (16:3-4). Trüfaináról és Trüfószáról úgy beszél, mint akik „fáradoznak az Úrért” (16:12).  Úgy tűnik, Pál mindent megtesz azért, hogy beosztottai tudomására hozza, mennyire megbecsüli és elismeri dicséretes munkájukat.⁴

Pál az egyenlőségre helyezte a hangsúlyt

Pál gyakran utalt beosztottaira úgy, mint vele egyenlőkre. Ezt a görög nyelvben használatos a „szün” (együtt vkivel) elöljáróval fejezte ki. Krisztusban való „munkatársai” voltak (Róma 16:3,9, vö. 21). Andronikosz és Juniász Pál „fogolytársai” voltak az evangélium ügyéért. (7. vers) Ami itt megfigyelhető, az a szemlélet, melyet Pál végig megőriz az írásaiban. Titusz Pál „társa” (koinonosz, vagyis osztozó társ) az evangélium munkájában. (2Kor. 8:23) Epafroditusz nem csak Pál „testvére” volt, de „bajtársa” is (Fil. 2:25). Míg Timóteus Pál szellemi „igaz hitben való fia” (1Tim. 1:2) és „szeretett fia” (2Tim. 1:2) volt, mindig is egyenlőnek tekintette őt magával és „Isten munkatársának” nevezte „a Krisztus evangéliumának hirdetésében” (1Thessz. 3:2).

Pál leveleinek aprólékos vizsgálata figyelemre méltó felfedezésre vezet. Pál nem beosztottakként kezelte beosztottait. Munkatársai és szolgatársai voltak ők az Úrban. Pál nem fektetett hangsúlyt apostoli elhívatására, pozíciójára és tekintélyére, amikor azokkal ápolta a kapcsolatot, akik felé apostolként szolgált.⁵ Pál megértette, mit jelent apostoli tekintélye, de nem emlegette, kivéve, amikor ez szükségessé vált olyan gyülekezetek vagy csoportok esetében, akik ellenkeztek az Úr munkájával vagy azt veszélynek tették ki. ⁶ Szinte azt is mondhatjuk, hogy Pál vonakodott attól, hogy apostoli tekintélyét fegyelmezési célokra használja. Mikor a problémás Korinthusiakat⁷ fedte meg, még akkor is emlékeztette őket: „Azért írom ezeket távollétemben, hogy ottlétemkor ne kelljen keményen bánnom veletek aszerint a hatalom szerint, amelyet az Úr nekem építésre, és nem rombolásra adott.” (2Kor. 13:10).

Pál ismerte beosztottjait

A Róma 16. üdvözlései egyértelműen arról árulkodnak, hogy Pál személyesen ismerte ezeket az embereket. Ahogy egy régi mondás is mondja, „Nincs édesebb hang egy ember számára, mint az, hogy saját nevét hallja meg.” Pál nem csak nevükön nevezte őket, de többükkel közeli kapcsolatban is volt. Pál „szeretett”⁸ testvéreinek nevezhette Epainetoszt, Ampliátuszt és Perziszt. (Róma 16:5,8,12). Ezek mellett, elég jól ismerte őket ahhoz is, hogy egyenként megdicsérje őket.

Máshol Pál elmondhatja, hogy nincs mellette hozzá hasonló lelkületű, aki olyan őszintén törődne a Filippibeliekért, mint Timóteus. (Philippians 2:20). Tükhikoszt „az Úrban szeretett testvérnek és hű diakónusnak” nevezi (Ef. 6:21). Beszél Epafrász állhatatos imaéletéről (Kol. 4:12) és Titusz buzgóságáról (2Kor. 8:17), szorgalmáról és arról, hogy alkalmassága mindenben megpróbáltatott (2Kor. 8:22). Pál szemtanúja volt hűséges szolgálatuknak, és képes volt dicséreteit az Úr munkájában való fáradozásuk és erősségeik fényében megfogalmazni.

