A „Küzdeni vagy elfutni” vészreakcióval ellentétben: rátermettség
{Fight, Flight or Mastery}
[Az angol szakirodalomból átvett kifejezések egyre jobban terjednek a hazai szociálpszichológia, mentálhigiénia, kommunikáció szóhasználatában is. A már gyakran használatos Mastery szót azonban nehéz lefordítani, értelmét visszaadni. Jelenti a felkészültséggel, bölcsességgel, emberismerettel és önuralommal teljes képességet, amellyel egy krízishelyzetet „mesteri módon” uralunk, azon felülkerekedünk. Nem leigázásról, legyőzésről, harcról van szó abban az értelemben, hogy erőszakkal érünk el valamit – sokkal inkább a magunk „gyötréséről és harcáról”, hogy egy ügyet megfelelő módon, krisztusi lelkülettel vigyük véghez vagy oldjuk meg.]
Talán hallottál már arról a reakcióról, amivel az emberek és az állatok a vészhelyzetre reagálnak. A „Küzdj, vagy fuss” reakció esetén a vér a kézbe és a lábba áramlik, az agyból, hatalmas adrenalin lökés és más hormonok szabadulnak fel. Működésbe lép az agy gyors reakcióközpontja, aminek következtében vagy rárohansz az emberekre, küzdesz, vagy elszaladsz. Magyarul: „kiég a biztosíték”, és zsigeri és ösztönszerű módon cselekszel. Ez nem feltétlen rossz dolog, ha például egy támadó rinocérosz elől menekülsz. A gyors reakció jó lehet. De az életben ilyen provokáló lehet egy csípős megjegyzés vagy személyedet ért sértés a hivatalban, ami válaszreakciót indít el. Már a veszély érzete elég ahhoz, hogy elindítsa azt a kémiai folyamatot, amit „küzdj, vagy fuss” reakcióként ismerünk. Egy kis incidens élet-halál kérdésévé válhat.
A veszélyérzet és az adrenalin-lökés úgy késztethet cselekvésre, hogy nem gondoljuk át reakciónkat. Van úgy, hogy a megriadt emberek lelövik családtagjaikat, azt gondolván, hogy betörők, vagy katonák egyenesen saját társaikra lőnek a gyors mozgás miatt pontatlanság következtében. A „küzdj, vagy fuss” válasz feledteti a bölcsességre, szabad és kiegyensúlyozott erkölcsi választásra való képességünket, és egyértelműen nem arra késztet, amelyen a keresztény jellem, jó ítélőképesség vagy igazságosság felépül. Az Egyház – balszerencséjére – vagy a „fuss” felelet irányába hajlik, amilyen például a pietizmus, monaszticizmus vagy összeesküvés-elméletek, vagy a „küzdj” felelet felé, amilyen például a szónoklatos prédikációk, amikor az igazságtalan világgal száll szembe. Van azonban más lehetőség is – ez a személyes irányítás, a „dolgok kézben tartása”, a kezdeményezés magunkhoz ragadása.
Mastery : úrrá lenni a helyzet felett , irányítani az eseményeket
A „küzdj vagy fuss” válasz helyett egy másik lehetőség uralni a helyzetet. Ezt mutatta meg Jézus minden helyzetben. Erre Ő a példa. Sem nem küzdött a katonákkal, akik letartóztatták, sem nem menekült előlük, hanem egész pere alatt csodálatos önuralomról tett bizonyságot. Életének egy pontján sem adta a „küzdj vagy fuss” adrenalinnal teli pánik jelét. Tettei hatalommal teljesek, erősek, bölcsek és lelkiek voltak. Szent Lélekkel beteljesedett értelme uralkodott teste és ösztönei fölött. Az evangéliumok feljegyzik, hogy ez adott neki erőt, tartást és olyan tekintélyt. A következő versek is azt mutatják, hogy hogyan látta saját hatalmát, amit a helyzet uralására használt. (Máté 7:29, 8:9, 21:23-27, 28:18-20, Márk 1:27, Lukács 4:32, 9:1, 10:19, János 5:27, 12:49, 14:10, 16:13, 17:2).
Jézus még akkor sem győzetett le, amikor személyesen csapott össze a Gonosszal. A pusztai kísértés alatt szemtől-szembe, egy hihetetlenül intenzív harcban találkozott vele. A Gonosz le akarta győzni, maga volt a testet öltött rosszindulat, a csábító, a kísértő. Rossz döntésre akarta Jézust rávenni. Jézus nem menekült el előle, s nem is küzdött vele. Ura volt a helyzetnek, ellenállt a kísértésnek és hatalmát használta fel, hogy kezelje a problémát. Nyugodtan állta a sarat a színtiszta gonosz ellen. Nem küzdött és nem futott. Nem mondott agresszív beszédet a Sátán ellen. Nem volt vitriolos szóáradat. Helyette az Igén alapuló isteni hatalommal győzte le a Sátánt. Uralta a helyzetet.
