A kamaszkor legfőbb problémái az elszakadás, új kapcsolatok kialakítása és az identitás kérdése. A kamaszkor teológiai elemzésekor kell vizsgálni mind azt a családot, amelyből a serdülők származnak, mind az átmenet idejét, mind pedig az újonnan létrejövő családot, vagy az egyedülállóságot. Minden ifjúsági vezető maga is ebben a folyamatban van, miközben irányítja azokat a fiatalokat, akiknek példára és oktatásra van szükségük identitásukat és kapcsolataikat illetően.
Az ortodox keresztények ismerik a legjobban a Szentháromság paradigmatikus természetét: – „Készítsünk embert a mi saját képmásunkra” a példa számunkra a földi kapcsolatok, közösségek, szervezetek létrehozásában.
Ezt nehéz nem észrevenni a teremtés történetében. A „Mi” istenség úgy teremtette a férfit és a nőt, hogy szent háromszögben legyen Istennel. Az örökkévaló egyensúly az Atya, Fiú és Szentlélek között eredetileg arra volt tervezve, hogy minden személyben (biblikusan: test, lélek és szellem), minden házasságban, minden közösségben és minden szervezetben visszatükröződjön. Isten nemcsak Háromság; a Szentháromság nélkülözhetetlen része minden emberi életnek és kapcsolatnak. Emberi életek, kapcsolatok, mindenfajta törekvések csak olyanok, mint egy kétlábú szék az Isteni támasz nélkül. A kilencvenes években, jobban mint valaha, kamaszok és fiatal házasok ilyen alapokra kell, hogy építkezzenek.
Egy korábbi feljegyzésben már volt szó arról, hogy ha egy gyermek elszakad a kultúrától, nem képes emberré válni (emberként viselkedni). A család az a kulturális intézmény, ahol a teremtő elrendelte az élet elkezdését. A gyengülő családi élet tehát nem csak a saját gyermekei életét, hanem az egész társadalom létét fenyegeti. Ez nem jelenti azt, hogy a család egy hagyományos minta szerint kell, hogy működjön. A bibliai alapszabályokat mindig a kultúrának megfelelően kell alkalmazni.
Még ha a Bibliában benne lenne is néhány konkrét példa (pl. egy családfenntartó, háztartásbeli családtag, nincs egyedül álló szülő), az ifjúsági vezetők nagyon sok olyan fiatallal kellene, hogy foglalkozzanak, akik ettől eltérő helyzetekből jönnek.
A hatvanas években a fiatalok úgy emlegették szüleiket, mint akik a legnagyobb befolyással voltak életükre. És valószínű, hogy ugyanezt a véleményt visszhangozták, amit az emberiség történelmének folyamán a legtöbb gyermek osztott. Tehát a nyolcvanas évek sok szempontból vízválasztónak tekinthető. Az elektromos tömegkommunikációs eszközök beáramlásának lehettünk szemtanúi. Egyikünk sem ismeri el azt a tényt, hogy a tömegkommunikációs eszközök milyen nagy hatással vannak ránk. Ez különösen igaz az öntudatos fiatalokra.
Amit újabban a legtöbb fiatal a legjelentősebb befolyásnak tart az életében, az a baráti kör, a kortárscsoport. Az a kérdés persze ily módon még mindig megválaszolatlanul marad, hogy „Ki az aki befolyásolja a baráti kört, a kortárs csoportot?”
A befolyások ereje a fiatalok életében nagyon fontos téma, de erről most nem szeretnék vitatkozni. A család, a barátok (néhány fiatalnak az utca), a tömegkommunikációs eszközök, az iskola vannak a fiatalokra legnagyobb hatással, függetlenül ezek sorrendjétől.
Mivel a család ilyen alapvető szerepet játszik a gyermekek nevelésében, így a fiataloknak el kell, hogy hagyják azt. Ez nem feltétlenül jelent megrázó vagy fájdalmas szakítást. De bizonyos értelemben a gyermek úgy nő fel, mint egy kis szülő, egy kis háromszögben, aminek a csúcsai az Anyuka, az Apuka és Én. Van aki számára ez a háromszög nem létezik; de mindenkinél fel kell egyszer bomoljon. Ezért annyira fontos az isteni kötelék.