A szellemi vezetés alapelvei

A fenti elemzés semmilyen úttörő teológiával nem szolgál, csupán a páli szellemi vezetés alapelvei alapján próbál néhány gyakorlati tanácsot adni arra nézve, hogyan bánjunk beosztottainkkal. Olyan alapelvek ezek, amelyeket gyakran szem elől tévesztünk, és melyeket nem szabad elfelejteni.

1. A bölcs szellemi vezető gondozza beosztottjait és azon fáradozik, hogy közeli kapcsolatba kerüljön velük

A vezetés akkor lehet nagyon hatékony, ha szeretetteljes és bizalomra épülő kapcsolatok keretei közt zajlik. Bár Pál tudomásul vette, hogy joga van ahhoz, hogy apostoli tekintélyét használja, mikor a thesszalonikaiakat intette, mégis szülői szeretetére és aggodalmaira hívta fel figyelmüket, mivel szellemi gyermekeinek számítottak. (1Thessz. 2:7,8; vö. 1Kor. 4:15). A vezető pásztor elhívása a vezetés, de ha nem ismeri személyesen saját embereit, akkor vezetése csorbát fog szenvedni. A páli vezetés mély elkötelezettséget követel a kapcsolatokra és személyes tanácsadásra nézve.

2. A bölcs szellemi vezető pozitív visszacsatolást ad, és nyilvánosan megdicséri beosztottjait

Az őszintén kifejezett⁹ nyilvános dicséret és a személyes megerősítés a beosztottak felé való jóakaratot erősíti, amiből tanulnak, és melyen keresztül motivációt nyernek. Ez nem csak bizalmat épít a beosztottakban, de segít is nekik hitelessé válni a gyülekezetben. Mindezek mellett, a nyilvános dicséret egy fontos értéket kommunikál a gyülekezet felé – a Test tagjaira a Testen belül szükség van, és ott kell őket nyilvánosan megbecsülni és értékelni, amiért a Testért használják ajándékaikat.

3. A bölcs szellemi vezető azon fáradozik, hogy csapat felfogásban történjék a vezetés, mely a csapattagok közti egyenlőséget hirdeti

Pál szellemi tekintéllyel kapcsolatos látásmódja, valamint az, ahogyan az egyházat a Krisztus Testeként tekintette, formálta a szellemi vezetéssel kapcsolatos gondolatait. Pál szellemi tekintéllyel kapcsolatos látásmódja Jézus tanításaira emlékeztet, amikor az Isten országáról beszélt, melyben a tekintély a mások szolgálatára adatik (Márk 10:42–45). A nagy felelősség nagyobb tekintélyt követel meg. A tekintély nem a hivatali szolgálatból ered, hanem a funkcionális felelősségből, mely a hivatali szolgálatra lett bízva.

Pál szemlélete arra nézve, hogy az egyház a Krisztus Teste, saját, a Test tagjainak szerves egységével és az egymástól való függéssel kapcsolatos tanításaiból fejlődött ki (1Kor. 12:12–27). Isten tervében az van, hogy a Test minden tagja fontos és szükséges a Test teljes céljához és működéséhez. Ezért, nincs helye az alacsony- vagy magasabb rendű szerepekben való gondolkodásnak. (1Kor 12:15–25). Ez magyarázatot ad arra, hogy Pál miért foglalkozott a Korinthusiak versengésével, amikor Pálhoz, Apollóshoz vagy Kéfáshoz tartozónak tartották magukat. (1Kor. 1:12; 3:4–6,22; 4:6). Az ilyen megkülönböztetések és próbálkozások, melyek felemelnek egy embert a másik fölé, nem veszik számításba, hogy a tagok funkciójuk szerint különbözhetnek, mégis mindnek egyedi célja van, és mindannyian egymás munkatársai az Isten munkájában egészen a végig (1Kor. 3:8-9).