Jézus pusztai példája mutatja, hogy még akkor is, ha egy helyzetet nagyon gonosznak gondolunk, és az veszélyezteti egészségünket, identitásunkat, és sikerünket (ahogy ez a pusztában történt), nem kell kiborulni és „felvenni a kesztyűt”. Nem is kell cókmókunkat felkapni és elszaladni. Csak nyugodtan és erővel a bibliai igazság és Isten hatalma alá tenni. Úgy szeretnénk tenni dolgainkat az életben, ahogy Jézus tette Izráelben, szembenézni velük és helytállni a feszültségekkel teljes és fenyegető helyzetekben. A társadalmi igazságossággal kapcsolatban például ez azt jelenti: „Hogy tudom kezelni ezt a helyzetet?” Nem pedig azt: „Hogy küzdjek meg ezzel a helyzettel?”. Amikor az Egyház úgy dönt, hogy spirituális tekintélyével él inkább, mint a visszaütéssel, akkor a legerősebb. A különbség gyakran hajszálnyi. Amikor ezt mondják: „Isten azt mondja, hogy ez rossz”, lehet meggyőző, találhat befogadó hallgatóságra, de lehet félelmet keltő és erőszakos is. Az Egyháznak hittel, hatalommal és tekintéllyel kell szólnia.
Amikor a helyzet uralásáról beszélek, az nem bűnnélküli tökéletességet jelent. Az uralom inkább kombinációja a hitnek, bátorságnak, döntésképességnek és kiegyensúlyozottságnak. Lelkierőt, higgadtságot és képességet jelent minden helyzetben. Azt kérdezi meg: hogyan tudunk úrrá lenni minden fenyegetésen és kudarcon kegyelemmel, erővel és tartással? Hogyan tudunk végigvinni egy rettenetesen igazságtalan ügyet anélkül, hogy elveszítsük hidegvérünket? Hogyan tudunk megbocsátani azoknak, akik keresztre feszítettek minket? Ezek a reakciók a tökéletes élet legnagyobb eredményei. Ezek azok a tulajdonságok, amik Jézust Isten ártatlan Bárányává tették.
De a kozmikustól most forduljunk a komikus felé, és lássuk az én próbálkozásaimat a golffal. Az egyik barátom évenként néha elvonszol egy golfkurzusra. Ha a labda durván ér földet – ahogy ez gyakran megesik – háromféle módon reflektálhatok: „küzdeni, futni” vagy kezelni.
Levertté válok a nehézségek miatt, tovább játszom és kifizetem a büntetést – ez a futás. Üthetek vadul minden erőmmel, próbálkozhatok és ezzel mindent tönkreteszek – ez a küzdés válasz. Vagy előhívhatom jelentős golf-tudásomat, gondosan koncentrálhatok, szememet a labdán tartva, vizualizálva a csodálatos röppályát, amit majd leír, és jó érintéssel kihozhatom onnan. Ez a helyzet mesteri kezelése, ugyanakkor a legbonyolultabb is, és ezért ezt a legnehezebb véghezvinni. Ritkán sikerül, de ezt szeretném alkalmazni és ebben megerősödni. Igazában véve nincs is más választási lehetőség, mert a másik kettő balsikerre van ítélve. Úrrá lenni: ez a legnehezebb választás, de az egyetlen, ami vezet valahová – és ez az értelemtől/akarattól/gondolkodásmódtól függ.