A felnőttkor elérése magába foglalja:
1. Az identitás kialakulását
– Ki is vagyok én egyáltalán? (másokhoz viszonyítva)
– Mit is szeretnék végezni hivatásszerűen, életem hátralévő szakaszában?
2. A szülőktől való függetlenség elérését
– anyagilag
– érzelmileg
3. Az élethossziglani intim kapcsolatra és szülőségre való felkészülést.
Az „Apuka – Anyuka – Én”-ből a kamasznak meg kell találnia egy autonóm, független „Én”-t. Ez nem egyszerű. Saját maga úgy kell lássa önmagát, mint egy egészet, egy valódi személyt, olyan valakit, akinek megvannak a saját értékei és
véleményei, és képes saját döntéseket hozni. Ahhoz, hogy egészséges férfivá vagy nővé váljon, képes kell, hogy legyen arra, hogy „Apuka és Anyuka” legyen a saját maga számára. Sokan soha nem érik el az önbizalom és önfenntartás korát. Isten, Én és az embertársam alkotjuk a szeretet és megerősítés háromszögét. Hogyha még mindig Apukától és Anyukától függök, nem leszek képes sem adni, sem kapni azt a bizalmas szeretetet és valóságos megerősítést, amire nekem is és embertársaimnak is szüksége van.
A folyamatos elszakadás a szülői identitástól egyedi módon látható egy örökbefogadott gyermek sóvárgásában, aki arra vágyódik, hogy megismerje azt a biológiai realitást, amitől el kell, hogy szakadjon. „Én részben az örökbefogadó szülők alkotása vagyok, de nincs-e még mindig egy hiányzó építőelem az én felnőtt identitásommal kapcsolatban?
A lényeg az egészben az, hogy Isten terve szerint minden emberi lény egy olyan környezetben kellene, hogy fejlődjön, ahol védelemben és nevelésben részesül – ami olyan erős, hogy nehéz tőle elszakadni.
A Biblia elég sokat beszél határozottan vagy kevésbé érthetően a gyermekkorról és a felnőttkorról. A tradicionális társadalomban a gyermekekből asszonyok és férfiak lettek minden különösebb átmenet nélkül. Sokan közülünk tanultunk ifjúsági órákon a tizenéves Józsefről, Eszterről és Máriáról. De ők nem egy ifjúsági kultúrában nevelkedtek fel.
Ez nem jelenti azt, hogy Isten nem számolt a modern technológiai társadalommal – hogy a modernizáció Istent meglepetésszerűen érte. De hát akkor mi az értelme ennek a fontos, hosszúra nyúlt (sokszor igen nehéz) átmeneti kornak, amit kamaszkornak nevezünk? Hogyan tudnak a gyermekek gyakorlatra szert tenni a felnőtt személyiség, kapcsolatok, felelősség terén?
Úgy tűnik, hogy a megoldás a kortárs csoport. Sokakat ez váratlanul érint. Vajon a barátok által gyakorolt nyomás nem egy-e a hét halálos befolyás közül, ami a fiatalokat érinti? Minden kulturális intézmény (Isten által tervezve vagy legalábbis megengedve) hasznos célt szolgál. Az intézmények által gyakorolt tevékenységek hasznosak, ha azok az emberek növekedését és jólétét szolgálják. De mikor az intézmények olyan dolgokat tesznek, amelyekkel a növekedést akadályozzák, és az ember jólétét bántalmazzák, akkor már nem helytállóak.
Ha a baráti körök elősegítik a növekedést a felelősségtudatban és érettségben, a sikeres házasság és/vagy karrier elérésében, akkor fontos tényezőivé válnak az ifjúsági kultúrának.
De amennyiben manipulálnak és akadályozzák a felelősségteljes férfikor és nőikor elérését, meg kell vizsgálni, és meg kell változtatni őket.
Tehát a kamaszokból álló baráti kört bizonyos értelemben gyakorló területnek is lehet nevezni. Jól tesszük, ha támogatjuk kialakulását és imádkozunk olyan baráti körök kialakulásáért, amelyek a holnap családjainak és szervezeteinek az egészségére törekszenek.