Létezik egy velejáró dialektika a tekintélyelvű struktúrák és a Test egyenlőségre alapuló elgondolása közt, amelyről Pál tanít. A felügyelet nélkül hagyott hierarchia aláaknázza a kollegalitást. Az egyházi struktúra vagy egyházigazgatás, amely státusz-, pozíció- és tekintélyi hierarchiát kommunikál, aláássa az egyenlő munkatársakból álló szolgálati csoportok kialakulását. Akik ilyen struktúrát örököltek elődeiktől, átgondolhatják, hogy változtathatnának vagy módosíthatnának a szabályokon, eljárásokon és bevett gyakorlatokon, melyek így képesek csillapítani a hierarchia okozta feszültségeket, és melyek előremozdítják az együttműködés és a kollegalitás, valamint a csapat szellem kialakulását.

Ezek olyan említésre méltó alapelvek a szellemi vezetésre nézve, melyeket Pál apostoltól tanulhatunk. Az, hogy ezeket pontosan miként érdemes alkalmazni, legjobb, ha gyakorló pásztorok döntik el maguk. Mindazonáltal, azok számára, akik a Szentírás útmutatását kívánják követni, ezek olyan alapelvek, melyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Jegyzetek

1. A szolgálati történet igaz történetre alapszik. A neveket és a részleteket megváltoztattam a szereplő személyek védelmében.
2. A görög szó itt a diakonon. Bár hordozza a szolga vagy szolgáló jelentést is, utalhat presbiterre is az egyházon belül. Pál ebben a jelentésében használja a szót öt alkalommal is: Filippi 1:1; 1Timóteus 3:8,10,12,13.
3. NASB fordítás szerint az eredetiben.
4. Ez Pál egy bevett gyakorlata, melyről levelei bőségesen tanúskodnak is. Példaként érdemes fellapozni: 2Kor. 8:16–23 (Titusz); Filippi 2:19–21 (Timóteus); Filippi 2:25 (Epafroditusz); Efézus 6:21 (Tikikusz); Kolossé 4:9 (Onézimusz); Kolossé 4:10 (Arisztarkosz); Kolossé 4:12 (Epafász); és Kolossé 4:14 (Lukács).
5. Pál magába szívta az Isten országának szellemiségét, melyet egyenesen az Úr tanításaiból kapott. „Tudjátok, hogy a népek fejedelmei uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen: hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok. Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Máté 20:25–28).
6. Lásd 1Korinthus 4:15; 2Korinthus 10:8; 1Thesszalonika 2:6; 4:1; Titusz 2:15.
7. Lásd 2Korinthus 2:3,4,9; 7:12. Az itt említett „könnyek közt írt levél” nem az 1Korinthus, hanem egyike Pál „hiányzó” leveleinek, melyeket a korinthusiaknak írt. Lásd még 1Korinthus 5:9. Pál inkább utal úgy rájuk, mint szellemi atyjuk vagy szülejük. (1Korinthus 4:15; 1Thesszalonika 2:7,8).
8. Egy másik helyes fordítás lehetne még az „általam szeretett”.
9. Vannak vezető pásztorok, akik annyira ömlengve tudják dicsérni beosztottjaikat, hogy az már semmilyen szempontból sem felel meg a valóságnak. Ha ilyesmi történik, a dicséret bizonytalannak fog tűnni, és elveszti hitelességét, valamint pozitív hatását. Figyeljük meg, hogy Pál kommentár és dicséret nélkül is megemlít embereket az üdvözléseiben. (Róma 16:15,16, vö. Démással a Kol. 4:17-ben). Pál nem érzi azt a kényszert, hogy mindenkit dicsérnie kéne, csupán azokat, akikről jól tudja, hogy arra érdemesek.

James D. Hernando, Ph.D., az Újszövetség professzora az Assemblies of God Teológiai Szemináriumán, Springfieldben, Missouri államban.