Az ész/értelem
Néhány sorban szeretném megmutatni, mit értek „ész” alatt, mielőtt túl messzire mennénk, és összezavarodnánk. Nem egyéni gondolatokat értek alatta, nem is intellektuális tevékenységet, vagy szellemi fogalmak gyűjteményét. Számomra az egyén teljes szellemi szerkezetét jelenti. Így a szó használható a „céltudatos”, egyetlen célt szem előtt tartó, „széles látókörű” kifejezésére. Ebben az értelemben a tudatosság egy belső állapota, amelynek bizonyos tulajdonságai vannak. Az értelmet a hívő ember ellenőrizheti és összpontosíthatja. Pál arra kér, hogy helyezzük értelmünket különböző dolgokra, mint például a Szentlélek, az „odafelvalók”, és törekedjünk az érettségre. Így az értelem valami, amit Istenre tudunk összpontosítani. Azoknak, akik szeretik a görög nyelvet, nézze át: a phren szó rokona a phroneo, phronema és phronesis, phronimos-nak. Így az értelem teljes öntudatunknak és tudatosságunknak az a része, amelyet képesek vagyunk irányítani. Ebbe nem tartoznak bele az álmok és a tudatalatti. Az utóbbi tágabb értelemben része a tudatunknak, de nem abban értelemben, ahogy itt használjuk, mert valóságos kontrollunk nincs felette, és nem tudjuk fegyelmezni, sem pedig hatni rá. Így azt sem nevezhetjük értelemnek, amikor gondolataink csapongnak ábrándozás, vagy TV- nézés közben. Ilyenkor mondjuk, hogy „kikapcsolt, miközben filmet nézett” /se látott, se hallott/. Öntudata inaktív volt, elaludt. Az ész akkor lép működésbe, amikor gondolkodik. Az ész az, ami befogadja az ismereteket, gondolkodik rajtuk, és dönt a tettekről. Az értelem része a tudatnak, amit felügyelni és használni lehet, és amely szoros kapcsolatban áll „valódi éneddel”.
Tudatosságunknak az ész az egyetlen olyan része, amelyet ellenőrizni tudunk, és ezért nagy jelentőséggel bír. Nem arra gondolok, hogy mindnyájan eszesek/okosak vagyunk, ha ezt vagy azt csináljuk, vagy hogy az ész felsőbbrendű, hanem csak része az egésznek, amit irányít. Olyan, mint a kormány a hajóhídon, ami a lapátot irányítja. A navigátor megtervezi, és a hajó irányát a kapitány kormánya határozza meg. A kormánykerék csak része a hajónak, amit egy irányba vagy egy cselekvésre lehet fókuszálni. A motor bárhová elhajtja a hajót, a teher/rakomány teszi a dolgát, a légkondicionáló elviselhetővé teszi a kormányzást, de a kormánykerék, hozzákötve a lapáthoz, megtartja a pontos irányt és célt, és eldönti, melyik kikötőbe menjen a hajó, ha esetleg hajótörés következik be. Az értelem az az részünk, amelyet mi kormányozhatunk, és amellyel megszerkeszthetjük életutunkat. Az egyetlen bennünk, amelyik képes erre. Ezért döntő jelentőségű.
Szeretnünk kell Istent teljes valónkból – értelem, lélek, szív és erő -, és mindezek fontosak is, de az ész az, ami irányítja a lelket vagy a gondolkodást, energiánkat és erőnket Istenre és céljaira. Ez az a kritikus pont, ahol a döntések megszületnek, és az iránya eldől. Ez ragadhatja meg a kegyelmet, az igazságot, és rajta keresztül tudjuk cselekedni az igazságosságot itt a földön, mint Krisztus uralkodótársai.
A phren szócsaládban az értelem általában bölcsességet és belátást jelent, különösen az igazakét (Lukács 1:17, Efézus 1:8). Ezt az értelmet különböző célokra lehet használni. Amikor Jézus megszidta Pétert, azt mondta, hogy „nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint” (Máté 16:23, Márk 8:33). A törvényeskedő rómaiak kukacoskodását az ételről és italról a görögben szó szerint „törvény-lelkü” szóval fejezi ki. (Róma 14:1-6). Lehet a testre is, a lélekre is alkalmazni. (Róma 8:5-6), odafelvaló dolgokra (Kolossé 3:2), vagy földiekre (Filippi 2:19) – ami Pált sírásra késztette. A Lélek megújító hatalmának és a Vele való teljességnek köszönhetően még „Krisztus értelmét” is bírhatjuk (1Korinthus 2:14-16), és ha alázatos szolgák vagyunk, értelmünkben, gondolkodásunkban is olyanok vagyunk, mint Krisztus (Filippi 2:5). Másrészt, lehetünk gyermeki lelkületűek (1Korinthus 13:11;14:20). Az értelemben való egység fontos, és a keresztényeknek azonos és hasonló értelműeknek kell lenniük. (Róma 12:16; 15:2; 2Korinthus 13:11). Ez a szócsalád vonatkozhat a gondoskodó, tiszta értelemre is, amely gondol másokra, egy törődő és mély/figyelmes emberre is. (Filippi 1:7, 4:10), bár az „értelem” szót ritkán használják ilyen összefüggésben.