Ahol ezek a baráti körök az ifjúsági kultúrában léteznek, akkor ez a jelenség több mint egy átmenet – még akkor is, ha az nagyon fontos. Ezzel a baráti körök a tizenévesek „családjaivá” válnak. Egyfajta autoritás kerül ezekbe a csoportokba. Középiskolások lehet, hogy el kell kérezkedjenek a baráti körüktől, hogy elmehessenek egy baráti összejövetelre vagy egy táborba. Lehet, hogy egy tinédzsernek nehezebb egy olyan dolgot tenni, ami nem tetszik a barátainak, mint a felnőtteknek vagy a társadalmi normák ellen vétkezni.
A missziológia tudja, hogy jobb az embereket csoportokban elérni, mint kultúrájukból kiszakított egyénekkel próbálkozni. Teológiai és viselkedéstani visszajelzések a fiatalok közötti szolgálatról annak felismerésére vezetik az embert, hogy:
1. A fiatalokat csoportokban és csoportonként lehet elérni
2. Bármilyen ifjúsági csoportnál először a kötődéseket kell megtalálni
3. Fel kell használni a csoportokat, hogy bizonyságot tegyenek, hogy elősegítsék a növekedést, szolgáljanak.
A hagyományos „tanácsadás” az afrikai kultúrában sokkal családiasabb és közösségre irányítottabb volt, mint a nyugati terápiák – habár már tettek lépéseket e hiány betöltésére. Az emberekhez legközelebb álló csoportokat figyelembe véve segítettek az olyan egyéneken, akik érzelmi problémákkal küszködtek.
Az élet rejtélyeinek egyike az, amit a család nyújtani képes a családtagoknak, és különösképpen a növekvő gyermekeknek. A hagyományos életben az egymást kiegészítő támogatások sokfélesége, a kiterjedt család és szomszédság, a különböző közösségek segítettek a családnak a gyermekek nevelésében. A városi életmód azonban folyamatosan kimarta, szétrágta ezt a hálózatot. A szűk család ott maradt elszigetelten, a pénzügyi és munkaszervezési nyomások alatt. A társadalom értékrendje pedig ahelyett, hogy támogatta volna a szülőket, arra késztette őket, hogy a materialista és hedonista menekülésben keressék a megoldást.
A szocializálás feladata kiterjedt az iskolákra, a templomokra, üzletekre és a tömegkommunikációkra. Ezek mind egyszerre vigyáznak a kisbabákra, nevelnek, javítanak. A sokat táplált értékek és a nagyon várt eredmények ezeknél a nevelőknél nagyon sok esetben hagynak kívánnivalót maguk után. Az egymásnak ellentmondó tanulságok, és értékek zűrzavarában nem csoda, hogy a tizenévesek visszahúzódnak társaikhoz, azokhoz, akik képesek megérteni helyzetüket, mert ők is ugyanezt élik át.
A családról és baráti körről alkotott teológiai és társadalmi kép arra ösztönzi az ifjúsági vezetőket, hogy mindent megtegyenek a családok bátorítása és támogatása érdekében. Ez arra is feljogosít, hogy a fiatalokat csoportokban érjük el. Nagy hangsúlyt kell fektessünk arra, hogy minden ifjúsági csoportba, klubba pozitív beállítottságú baráti köröket építsünk be, akik megosztják gondolataikat egymással, támogatják egymást és szolgálnak egymásnak.
Kérdések a visszapillantáshoz és beszélgetéshez:
1. A te családodban vagy iskoládban található baráti körökkel átélt tapasztalataid megerősítik vagy megkérdőjelezik a fent említetteket? Te teljesen felnőttnek érzed magad?
2. Hogyan egyeztethető össze az, amit ebben a fejezetben tárgyaltunk azzal, amit te a középiskolás tizenéveseknél tapasztalsz napjainkban?
3. Melyik az a rész ebben a fejezetben, amivel a legjobban értesz egyet, vagy amelyikkel a legkevésbé értesz egyet?
4. E rész elolvasása után van egy jobb ötleted arról, hogy hogyan tervezte el Isten a családot, baráti körök és fiatal felnőttek növekedését és bátorítását?
A fent tárgyaltak fényében milyen módon tudod az ifjúsági munkát úgy bemutatni, hogy teljesebb, valóságosabb, tárgyilagosabb, szakszerűbb legyen?
Vélemény, hozzászólás?