Az Újszövetségből világos, hogy ilyen gondolkodásmóddal érjük el vágyainkat. Isten vagy az emberek érdeklődésére figyelhetünk, a Lélekre vagy a testre, a fenti vagy a földi dolgokra. Választhatunk, hogy alázatosak leszünk, másokkal hasonló gondolkodásúak, egyek és figyelmesek, – vagy választhatunk, hogy felfuvalkodottak, gyerekesek, civakodók, világiasak és testiek. Határoznunk kell, hogy előre haladunk, nemes és tárgyilagos értelemre törekedve, amely szereti a jogosságot és az igazságot, és a felülről való dolgokra figyel. Úgy kell edzeni értelmünket, mint egy versenylovat, alávetve magunkat Isten akaratának, gondolatainak és céljainak. Így kényszerítő tényező lehetünk a világ számára, hogy jó helyzetkezeléssel az Ő országába vezessük.
Az uralom és az akarat
A „mastery” /úrrá létel/ az összpontosított és fegyelmezett akarat következménye, amely a teljes személyt egy erőteljes és nagy tekintélyű etikának vagy éthosznak veti alá. A történelem folyamán mindenki, a Zen szerzetesektől kezdve a spártai katonákig és a szervezett kereskedőkig mind ismerték ezt. Az emberek úgy lettek kiválóak, hogy különféleképpen fegyelmezték magukat az íjászattól kezdve a víváson keresztül a filozófiáig. Ezért van az, hogy a versenysportok, míg önmagukban csak mindennapos dolgok, sok embert tettek jobbá. Egy bajnok tornász bukfencei önmagukban értelmetlennek tűnnek. Nem csökkentik az éhséget, és nem érintenek semmilyen nagy filozófiai kérdést. Nem a bukfenc az, ami a tornászt naggyá teszi, hanem az a fegyelem, amit belefektet. A sport kifejleszti és beleépíti a fegyelmet /uralmat/ és a szellemi erőt a sportolóba, úgy, hogy amikor vége a tornának, a jellem megmarad. A gyújtópontnak külső dolognak kell lennie. A tornásznak nem attól lesz önuralma, ha arra koncentrál, hanem ha a bukfencre összpontosít.
Az akarat tudatunknak az egyetlen olyan része, amelyet összpontosítani és irányítani tudunk, ezért segít egy helyzeten úrrá lenni. Dollármilliók ezt nem adják meg. Emberek, akik megnyerik a lottó főnyereményt, gyakran szegényen végzik, mert hiányzik belőlük a helyzet bölcs kezelése. A pénz nem teszi őket szakértővé. Egy erős test nem tesz mesterré, hacsak nincs bizonyos fizikai gyakorlás. Az atlétát legyőzheti az alkohol vagy a drogok. Az iskolázottság nem ad személyes képességet, hiszen sok művelt ember van, aki szűklátókörű és akaratgyenge. Az akaraterő sem adja meg a fölényt, mivel konokká, önfejűvé és merevvé tehet, képtelenné, hogy a változó helyzethez alkalmazkodjunk, és így eleve kudarchoz vezet. Még a vallás sem ad uralmat. Sok embert kötnek a kultuszok, a bűn, ami bálványimádáshoz és babonához vezet. Csak az alkalmazkodó, rugalmas, képzett, felkészült és fegyelmezett akarat vezet a helyzet feletti úrrá-lételhez.
Kérlek, ne érts félre. Nem vagyok a mentalista filozófiáknak, az elmetudománynak, keresztény tudományoknak vagy a mentális uralkodás gazdag kínálatának szószólója. Ezek csak fél-igazságok. Önmagában az akarat nem nagyon jelentős erő. Nincs képessége mennyet és poklot teremteni – ahogy Blake hitte. Isten teremtette az eget és a poklot. Az Ő teremtése a valóságos, nem a miénk. Az akarat nem teremti a világot, hanem képessé tesz bennünket, hogy nyugodtan és erővel haladjunk át rajta. Az akarat nem isten. Akkor működik a legjobban, amikor Istenen megnyugszik. Bibliai kifejezéssel szólva: a személyes és érzelmi uralom az Istenben nyugvó akarat eredménye, átitatva Igéjével és hatalmával. A saját erejére támaszkodó, magától működő akarat nem tudja produkálni azt a fajta uralmat, amit Jézus Krisztusban látunk. Ehhez többre van szükségünk a pozitív gondolkodásnál. Egyenes kapcsolatban kell lennünk Istennel, és akaratunkat, gondolatainkat elszántan Rá, a Lélekre, az odafelvalókra, Országára és annak igazságára kell helyeznünk.
A következetesen, gyakorlatiasan gondolkodó keresztény vezető (1.rész)
A következetesen, gyakorlatiasan gondolkodó keresztény vezető (2.rész)
A következetesen, gyakorlatiasan gondolkodó keresztény vezető (3.rész)
A következetesen, gyakorlatiasan gondolkodó keresztény vezető (4.rész)
Eredeti cikk: The Rational Pragmatic Christian Leader
Vélemény, hozzászólás?